Ligetes Tiszapart,
Nő a fűz meg a hárs.
Tudom is: akad is
Csudajó pecatárs.
Orsónkról a damil
A halig odaér,
Horogra akad a
Keszeg meg a dévér.
Kikapom, berakom
Szákomba legelébb;
Megsütöm, megeszem
A halam elejét,
Kap ő is: pecatárs
Belőle kicsikét,
Odaadom neki én
A farkát s a „fülét”!
2017. június 19., hétfő
Lángi Péter: Homokozó
A homokban kotorászok,
lyukat fúrok, kutat ások.
Építem a falu tornyát,
sütök formás homoktortát.
Lapátolom vödörbe,
s végül anya söpör le.
Különös kincs a kavics!
Van éles is, sima is,
akad kövér meg lapos,
s ha a lábam rátapos,
zörög, zizeg, nyikorog.
Kavicsozni jó dolog!
lyukat fúrok, kutat ások.
Építem a falu tornyát,
sütök formás homoktortát.
Lapátolom vödörbe,
s végül anya söpör le.
Különös kincs a kavics!
Van éles is, sima is,
akad kövér meg lapos,
s ha a lábam rátapos,
zörög, zizeg, nyikorog.
Kavicsozni jó dolog!
Gianni Rodari: A fagylaltpalota
Hát, egyszer a fagylaltkirály palotát építtetett Bologna városában, a Főtér kellős közepén, mégpedig csupa fagylaltból. Messze földről sereglettek oda a kisgyerekek, hogy megkóstolják. Tejszínbabból volt a cserepe, cukrozott gyümölcsből minden kéménye, a kéményfüst meg vattacukorból. Minden egyéb fagylaltból volt: fagylaltfalakon fagylaltkapuk nyíltak, s odabent fagylaltbútorok álltak.
A legkisebb gyerek egy asztal alá mászott, és egyenként elnyalogatta az asztallábakat, mire az asztallap rázuhant, lepotyogtak róla a tányérok, amelyek csokoládéfagylaltból voltak – azok ízlettek a legjobban.
A portás egyszer csak rémülten látta, hogy olvadozik az egyik ablak. Ugyanis táblája éppen eperfagylaltból volt, és rózsaszín patakocskákban csörgedezett lefelé.
– Gyorsan! – kiáltotta a portás. – Gyorsabban!
Erre mindenki még buzgóbban nyalogatott, hogy a palota egyetlen cseppecskéje se vesszen kárba.
– Karosszéket! – rimánkodott egy vén anyóka, akinek már jártányi ereje se volt.
– Karosszéket egy szegény öregasszonynak! Párnázottat kérek, ha lehetséges.
Egy jószívű tűzoltó máris futott, és hozott neki egy karosszéket, tejszín- és pisztáciafagylaltból, vaníliafagylalttal kipárnázva. A szegény öreg anyóka boldogan kezdte nyalogatni a karfáját.
Csodálatos nap volt ez, s a doktor bácsik bámulatára aznap senki se csapta el a hasát.
Csakhogy egy telhetetlen kislány nekiesett a fagylaltkirály narancsfagylalt-koronájának, s azt is elnyalogatta. Oda lett a királyság. Nem volt többé, aki fagylaltpalotát építtessen.
Azóta is, valahányszor a gyerekek fagylaltért nyafognak, a mamák meg a papák így sóhajtoznak:
– Hej-haj, neked is egy egész fagylaltpalota kellene, mint az a bolognai! De olyan csak egyszer volt.
A legkisebb gyerek egy asztal alá mászott, és egyenként elnyalogatta az asztallábakat, mire az asztallap rázuhant, lepotyogtak róla a tányérok, amelyek csokoládéfagylaltból voltak – azok ízlettek a legjobban.
A portás egyszer csak rémülten látta, hogy olvadozik az egyik ablak. Ugyanis táblája éppen eperfagylaltból volt, és rózsaszín patakocskákban csörgedezett lefelé.
– Gyorsan! – kiáltotta a portás. – Gyorsabban!
Erre mindenki még buzgóbban nyalogatott, hogy a palota egyetlen cseppecskéje se vesszen kárba.
– Karosszéket! – rimánkodott egy vén anyóka, akinek már jártányi ereje se volt.
– Karosszéket egy szegény öregasszonynak! Párnázottat kérek, ha lehetséges.
Egy jószívű tűzoltó máris futott, és hozott neki egy karosszéket, tejszín- és pisztáciafagylaltból, vaníliafagylalttal kipárnázva. A szegény öreg anyóka boldogan kezdte nyalogatni a karfáját.
Csodálatos nap volt ez, s a doktor bácsik bámulatára aznap senki se csapta el a hasát.
Csakhogy egy telhetetlen kislány nekiesett a fagylaltkirály narancsfagylalt-koronájának, s azt is elnyalogatta. Oda lett a királyság. Nem volt többé, aki fagylaltpalotát építtessen.
Azóta is, valahányszor a gyerekek fagylaltért nyafognak, a mamák meg a papák így sóhajtoznak:
– Hej-haj, neked is egy egész fagylaltpalota kellene, mint az a bolognai! De olyan csak egyszer volt.
Mesék, versek, mondókák nyárra - válogatás
NÉPMESÉK, MONDÓKÁK, TALÁLÓS KÉRDÉSEK, NÉPDALOK A KENYÉRRŐL ÉS A BÚZÁRÓL
"A nyári időszak meséi azok a mesék, amelyeknek a szereplői a nyári napfordulót követő csillagászati hónapokhoz (Rák, Oroszlán. Szűz) illetve azok keleti megfelelőihez (ökör/bivaly, tigris/róka, macska/nyúl/medve) tartoznak."
(Komáromi Gyöngyi, óvodapedagógus és tanár)
Népmesék:
Külföldi mesék:
Műmesék:
- Cinegenaptár - Június
- Gianni Rodari: A fagylaltpalota
- Páskándi Géza: A Dinnye és a Tök
- Fésűs Éva: Mire való a dinnye?
- Bálint Ágnes: Sárgadinnye, görögdinnye
- Mentovics Éva: Ki csente el a színeket?
- BARTÓCZ ILONA: MESE A KÍVÁNCSI BÉKÁKRÓL
- Móra Ferenc: A király kenyere
- Kányádi Sándor: A mindennapi kenyér
- Usinszkij: A négy kívánság
- Donászy Magda: Napraforgó
- Fésűs Éva: Az engedetlen napraforgó
- Szekeres Ilona: Az ibolya
- Zelk Zoltán: Egy búzaszem története
- Mészöly Miklós: A róka meg az ugorka
- Mészöly Miklós: Kiskati és a napernyő
- Donászy Magda: Napraforgó
- Szekeres Ilona: Az ibolya
- Mentovics Éva: Ki csente el a színeket?
- A négy kívánság
- Móra Ferenc: Az én dinnyeföldem
Versek:
- K.László Szilvia: Nyárköszöntő
- Donászy Magda: Nyári eső
- Donászy Magda: Homokozóban
- Máté Imre: Gyöngyök
- Thúróczy Mária: A kertünkben
- Dénes György: Fülemüle
- Osváth Erzsébet: Aranyszárnyú nyár
- Osvát Erzsébet: Villám villan
- Vidor Miklós. Szalonnapirítás
- Majtényi Erik: Vakáció
- Gazdag Erzsi: Nyári eső
- Kányádi Sándor: Napsugár-hívogató
- Donkó László: A nagy pecások
- Lángi Péter: Homokozó
-
Kopányi György: Csalogató
- Nagyálmos Ildikó: Nyári képeslap
- Balajthy Ferenc: Újra itt a nyár
- Zsirai László: Reggel
- Mentovics Éva: Itt van a nyár
- Őri István: Nyárköszöntő
- Horváth Imre: Itt a nyár!
- Devecsery László: Nyári este
- Szilágyi Domokos: Sütött a nap
- Tolna Éva: Csepp
- Kovács Katalin: Nyári vers
- Weöres Sándor: Tópart
- László Noémi: Vakációs turpisságok
- Baksai Faragó József: Itt a nyár
- Bartos Erika: Gyümölcskosár
- Létay Lajos: Kismadár
- Tamkó Sirató Károly: Esteledik már a nap
- Kányádi Sándor: Sütött a nap
- Vidor Miklós: Hajnal
- Mándy Stefánia: Nyári fény
- Tordon Ákos: Jégeső
- Gyárfás Endre: Sorakozó
- Fésűs Éva: Vidám nyárutó
- Kányádi Sándor: Erdőn jártam
- Tarbay Ede: Nyári hónapok
- Zelk Zoltán: Nyár
- Szilágyi Domokos: Két nyári mondóka
- Drégely László: Nyári tánc
- Szalai Borbála: Aratás
- Kanizsa József: Sej, haj, búzaszár
- Osvát Erzsébet: Június
- Csoóri Sándor: Medárdi eső
- Zelk Zoltán: Hány nap a nyár?
- Nemes Nagy Ágnes: Égi fagylalt
- Szász Károly: Miből lesz a kalácska?
- Drégely László: Nyár
- Csanádi Imre: Boglyázó
- Horváth Imre: Mit kívánjak nyárra?
- Kányádi Sándor: Napsugár-hívogató
- Mészely József: Nyári kívángató
- Kopányi György: Csalogató
- Gazdag Erzsi: Nyár
- Mészely József: Várom már a vakációt
- Pápai Ildikó: A dinnye
- Kabai Mariann: Nyári kert
- Zelk Zoltán: Megérett a cseresznye
- Csanádi Imre: Cipómagyarázó
- Csanádi Imre: Bőségdícsérő
- Kányádi Sándor: Tarlón túzok lépeget
- Kányádi Sándor: Nyári zápor
- Donkó László: Itt a nyár
- Káldi János: Itt a szünidő
- Nemes Nagy Ágnes: Nyári rajz
- Nyulász Péter: Homokozó
Verses mese:
Mondókák:
További válogatások más oldalakon:
- http://mese.mesepedagogia.hu/2018/08/19/nepmesek-mondokak-talalos-kerdesek-nepdal-a-kenyerrol/
- https://www.operencia.com/gyermekoldalak/magyar-irodalom/mesek-toertenetek/mesek-a-kenyerrl
- https://jatsszunk-egyutt.hu/mesek-buzarol-aratasrol-kenyerrol/?fbclid=IwAR2B4A7WiroPwapufKoSZ0qdfXE7ek2hSuLwCW7X3WcKeaJY8WWfW6Nxsi4
Páskándi Géza: A Dinnye és a Tök
Indák között piros bélű, szép zöld héjú görögdinnye éldegélt. Szomszédja a disznótök volt, sárgás-barnás, ragyavert.
- Hogy vagy, testvér? - kérdezte a Tök nyájasan szomszédját, mert már nagyon unta egész nyáron szótlanul ácsorogni a tűző napon. Ám a Dinnye fölhúzta finnyás, kényes orrát, azt a gömbölyűt, s ajakbiggyesztve mutogatta piros ínyét, ezzel is a szegény Tököt fitymálva. Innen látszott, a Dinnyének nincs ínyére, hogy a Tök őt letegezi, s testvérének szólítja.
- Mi nem vagyunk testvérek. Nekem minden ősöm dinnye volt -szólalt meg egy idő múlva gőgösen a görögdinnye.
- Hát ha testvérek nem is, de rokonok csak vagyunk... - reménykedett a Tök.
- Rokonaim a sárgadinnyék, én pedig, ha nem tudnád, görög vagyok.
- Görög, mert görögsz-gurulsz meg hömbörögsz... - nevetett nagyot a Tök, de nem rosszaságból, inkább csak tréfásan.
- Görög vagyok, mert szépségem is görög, nézd az orcámat, orromat, szájamat, nézd a fejem formáját... - emelte magasra zöld és gömbölyded fejét indájáról a Dinnye, hogy megmutassa szépségét a világnak.
Épp akkor járt arra a dinnyecsősz, és épp egy dinnyét kívánt enni, mert nagyon megszomjazott, amikor meglátta a fejét büszkén föltartó görögdinnyét. - Ez épp jó lesz... - motyogta és lecsapott.
Lecsapott és meglékelte, s kunyhójában egy ültében mind megette, de a magvát félretette, a héját meg visszatette, vissza az indák közé.
A Tök szomorúan nézte rokona zöld bőrét, ahogy száradt-zsugorodott a napon.
- Látod, testvér, ha nem hencegtél volna szépségeddel, ma is itt lehetnél mellettem.
- Még most sem vagyunk testvérek! - nyöszörögte makacsul a dinnye héja, s apránként elfonnyadt, aszalódott indák között, lapuk alatt.
- Szegény rokon! - siratta a jószívű Tök, mert bár neki a feje ragyavert volt ugyan, nem volt görög szépség, inkább csúnyácska, okosnak sem mondható, annyi magához való esze mégiscsak volt, hogy elgondolkozzék a dinnye sorsán, és a szíve, amely igen jó volt, elszomorodjék.
No, de hát mi se búsuljunk, mert jövőre újabb dinnye serken a félretett magokból, akinek tán több esze lesz a gőgös görögnél.
- Hogy vagy, testvér? - kérdezte a Tök nyájasan szomszédját, mert már nagyon unta egész nyáron szótlanul ácsorogni a tűző napon. Ám a Dinnye fölhúzta finnyás, kényes orrát, azt a gömbölyűt, s ajakbiggyesztve mutogatta piros ínyét, ezzel is a szegény Tököt fitymálva. Innen látszott, a Dinnyének nincs ínyére, hogy a Tök őt letegezi, s testvérének szólítja.
- Mi nem vagyunk testvérek. Nekem minden ősöm dinnye volt -szólalt meg egy idő múlva gőgösen a görögdinnye.
- Hát ha testvérek nem is, de rokonok csak vagyunk... - reménykedett a Tök.
- Rokonaim a sárgadinnyék, én pedig, ha nem tudnád, görög vagyok.
- Görög, mert görögsz-gurulsz meg hömbörögsz... - nevetett nagyot a Tök, de nem rosszaságból, inkább csak tréfásan.
- Görög vagyok, mert szépségem is görög, nézd az orcámat, orromat, szájamat, nézd a fejem formáját... - emelte magasra zöld és gömbölyded fejét indájáról a Dinnye, hogy megmutassa szépségét a világnak.
Épp akkor járt arra a dinnyecsősz, és épp egy dinnyét kívánt enni, mert nagyon megszomjazott, amikor meglátta a fejét büszkén föltartó görögdinnyét. - Ez épp jó lesz... - motyogta és lecsapott.
Lecsapott és meglékelte, s kunyhójában egy ültében mind megette, de a magvát félretette, a héját meg visszatette, vissza az indák közé.
A Tök szomorúan nézte rokona zöld bőrét, ahogy száradt-zsugorodott a napon.
- Látod, testvér, ha nem hencegtél volna szépségeddel, ma is itt lehetnél mellettem.
- Még most sem vagyunk testvérek! - nyöszörögte makacsul a dinnye héja, s apránként elfonnyadt, aszalódott indák között, lapuk alatt.
- Szegény rokon! - siratta a jószívű Tök, mert bár neki a feje ragyavert volt ugyan, nem volt görög szépség, inkább csúnyácska, okosnak sem mondható, annyi magához való esze mégiscsak volt, hogy elgondolkozzék a dinnye sorsán, és a szíve, amely igen jó volt, elszomorodjék.
No, de hát mi se búsuljunk, mert jövőre újabb dinnye serken a félretett magokból, akinek tán több esze lesz a gőgös görögnél.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)