Osvát Erzsébet: A hét ügyes tapsifüles

Gyalogösvény,
Patakpart.
A hét nyuszi
Hova tart?
Versenyre kel
Mind a hét.
Bajnoki cím
Lesz a tét.
Megkapja
A legjobb futó,
Legfürgébben
Futni tudó.

Figyelik fák,
Füvek őket,
Tengelicék,
Barna őzek.
Bámulja
Hét vörösbegy,
Hangyák közül
Nem is egy!
Lesik, melyik
Lesz a bajnok.
Melyik kapja
A sok tapsot?

Futóverseny
A javából!
A cél sincs már
Messze, távol.
Ekkor bukkan
Fel egy ember,
Mint a sas,
Oly éles szemmel,
Vállán puska,
Zsákmányra les.
No, hét nyuszi,
Hű, most mi lesz?

Felneszelnek
Ám a nyulak.
Hol lelhetnek
Egérutat?
És egy röpke
Pillanat –
Hét nyúl
Hétfelé szalad.

Így maradt a
Vadász hoppon –
És egyszerre
Száz fán, bokron
Felzengett a
Madárének,
Madárének,
Örömének.

Megszólalt a
Róka, farkas,
Mackó, mókus,
Őz, a szarvas:
- Lám, lám a hét
Tapsifüles
Milyen fürge,
Milyen ügyes!
Megérdemli
Mind a tapsot.
Éljen a hét
Futóbajnok!

Csoóri Sándor: Esti párbeszéd

Jó estét, hársfa!
Hová készülsz?
-Bálba!
Hová, milyen bálba?
-Hold udvarába
sárgarigó-bálba.
Mit csinálsz te ott?
-Gyere velem majd meglátod,
ághegedűn muzsikálok,
rigóknak dalolok.

Iványi Mária: Kati iskolába megy

Kicsi cipő, nagy cipő
Egymás mellett koppan
Találd ki csak, ha tudod
Melyik siet jobban.
Kis cipőbe Kati jár
Anyuka a nagyban
Hát ez a hely kire vár
Az iskolapadban?
Nem másra, mint Katira
S hogyha figyelsz jobban
Hallod, hogy a kis cipő
Szaporábban koppan.
Nagyon siet Katika
Alig-alig várja
Betűország kapuját
Hogy sarkig kitárja.
Mesét ígér az új könyv
Sok-sok színes képpel
Nem csoda, hogy Katika
Ilyen fürgén lépdel.

Agnyija Barto: Első nap az iskolában

Mennyi, mennyi érdekesség,
mennyi, mennyi izgalom!
A tanító néni belép,
fel kell állni? Nem tudom.
Hogy nyílik fel szépen, csendben
a pad fényes fedele?
Ha felállok, mit kell tennem,
hogy ne csapjak zajt vele?
„A táblához gyere ki csak!”-”
szól a néni s kimegyek,
a kezembe krétát is ad,
a krétával mit tegyek?
Megtanít ő türelemmel,
hogy kell húzni vonalat,
s hogy a táblát tenyeremmel
letörölni nem szabad.
Mennyi lány van itt! Lassacskán
tudom mindnek a nevét:
négy Annácska van, meg aztán
Sárikák és Erzsikék.
Első nap az iskolában,
padban ülök, figyelek,
nem moccantom fejem, lábam -
nagy dolog ez, gyerekek!
/Képes Géza fordítása/

Hétsoroló

Hétfőn hatalmas házat épít,
Kedden köpülő köcsögöt készít,
Szerdán szuszékot farag fából,
Csütörtökön csónakot ácsol,
Pénteken paszulyt főz nagy csülökkel,
Szombaton szenet hord sütőtökben.
És mit csinál Marci Manó vasárnap?
egész nap csak üldögél és pipázgat.
Minden napra jut egy törpe,
Hét ablakból néznek körbe.
Ráadásul hétvégére,
megérkezik Hófehérke.
Végre, végre valahára,
Indulhatnak Kanizsára.

Cicuska, macuska...

Két tenyerünkkel simogatjuk a gyermek arcát:
Cicuska, macuska
mit főztél, Katuska?
A tenyerében az ujjunkkal kavargatunk:
Kevertem babocskát,
sütöttem pampuskát,
A két kezét begyűrjük a tenyerünk közé: egyszer jobbra, egyszer balra lendítjük:
Ide raktam, oda raktam,
Úgy teszünk, mintha az öklét meg akarnánk enni:
utoljára jól bekaptam, hamm, hamm, hamm...

Liccs-loccs, liccs-loccs...

Liccs-loccs, liccs-loccs
Megy a hajó a Dunán, lemarad a kapitány,
Kiabál, trombitál, de a hajó meg nem áll, zsupsz

Illyés Gyula: Mozdony

S-sz, beh
sok súly!
Meg se
mozdul!
Friss sze-
net, ha
bekapok:
messze,
messze
szaladok,
szaladok...

Vetíthető mesék

A fehérorrú mókuska	A gólyakalifa
A gonosz hattyúk	A kanász
A kiskakas gyémánt félkrajcárja.	A kisvakond nadrágja
A pórul járt róka	A sünik és a csúnya kislány.
Mondókás könyv	Anyu végy egy hegyet nékem
Az almafácska meséje	Az eltévedt kiscica
Az eltévedt kiscsibe	Bori, a kacsa
Buksi	Cikk-cakkban a Föld körül.
Égből pottyant vendég	Egy ceruza kalandja
Egy hűtlen kutya kalandjai Ugatóniában	Egyszer egy királyfi
Én és a testvérkém	Gabi karácsonya
Gulliver Lilliputban.	Három kis törpe
Hívatlan vendég	Hüvelyk Matyi
Jancsi és Juliska mézeskalács házikója	Jancsi, a csacsi.
Kutyus és a kicsinyek	Szépségverseny az erdőben
A kis kertész	Hova futsz te kicsi őz?
A tücsök és a hangyák	Zelk Zoltán Anyu végy egy hegyet nékem!
Hogyan vártalak?	A csavargó medvebocs
A császár új ruhája
Csodamalmocska
Kirándulás
A kismalac és a farkasok
A török és a tehenek
Vadalma
Altató
Babszem Jankó
Az igazi barátság
Békakirály
Böbe és a horhászbot
Csalóka Péter
Csipke Rózsika
Az ébenfa ló
A halász és a szellem
József Attila Betlehemi királyok
Az égig érő paszuly
A répa
A szegény ember királysága
A szél meg a nap
A tücsök és a hangya

Csanádi Imre: Alma

Érik az alma,
hajlik a gallya,
Fűre hajlik,
mint egy sátor,
A sok piros almától.
Szedjük kapjuk,
habosra harapjuk,
A többivel mi legyen,
Holnapra hagyjuk.

LUKÁCS ANGÉLA: Ősz

Sim-sum fúj a szél
Az a kis fa, jaj, de fél!
Minden ága megremeg
A levele lepereg
Ej-haj, semmi baj
Újra zöldül majd a gally.

Csanádi Imre: Hólabda

Csing, ling, ling, ling –
Az utcán
Csilingel a rakott szán,
Kocog vele két ló
Szikrázik a szép hó.
Fiúk labdát gyúrhatnak
Piros lányok jujgatnak –
Csing, ling, ling, ling –
Az utcán
Csilingel a rakott szán.

Csanádi Imre: Első hó köszöntő

Hó, hó, friss hó,
angyalváró,
gyöngyen hulló
gyöngyvirág-hó, -
csupasz bokrok
csipkézője,
fák fodros
fejkötője,
kerítések
keszkenője,
hegyek-völgyek
ünneplője.

Csanádi Imre: Levélsöprő

Köd szitál,
hull a dér,
lepörög a
falevél;
földre szökik, szemétnek,
aki éri, ráléphet, -
sziszegő szél
söpri-hajtja,
hullongó hó
betakarja.

Csanádi Imre: Búcsúzva köszöntő

Szállj, szállj,
ökörnyál,
jön az ősz,
megy a nyár, -
megy a nyár, a nevetős,
komolykodva jön az ősz,
csillámló derekkel,
sárga levelekkel,
szőlővel, mosolygóval,
fűre koccanó dióval.

Csanádi Imre: Bőségdícsérő

Nyár, nyár, nyár,
sárgul a határ, -
búzapászta,
rozspászta,
kukorica
tarkázza.
Rajzik a sok lepke,
zümmög a méhecske -
Bőség,
bőség,
tied a dicsőség!

Csanádi Imre: Pacsirtás

Csí-csí
csirta -
szól a pacsirta,
égbe
fúrva
füttyögi-fújja -

Örömét,
örömét
issza
róna, rét -

Hallják
halmok,
barázdában barmok,
izzadt
aratók,
a nagy égi dáridót -

Gyöngyöz,
patakzik,
hét határra hallatszik.

Csanádi Imre: Esőbíztató

Eső, ess, eső -
szomjas a mező!
Zab szaporodjon,
búza bokrosodjon,
fű zöldüljön,
kasza alá dűljön.

Csanádi Imre: Májusdícsérő

Május,
mosolygó,
békák torkát
megoldó,
gyöngyvirág-nyitogató,
cserebogár-zúgató.
Röptetsz
madarat,
meghozod
a nyarat,
fészekalja
fecskét,
fára cseresnyét.

Csanádi Imre: Eke-kísérő

Szántás, szaporodj,
friss föld, fodorodj, -
eke nyomán bő barázda,
sereg varjú bogarássza,
megy egy kis
bicegő
barázdabillegető.

Csanádi Imre: Tavasz-ébresztő

Ébredj,
új tavasz,
jégtörő,
sugaras,
gallyat gombosító,
mindenféle
madarakat
víg versre tanító!

Csanádi Imre: Kergetőző négy testvér

Év múlik, évet ér,
egymást hajtja négy testvér:
víg tavasz, virághintő,
koszorús nyár, kalászdöntő,
ősz, gyümölcs-érlelő,
tél, havat terelő.

Zelk Zoltán : Mese a legokosabb nyúlról

Egyszer volt, hol nem volt,
túl a hegyen, túl a réten,
egy kis erdő közepében,
az erdőben egy tisztáson,
fűszálakból vetett ágyon,
ott, ahol sosem járt ember,
s egy farkas a polgármester,
ahol ezer róka túr,
ott lakott egy kicsi nyúl.

A kis nyúlnak háza nem volt,
szeme kettő, orra egy volt,
hosszú füle, kurta farka,
semmi furcsa nem volt rajta.

Egyszer volt, hol nem volt,
egyszerű kis nyuszi volt.
Szarvas és jóbarátja,
minden madár jó pajtása,
így éldegélt békességben,
a kis erdő közepében.

Így éldegélt, amíg egyszer
meg nem halt a polgármester,
a bölcs farkas, s eltemették,
megsiratták, mert szerették.

Az állatok összegyűltek,
egy tisztásra települtek,
éjjel-nappal tanakodtak,
polgármester választottak.

Róka mondta: Róka legyen!
Szarvas mondta: Szarvas legyen!
Őz kiáltott: Őzön a sor!

Teli faág, teli bokor,
madár ült minden ághegyen,
s kiáltozták: Madár legyen!

Addig-addig tanakodtak,
a végén majd hajba kaptak,
míg egy nyúl szólt: Most az egyszer
nyúl legyen a polgármester!
Erre elkezdtek kacagni.
Nem tud az mást, csak szaladni,
az árnyék is megkergeti,
úgy megijed, hideg leli,
ha ág zörren, rögtön szalad,
vagy meglapul a fű alatt.

Most legyen okos az ember,
ki lesz itt a polgármester?
Szól a bagoly az ághegyen:
Az a fontos, hogy okos legyen!
Akár bátor, akár gyáva,
ész legyen a kobakjában.

Mind így szóltak: Okos beszéd!
Próbáljuk ki, ki-ki eszét...
Igen ám, de hogy próbáljuk?
Máris szólt a bagoly rájuk:
Aki becsapja a rókát,
az kiállotta a próbát!

Rajta szarvas! Rajta, őzek!
Lássuk, ki lesz a legbölcsebb!
Ki tud győzni az észtornán?
Ki tud kifogni a rókán?

Előbb az őz került sorra.
Ide figyelj, ravasz róka!
Felhők közt lakik az égen,
sohasem járt erdőn, réten,
mégis ő növeszt fűszálat,
zöldbe borít bokrot, ágat...

Nevet csak ezen a róka.
Ez aztán a nehéz próba!
Joban tudom, mint te magad,
mi volna más, ha nem a nap!

Most a szarvas került sorra.
Én aztán megfoglak, róka!
Nincsen lába, mégis szalad,
de mégis egy helyben marad...

Megint csak így szólt a róka:
Ez aztán a nehéáz próba!
Jobban tudom, mint te magad,
mi volna más: folyó, patak!

Most a kis nyúl került sorra.
Erre felelj, ha tudsz, róka:
ha megfelelsz, most az egyszer
te leszel a polgármester!
Nincsen szárnya, mégis repül,
fákon, bokrokon hegedül,
ha nem repül, nincsen sehol,
de mégiscsak van valahol,
nincsen szárnya, nincsen lába,
mégis a világot járja...

Töri is fejét a róka,
ennek a fele se móka,
hiába, no, nincs felelet,
mondd meg, nyuszi, hogy mi lehet!

Szól a nyuszi: Figyelj, róka!
Hogy mi lehet? Mi más volna?
Ismeri a nyár s a tél,
mi lehetne más: a szél!

Kis nyúl főzte le a rókát,
ő állotta ki a próbát,
az erdőben akkor egyszer,
nyuszi lett a polgármester.

Egyszer volt, hol nem volt,
egyszerű kis nyuszi volt.
hosszú füle, kurta farka,
semmi furcsa nem volt rajta.

Kányádi Sándor: Kecske

Nem jött az este
haza a kecske.
Hiába várta,
hiába leste
szegény gazdája,
nem jött a restje.

Erre a gazda
dolgát otthagyta,
és vesszőt nyesve
kósza kecskéjét
keresni kezdte.
Ide belesve,
oda belesve,
itt is kereste,
ott is kereste,
de csak nem találta.

Kiment a határba

Fekete volt az este,
fekete volt a kecske;
mindent, de mindent
feketére feste
a csillagtalan este.
Ha ott lett volna, se találja...
Ború szállott a gazdára.
"Bizonyára
kóbor ordas,
éhes farkas
lehetett veszte."
S drága kecskéjét
sajnálni kezdte:

"Drága kecske,
jó kicsi kecske,
volt tejecske,
nincs tejecske,
mennyit adott
reggel, este,
s gazdáját is hogy szerette!"

Így kesergett hazáig a
kecske nélkül maradt gazda.

De egyszerre
furcsa neszre
lett figyelmes.

Közelebb lépett a kerthez.
S hát a halvány,
akkor kelő hold világán
látja, hogy a drága kecske
fényes teste
ágaskodik
az ágakig.
Egész este
a gazda oltványait nyeste.
"Megállj, kecske!"
Így a gazda.
Egyik szarvát megragadta,
s a vesszővel, melyet nyesett,
kecskéjének nekiesett.

S nyeste, nyeste,
és a kecske
sírt, mekegett
egész este.

Kányádi Sándor: Farkas

Ki üvölt, mi üvölt?
Farkas.
Ne üvölts, ne üvölts,
hallgass!

De bizony üvöltök:
ó-hó!
Szemembe ment a
porhó.
Bendőmben nincsen
semmi,
jó volna valamit
enni.

Üvöltök velőt-
rázón,
üvöltök, mert én
fázom.

Üvölts hát, üvölts, ne
hallgass,
fázó, éhező
farkas!

Kányádi Sándor: Hallgat az erdő

Hallgat az erdő,
csöndje hatalmas;
mohát kapargat
benne a szarvas.

Mohát kapargat,
kérget reszelget.
Szimatol, szaglász,
cimpája reszket:
ura a két fül
minden kis nesznek.

Hallgat az erdő,
csöndje hatalmas;
kujtorog benne,
éhes a farkas.

Éhes a farkas,
éhében vesz meg.
Szimatol, szaglász,
horpasza reszket:
ura a két fül
minden kis nesznek.

Hallgat az erdő,
kajtat a farkas;
kérődzik csendben
s fülel a szarvas.

Hopp, most az ordas
orrát lenyomja,
s fölkapja menten:
rálelt a nyomra!

Szökken a farkas,
megnyúlik teste,
szökken, de éppen
ez lett a veszte.

Roppan a hó, s a
száraz ág reccsen,
ágyúlövésként
hallszik a csendben.

Roppan a hó, s a
száraz ág reccsen,
s már a szarvas sem
kérődzik resten:
ina, mint íjhúr
feszül és pendül,
teste megnyúlik:
futásnak lendül.

Nyelvét kiöltve
lohol a farkas,
messze előtte
inal a szarvas.

Zúzmara, porhó
porzik a fákról,
menti a szarvast
csillogó fátyol.

Horkan a farkas,
nyüszít és prüszköl,
nem lát a hulló,
porzó ezüsttől.

Nyomot vét. Kábán
leül a hóba,
kilóg a nyelve,
lelóg az orra.

Hallgat az erdő,
üvölt a farkas.
Kérődzik csendben
s fülel a szarvas.

Kányádi Sándor: Síró farkas

Hosszú tél ne dideregtess,
ne vacogtass!
Üvöltene, de csak nyüszít,
sír a farkas.

Ki megfagyott, ki megfutott,
hol a horda?
Ül a farkas magányosan
le a hóra.

Azt se bánná már, ha vadász
vetne véget:
jaj mivé vált a nyári szép
farkasélet.

Csonttá fagyott a szabadság,
ehetetlen.
Társa sincs, hogy belemarna
tehetetlen.

Kányádi Sándor: Ez a tél

Ez a tél, nem is tél,
a hó csak pilinkél.

Hullna már, hullna bár!
Meztelen a határ.

Csak a dér, csak a köd
borít rá lepedőt.

Méteres bunda-hó,
az volna, volna jó.

Lám tegnap hullatott
valami keveset.

Reggelre szétrúgták
azt is a verebek.

Kányádi Sándor: Ősz volna még

Ősz volna még,
s a varjak már közhírré tették
a dermesztő tél
közeledtét.

Károg az ég,
éhenkórász nagy csapat csóka
ricsajog, hussog
reggel óta.

Tócsára jég,
virágra, fűre harmat dermed,
megöregedtek
mind a kertek.

Jó volna még
sütkérezni, de jó is volna,
ha az égen
pacsirta szólna.

Kányádi Sándor: Fehér havon kormos folt

Fát vág a szél
a tél hátán,
perzselődik
már az ártány.

Száll a havon
korom, pernye,
körmünkön a
malac körme.

Teknőben a
húsa, hája,
aki látja,
megcsodálja.

Fehér havon
kormos folt.
Gyönyörű egy
malac volt.

Kányádi Sándor: Deres kakas

Minden áldott hajnalban
hatalmas hóharmat van.
S mert a csizmája lyukas,
fél ki-
lépni
a kakas.
Reszket rajta taréj s toll,
ezért csak az
ajtóból kukorékol.

Kányádi Sándor: Kapar a szél

Kapar a szél, kotorász,
kormot szór a hóra.
Hagyd a kéményt, mit csinálsz,
mi kéne, ha volna?

A padlásról szalonna,
a pincéből jó bor.
Mind megette, megitta
múlt héten a sógor.

Kányádi Sándor: Hulldogál, fújdogál

Hulldogál, hulldogál, hull a hó,
lesz belőle vastag takaró.

Egy arasz, két arasz. Növöget.
Tart a búzának jó meleget.

Fújdogál, fújdogál, fúj a szél.
Szimatol, kotorász, keresgél.

De vajon talál-e egyebet,
három-négy megfagyott levelet.

Kányádi Sándor: Fakó lovon léptet

Fakó lovon léptet,
dünnyög, dudorászgat.
Számbaveszi minden
kincsét a határnak.

Megnézi a krumplit,
a tengeri táblát:
messziről meglátszik,
ha jól megkapálták.

Aztán gyalogosan
a kertekhez kószál:
leng utána egy-egy
ezüstfehér hajszál.

S amint megy, a fákról
alma, dió, körte,
szilva, barack pottyan
elébe a földre.

Nézelődik az ősz
- mert ki más is volna -,
nézi mi lenne még
végezni valója.

S amint nézelődik,
lát egy vetőgépet,
és nekilát mindjárt
a búzavetésnek.

Kányádi Sándor: Felleg hátán felleg

Felleg hátán felleg mendegélnek, mennek. Északról le délnek mennek, mendegélnek.

Délről napkeletnek, onnan napnyugatnak, térülnek, s már újra északra vonulnak.

Elfödik a Napot, este el a Holdat. Ólmos esőt visznek, porka havat hoznak.

Kányádi Sándor: Fa az ágát földre hajtja

Fa az ágát földre hajtja,
kínálja magát az alma.

Sárgán nevet rád a körte,
lepottyan, ha nem nyúlsz érte.

Ásót, kapát fogj marokra:
leszáradt a krumpli bokra.

Ha nem ügyelsz, reggel, este,
dió koppan a fejedre.

Foszló kertjei az ősznek,
ökörnyálak kergetőznek.

Virradattól napnyugtáig
dombok hátán traktor mászik,

füstöt is vet, csoda-kéket,
s húz vagy három vetőgépet.

Kányádi Sándor: Őszi réten

Őszi réten
lila-fehéren
csak viríts, csak viríts,
menyasszony-ruhás kikerics.

Eljön érted
szép vőlegényed
csupadér, csupadér,
fehér lesz minden, hófehér.

Kányádi Sándor: Tisztás szélén mogyoró

Tisztás szélén mogyoró,
mogyoróbokor;
kalapomban kikerics,
kikerics-csokor.

Lemenőben van a nap,
lemenőben már;
le is ment, már valahol
túl a hegyen jár.

Elvitte a nyarat is
magával a nap:
őszi szellő szekerén
jön az alkonyat.

Megborzong a mogyoró,
mogyoróbokor;
kalapomban kókad a
kikerics-csokor.

Szarvas bődül a tetőn,
megremeg a völgy;
ijedtében makkot ejt
mellettem a tölgy.

Fogom hát a botomat
és leballagok
szembe vélem jön a hold
és a csillagok.

Kányádi Sándor: Kék kikerics a határ

Kék kikerics a határ,
s a mogyoróbarka
akkorára nőtt, akár
a mókuska farka.

Fényes, magas lett az ég,
sugarakkal pántos.
Színes szappanbuborék
s fakó levél szálldos.

Hűs csillagok fényeit
őrzi már a harmat:
itt van az ősz, érkezik
s mindent betakargat.

Kányádi Sándor: Jön az ősz

Jön már az ismerős,
széllábú, deres ősz.
Sepreget, kotorász,
meg-megáll, lombot ráz.

Lombot ráz, diót ver,
krumplit ás, szüretel.
Sóhajtoz nagyokat
s harapja, kurtítja
a hosszú napokat.

Kányádi Sándor: Szeptember

Tele a hombár,
tele a raktár,
tele a kaptár,
tele a csűr.

Rászáll a nyár a
legelső sárga
levélre, s elrepül.

Kányádi Sándor: Kopár a fa

Kopár a fa a ház előtt. Eső veri a háztetőt.

Szél verdesi az ablakot. Csak néha látsz egy kis napot.

Az is halovány és öreg, orrán felhőből szemüveg.

Alacsony égen hajladoz, alig van ébren: szunnyadoz.

El-elbóbiskol az öreg, és olyankor a szemüveg

lecsúszik - nézd: a tó jege, az alvó nap szemüvege.

Kányádi Sándor: Vénasszonyok nyara

Ül az őszi napon
három kis anyóka,
fonogatnak, pereg
szaporán a rokka.

Öreg ujjbegyük közt
nem is kenderszálak,
fonallá a napnak
sugarai válnak.

S lemenőben a Nap
azért ragyog vissza
finom fonalukat
nehogy elszakítsa.

Kányádi Sándor: Napszállatja, napnyugta

Napszállatja, napnyugta:
vörös az ég alja;
poros a nap kalapja,
karimája kajla.

Egyedül a dombtetőn,
sírdogál egy nyírfa,
leveleit reszketőn
magához szorítja.

Szél lesz holnap, hideg szél:
szomorú az erdő;
bánatában megvénül
mire a hold feljő.

Kányádi Sándor: Pipál a hegy

Pipál a hegy, s a hegy alatt
pipál a kémény.
Üresen tátong, nem ül a
gólya a fészkén.

Csupán a varjak csapata
portyázgat erre-arra.
Néma a kert, elcsörrögött
belőle a szarka.

A verebek még gondtalan
bukfenceznek a porban.
Süt még a nap, de melege,
a melege már hol van?

Kányádi Sándor: Bivalyos vers

Jámbor állat a bivaly,
s mi tagadás, lusta,
de ha kell, a hegyet is
helyéből elhúzza.

Olyan erős és olyan
nagyon igazságos,
nincs az a ló, amelyik
hívebb a gazdához.

Letérdel, de a terüt
cserben úgy sem hagyja;
én mondom ezt nektek, a
volt bivalyos gazda.

Minden állatunk közül
ő a legerősebb,
mégsem írtak róla még
soha bár egy verset.

Medvét, lám, az emberek
nagy ritkán ha látnak,
s nem is nagyon hívei
a találkozásnak,

hacsak nem a rács mögött
csücsül a jó medve,
s mint egy szelíd barika,
nincs megkezesítve.

Mert ki merne, teszem azt,
csak úgy kényre-kedvre
bokrászgatni ott ,ahol
otthonos a medve?

És ki merne, ugyan ki,
ha szembe jön véle,
ki merne egy jó nagyot
húzni a medvére?

Hát az állát s a nyakát
meg ki vakargatná,
mint egy jámbor bivalyét?
És a medve hagyná?

Mégis könyvek garmadát
írták a medvéről,
s egy sort sem az állatok
kedves négeréről.

Pedig medve s bivaly közt
van is hasonlóság,
amíg kicsi a bivaly,
bivalybocsnak mondják.

S úgy is cammog a bivaly,
mint valami medve,
ringatózik, mintha csak
hajón lépegetne...

Hajón bizony, mintha a
Föld nagy hajó volna,
úgy lépeget a bivaly
öreg matróz módra.

De itt el kell mondanom,
mit régóta sejtek:
miért, hogy a bivalyok
ringatózva lépnek.

De térkép is kell ehhez,
még inkább egy földgömb,
tudnunk kell, hogy a bivaly
először hol bömbölt,

illetve hol rekkegett,
és vajon mi végre?
S hol sütötte le a nap
ilyen feketére?

Bizony messziről került
a mi pocsolyánkba,
csoda-e, ha billegő
a bivaly járása?

De ne vesztegessük a
drága szót hiába,
keressük csak, merre van
Szumátra és Jáva.

Ott a forró trópuson,
az örökös nyárban,
ott lebzsel a bivalyős
a langy pocsolyában.

Nemcsak lebzsel, húzza is
az igát keményen,
lépeget a rizsvetés
tocsogó vizében.

Tehát onnan jöhetett
jó annak előtte,
trópusi nap melegét
őrzi még a bőre.

Azért olyan fekete,
s nem azért, mert gyászol,
mivel ilyen messzire
került hazájától.

Jó hazára lelt ő itt,
kedvére valóra.
Megszokta a telet is:
jó istálló óvja.

Hangja azért rekegő,
mert ritkán használja,
éppen ezért érthető,
ha be van rozsdálva.

S azért olyan billegő
a bivaly járása,
mert hajóval érkezett
őkelme e tájra.

És megszokta a hajón
a tengerész-járást,
és elhagyni lusta ő
mindenegy szokását.

Így sejtem én, ez lehet
járásának titka,
bár ezt eddig senki még
róla le nem írta.

Én sem veszek mérget rá,
hogy így van s nem másképp,
de megtudnám, hogyha én
Szumátrában járnék.

Kányádi Sándor: Valami készül

Elszállt a fecske,
üres a fészke,
de mintha most is
itt ficserészne,
úgy kél a nap, és
úgy jön az este,
mintha még nálunk
volna a fecske.
Még egyelőre
minden a régi,
bár a szúnyog már
bőrét nem félti,
és a szellő is
be-beáll szélnek,
fákon a lombok
remegnek, félnek.
Valami titkon,
valami készül:
itt-ott a dombon
már egy-egy csősz ül:

Nézd csak a tájat,
de szépen őszül.

Kányádi Sándor: Dombok hátán fut a szél

Dombok hátán fut a szél,
s fut a szél nyomán a
lombja után szaladó
tarkabarka nyárfa,

nyújtogatja a nyakát,
s hátratekint néha,
azt nézi, hogy megvan-e
vajon az árnyéka.

Fut a nyárfa, fut a szél;
fut az erdő: sárga
köpönyeget kanyarít
futtában magára.

Kányádi Sándor: Eljött a szüret

Eljött a szüret.
Itt van.
Jó pohár mustot
ittam.

Lepényt is ettem,
édest,
igazi túrós
bélest.

Kongatják, kong a
donga.
Indulok ki a
dombra.

Hátamon öblös
puttony.
S még a Napból is
must foly.

Kányádi Sándor: Tarlón túzok lépeget

Tarlón túzok lépeget,
mögötte a népe megy:
felesége, fia, lánya,
veje, menye, unokája,
apja, anyja, bátyja, nénje,
nagyszüleje és a dédje,
ipa, napa, sógor, após,
s nem maradhat el az anyós.

Ki totyogva, ki meg futva,
ott megy egész pereputtya.

Tarlón túzok lépeget,
mögötte a népe megy.
Szemelgetnek, tallózgatnak,
estére nagy begyet raknak.