2020. június 11., csütörtök

Lévay Erzsébet: Vidám őszi dal














Vége a nyárnak, de
én sose bánom:
érik az alma, a
körte a fákon,
koppan a dió, mikor
lepotyog az ágról,
édes a levegő a
szőlő illatától!
Gesztenye huppan a
sárguló fűre:
fényes a belseje,
külseje tüske,
készül ezerféle
gesztenyebábu,
pókhasú, kerekfejű,
pálcikalábú.

Sarkady Sándor: Hó hull...



Hó hull,
Puha hó;
Csing-ling,
Fut a ló;
Árkon, bokron által
Suhanunk a szánnal -
Csing-ling,
Fut a ló...
- Gyí, fakó!

Sarkady Sándor: Télkergető


Kelj, kelj kikelet, 
Seprűzd ki a hideget, 
Ereszd be a meleget, 
Dideregtünk eleget.

2020. május 18., hétfő

A vadgalamb és a méh

(Magyar népmese)

Ragyogó napfényes időben elindult egy méhecske a virágok látogatására, mézet, virágport gyűjteni. A közeli patak partján ott hajladozott a kora nyár sok mézelő virága. A kis méh egyikről a másikra röpködve gyűjtögetett.
Egyszerre egy hirtelen szélroham elkapta, és belesodorta a patak vizébe. Ott vergődött szegényke már-már félholtan, mikor egy arra repülő vadgalamb meglátta nagy baját. Odaszállott a patak fölé, és a csőrében tartott kis gallyat a méhecske elé vetette a vízbe mentőcsónakul.
A méhecske felkapaszkodott a gallyra, és így megmenekült. A szép napsütésben hamarosan megszáradt a szárnya, és útnak indulhatott hazafelé. Mit látott azonban röptében?
Megmentőjét, a vadgalambot, amint ott ült egy fa ágán, fegyverével éppen célba vette a vadász. A méhecske éppen jókor érkezett segítségül. Gyors röptében lecsapott a vadász kezére, és beledöfte fullánkját. A fegyver eldördült, de a lövés célt tévesztett, mert a vadász keze a méhszúrástól félrerándult.
A vadgalamb gyorsan elszállt. A méhecske is vígan szállt hazafelé. Boldog volt, mert a vadgalamb jótettét hálával viszonozhatta.

2020. május 11., hétfő

Benedek Elek: Mackó úr és ordas koma

Mackó úr meg Ordas koma egyszer régen együtt indultak el ennivalót keresni.

Amint mennek, mendegélnek, egyszerre csak édes illat csapta meg Mackó uram orrát. Egy fa odvában elvadult méhek gyűjtötték a gyönyörű lépes mézet. Természetesen azért, hogy az ő életét édesítsék meg vele.

Mackó uramnak azonban lehetett már egynémely keserű tapasztalása a méhek gonosz természetéről: törni kezdte a fejét, hogyan férjen baj nélkül a mézhez.

"Hohó! - gondolta magában. - Itt van az én derék ordas barátom. Szelíd, kedves kis állat, a légynek se vét, de ész dolgában nem áldotta meg túlságosan az Úristen. Kikapartatom én azzal a tüzes gesztenyét, akarom mondani, az édes mézet."

Azzal a méznél is édesebb mosolygással fordult Ordas komához:

- No, koma, akarsz-e belenézni a tündérek kútjába?

- A tündérek kútjába? - morogta a koma. - Hát az micsoda?

- Te még azt sem tudod, mi a tündérek kútja? Látszik, nem jártál annyi híres-neves iskolába, mint én. Hát tudd meg, hogy aki a tündér kútjába belenéz, azt látja benne, ami szemének-szívének legkedvesebb.

- Például egy gyönge húsú idei bárányt! - kiáltotta felvillanó szemmel a koma.

- Azt, azt! - hagyta helyben Mackó uram. - No lám, mégiscsak megértettél. Nem vagy te olyan ostoba, amilyennek látszol.

- Nono - morogta a farkas. - De hát mit ér, ha csak látom azt a bárányt?

- Azt éri, hogy ha kimondod ezt a varázsigét, hogy aszongya: burgutargafargakargas, akkor egyszeribe kiugrik a kútból a bárány.

- Ugyan bizony!

- Kiugrik az.

- De hát hol van az a kút?

- Akár hiszed, akár nem: ennek a fának az odvába kell bedugni a fejedet, a fa tövébe van elrejtve a kút. Vigyáznak ám a tündérek, hogy akárki meg ne találja!

- No, faodúban sem láttam még kutat!

- Hát most megláthatod, ha van merszed.

- Mit? Ha van merszem? Nem félek én semmitől a világon. Hogy is van az a varázsige?

Soká tartott, míg a medve bele tudta verni Ordas koma vastag koponyájába, hogy burgutargafargakargas. De olyan erősen vágyakozott Ordas koma a gyönge húsú idei bárányra, hogy mégiscsak megtanulta valahogy. Azzal bedugta a fejét a fa odvába.

Mackó uram meg szép csöndesen elbújt egy bokorban, és mosolyogva várta, hogy mi következik most.

Hej, uram istenem, mi következett! Amint Ordas koma bedugta a fejét, ezernyi ezer méh bolydult fel egyszerre, nekiestek, ahol érték, száz fullánk fúródott belé. Kikapta a fejét, nekiiramodott, egyre azt üvöltötte futás közben: "Burgutargafargakargas!" A méhraj utána, egyetlen egy sem maradt az odúban.

Mackó uram elégedetten mosolygott, nyugodtan odalépegetett a fához, azt morogva magában:

- Rargavargaszmergedverge!

Azzal kiszedte a "tündérek kútjából" az édes, illatos lépes mézet, és mind egy cseppig megette.

2020. május 9., szombat

Csukás István: Madárvédő Golyókapkodó


(Pom Pom meséi 5.)

Picur csavargatta a nyakát, tekergette a fejét, de nem látta Pom Pomot, azután felszólt a levegőbe, csak úgy vaktában, az ág felé:

– Szia, Pom Pom! Iskolába! De egyáltalán nem rohanok! Hol vagy? Nem látlak! Miért bújtál el?

– Gyere közelebb! – kérte Pom Pom.

S mikor Picur közelebb jött, szépen ráült a fejére, és onnan sugdosott:

– Mert lőnek! Azért bújtam el! Az előbb is elzúgott felettem egy kavics! És én nem szeretem, ha kavicsok röpködnek meg zúgattyúznak körülöttem. Nagyon nem szeretem! Mi vagyok én? Céltábla?

Míg Pom Pom dohogott meg morgott meg méltatlankodott, arra repült, arra bukdácsolt egy tépett tollú kismadár. Csak úgy zúgtak meg fütyültek körülötte a kavicsok.

– Jaj! – mondta a kismadár. – Ez majdnem eltalált! Segítség!

Picur felpillantott a kismadárra, és látta, hogy ennek a fele se tréfa.

– Engedd meg, hogy a fejedre szálljon, illetve az én fejemre! – súgta oda Pom Pomnak, majd integetett a kismadárnak. – Ide, ide!

A kismadár rászállt Picur fejére, illetve Pom Pomra, aki morgott is azonnal, hogy mi vagyok én, madárfészek?! De azért betakargatta a lihegő-pihegő kismadarat.

A környező bokorból egy fiú dugta ki a szeplős képét.

– Nem láttátok a madaramat?! Azt én lőttem! Az az enyém!

Újratöltötte a csúzliját, és szúrós szemmel nézett körül.

Picur óvatosan megrázta a fejét, vele rázódott Pom Pom és az elrejtőzött kismadár is –, hogy nem, nem, nem látták. Majd gyorsan továbbmentek.39

– Hej, csak lenne itt Madárvédő Golyókapkodó! – sóhajtotta Pom Pom. – Majd megtanítaná ezt a pulykatojásképűt kesztyűbe dudálni!

Picur azonnal megállt.

– Nem tudod, hol van? És ki az a Madárvédő Golyókapkodó?

– De tudom! Csak meneküljünk ki ebből a golyózáporból! – sürgette Pom Pom.

Mikor kiértek a golyózáporból, Picur újra megkérdezte:

– Ki az a Madárvédő Golyókapkodó? Mesélj róla!

– A madarak barátja – mondta Pom Pom. – Szereti a madarakat, és nagyon nem szereti, ha lövöldöznek rájuk!

– Akkor ne álldogáljunk itt! Akkor ne fecserésszünk és ne mesélgessünk itt! Gyerünk, gyerünk! – csipogott a kismadár.

– Ennek hogy megjött a hangja! – morgott Pom Pom.

De Picur elvágta a csipogást meg a morgást, gyorsan megkérdezte, mielőtt még összevesznének:

– Merre lakik Madárvédő Golyókapkodó?

– Arra! – mondta Pom Pom. – Azután meg amarra. Ott jobbra fordulunk, akkor meg emerre. Ott meg balra térülünk, azután egyenesen, azután fel, azután le, azután átlósan, azután keresztbe, azután meg hosszában, azután meg…

– Állj! – mondta Picur. – Zúg a fejem! Elég, ha csak mutatod az utat. Némán!

Elindultak, mentek, loholtak arra meg erre, jobbra meg balra, egyenesen, föl és le, átlósan, keresztbe és hosszába. S el is érkeztek Madárvédő Golyókapkodó házához.

Az ajtó előtt megálltak és tanakodtak.

– Kopogjunk! – javasolta Picur.

– Hátha alszik – vélte Pom Pom. – Legjobb, ha csak finoman köhögünk.40

– Csiripeljünk! Hiszen értenie kell a madarak beszédét! – csipogta a kismadár.

Nem tudták eldönteni, hogy melyik is a jó, így hát kopogtak is, meg finoman köhögtek is meg csiripeltek is.

Az ajtó azonnal kinyílt, s nyájasan mosolyogva kinézett rajta Madárvédő Golyókapkodó.

– Mi tetszik? – kérdezte mély, meleg hangon.

– Nagyon nem tetszik, hogy csúzlival lövöldöznek meg kaviccsal zúgattyúznak – rázta a fejét Picur, és vele rázkódott Pom Pom és a kismadár is.

Madárvédő Golyókapkodó szigorú arcot vágott.

– Rólam mindenki tudja, hogy aranyszívem van! És hogy nagyon szeretem a madarakat. És hogy nem szeretem, ha lövöldöznek rájuk! Terád is lőttek?

Picur nemet intett, majd a fejére mutatott.

A kismadár azonnal Madárvédő Golyókapkodó zsebébe repült, s onnan csipogott.

– Énrám lőttek! Itt maradhatok? Itt jó! Itt nem lőnek rám, és nem ráznak állandóan, mint egyesek. Már majd elszédültem az állandó fejrázástól!41

Pom Pom morgott:

– Az előbb még jó voltam!

Madárvédő Golyókapkodó ránézett.

– Te is madár vagy? Külföldi?

Picur válaszolt, mivel úgy látta, hogy teljesen elfeledkeznek a csúzliról meg a lövöldözésről.

– Nem, ő nem madár. Ő Pom Pom! És amarra csúzliznak meg zúgattyúznak! Ott arra, ahonnan jöttünk.

Madárvédő Golyókapkodó megértette és meleg hangon így szólt:

– Mindjárt intézkedem. És ne féljetek! Majd ez a kismadár mutatja az utat.

Kitárta két karját, és zsebében a kismadárral felrepült, körözött egyet-kettőt, és huss – elszállt.

– Menjünk utána – súgta Pom Pom. – Kíváncsi vagyok, hogy csinálja.

– De nem tudunk repülni – mondta Picur. – Hogyan menjünk utána?

– Gyalog. Majd alulról nézzük.

El is indultak, mentek lent a földön, és alulról nézték, hogy Madárvédő Golyókapkodó halált megvető bátorsággal a kavicszáporba repült, és röptében elkapkodta a kavicsokat. Olyan ügyesen és fürgén szedte össze, hogy még véletlenül se talált el egy madarat se a kavics!42

Az előbbi pulykatojásképű fiú csodálkozva bámult a levegőbe, majd több pulykatojásképű is kibújt a bokorból, azok is bámultak, majd mindnyájan dühösen földhöz vágták a csúzlijukat, rá is tapostak, s azt sziszegték a foguk között: ósdi fegyver! Ósdi fegyver!

Majd elrohantak a sportboltba.

Madárvédő Golyókapkodó tűnődve nézett utánuk, és óvatosságra intette az örvendezve csipogó-csiripoló madarakat.

– Azt hiszem, még nincs vége. Azt hiszem, hogy most kezdődik az igazi haddelhadd!

Óvatosságból egy nagy parafa lapot vett elő és a nadrágjába dugta.

– Biztos, ami biztos! – dünnyögte.

Nyugtalanul keringett a levegőben, és várta a pulykatojásképűeket.

Azok jöttek is hamarosan, és diadalmasan lóbálták a légpuskákat. Majd céloztak és lőttek, és valóságos golyózáporral árasztották el a fák tetejét, a riadtan menekülő madarakat. Madárvédő Golyókapkodó suhant, röpködött, kapkodta a golyókat, ihegett-lihegett, majd fáradtan megtörölte a homlokát.

– Vége az első menetnek, elfogyott a golyójuk! – sóhajtotta. – Épp ideje, mert már nehezen röpködök a sok ólomtól!

Kivette a nadrágjából a parafa lapot, és kirázta belőle az ólomgolyókat. Majd töprengve ráncolta a homlokát.

– Valamit ki kell találni – dünnyögte.

A kismadár kidugta a fejét a zsebből, és csipogva biztatta:

– Hát találj ki! De gyorsan!

Madárvédő Golyókapkodó elmosolyodott.

– Már ki is találtam! Itt ész van ám, nem szilvalekvár! – bökött a homlokára és elrepült.43

Egy pillanat alatt átvágott a városon, a város végén nagy, teli zsákokat szerzett, s visszaröpült a tér sarkára. A sportbolthoz vezető úton leszállt, gyorsan egy bódét fabrikált, s kiírta egy táblára:

ELSŐ OSZTÁLYÚ GOLYÓK!

Majd beugrott a bódéba, és várta a vevőket.

A pulykatojásképűek éppen arra loholtak, megtorpantak a bódénál, elolvasták a felírást. Majd a zsebükben kotorásztak, előszedték a pénzüket, letették a pultra, s így szóltak:

– Ezért mindért kérünk első osztályú golyót!

Madárvédő Golyókapkodó besöpörte a pénzt, és telitöltötte a sapkájukat első osztályú golyóval. A pulykatojásképűek elégedetten elmasíroztak.

A kismadár aggodalmasan csipogott a zsebből:

– Még te adsz nekik golyót?!

Madárvédő Golyókapkodó rejtelmesen somolygott.

– Csak várd ki a végét! – mondta. – És most gyerünk! Learatjuk, amit elvetettünk.

Azzal kitárta a két karját, és huss! – felrepült.

Fától fáig szálldosott, beszólt minden fészekbe és odúba, levél alá és csupasz ágra:44

– Gyertek elő! Ne féljetek!

A madarak előjöttek a biztatásra, és kíváncsian keringtek a levegőben.

Lent a pulykatojásképűek megtöltötték a légpuskákat, és hatalmas golyófergeteget zúdítottak a madarakra.

– Kapkodjátok be! – kiabált Madárvédő Golyókapkodó. – Az én felelősségemre kapkodjátok be a golyókat! Hamm-hamm-hamm!

A madarak először nem értették az egészet, majd az egyik bátor madár óvatosan bekapott egy süvítő golyót.

– Búza! – rikkantotta. – Búzaszem!

A pulykatojásképűek teljesen megzavarodtak. Egy ideig dühösen lövöldöztek, de amikor a madarak már egész közel merészkedtek kitátott csőrrel, és röptében bekapkodták az első osztályú golyókat, földhöz vágták a légpuskákat, és szégyenkezve elszaladtak. De úgy pirult a fülük, és úgy szégyenkeztek, hogy örökre elment a kedvük a lövöldözéstől.

A kismadár gúnyosan kiabált utánuk:

– Menjetek ipiapacsozni! Éljen Madárvédő Golyókapkodó, a zseni!45

Madárvédő Golyókapkodó szelíden mosolygott, a madarak körberöpködték, rászálltak a kalapjára, és megköszönték neki csipogva és csiripolva, hogy elűzte a lövöldöző pulykatojásképűeket. Így keringtek, röpködtek, sipogtak és örvendeztek, míg eltűntek a fák mögött.

Picurék ámulva nézték lentről az egészet.

– Te érted? – kérdezte Pom Pom.

– Persze hogy értem – felelte Picur. – Zseniális ötlet! Árpával meg búzával lövöldözni a madarakra! Igazán zseniális!

Ekkor nyolcat ütött egy toronyóra. Picur felkiáltott:

– Jaj! Elkésem az iskolából! Fussunk!

Futottak, míg az iskolakapuhoz nem értek. Ott Pom Pom felugrott egy ágra, s Picur után szólt:

– Azért mégsem olyan zseniális! És ha elhíznak a madarak?

De Picur már bement a kapun. Így hát Pom Pom magában morfondírozott az ágon:

– Ha elhíznak, legfeljebb gyalog járnak!

2020. május 5., kedd

Valkovics Edit: Jókedvű rigók




















Három rigó mit fütyül,
fent az ágon, ahol ül?
A rigónak jaj de jó,
terem néki mogyoró.

Fütyülik, hogy szép a világ,
nékik nyilik minden virág.
Telezengik most az erdőt,
odacsaltak még vagy kettőt.

Hát most vajon mit fütyülnek,
hogy így öten összegyültek.
Ugyanazt, hogy jaj de jó
terem nékik mogyoró.

Kiss Benedek: Hol teremnek a gyerekek és az óvónénik?
















Az óvodában az a jó,
hogy ott terem a sok gyerek,
és ott teremnek az óvónénik,
akiket én mind ismerek.

Közöttük zöldellek én is ám,
mint a szomszéd kis kertjében
ha alma nő az almafán
(bár én körte vagyok, érzem).

Csak azt tudom, édes vagyok,
mert este otthon ha lefekszem,
apu, anyu mind azt mondja:
aludj szépen, édes szentem!

2020. április 29., szerda

Madarak és fák napja - válogatás


Mesék



Videó


Versek

Mondókák

Dalok

Magyar népdalok:

Madarak:
  • Madárka, madárka
  • Szépen szól a kispacsirta
  • Madár, madár kismadár
  • Erdő, erdő, erdő
  • Az árgyélus kismadár
  • Egy kicsi madárka hozzám kezde járni
  • Elment a madárka, üres a kalitka
  • Erdő, erdő kerek erdő
  • Kicsi madár mért keseregsz az ágon
  • Hol jártál az éjjel cinege madár
  • Akkor szép az erdő, mikor zöld
  • A pilisi tiszta búza
Gyümölcs, fák:
Gyermekdalok:

Ügyességi játékok – "madaras" játékok


Kakukk

Előzetes ismeretre van szükség: a kakukk az a madár, amelyik nem rak fészket. Énekes madarak fészkébe csempészi tojását, és a mit sem sejtő madárka nemcsak kikölti, de eteti is a fiókákat. A játékosok tetszőlegesen helyet foglalnak a játszótéren, ők az énekes madarak, és kört rajzolnak maguk köré. A kijelölt (kiszámolt) játékosnak nincs "fészke", ő a körön kívül áll, adott pillanatban elkiáltja: "kakukk", erre a madarak kirepülnek a fészekből, igyekeznek más kört elfoglalni. A kakukk is beáll egy körbe. A fészek nélkül maradt madár lesz az újabb kakukk.

Hosszú lábú gólya bácsi

A játéktérre minél nagyobb kört rajzolunk. A kör közepén áll a békákra vadászó gólya. A békák a körön kívül állnak, onnan bosszantva a gólyát mondják:
Hosszú lábú gólya bácsi,
Mit tetszik ma vacsorálni?
Békahúst? Brekeke,
Ugye, milyen jó lenne?
Közben a békák bemerészkednek a tóba, vagyis át-átfutnak a körön. Akit elkap a gólya, az lesz az új játék gólyája.
Másik változat: akit elkap a gólya, szintén gólyává válik.


Verebes

Az udvarra, a lehető legtávolabbra egymástól, két kört rajzolunk, ezek a gyümölcsöskertek. A két kör között állnak a pásztorok (két-három gyerek). A verebek a versikét ismételve két lábon be-beugrálnak a kertbe:
Megérett a cseresznye,
Nem kell nekünk legyecske!
A kertben szökdécselve is kétszer-háromszor elismétlik a mondókát, majd ugyancsak két lábon átugrálnak a másik kertbe. Akit a pásztorok elfognak, pásztorrá válik.

Nyelvtörő

Nem mindenfajta szarka farka tarka,
csak a tarkafajta szarka farka tarka.

Jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál.

Répa, retek, mogyoró, korán reggel ritkán rikkant a rigó.

Madaras szólások, közmondások, hasonlatok

  • Minden madár ismeri a maga fészkét. 
  • Madarat tolláról, embert barátjáról. 
  • Madarat lehet vele fogatni. 
  • A boldogság kék madara. 
  • Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. 
  • Egy fecske nem csinál nyarat. 
  • Várja a sült galambot. 
  • Azt várja, hogy a szájába repüljön a sült galamb. 
  • Forgolódik, mint a tojó galamb. 
  • Galambepéje van. 
  • Kóvályog, mint gólyafos a levegőben. 
  • Holló fészkén hattyút keres. 
  • Holló a hollónak nem vájja ki a szemét. 
  • Ritka, mint a fehér holló. 
  • Rossz hollónak rossz tojása. 
  • Nyeli, mint kacsa a nokedlit. 
  • Minden kakas úr a maga szemétdombján. 
  • Sok lúd disznót győz. 
  • Ha már lúd, legyen kövér. 
  • Buta liba. 
  • Jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál. 
  • A sas nem fog legyeket. 
  • Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka. 
  • Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. 
  • Érti, mint tyúk az ábécét. 
  • Ül (kotlik) rajta, mint tyúk a tojáson. 
  • Vak tyúk is talál szemet. 
  • Buta, mint a tyúk. 
  • Láttam én már karón varjút. 
  • Ágyúval lő verébre. 
  • Dobbal nem lehet verebet fogni. 
  • Már a verebek is ezt csiripelik.

Madarak hangjai

Élő webkamera


Hasznos oldalak

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapja http://www.mme.hu/
Madárles program, nemzetközi http://springalive.net/hu-hu
Madarakról gyerekeknek https://www.csipogo.hu/

Tervezés


Letölthető anyagok

Találós kérdések Madarak és fák napjára





















Dalolva száll az égre fel,
röptében is énekel.
(pacsirta)

Fúr-farag, de mégsem ács
kopog, mint a kalapács.
Fák orvosa, doktora,
erdőben az otthona.
(harkály)

Szürke színű a ruhája,
nem repül el Afrikába.
Itt marad a téli fagyban,
magvakon él a nagy hóban.
(veréb)

Eresz alatt van lakása,
Vagy a partfal oldalába,
Villás farkú, gyorsan repül,
De nyarat nem hoz egyedül.
(fecske)

Sárból rakott vár a házon,
reggel, délben, este látom.
Gazdájának háta bársony,
Farka villa, hasa vászon.
(fecske)

Fekete bársony a háta,
Citromsárga a dolmánya,
Nem eszi a kendermagot,
Mert a szalonnára kapott.
(cinke)

Háló nélkül halászik,
kéményeken tanyázik,
elköltözik, ha fázik.
(gólya)

Láttam egy madarat,
nagy kanállal evett,
megkérdeztem tőle:
mi is a te neved?
(kanalas gém)

Erdőn lakik, vagy a kertben,
zöld a színe télen nyáron.
Feldíszítik decemberben,
oly szép akkor, mint az álom. Mi az?
(fenyőfa)

Koronás, de nem király,
mégcsak nem is hercegnő,
Törzse vastag, ága sok,
évek alatt nagyra nő.
(fa)

Tavasszal kap levelet,
S ősszel küld csak választ,
De nem egyet, nem is kettőt,
Hanem sok-sok százat.
(Fa)

Zöld burokba születtem,
mikor aztán nagy lettem,
a zöld burok kifeslett,
és az úrfi kiesett.
(dió)

Mi a hiányzó szó?

A fa teste akkor görbe,
Ha nem egyenes a ... (törzse)

A fa dísze, koronája,
Napfény evéshez: a szája.
Zöld és a fán jó sok él,
Nem más, mint a ... (falevél)

Vizet hogyha iszom,
Szívószálként használom.
Kapaszkodni segítenek,
Sok kusza szál: a ... (gyökerek)

Fák ruhája én vagyok,
Rá erősen tapadok.
Minden törzset megvédek,
Jó pajzs vagyok: a ... (fakéreg)

2020. március 30., hétfő

Nagytakarítás a napnál

szlovák népmese


Egyszer egy hatalmas nagy felhő úgy eltakarta az eget, hogy három napig nem lehetett látni a napot. A kiscsibéknek nagyon hiányzott a napsugár.
– Hová tűnhetett a napocska? – kérdezték. – Keressük meg, hívjuk vissza az égre!
– Igen ám, de hol találjátok meg? – kotkodácsolt a kotlós. – Tán bizony tudjátok, hol lakik?
– Nem tudjuk – csipogták a kiscsibék –, de majd mindenkit megkérdezünk, akivel összetalálkozunk.
– Koty-koty-koty, jól van, menjetek – mondta a kotlós, és ahogy illik, útravalót készített a csibéknek. Adott nekik kicsi zsákot, kicsi zacskót, a zsákocskában magocskát, a zacskóban meg mézeskalácsot. A kiscsibék útra keltek. Mentek, mendegéltek, egyszer csak a káposztáskertbe értek. Látják, hogy az egyik káposztalevélen ül valaki, nyújtogatja a szarvát, hátán hordja a házát. Egy csigabiga! A kiscsibék megálltak, megkérdezték tőle:
– Csigabiga, nem tudod, hol lakik a napocska?
– Én nem tudom, de ott ül a kerítésen a szarka, ő bizonyosan tudja. A szarka meghallotta, hogy emlegetik, hát mindjárt közelebb röppent, és csirregni kezdett:
– Csibe, csibe, kiscsibék, hová mentek, kiscsibék?
– Elbújt a napocska, megyünk, megkeressük.
– Én is megyek, én is megyek! – örvendezett a szarka, és még közelebb röppent.
– De tudod-e, hol lakik? – kérdezték tőle.
– Azt biz’ én nem tudom, de nyúl koma talán tudja, itt lakik a szomszédban, a répaföld csücskében.
A kiscsibék meg a szarka elmentek a répaföldre. Mikor látta a nyúl, hogy vendégek közelednek, fejébe húzta a sapkáját, a bajuszát megpödörte, és a háza kapuját még jobban kitárta.
– Nyulam-bulam – csipogták a csibék, csirregte a szarka –, a napocskát keressük, nem tudod, hol lakik?
– Azt biz’ én sem tudom, de a szomszédom, a kacsa bizonyosan tudja. Itt lakik a nádasban, a patak közelében.
No, elmentek a nádasba, a nyúl is velük ment. A patak partján megtalálták a kacsa házát meg egy szép piros ladikot, a ház mellé volt kikötve.
– Hé, szomszédasszony, itthon van-e kelmed? – kiáltotta a nyúl.
– Itthon, itthon! – hápogott a kacsa. – A tollamat szárítom, három napja nedves, nem süt a napocska.
– Éppen őt keressük! – csipogták a kiscsibék, csirregte a szarka, a nyúl meg buzgón bólingatott hozzá. – Nem tudod, hol lakik?
– Azt biz’ én sem tudom, de a patak túlsó partján az odvas bükkfa alatt lakik a sün, az bizonyára tudja.
Beültek mindannyian a csónakba, áteveztek a patakon, hogy megkeressék a sünt. Meg is találták, ott szunyókált sün koma a bükkfa tövében.
– Sün, sün, sün koma! – csipogták a kiscsibék, csirregte a szarka, hápogta a kacsa, a nyúl meg örvendezve ugrándozott. – Nem tudod, a napocska merre, hol lakik? Három napja nincs az égen. Tán csak nem betegedett meg?
A sün előbb gondolkozott kicsit, azután így szólt:
– Már miért ne tudnám! Tudom én, hol lakik, meg is mondom nektek. A bükkfa mögött van egy nagy hegy, a hegy fölött egy nagy felhő, a felhő fölött az ezüst hold, onnét a napocska csak egy bolhaugrás! – így szólt a sün, azzal fogta a botját, fülére húzta a sapkáját, és indult, hogy mutassa az utat.
No, útnak eredtek. Mentek, mendegéltek, egyszer csak megérkeztek a nagy hegy csúcsára. S mit láttak? A hegy csúcsának a csücskébe beleakadt egy rettentő nagy felhő, nagyobb, mint három lepedő. A kiscsibék, a szarka, a nyúl, a kacsa meg a sün mindjárt felmásztak a felhőre, jó erősen megfogóztak benne, azután – huss! – repültek a felhő hátán, meg sem álltak a holdig. Mikor a hold észrevette őket, egyszeribe ragyogni kezdett ezüstös tányérja.
– Hold, hold, ezüst hold – csipogták a kiscsibék, csirregte a szarka, hápogta a kacsa, s a nyúl meg a sün is szépen kérlelte –, mutasd meg nékünk, hol lakik a napocska! Három napja nincs az égen, három napja vacogunk! Úgy látszik – gondolták –, elaludt a napocska, nem akar felébredni.
S akkor egyszerre rázendítettek: a kiscsibék csipogtak, a szarka csirregett, a kacsa hápogott, nyulam-bulam makogott, a sün pedig az ablakon kopogott a botjával.
– Napocska-korongocska, kelj fel! Süss ki, napocska!
A napocska felébredt, nagyot ásított.
– Ki az, ki kiabál? Ki zavarja álmomat?
– Mi vagyunk itt, a kiscsibék, a szarka meg a nyúl, a kacsa meg a sün. Eljöttünk, hogy felköltsünk, éppen reggel van!
– Jaj, jaj, kelnék én, de hát hogyan keljek? – szomorkodott a napocska. – Három napig eltakart egy fekete felhő. Hiába sütök, mégsem ragyogok, úgy bepiszkolódtam.  Amint a nyúl ezt meghallotta, mindjárt kerített egy vödröt, s elkezdte hordani a vizet. A kacsának sem kellett több – egyszeriben mosni kezdte a napot. A szarka a törülközővel törülgette, a sün a tüskéivel kefélgette. A kiscsibék meg a porszemeket fújogatták le az álmos napocskáról. Ez aztán igazi nagytakarítás volt! Egykettőre úgy megtisztították a napot, hogy menten kibújt a házából, kiballagott az égre, és vidáman ragyogott. Gondolhatjátok, micsoda öröm volt odahaza! A kotlós kifutott az ólból, maga köré hívta a kiscsibéket, és azóta is ott futkosnak az udvaron, magot keresgélnek, s ha jóllaktak, a napon melegszenek.