(Francia népmese, átdolgozta: Bartócz Ilona)
Három árva kiscsibe - egyik fehér, a másik fekete, a harmadik meg piros - vándorolt az úton. Amint mennek, mendegélnek, nagy kőrakáshoz érnek. Összedugják a fejüket, és kisütik, hogy kunyhót építenek maguknak a kövekből. Amint mondták, úgy is tettek, s hamarosan készen állt a kunyhó.
- Kipróbálom, hogy jól zár-e az ajtó - szólt a piros csibe, a legravaszabb hármójuk között, és már bent is volt a kunyhóban. Elhúzta a reteszt, és a másik kettő hasztalan rimánkodott, nem engedte be őket.
A fehér meg a fekete csibe nagy búsan továbbállt. Amint mennek, mendegélnek, másik nagy kőrakáshoz értek. Összedugják a fejüket, és kisütik, hogy kunyhót építenek maguknak. Amint mondták, úgy is tettek, s hamarosan készen állt a kunyhó.
- Kipróbálom, jól zár-e az ajtó - szólt a fekete csibe, és beugrott a kunyhóba, elhúzta a reteszt, hasztalan rimánkodott a fehérke, nem engedte be őt.
A szegény kiscsibe árván bandukolt tovább. Közben leszállt az este, és sehol sem talált magának zugot, ahol éjszakára meghúzódhatott volna. Bánatában, félelmében hullottak a könnyei. Egyszerre csak fehér ruhás tündér jelent meg előtte.
- Mért hullatod a könnyedet, kedves kiscsibe? - kérdezte jóságosan.
A fehérke elmondta, hogyan járt testvéreivel. A fehér ruhás vigasztalta:
- Egyet se búsulj, lesz mindjárt olyan kunyhód, hogy megirigyli tőled a két gonosz testvéred! Aztán jól vigyázz, ha jön a farkas, ki ne nyisd az ajtót, mert azon nyomban bekap.
Azzal a tündér eltűnt, és a helyében takaros kis házikó emelkedett ki a földből. Az úton meg elindult a falánk farkas. Elsőnek a piros csibe kunyhóján kopogtatott, de az kikiáltott, hogy kívül tágasabb! A farkas erre nagyon mérgesen nekirontott a kunyhónak, és addig tiporta nagy, erős lábaival, mígnem bedőlt, és a piros csibe a farkas bendőjébe került.
Aztán a fekete csibénél zörgette meg az ablakot, de az sem nyitott ajtót. Az ordas még mérgesebben rontott neki a kunyhónak, és tiporta, rúgta, kaparta, mígnem a fal bedőlt, és a fekete csibe is a bendőjébe került.
A farkas sietett a harmadik kunyhóhoz. Bekopogtatott, és nyájasan szólt:
- Kicsi fehér csibe, nyiss ajtót!
- Jut is eszembe - válaszolt a fehérke -, tudom, hogy te vagy a falánk farkas, és föl akarsz falni!
- Ha nem engedsz be szépszerével, összetöröm a kunyhódat! - fenyegette meg a farkas, és már neki is rugaszkodott.
De a tündér házacskája erős volt, hasztalan rontott neki a farkas egyszer, kétszer, háromszor. Mikor negyedszer is nekifutott, úgy összetörte magát, hogy ott helyben vége lett. És a kis fehér csibe máig is ott él erős házacskájában.
Három árva kiscsibe - egyik fehér, a másik fekete, a harmadik meg piros - vándorolt az úton. Amint mennek, mendegélnek, nagy kőrakáshoz érnek. Összedugják a fejüket, és kisütik, hogy kunyhót építenek maguknak a kövekből. Amint mondták, úgy is tettek, s hamarosan készen állt a kunyhó.
- Kipróbálom, hogy jól zár-e az ajtó - szólt a piros csibe, a legravaszabb hármójuk között, és már bent is volt a kunyhóban. Elhúzta a reteszt, és a másik kettő hasztalan rimánkodott, nem engedte be őket.
A fehér meg a fekete csibe nagy búsan továbbállt. Amint mennek, mendegélnek, másik nagy kőrakáshoz értek. Összedugják a fejüket, és kisütik, hogy kunyhót építenek maguknak. Amint mondták, úgy is tettek, s hamarosan készen állt a kunyhó.
- Kipróbálom, jól zár-e az ajtó - szólt a fekete csibe, és beugrott a kunyhóba, elhúzta a reteszt, hasztalan rimánkodott a fehérke, nem engedte be őt.
A szegény kiscsibe árván bandukolt tovább. Közben leszállt az este, és sehol sem talált magának zugot, ahol éjszakára meghúzódhatott volna. Bánatában, félelmében hullottak a könnyei. Egyszerre csak fehér ruhás tündér jelent meg előtte.
- Mért hullatod a könnyedet, kedves kiscsibe? - kérdezte jóságosan.
A fehérke elmondta, hogyan járt testvéreivel. A fehér ruhás vigasztalta:
- Egyet se búsulj, lesz mindjárt olyan kunyhód, hogy megirigyli tőled a két gonosz testvéred! Aztán jól vigyázz, ha jön a farkas, ki ne nyisd az ajtót, mert azon nyomban bekap.
Azzal a tündér eltűnt, és a helyében takaros kis házikó emelkedett ki a földből. Az úton meg elindult a falánk farkas. Elsőnek a piros csibe kunyhóján kopogtatott, de az kikiáltott, hogy kívül tágasabb! A farkas erre nagyon mérgesen nekirontott a kunyhónak, és addig tiporta nagy, erős lábaival, mígnem bedőlt, és a piros csibe a farkas bendőjébe került.
Aztán a fekete csibénél zörgette meg az ablakot, de az sem nyitott ajtót. Az ordas még mérgesebben rontott neki a kunyhónak, és tiporta, rúgta, kaparta, mígnem a fal bedőlt, és a fekete csibe is a bendőjébe került.
A farkas sietett a harmadik kunyhóhoz. Bekopogtatott, és nyájasan szólt:
- Kicsi fehér csibe, nyiss ajtót!
- Jut is eszembe - válaszolt a fehérke -, tudom, hogy te vagy a falánk farkas, és föl akarsz falni!
- Ha nem engedsz be szépszerével, összetöröm a kunyhódat! - fenyegette meg a farkas, és már neki is rugaszkodott.
De a tündér házacskája erős volt, hasztalan rontott neki a farkas egyszer, kétszer, háromszor. Mikor negyedszer is nekifutott, úgy összetörte magát, hogy ott helyben vége lett. És a kis fehér csibe máig is ott él erős házacskájában.
