Matos Maja: ELSŐS LESZEK

Elsős leszek
Akár hiszed, akár nem,
Nagyon jó az én kedvem.
Tudod minek örülök?
Iskolába kerülök.

Szép volt a nyár, szép nagyon,
Sütkéreztem a napon.
Játszottam és ugráltam,
Szaladgáltam, bringáztam.

Halacskákkal versengve,
Úszkáltam a tengerbe’
Homokváram összedűlt,
A sárkányom elrepült.

Nincs már minek maradnom,
Van helyette más dolgom.
Nagy vagyok már iskolás,
Kezdődjön a tanítás!

Agnyija Barto: Első nap az iskolában

Mennyi, mennyi érdekesség,
mennyi, mennyi izgalom!
A tanító néni belép,
fel kell állni? Nem tudom.
Hogy nyílik fel szépen, csendben
a pad fényes fedele?
Ha felállok, mit kell tennem,
hogy ne csapjak zajt vele?
„A táblához gyere ki csak!”-”
szól a néni s kimegyek,
a kezembe krétát is ad,
a krétával mit tegyek?
Megtanít ő türelemmel,
hogy kell húzni vonalat,
s hogy a táblát tenyeremmel
letörölni nem szabad.
Mennyi lány van itt! Lassacskán
tudom mindnek a nevét:
négy Annácska van, meg aztán
Sárikák és Erzsikék.
Első nap az iskolában,
padban ülök, figyelek,
nem moccantom fejem, lábam -
nagy dolog ez, gyerekek!

/Képes Géza fordítása/

Keszthelyi Zoltán: Elsőosztályosok

Mikor először mennek iskolába
Az elsőosztályos kisgyermekek,
Illatot hint az ősz minden virága,
Amerre lépnek, dalok csengenek.
Mikor először mennek iskolába,
Szívükben bűvös áhítat terem,
Kitárul nékik a mesék világa,
Hol betűk nyílnak kéklő tengeren.
Mikor először mennek iskolába,
Nekik köszön a szeptemberi ég,
Őket kísérik, arany fényben ázva,
A szőlőfürttel terhes venyigék.
Mikor először mennek iskolába,
A tücsök tüzes, friss nótába kap,
Mind hevesebben szól a citerája.
megsimogatja hajukat a nap.
Mikor először mennek iskolába,
És izgalmukban könnyük megered,
A kicsinyeket féltő gonddal várja
A tanító – a gyengéd szeretet.
Mikor először mennek iskolába,
A kerek földön öröm suhan át,
Új világ küldi fiúra, lányra
A reménység tündöklő sugarát.

Weöres Sándor: Kezdődik az iskola

Könyv, toll, tinta, ceruza,
rontom-bontom,
kezdődik az iskola,
csak aszondom.
Kora reggel rohanás,
rontom-bontom,
nem könnyű a tanulás,
csak aszondom.
Tízpercben nagy futkosás,
rontom-bontom,
torkod fájdul, ne kiálts,
csak aszondom.
Zsemlye és vajaskenyér,
rontom-bontom,
morzsát szedhet az egér,
csak aszondom.
Énekóra, la-la-la,
rontom-bontom,
reng a terem ablaka,
csak aszondom.
Tornaóra egy-kettő,
rontom-bontom,
leszakad a háztető,
csak aszondom.
Kintről benéz egy szamár,
rontom-bontom,
iskolába sose jár,
csak aszondom.

Majtényi Erik: Gyurka írni tanul

Egyik betű pocakos,
A másik meg nyurga,
Melyikkel fogsz elsőben is
Megbirkózni Gyurka?
Ha az első görbe lesz,
Nehogy kedved szegje,
Hisz előbb a csúnyábbja jön,
Csak később a szebbje.
Írj gyorsan egy másikat,
Azután még egyet,
A betűk a sor végén majd
Kiegyenesednek.
S végül az a sok betű
Pocakos és nyurga,
Éppen úgy áll össze, ahogy
Te akarod, Gyurka.

Gyurkovics Tibor: Iskola-nyitogató

Iskola, iskola,
ki a csoda
jár oda?
A takács, a kovács,
a kőműves meg az ács,
a kardjával odajár
kese lovon a huszár!
Itt tanulta meg az á-t
és a matematikát,
itt tanulta meg az ó-t,
mennyi szálat fon a pók.
Itt tanulta meg az í-t,
hogy a rózsa kivirít,
hogyan írja le az ú-t,
s a Dunántúl csupa púp,
pörögtek az ő-k, az ű-k,
mint a fényes köszörűk.
Itt kezdte a hóember,
jaj, de szép a december!
itt sütötte meg a pék
a legelső kenyerét,
itt tanulta meg a csősz,
mikor sárgul meg az ősz,
minden ember itt tanulta
meg, hogy mennyit ér a munka,
é-t is, b-t is, c-t is,
itt tanulok én is!
Kinyújtom a kezemet,
ha ugyan elérem
a kilincset s bemegyek
pirosan, fehéren,
körülöttem karikában
kürtös-fürtös kobakok,
itt tanult meg a halász is
készíteni csónakot,
itt tanulta meg az á-t
és a matematikát,
itt tanulta meg az ó-t,
hogyan kötik a csomót,
meg a d-t, meg a t-t,
emberek becsületét!

Szalai Borbála: Betűország kincsei

orbála: Betűország kincsei
Sok újdonsült
Kisdiáknak
Kitárult egy új világ
Szeptemberben
Betűország
Megnyitotta kapuját.
Csodálatos
Ez az ország
Gazdagsága rengeteg;
Mert itt bizony
Minden betű
Drága kincset rejteget.
S aki egyszer
Megismeri
Mind a betűk titkait,
Magáénak
Tekintheti
Betűország kincseit.

Szalai Borbála: Legyen öröm a tanulás!

Hangosabbak ma az utcák,
Gyerekektől népesek,
Valahogyan még a nap is
Szebben ragyog, fényesebb.
Izgatottan várt e napra
Minden kezdő kisdiák:
Az iskola előttük is
Kitárja ma kapuját.
Megtanulnak betűt vetni
A tétova kis kezek:
Csengő-bongó szép szavakkal
Telnek majd a füzetek…
Ma, amikor útnak indul
A sok kicsi iskolás,
Kívánjuk, hogy öröm legyen
Számukra a tanulás!

Iványi Mária: Kati iskolába megy

Kicsi cipő, nagy cipő
Egymás mellett koppan
Találd ki csak, ha tudod
Melyik siet jobban.
Kis cipőbe Kati jár
Anyuka a nagyban
Hát ez a hely kire vár
Az iskolapadban?
Nem másra, mint Katira
S hogyha figyelsz jobban
Hallod, hogy a kis cipő
Szaporábban koppan.
Nagyon siet Katika
Alig-alig várja
Betűország kapuját
Hogy sarkig kitárja.
Mesét ígér az új könyv
Sok-sok színes képpel
Nem csoda, hogy Katika
Ilyen fürgén lépdel.

Ady Endre: Kis, karácsonyi ének

Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak.

Szeretném az istent
Nagyosan dicsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni.

Isten-dicséretre
Mégiscsak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok.

Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.

(Így dúdolgattam én
Gyermek-hittel, bátran,
1883
Csúf karácsonyában.)

Gazdag Erzsi: Karácsony

Szól a csengő, száll a dal.
Itt van a karácsony.
Arany csillag tündöklik
a fenyőfaágon.

Gyertya lobban, mennyi fény!
Mintha a fa égne!
Ha nem volna Karácsony
felszállna az égre.

Ott lobogna a fenyő
mint egy tüzes csillag,
amelyikről éjszaka
szikraesők hullnak.

Itt marad most a fenyő.
Itt marad minálunk.
S amíg itt lesz, mindnyájan
ünneplőbe járunk.

Fényben rezeg a fenyő.
Lobognak a gyertyák.
Ünnep van ma, Karácsony
látogatott hozzánk.

Csanádi Imre: Karácsony fája

A karácsony akkor szép,
hogyha fehér hóba lép, -
nem is sárba, latyakba…
Ropog a hó alatta.

Hegyek hátán zöld fenyő,
kis madárnak pihenő, –
búcsúzik a madártól,
őzikétől elpártol.

Beszegődik, beáll csak
szép karácsony fájának,
derét-havát lerázza,
áll csillogva, szikrázva.

Ahány csengő: csendüljön,
ahány gyerek: örüljön,
ahány gyertya: mind égjen,
karácsonyi szépségben.

Gazdag Erzsi: Hozott a tél zúzmarát

Hozott a tél zúzmarát;
fák fejére koronát.
Most minden fa kiskirály,
s Dér-országban dirigál.

Jaj, dehogyis dirigál,
dideregve szundikál.
Koronája nyűg neki,
nyögve, sírva viseli.

Hoz a tavasz igazit...
Dérkoronát letaszít,
s rüggyel, lombbal fonja át
tavaszi fák homlokát.

Mikulás-hívogató

Jó Mikulás, kedves bácsi!
Tessék hozzánk besétálni.
Tessék-tessék, hozta Isten!
Sok jó gyerek akad itten.
Cukra elfogy egy perc alatt,
A virgácsa mind megmarad.

Zelk Zoltán: Mikulás

Hóval lepett égi úton
Mikulás már útra kél,
csillagok szállnak fölötte,
s vígan fut véle a szél.

Világjáró a csizmája,
átlép várost, falvakat,
de olykor megáll, elidőz
egy-egy kis ablak alatt.

Előveszi aranykönyvét,
amelyben gyermeknevek
vannak gondosan felírva,
s nézi: jó vagy rossz a gyerek?

Hogyha rossz: hát virgács neki!
De ha jó, akkor cukor…
S már tovább megy – szél és felhő
sem érheti utol.

Gazdag Erzsi: Ákom-bákom hadsereg

Ákombákom, de bánom,
táncol az én írásom.
Nézd az i hogy imbolyog!
f betűm is tántorog.
Forog a g, penderül.
Az e mindjárt elterül.
De ostoba hadsereg
ez a betűrengeteg!
Parancsomat megveti,
nyelvét rám öltögeti.
Ákombákom hadsereg,
elbánok én teveled!

Mészely József: Télelő

Tüskés bőréből
Kiugrott a gesztenye
Skarlát ernyőkkel
Remeg a berkenye
Ágán madárka,
Tolla berzenkedő,
Széllel borzolja
A csípős télelő.

Csanádi Imre: Édes ősz

Fehér rózsa feslik-foszlik,
vadszőlőlevél piroslik;
ősz jár a kerti lugasra,
kezdi csupálni csupaszra.
Ősz, ősz, édes ősz.

Raj madárka csicsog, ciceg -
kecses-apró tengelicek;
feketerigók kövéren
kotyognak a hullt levélen.
Ősz, ősz, édes ősz.

Gubancos a fű, tarkázzák
illékony, aranyos pászmák;
vén fák, eget sátorozók,
szűrik a fényt, a búcsúzót.
Ősz, ősz, édes ősz.

Vadgesztenyék orma rőten
feszül selyem égi ködbe;
konok kőrisek, lágy hársak
dörgést-fojtva dudorásznak.
Ősz, ősz, édes ősz.

Illat, omló, ért levélé,
szerelemé, vágyé, véré -
lehet-e vele betelni?
Parancs sürget eltelelni.
Ősz, ősz, édes ősz!

Mészely József: Nyári kívángató

Az égboltnak szivárványt,
Utazóknak gyors járgányt,
Pihenőknek hűs árnyat,
Langy szellőnek fuvalmat,
Réteknek dús pázsitot,
Pillangóknak virágot,
A horgokra nagy halat,
A fészekbe madarat,
Szomjazóknak friss vizet,
Vitorlának jó szelet,
Gombászóknak vargányát,
Hombárba ért gabonát,
Focizóknak jó kapust,
Könyveknek bölcs kritikust,
Tölcsérekbe fagylaltot,
Három, négy, öt gombócot,
S a fülünkre tizenkét
Csokorba nőtt cseresznyét!

Kopányi György: Csalogató

Kisütött a nap,

Minek a kalap?

Szegre vele már!

Csupa tűz a nyár.



Uccu ki, koma!

Minek a ruha?

Minek a cipő,

Ragyog az idő!



Hűvös a patak.

Vesd bele magad!

Ússz a víz alatt,

Ahogy a halak!

Kanizsa József: Sej, haj, búzaszár

Sej, haj, búzaszár,

búzaszár,

milyen leányt

ringattál,

ringattál?



Aranyszeme,

mint a Nap.

haja, mint a

sugarak.



Sej, haj, búzaszár,

búzaszár,

engem is ott

ringassál,

ringassál!

Gazdag Erzsi: Nyár

Cserregnek a verebek

Nagy újság van gyerekek!

Kis kertünkben hajnalra

kinyílott a hajnalka.



Itt a meleg, itt a nyár!

Mezítláb jár a madár;

ha elvásik a talpa,

felrepül a bokorra.



Nézd, hogy zsibong az utca!

Mennyi lányka, fiúcska!

Rétre mennek labdázni,

fogócskázni, cicázni.

Mészöly Miklós: Palkó és szamara

Palkónak volt egy szamara. Egyszer egy nagy rengeteg erdőben mendegélt a szamarával, s hogyan, hogy nem - összetalálkozott egy törpével.

A törpe egy bokor aljában aludt, s a szamár véletlenül rálépett a sapkája csücskére. Haj mérges lett a törpe nagyon! Felugrott s elkezdett pörölni Palkóval.

- Nem tudsz jobban vigyázni a szamaradra?! - kiáltotta dühösen. - Oda a sapkám, nézd meg, milyen csúf lett!

Palkó megnézte a kicsi sapkát: az bizony összevissza szakadt. De hát most már mit csináljon? És nagy hetykén így válaszolt:

- Nem tudsz jobban vigyázni a sapkádra? A szamár, az csak szamár, én nem vigyázhatok helyette!

Több se kellett a törpének, még mérgesebb lett.

- Hát jó! - mondta. - Akkor majd kiokosítom én! Azzal átkozlak meg, hogy a szamarad mindig azt mondja, amit te!

Palkó jót nevetett rajta.

- Na hiszen ez nem nagy átok,ezt még elviselem!

De mire kimondta - a törpe már sehol se volt. Ő meg indulni akart tovább - de a szamara nem indult.

Mondta a szamárnak: - Gyí, csacsi! - S akkor a szamár is visszamondta: - Gyí, csacsi!

"Híjnye, ez így nem lesz jó! - gondolta Palkó. - Ez a törpe jól kifogott rajtam!"

- S mikor már egy órája vesződött a szamárral, olyan dühös lett, hogy jó alaposan eltángálta szegény állatot. Csakhogy az megharagudott ám, s úgy oldalba tisztelte a patájával Palkót, hogy belebukott egy nagy pocsolyába. Ott aztán ijedten kiáltozni kezdett:

- Segítség! Segítség!

Mire a szamár is rákezdett rögtön:

- Segítség! Segítség!

Éppen favágók jártak arra, s kisegítették Palkót a pocsolyából. Kérdezték, ki volt a másik ember, aki segítségért kiáltott.

- Hát a szamaram - mondta Palkó, s keservesen tapogatta az oldalát.

De ezt már nem hitték el a favágók. S azt mondták, hogy aki ekkorát hazudik, azt a király elé kell vinni, az büntesse meg az ilyen hazudozót.

Úgy is lett. Király elé vitték, a király pedig kimondta az ítéletet: Palkót tömlöcbe kell csukni. S megkérdezte a legénytől, mi az utolsó kívánsága, azt még teljesíti. Palkó csak azt kérte, hogy a szamártól hadd búcsúzhasson el. Oda is vezették mindjárt a szamarat. Palkó meg letérdelt a király elé, s elkezdte mondani:

- Felséges király uram, kegyelmezz árva fejemnek, ártatlan vagyok!

S akkor a szamár is letérdelt, és ő is mondani kezdte:

- Felséges király uram, kegyelmezz árva fejemnek, ártatlan vagyok!

A király akkorát nevetett, hogy Palkót rögtön szabadon bocsátotta, s a szamarával együtt felfogadta udvari bolondnak.

Mészely József: Várom már a vakációt

Várom már a vakációt,
Hogy úsztassak papírhajót,
Eregessek sárkányokat,
Szél útján csavargókat.

Másszak fára, dombra, hegyre,
Utazhassak a tengerre:
Fogjak rákot s fürge halat,
Hűs árnyékú füzek alatt.

Víg csapatban focizhassak,
S lepkék után rohangáljak,
A tisztáson vagy a réten
Lebarnulva, jókedvűen.

Késő estig csatangoljak,
Bogarásszak, madarásszak
Nem gondolva évkezdésre,
Csengőszavú szeptemberre.

Osvát Erzsébet: Zenés ébresztő

Rigókórus fenn a fán
Nektek énekel talán?
Gyermeknapra zengenek
Ünnepi karéneket.
Ébresztő ez,
hajnali
vidám hangjuk
hallani
mindenfelől
minden fáról,
nyírfaágról,
bükkfaágról.
Ébredjetek,
Ébredjetek!
Várnak már a
játszóterek!
Vidámparkban
autók,
Állatkertben
a mackók,
sürgönydróton
fecskék frakkban,
erdőben gombák
kalapban.
Vár a pitypang bóbitája,
repítsétek messzi tájra.

Ágh István: Virágosat álmodtam

Édesanyám,
virágosat álmodtam,
napraforgó
virág voltam álmomban,
édesanyám,
te meg fényes nap voltál,
napkeltétől
napnyugtáig ragyogtál.

A Tisza eredete

Meg volt már teremtve az egész világ, megvoltak a hegyek, völgyek, kisebb és nagyobb folyók, csak még a Tisza állott ottan az Úr zsámolyánál.

-Hát teveled mit csináljak, szegény fejeddel? – kérdi az Úristen.

- Csak bízd rám – mondja Jézus Krisztus –, majd eligazítom én!

Azzal Jézus elővett egy aranyos ekét, elébe fogott egy szamarat, s azt mondja a Tiszának, hogy menjen utána mindenütt a borozdában. Azután nekivetette az ekét a földnek, szántotta a folyónak az ágyat, az pedig ment mindenütt a nyomában. Hanem szerteszéjjel igen sok cötkény* volt mindenfelé, a szamár pedig éhes is volt, meg amint tudjuk, nagyon szereti a cötkényt: egyikhez is hozzákapott, a másikhoz is, s nem haladt egyenesen, hanem ide-oda rángatta az ekét. Azért olyan girbe-gurba, csivirgős csavargós a Tisza folyása.

* Szamárkóró

Forrás: Legeltetés a három sárkány pusztáján (dél-alföldi, Szeged környéki népmesék), Hetedhét Magyarország sorozat. Móra Ferenc Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1984-ben Tóth Béla gondozásában, Csáky Lajos illusztrációival.

Sarkady Sándor: Majális

Orgona ujjong Víg a madár is; Boldog az ember - Itt a majális! Dal, zene zengjen, Kedv kerekedjen, Táncunk tüzesedjen!

Sarkady Sándor: Húsvéti páros

- Húsvét hajnalodik, Lehet-e locsolni? - Mivel locsolnál meg, Locsolkodó legény? - Rózsa harmatával, Harmatozó rózsa. - Mit kívánsz cserébe, Locsolkodó legény? - Nyíló barkaágat, Három hímes tojást. (meglocsolja) - Tessék, barka ága, Tessék, hímes tojás.

Petőfi Sándor: Nemzeti dal

Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! - A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Rabok voltunk mostanáig, Kárhozottak ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart, És mi mégis láncot hordunk! Ide veled, régi kardunk! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy hiréhez; Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak, És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!

Petőfi Sándor (1848. március 13.)

Mészely József: Hintáztató

Hinta-palinta

lendülés,
Csoda vár, pajtás
repülés,
Csoda vár, földi
varázslat,
Lendülj, hogy érd el
az ágat!
Hinta-palinta
suhanás,
Szédül a világ,
kispajtás,
Szédül és billen
most zuhan,
Surran és újra
megtorpan.
Hinta-palinta,
szédület,
Álmok útjára
elvezet,
Oda, hol közel
a távol,
Ahol az éj is
világol...

Sarkady Sándor: Farsang

Fruskák, Zsuzskák, Dorottyák, Járjátok a bolondját: Dínomdánom vigalom,- Nincs a táncra tilalom! Maskarások, bolondok, Rázzátok a kolompot: Takarodjon el a tél- Örvendezzen, aki él!

Kányádi Sándor: Ballag már

Ballag már az esztendő,

vissza-visszanézve,

nyomában az öccse jő

vígan fütyörészve.

Beéri az öreget,

s válláról a terhet

legényesen leveszi,

pedig még csak gyermek.

Lépegetnek szótlanul,

s mikor éjfél eljő,

férfiasan kezet fog

múlttal a jövendő.