(Vietnami népmese. Ford. Weöres Sándor)
Egyszer volt egy szegény ember, aki az erdő szélén lakott, és vesződségesen abból élt, hogy tűzifát aprított, amit a felesége a piacon eladott.
Mikor egy nap a folyó partján fát vágott, fejszéje kicsúszott a kezéből, és a vízbe esett. A szegény ember hiába kereste szerszámát, bármennyit vesződött, nem találta többé. Búslakodva leült a partra, és tűnődött, mit tegyen. Mikor fejét újra fölemelte, egy öregember állt előtte, és megkérdezte: mért szomorkodik?
A favágó elpanaszolta balszerencséjét, és azt, hogy a balta egyetlen vagyona, egyetlen segítője volt, hogy életét tovább tengethesse.
- Segíteni akarok rajtad – monda az öreg. – Nem tudod, ki vagyok én. E folyam sárkánya vagyok, és visszahozom a fejszédet, ha vársz rám. -Ezzel leszállt a habokba. Egy idő múlva megint felbukkant, s egy aranyfejszét tartott a kezében. – Ez a te baltád? – kérdezte.
- Nem – felelte a favágó becsületesen -, nem ez. Az én szekercém vasból volt, és fanyele volt.
A folyami sárkány újból elmerült, majd megjelent egy ezüstfejszével.
- Ez az? – kérdezte.
Megint nemet mondott a becsületes favágó.
Akkor a sárkány harmadszor is elmerült, és mikor visszatért, közön-leges vasfejszét tartott a kezében. Megint kérdezte: – Ez a te baltád?
- Igen – felelte a favágó örömmel -, ez az, szívből köszönöm a segítségedet.
- Derék ember vagy – dicsérte a folyami sárkány -, ezért vasfejszéd mellé az arany- és ezüstfejszét is neked adom.
A favágó hálálkodva megköszönte, fogta a három szekercét, és hazament. A szomszédság mind az ő csodás esetén ámult-bámult. Mindnyájan örültek a favágó szerencséjének, csak egyetlenegyet kapott el az irigység.
Ez az ember arra gondolt: bárcsak neki is sikerülne egy arany- meg egy ezüstbaltát szerezni. A favágóval elmeséltette, hol állt a folyamparton; ő is odament egy életlen és rozsdás fejszével, s a vízbe dobta. Akkor leült, és úgy tett, mintha sírna.
Hirtelen eléje állt a folyami sárkány, és megkérdezte, mi az oka bánatának? A favágó szomszédja képmutatón elmesélte szerencsétlenségét, b könyörgött, hogy segítsen rajta.
- Rendben van – felelte a folyami sárkány -, legyen, ahogy akarod. Lemerült és feltűnt egy aranyfejszével.
Még nem is kérdezhette, máris felujjongott a kapzsi:
- Ez az! Add csak ide gyorsan!
- Hazudsz! – förmedt rá a sárkány haragosan; fölemelte az aranyfejszét, s a hazug fejét egyetlen csapással leütötte.
Egyszer volt egy szegény ember, aki az erdő szélén lakott, és vesződségesen abból élt, hogy tűzifát aprított, amit a felesége a piacon eladott.
Mikor egy nap a folyó partján fát vágott, fejszéje kicsúszott a kezéből, és a vízbe esett. A szegény ember hiába kereste szerszámát, bármennyit vesződött, nem találta többé. Búslakodva leült a partra, és tűnődött, mit tegyen. Mikor fejét újra fölemelte, egy öregember állt előtte, és megkérdezte: mért szomorkodik?
A favágó elpanaszolta balszerencséjét, és azt, hogy a balta egyetlen vagyona, egyetlen segítője volt, hogy életét tovább tengethesse.
- Segíteni akarok rajtad – monda az öreg. – Nem tudod, ki vagyok én. E folyam sárkánya vagyok, és visszahozom a fejszédet, ha vársz rám. -Ezzel leszállt a habokba. Egy idő múlva megint felbukkant, s egy aranyfejszét tartott a kezében. – Ez a te baltád? – kérdezte.
- Nem – felelte a favágó becsületesen -, nem ez. Az én szekercém vasból volt, és fanyele volt.
A folyami sárkány újból elmerült, majd megjelent egy ezüstfejszével.
- Ez az? – kérdezte.
Megint nemet mondott a becsületes favágó.
Akkor a sárkány harmadszor is elmerült, és mikor visszatért, közön-leges vasfejszét tartott a kezében. Megint kérdezte: – Ez a te baltád?
- Igen – felelte a favágó örömmel -, ez az, szívből köszönöm a segítségedet.
- Derék ember vagy – dicsérte a folyami sárkány -, ezért vasfejszéd mellé az arany- és ezüstfejszét is neked adom.
A favágó hálálkodva megköszönte, fogta a három szekercét, és hazament. A szomszédság mind az ő csodás esetén ámult-bámult. Mindnyájan örültek a favágó szerencséjének, csak egyetlenegyet kapott el az irigység.
Ez az ember arra gondolt: bárcsak neki is sikerülne egy arany- meg egy ezüstbaltát szerezni. A favágóval elmeséltette, hol állt a folyamparton; ő is odament egy életlen és rozsdás fejszével, s a vízbe dobta. Akkor leült, és úgy tett, mintha sírna.
Hirtelen eléje állt a folyami sárkány, és megkérdezte, mi az oka bánatának? A favágó szomszédja képmutatón elmesélte szerencsétlenségét, b könyörgött, hogy segítsen rajta.
- Rendben van – felelte a folyami sárkány -, legyen, ahogy akarod. Lemerült és feltűnt egy aranyfejszével.
Még nem is kérdezhette, máris felujjongott a kapzsi:
- Ez az! Add csak ide gyorsan!
- Hazudsz! – förmedt rá a sárkány haragosan; fölemelte az aranyfejszét, s a hazug fejét egyetlen csapással leütötte.
