betévedt egy kisleány,
hogy az éppen uzsonnázott
tulipános udvarán.
„Úgy-e szép itt, úgy-e jó itt?
Nézz csak ide, meg oda,
bársony itt a gyepes udvar,
drágakő a palota.
Nézd, a libám ezüst tollú,
aranyszőrű a cicám:
úgy-e itt maradsz minálunk
örökre te kisleány?”
„Köszönöm a meghívását,
de el nem, fogadhatom,
szalmatetős kicsi kunyhó
az a ház, hol én lakom.
A mi libánk közönséges,
és nem aranyos a cicánk:
de ott van a kistestvérem,
s édes apánk meg anyánk.
Ha ölelnek, ha csókolnak,
s fejem rájuk hajthatom,
szalmatetős kicsi kunyhót
a világért nem adom!
(Anyukám mesélte gyerekkoromban.)
