Kobak épített egy robotot. Ha egyedül maradt, szembeült a géppel, és megkérdezte:
– Mit játsszunk?
A robot válaszolt:
– Játsszunk Ember ne mérgelődjöt.
Játszottak-játszottak, de hiába kezdték újból meg újból, mindig Kobak nyerte meg.
Megunták az Ember ne mérgelődjöt, megint megkérdezte Kobak:
– Mit játsszunk?
– Játsszuk azt, hogy aki szebb vonatot rajzol, az nyer. Rajzoltak, rajzoltak, hát megint Kobak nyerte meg a versenyt. Megint elkezdtek tanakodni:
– Mit játsszunk?
– Játsszunk vacsorásdit! Aki hamarabb megissza a tejet, az nyer – mondta Kobak, és harmadszorra is ő nyerte meg a versenyt. A robot megharagudott.
– Nem játszom többet veled – fordított hátat Kobaknak. – Építek egy kicsi robotot, azzal fogok versenyezni.
Úgy is tett. Épített egy kicsi robotot, szembeültette magával, és versenyezni kezdtek.
– Én csinálok egy nagyasztalt, te csinálj egy kisasztalt – mondta a nagyrobot a kicsinek. – Aki hamarabb megcsinálja, az nyer.
Nekiálltak, fúrtak-faragtak, egykettőre kész lett a nagyasztal, utána a kisasztal. A nagyrobot büszkén kihúzta magát:
– Én vagyok a győztes!
– Én is nyerni akarok! Én is nyerni akarok! – türelmetlenkedett a kicsi.
– Játsszuk azt, aki hamarább megeszik húsz szilvás gombócot, az nyer.
Nyeltek-nyeltek, hát a nagyrobot hamarább lenyelte a szilvás gombócot. Kigyúlt a jelzőlámpája.
– Kész, győzelem! – kiáltotta, s a kicsi szólni se tudott, mert még egyre nyelt.
– …tizennyolc… tizenkilenc… húsz – nyelt –, én is nyerni akarok!
Addig nyafogott, míg egyszer csak eszébe jutott valami.
– Játsszuk azt, hogy aki hamarabb elromlik, az nyer – kiáltott fel egyszerre boldogan. – Ezt a versenyt csakis én nyerhetem meg – gondolta.
Elkezdtek rohangálni a szobában eszeveszetten, nekimentek a bútoroknak, leestek, beverték magukat, oda se neki, egyre gyorsabban keringtek körbe-körbe, pofozkodtak, verekedtek – de egyik sem romlott el.
– Úgyis én romlok el hamarább – kiáltott a kisrobot, és belerohant a tükörbe. A tükör eltört, de neki semmi baja se lett.
– Én romlok el hamarabb – kurjantott a nagyrobot, és nekirohant az ablaknak. Az ablak eltört, de neki semmi baja se lett.
– Én, én! – sikoltozott a kisrobot, és teljes erejével belerohant a nagyrobotba.
Egyszerre romlottak el. Hirtelen elhallgattak, mozdulatlanokká merevültek. Kobak ebben a percben lépett be a szobába. Kisöpörte az üvegcserepeket, helyére tolta a bútorokat, megjavította a robotokat. A nagyot a nagyasztal mellé ültette, a kicsit a kisasztal mellé.
– Ugye én romlottam el hamarább! Ugye én romlottam el hamarább! – kezdtek veszekedni a robotok, ahogy felhúzta őket.
– Azért is én nyertem meg! Azért is én nyertem meg! – pofozkodtak, verekedtek tovább.
– Mást se tudtok, csak verekedni? Nagyon unalmasok vagytok – szólt rájuk Kobak, azzal sarkon fordult, otthagyta őket, és elment a pajtásai közé játszani.
A két robot leforrázva nézett egymásra.
– Játsszuk azt, hogy én csinálok egy nagyasztalt, te csinálsz egy kisasztalt, és aki hamarább kész, az nyer – kezdte a nagyrobot.
– Hogyisne, akkor te nyersz – torkolta le a kisrobot.
– Akkor játsszuk azt, hogy aki hamarabb lenyel húsz szilvás gombócot, az nyer – folytatta a nagyrobot.
– Hogyisne, akkor is te nyersz – legyintett a kisrobot. – Megmondom én, mit játsszunk! Azt fogjuk játszani, hogy aki hamarabb elromlik, az nyer.
És megint elkezdtek rohangálni a szobában eszeveszetten, oda se neki, egyre gyorsabban keringtek körbe-körbe. Megint nekiment a kisrobot a tükörnek, megint belerohant a nagyrobot az ablakba, megint nekirontott a kisrobot a nagyrobotnak teljes erejéből.
És megint egyszerre romlottak el.
És Kobak megint megjavította őket.
És megint veszekedni kezdtek.
És megint versenyezni kezdtek.
És megint elkezdtek rohangálni körbe-körbe.
És megint nekirontott a kisrobot a nagyrobotnak.
És megint egyszerre romlottak el…
