a játszadozó állatok.
— Kapj el! — kiáltott az egyik a társának.
Megfordult és a part felé siklott. Ekkor azonban elakadt és hiába próbálkozott továbbúszni, nem tudott.
Kétségbeesetten kapálódzott.
— Mi történt veled? — kérdezte a társa.
— Valami megfogott! — kiáltotta vissza a vidra. — Nem tudok kiszabadulni! Akkor látták meg a vízben lebegő hálót, amelyben fennakadt.
— Segíts már! — könyörgött a póruljárt a társának, de az nem volt elég erős ahhoz, hogy szétszakítsa
a hálót, és barátját kiszabadítsa fogságából.
— Egyedül nem tudok rajtad segíteni! — mondta.
— Megkeresem a hódokat és a vízipatkányokat. Azoknak erős fogaik vannak, szétrágják a hálót és szabad leszel. Rövid idő alatt sikerült is a mentőcsapatot összeszedni. Egyesült erővel láttak hozzá a háló szétrágásához.
Így a kis vidra hamarosan kiszabadult.
— Nem tudom,mi történhetett a tóval — mondta az egyik vízipatkány. — Korábban itt tavirózsák nyíltak, most meg tele van a víz mindenféle szeméttel. Vajon honnan került ide ez a sok hulladék?
— Valakik beledobálták! — válaszolt a pórul járt vidra.
Most megszólalt egy öreg hód:
— Az emberekcsinálják ezt. Sokszor láttam már, hogy idejönnek az autóikkal, megállnak, mindenfélét
beledobálnak a vízbe, azután elmennek.
— Valamit tennünk kell ez ellen! — határozták el közösen.
— Lassan nem tudunk élni, játszani a vízben. Állandóan vigyázni kell, hogy valami meg ne sértsen bennünket, bele ne akadjunk valamibe, mint most a vidra barátunk!
— Nagyszerű ötlet! — ujjongott mindenki.
— Rendezzünk nagytakarítást! Valamennyi vízi állatot összehívjuk és egyesült erővel a partra hordunk minden szemetet. Ha legközelebb erre jönnek az emberek és meglátják a szeméthalmot, talán elhordják innen.
— És ha visszadobálják? — kérdezte félénken egy víziegérke. Ezt azonban senki nem feltételezte. Máris nekiláttak, hogy összeszedjék a takarítócsapatot. Rövidesen együtt volt a társaság: a halak, a békák, a vízisiklók, de még a vízibogarak is felsorakoztak.
A szeméthegy gyorsan növekedett a parton. Volt ott rozsdás kerékpár, rossz autógumi, műanyagzsákok,
konzervdobozok, lyukas talpú cipők, tönkretett játékok, de még egy elromlott írógép is. Felsorolni sem lehet, mi minden hevert a tó mélyén!
— Most pedig reménykedjünk, hogy az emberek nem hagyják itt ezt a szeméthegyet! Különben hiába dolgoztunk! — mondta az öreg hód.
— Azt hiszem -— szólt az egyik vidra —, az ő szemüket is bántja majd ez a halom szemét. Hiszen pihenni jönnek ide, a gyerekeik játszani akarnak, s azt csak tiszta helyen lehet. Mit gondoltok gyerekek,vajon eltűnt a szeméthegy a víz mellől?
Forrás: Erika Scheuering: Kalandos állattörténetek (Egmont Pestalozzi Kiadó, 2000)
