Három kecskegida legelt a selymes füvű réten. Egyszer csak látja a legnagyobbik, hogy vadméhecske hintázik egy fűszálon.
— Kedves kecskegida — kérlelte a méhecske —, ne legeld le a hintámat, olyan lágyan ringat!
— Mee-mee-megeszem biz' én, mert ez a legkövérebb fűszál a réten! —mekegett haragosan az éhes gida, és már harapta is, úgy, hogy a vadméh ijedten tovaröppent. Ráült egy napsütötte levélre. Alig pihent meg rajta, odalépett a második kiskecske.
— Kedves gida — szólt a vadméh —, olyan sokat dolgoztam ma, nagyon fáradt vagyok, kérlek, ne legeld le ezt a kényelmes levelet!
— Mee-mee-megeszem biz' én, mert ez a legzöldebb a réten! — válaszolt a kecskegida, és már ropogtatta is a fodros szélű levelet.
Szegény vadméhecske alig tudott elmenekülni. Rátelepedett egy sárga virágra. Arra lépdelt a harmadik kis gida. Elszomorodott a méhecske.
— Biztosan te is leharapod ezt a szép virágot, pedig még egy perce sincs, hogy megpihentem rajta — mondta.
— Mee-mee-meghagyom a kedvedért! — szólt jószívűen a kis gida, és másfelé ment legelni. Másnap megint kijöttek a kiskecskék a rétre, de csak sírtak-ríttak, egy falatot sem legeltek. A fürj megkérdezte, hogy mi bajuk.
— Jaj nekünk, beteg az édesanyánk! — felelték a kecskék. Meghallotta ezt a bozótban rejtőzködő, mindig éhes ordas farkas. Így gondolkozott magában:
— Hm! . . . Finom falat lenne mind a három, de ha közéjük ugrom, csak egyet tudok megragadni, kettő elszalad. Túl kell járnom az eszükön, hogy mindegyiket megkaparinthassam! Azzal hazafutott, magára terített egy lenyúzott kecskebőrt, és alkonyatkor bekopogott a kecskeól ajtaján. Kinézett a három bánatos kiskecske.
— Ki az? Ki kopog odaki?
— Ne féljetek, én vagyok Mek-mek doktor bácsi — mondta rekedt hangon a farkas. — Eljöttem, hogy meggyógyítsam az édesanyátokat.
Örömmel be is eresztették. A farkas megkopogtatta kemény körmével a kecskemama hátát, megnézte a nyelvét, azután a fejét csóválgatta.
— Te már nagyon öreg vagy, kecskéné asszony, és súlyos a bajod, de a fiaid fürge lábúak és fiatalok. El kell jönniök velem, hogy megmutathassam, hol találnak gyógyfüvet a bajodra!
Szegény kis gidák nagyon szerették az anyjukat, és mert nem ismerték fel a farkast a kecskebőrben, nyomban útnak indultak vele. Elöl ment az ordas farkas, utána a három kecske. Hát, amint a réten keresztül haladtak, arra repült a tegnapi vadméhecske. Ráült a legkisebbik gida szarvára, és megkérdezte:
— Hová mentek, kiskecskék?
— Mek-mek doktor bácsival gyógyfüvet szedni — felelte a gida.
Megrémült erre a méhecske.
— Jaj, nektek, szegények! — suttogta. — Hiszen ez a mindig éhes ordas farkas! Meglestem, amikor belebújt a kecskebőrbe!
Remegni kezdett a kis gida lába. Mi lesz most vele, meg a gyanútlanul lépkedő testvéreivel? Hogyan oldjanak kereket? Akkor azt súgta neki a méhecske:
— Igaz, hogy a bátyáid egy parányi szívességet sem tettek meg nekem, de te jó voltál hozzám. Ne félj, most meghálálom. A te kedvedért segítséget hozok mindhármatoknak. Csak annyit tégy, hogy ha ideérünk, rántsd le a kecskebőrt a farkasról. A többit ránk bízhatod! Azzal huss! ... elrepült, de néhány pillanat múlva egész felhőnyi vadméhecskével tért vissza.
A legkisebbik kecske nekirugaszkodott, és hátulról, a farkánál fogva lerántotta a farkasról a kecskebőrt. Megtorpant az ordas, de még meglepődni sem maradt ideje, mert a vadméhek ellepték a fejét, és orrát, fülét, egész ábrázatát alaposan összeszurkálták. Üvöltött a farkas kínjában. Nyomban bedagadt a szeme úgy, hogy azt sem látta, merre szaladjon. Csak csörtetett vakon előre, egyenesen neki egy mély farkasveremnek. Abba úgy belebukfencezett, hogy mind a négy lába égnek állt.
Amikor a kis gidák magukhoz tértek az ijedségtől, akkora mekegést csaptak, hogy egy egész kecskenyájat odacsődítettek. Azok éppen hazafelé tartottak a rétről, de amikor megtudták, hogy mi történt, örömükben eljárták a verem körül a kecsketáncot. A nagy zsivajt kecskemama is meghallotta. Odavánszorgott, s hát, amint megpillantotta a veremben a dagadt fejű farkast, fölötte meg a sok bokázó kecskét, olyat nevetett, hogy tüstént meggyógyult, nem volt már szüksége gyógyfüvekre. A farkast másnap meglelték a vadászok, és elevenen elvitték az állatkertbe. Azóta ott vicsorgatja a fogát a vasketrecben. Aki nagyon kíváncsi rá, holnap megnézheti!
