Milyen sokáig aludtam! De jó is volt az anyaföldben, a finom, meleg, puha kuckómban. Vajon mennyi ideig szunyókáltam? – morfondírozott a kis magocska, amint kikukucskált a rögök közül.
- Nem tudod, kedves bogárka?
- Honnan tudnám? – zümmögött a kövér bogár és hat lábán tovazötyögött.
- A pillangó biztosan tudja – gondolta a magocska és a gyönyörű pillangó után kiáltott. – Meg tudnád mondani, hogy mennyi ideig aludtam az anyaföldben?
A pillangó kacagva válaszolt:
- Talán egy napig, talán egy évig, de meglehet, hogy tíz évig, ki tudja? De miért érdekel? csak az számít, hogy tudod ki vagy.- Hogy érted, hogy tudom ki, vagyok? – kérdezte tágra nyílt szemmel a magocska.
- Biztosan tudod, hogy kicsoda vagy, nem igaz? Mindenki tudja, hogy kicsoda. Vagy talán nem? Én például pillangó vagyok, a nappali pávaszem. Azt látom, hogy te még kis mag vagy. De hogy miféle mag, azt neked kell tudnod – okította komoly képpel a pillangó.
- Ez borzasztó! Én nem tudom, hogy milyen mag vagyok! Bizonyára túl sokáig aludtam, azért felejtettem el – felelte a magocska.
- Az bizony nagy baj. Kérdezd meg a napot, ő biztosan tudja, hogy ki vagy! Ő már annyi virágmagot kicsalogatott a földből, hogy biztosan felismer téged is – tanácsolta a pillangó, azzal tovalibbent.
Amikor a napsugár megérintette a magocskát, ő tudakolni kezdte tőle, hogy felismeri-e. Ám a napsugár tétován azt javasolta, hogy kérdezze meg a Természetanyát.
- Természetanya ismer minden magot, akármilyen kicsi legyen is az.
- És hol találom Természetanyát? – érdeklődött a magocska.
- Mindenütt! – így a napsugár.
A magocska kiáltozni kezdett:
- Természetanya! Természetanya! Gyere elő, lágy szíves! Kérdezni szeretnék tőled valamit.
Hirtelen a levelekből és a fákból, a virágokból és a földből, a levegőből és a vízből előbukkant egy gyönyörű tündér. Lágy kézzel, szelíd mosollyal emelte magához a kis magocskát:
- Mi a baj, kedves kis magocska? Miért szólítottál?
A magocska csak suttogva mert megszólalni:
- Túl sokáig aludtam, emiatt nem tudom, hogy ki vagyok.
Természetanya nevetve válaszolta:
- Még ha száz évig is alszol a földben, akkor is tudod, hogy ki vagy. Csak higgy magadban! Most pedig siess, dugd a lábadat a földbe, hogy gyökeret ereszthess, és majd meglátod, milyen szép árvácska lesz belőled!
A magocska boldogan hálálkodott a tündérnek, és amikor az eltűnt, önbizalommal telve befészkelte magát egy nagy páfrány mellé, hiszen már tudta, hogy csodaszép árvácska lesz belőle.
Ezentúl ő nógatta a többi magocskát, melyek hosszú ideje aludtak, hogy bizony ideje felébredni.
