2015. május 5., kedd

Orsovai Mária: A FECSKE PÁR

-- Megérkeztek a fecskéink! -- mondta örömmel apa. -- Elfoglalták a régi fészküket. Gyere csak Pannikám, nézd meg őket, milyen ügyesen javítgatják a hibákat.

Kimentek az udvarra és nézték az eresz alatt szorgalmasan dolgozó fecskéket.

-- Sietniük kell a foltozással, hogy a fecske mama idejében le tudja tojni a pici tojásait, mert a kikelő fiókáknak ősz végére jól meg kell tanulni repülni, hogy kitartsanak Afrika felé repülve a hatalmas óceán felett. -- magyarázta kislányának apja.

-- Miből készítik a fészküket? -- érdeklődött Panni.

-- Vízből és sárból. -- adta meg a választ apa. -- A csőrükben hozzák.

-- Rettentő sokat kell fordulniuk, mire egy ekkora fészket megépítenek. Igaz apa?

-- Bizony, nagyon fárasztó számukra az építkezés, de csak egyszer kell jó erősre megcsinálni, utána már csak a javítgatásokat végzik évről évre.

Pannika találkozott barátjával, Sanyival.

-- Gyere át hozzánk, megmutatom a kis fecskéinket. -- hívta pajtását. -- Nemsokára fiókák is lesznek. -- dicsekedett a kislány.

-- Ugye szépek a villás farkú, csillogó tollú madarak? -- kérdezte az ámuló kisfiútól.

-- Nagyon szépek! Én is szeretném, ha nálunk is építenének fészket a fecskék! -- nézte sóvárogva Sanyi.

-- Azt nem lehet -- mondta oktatóan Panni --, mert a fecskék csak egyszer építenek maguknak fészket, utána mindig odatérnek vissza minden évben. Olyanok, mint az emberek. -- tette hozzá.

Búsan ballagott haza a kisfiú.

-- Anyu, mi történik, ha egy vihar miatt leesik a földre a fecske fészek, s jönnek tavasszal a kis madarak? Újra felépítik oda?

-- Nem kisfiam. A lerombolt fészket ugyan oda nem igen építik fel. Főleg akkor, ha észreveszik, hogy akarattal rombolta le nekik valaki. Ilyenkor új helyet keresnek. -- válaszolt a kérdésére mama.

-- Hurrá! -- kiáltott fel magában Sanyi. -- Ezt akartam hallani! Tudom, mit kell csinálnom, hogy nekem is legyen fecském.

És tudjátok mit talált ki a kisfiú? Megmondom.

Amikor ősz végén elköltöztek a kis fecskék, átosont Panniékhoz és egy bottal lerombolta a fészket, de úgy, hogy lássák a madarak, a rombolás szándékos volt. Alig várta, hogy tavasz legyen, hogy olvadjon el végre a hó. Állandóan leste, mikor jönnek már a fecskék. S amikor megérkeztek végre, keserves sírásuk nagyon bántotta Sanyit.

-- Nézd mama, ennyi év után lerombolták a fészkünket! -- csipogott keservesen a fecske papa. -- Itt nem építünk újat, gyerünk innen!

-- Van hely nálunk! -- szólt fel hozzájuk a kisfiú. -- Gyertek oda, segíteni is fogok nektek építeni.

-- Mi a baj? -- futott ki az udvarra Pannika.

-- Nincs meg a fészkünk, lelökte valaki! -- panaszkodott könnyes szemmel fecske mama.

-- Micsoda ... ? -- csodálkozott a kislány. -- Az lehetetlen!

Ránézett a barátjára és azonnal tudta, ki a tettes.

-- Te utálatos! Rossz gyerek vagy! Nem barátkozom veled többé! -- s keserves sírásra fakadt.

A veszekedésre kisietett Panni apukája. Amikor megtudta mi történt, a kisfiú védelmére kelt.

-- Csúnya dolog amit műveltél Sanyi, de nem rossz szándékból tetted. Megbocsátunk, s megkérjük fecske barátainkat, hogy fiókáit kérjék meg, nálatok építsenek fészket. Így is történt. Azóta Sanyinak is vannak fecskéi és nagyon vigyáz, nehogy valaki lerombolja a szép új fészket.

http://www.kiskakas.eoldal.hu/cikkek/a-fecske-par.html

Móra Ferenc: A fecskék

Egy áprilisi reggel édesapánk csendesen kinyitotta a szobánk ajtaját. és közben ébresztgetett bennünket:

- Halljátok csak, ti álomszuszékok, vendégeink érkeztek az éjszaka! Hallgassátok csak, hogy köszöntenek benneteket!

A tornácról a hajnali csendességben élesen csicsergett be a köszöntő.

Fittyfiritty, fittyfiritty
kikelet kivirít.
Terike, gyere ki,
Ferike, gyere ki
csicseri, csicseri!

Megjöttek a fecskéink.

Még abban az órában hozzáfogtak a fészekrakáshoz. Az eresz szögletében ragasztották meg gömbölyű kis fészküket maguk gyúrta sárból, szalmatörekből. Nincs az a kőművesmester, aki fürgében dolgozna náluk. S ahogy a sarat hordták, rakták, simították, gömbölyítették, minden mozdulatuknál mondtak valami:

- Vakolat van-e még?
- Van elég.
- Add errébb!
- Fuss szalmáért, picike!
- Hozom én ízibe!
- Hocc ide!
- Cvikk, cvikk, cvikk!
- Mi tetszik?
- Jó ebéd tetszenék.
- Mi legyen az ebéd?
- Bogaracska, legyecske.
- Kis fecske, gyere csak a kertbe, gyere, gyere, gyere!

Azzal huss! – ki a kertbe, ahol igazán terített asztalt találtak. Csak a szájukat kellett tátogatni: szinte magától hullott bele a sok bogár. El is pusztították őket egy hét alatt úgy, hogy aranyért se lehetett volna egyet se találni közülük. Még az utcánk tájékáról is eltakarodott a sok bogár. olyan rendet tudtak tartani a mi kis zselléreink.

Mentovics Éva Fecskefészek

Kisfecskéknek kényelmes
pihe-puha ágya -
sárból van a kis fészek,
tollból meg a párna.

Eresz alá építik,
így ha vihar támad,
megvédi a háztető
a kis fecske-házat.

Mese a fecskéről (román népmese)

Hajdanában, réges - régen, olyan régen, hogy már az idejét sem tudja senki, élt egyszer egy szegény asszony. Csak egyetlen gyermeke volt, egy aprócska, vékony csontú kislány, akit Fecskének becézett.
Ez a kislány örökösen dalolt, nótázott. Hiába szólt rá az anyja többször is:
– Elég legyen már, kis Fecske! Hagyd abba! Fáradt vagyok, pihenni szeretnék!
– Ha nem tetszik, ne hallgassa! – nyelvelt vissza a kisleány, s annál harsányabb dalolásba kezdett. Jócskán fel volt vágva a nyelve.
Egy reggel, még alig pitymallott, de a kis Fecske már talpon volt. Fekete ruhát vett magára, – melyre édesanyja kék karöltős-ujjat vart az este –, és fehér kötényt kötött eléje. Alighogy felöltözött, nyomban nótázni kezdett a legélesebb hangján.
A szegény asszony még aludt volna szívesen, de felriadt a hangos énekszóra.
– Kislányom, kislányom… – sóhajtott fel bosszúsan, majd így folytatta: – Miért nem születtél inkább dalos madárnak!
És láss csodát, abban a szempillantásban kék szárnyú, fekete tollú kismadár repült ki a szobából. Fehér mellénye megvillant egy pillanatra, s aztán szélsebesen tovaszállt…
Estére azonban visszatért, és az ablak fölé, az eresz alá fészket rakott. Ott élt madár alakban, s minden hajnalban hangos énekszóval köszöntötte az édesanyját.
Sok, sok ködbevesző esztendő telt el azóta. A fecske ma is az emberek közelében, az eresz alá rak fészket, és kora reggel hangos csiviteléssel ébreszti a ház népét. Azt mondják, szerencsét hoz annak, aki szívesen hallgatja ficsergését. Ez így igaz, hisz aki fecskeszóra ébred, és kel ki ágyából, az idejében foghat munkához s nem telnek napjai hiábavalóan.

Mészely József fordítása