Donászy Magda: Dióverés

Dió pottyant a fejemre,
a fele se tréfa.
Le kell verni egyszeribe…
Hol van az a létra?
- Itt a létra! -
szól Lacika,
támasszuk a fának.
Hosszú rúddal jól megverjük
a diófa ágát.



Kipp-kopp, kipp-kopp,
hull a dió,
tele van a pázsit,
Feri fürge az ágakon
egyre feljebb mászik.
Kipp-kopp, kipp-kopp,
hull a dió,
vígan száll az ének,
egyetlenegy zöld diót sem
hagyunk mi a télre.

Kovács Barbara: Hol a zsebem?

Akármerre keresgetem,
nem találom meg a zsebem!
Itt volt elől a nadrágon,
most meg sehol nem találom.
Megvan, megvan! Látom, látom:
fordítva van a nadrágom!

Nézd, mama.... - francia népköltés

Nézd, mama,
megy a zsiki- zsiki - zsiki,
megy a zsuku - zsuku - zsuku
megy a masina.
Én vagyok a masiniszta,
megy a zsiki - zsiki - zsiki,
megy a zsuku - zsuku - zsuku,
megy a masina.

Tarbay Ede: Egyszer volt...

Egyszer volt egy ember,
A szakálla kender.
Minden este fésülgeti,
Mégis kócos reggel.

Azt mondta az ember:
„Bár ne volna kender!
Lenne inkább széna kazla,
Rendben állna reggel!”

Széna lett a kender!
Azóta az ember
Gereblyével gereblyézi
Minden este, reggel.

Mentovics Éva: Kiszámoló

Hétfő: macska ül a lépcsőn,
Kedden: a szeme se rezzen,
Szerdán: felmászik a létrán,
Csütörtökön: egerészik,
Pénteken: csak heverészik,
Szombat: neki szabadnap,
Vasárnap: már bulizhat!

Kiss Benedek: Duzzogó

A járda
lics-pocs,
a lábam
tics-tocs.
Ezer a
jaj- baj,
fázik a
sej- haj!


Ha egy kutyám
volna,
kutya bajom
volna.
Kutyagolnánk
a sárban
e kutya
világban.

Garai Péter: Elbotlott a felhő

Elbotlott a felhő,
elesett.
Eleredt a könnye,
leesett.
Plötty,
plotty,
tocs.
Plötty,
plotty,
tocs.
Kész locs - pocs.

Móra Ferenc: Fecskehívogató

Villásfarkú fecskemadár,
jaj de régen várunk!
Kis ibolya, szép hóvirág,
kinyílott már nálunk!
Fátyolszárnyú kis méhecskék
zúgva-döngve szállnak.
Cifra lepkék, kék legyecskék
ide-oda járnak.
Rózsa, rózsa, piros rózsa
nyitogatja kelyhét;
itt a tavasz, lessük, várjuk
a csicsergő fecskét.

Falu Tamás: Pisti

Pisti játszogatott, besározta magát.
Sáros lett a nadrág, az ing és a kabát.
Édesanyja rászólt: ejnye fiam, Pista.
Akkor szép a gyerek, hogyha talpig tiszta.
Csóválta a fejét, s addig nem volt nyugta,
Míg a sáros Pistit a lavórba nem dugta.
A lavórból kijött jól megmosva, tisztán,
Oly rendes lett Pisti, mint aki már István.

Weöres Sándor: Barangoló

Gyöngy az idő, vándoroljunk,
nincs szekerünk, bandukoljunk,
lassú folyó ága mellett
járjuk a halk fűzfa-berket.

Este a láb gyönge, fáradt,
lombok alatt nézzünk ágyat.
Szöcske-bokán jő az álom,
Száll a világ lepke-szárnyon.

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Nincs olyan sün a világon, amelyik ne lenne tüskés. Annyi szúrós tüskéjük van a sünöknek,
hogy még hozzájuk sem lehet érni. Megsimogatni őket pedig egyenesen lehetetlen.
Nem is simogatta meg őket soha senki. Azaz, egy kis sünt mégiscsak megsimogattak.
Hogyan történt?
Elmesélem.
A kis sün az erdőben kószált. Egyszer csak észrevett egy fatönköt.
A tönkön egy nyuszi üldögélt, és tejbegrízt evett a tányérjából. És nem ám akárhogyan, hanem kanállal.
Megette a nyuszi az összes tejbegrízt, és azt mondta:
- Köszönöm, anyukám!
A nyuszi mama odament hozzá, a mancsával megsimogatta, és megdicsérte a kis nyuszit:
- Ez aztán derék dolog! Milyen jól nevelt csemetém van nekem!
A kis sün, akit még soha senki nem simogatott meg ilyen gyengéden, hirtelen elszomorodott. Annyira elszomorodott, hogy még sírva is fakadt. A nyuszi mama meglátta, hogy a kis sün sír, és megkérdezte tőle:
- Ki bántott téged?
- Senki nem bántott - felelte a kis sün.
- Hát akkor miért könnyes a szemed?
- Mert meg tetszett simogatni a kis nyuszit.
- Téged talán nem szokott megsimogatni az anyukád?
- Nem szokott megsimogatni. Engem senki nem simogat meg.
- Megsimogatnálak én szívesen, ha nem lennél ilyen tüskés. - sajnálta meg a nyuszi mama a kis sünt.
- Hát persze, hogy megsimogatna. - szólalt meg a kis nyuszi, - de a tüskéid megszúrnák a mancsát.
- És ha nem lennék tüskés? - kérdezte hirtelen a kis sün.
- Az egészen más lenne. - mondta a kis nyuszi. - De hiszen az lehetetlen!
- Lehetséges! - kiáltott egy nagyot a kis süni.
Összegömbölyödött, és kezdett ide-oda hemperegni a lehullott leveleken. A levelek rátapadtak a tüskéire, és a kis sün nemsokára egy tarka labdához hasonlított.
Amikor ez a labda odagurult nyuszi mamához, az először nem is értette, miről is van szó. De a süni kidugta a levelek közül fekete orrocskáját, és azt dünnyögte:
- Ugye, most már egyáltalán nem vagyok tüskés?
Nyuszi mama elmosolyodott, és megsimogatta a kis sünt:
- Te vagy a legderekabb és legtalálékonyabb kis sün a világon! - mondta."

Zelk Zoltán: Varjúnóta

Elmúlt a nyár,
kár érte, kár.
Sárgul a táj,
kár érte, kár.

Röpülni kél
nagy szárnyú szél,
messzire száll
e csúf madár.

A hegy mögül
felhő röpül -
meg-megered,
már csepereg.

Őszi eső,
fát verdeső -
fázik a táj,
kár érte, kár.

Vers indítása

Zelk Zoltán: Őszi dal

Nyári esték, víg cigány,
apró tücsök, ég veled!
Így búcsúznak a fűszálak,
virágok, falevelek.

Avar lepi hegedűdet,
köd takarja már vonód,
kikeletig nem hallhatjuk
a víg tücsök-nótaszót...

Be szép volt! A csillagok is
azt hallgatták odafenn,
s talán néha táncoltak is
égi aranyréteken.

Így búcsúztak a tücsöktől...
Szél zúg, jő a zivatar:
nyári tücsöknóta után
búcsúztató őszi dal.

Zelk Zoltán: Október

Kisöccsétől, Szeptembertől
búcsút vesz és útra kél,
paripája sűrű felhő,
a hintója őszi szél.

Sárga levél hull eléje,
amerre vágtatva jár,
félve nézi erdő, liget,
de õ vágtat, meg se áll.

Hová, hová oly sietve,
felhőlovas szélszekér?
Azt hiszed tán, aki siet,
aki vágtat, messze ér?

Dehogy hiszi, dehogy hiszi
hiszen nem megyen ő messze,
csak addig fut, míg rátalál,
a bátyjára, Novemberre.

Zelk Zoltán: Levél

Nézzétek csak, mit hoz a szél,
nem akármilyen falevél:
nem itten hullt le a fáról,
gólya küldi Afrikából.

Gólya küldi a levelet,
szél leejti falu felett,
füstölgő kémény felkapja,
gólyaírást elolvassa.

A levélben mi is lehet?
Elmondom én, figyeljetek:
"Megérkeztem Afrikába,
örök napsütés honába.

Mégis, mégis csak azt várom:
az idő tavaszra váljon,
kis falumba visszatérjek,
kéménytetőn rakjak fészket."

Sarkady Sándor: Lomb lehullott, mák kipergett

Lomb lehullott, mák kipergett, 

ágat szél diderget. 

Hidegebb már a sugár is, 

a fecskemadár is. 

Máris, máris, oda van a nyár is. 

Osvát Erzsébet: Útra kelt a nyár

Fürge lábán,
lenge szárnyán
útra kelt a nyár.

Piros arcát,
aranyhaját
nem láthatjuk már.

Tücskök, rigók
s egy csöpp pirók
elkísérték messze.

Erdő, mező
elszendergett
és észre sem vette.

A kék eget,
a meleget
mind becsomagolta

a fellegek
keseregnek,
siratják azóta.

Osvát Erzsébet: Jött őszanyó hideg téllel

Jött őszanyó
hideg széllel,
aranysárga
vízfestékkel,
sárgák lettek
a levelek,
fújtak, fújtak
őszi szelek.

Fújtak, fújtak
őszi szelek,
lehullottak
a levelek.
Ott vannak
a fák alatt.
Látod a sok
aranyat?

Nagy László: Dióverés

Elsuhogott az a füttyös
sárgarigó délre.
Sárgul az árva diófa
zöld terebélye.

Levelek lengnek, akár a
színarany rigó-szárnyak,
elszállnak ők is a szélben
puszta határnak.

Áll a diófa, és érett
kincsei válnak tőle:
szellő ha bántja az ágat,
buknak a földre.

Szaporább kopogás, csörgés
támad, ha jön az ember,
s bottal az ágak bogára
boldogan ráver.

Földre, fejekre, kosárba
kopog a dió-zápor,
burkos dióra a gyermek
kővel kopácsol.

Már, mintha álmodnék, hallom
zaját a jó örömnek,
darálók forognak, diós
mozsarak döngnek.

Fagyban és nagy havazásban
meg kell maradnunk jónak
s tisztának is, hogy örüljünk
csörgő diónak.

Majd csorgó hó levén ring a
picike dió-csónak,
s lomb zöldül újra a füttyös
sárgarigónak.

Nádor Tamás: Szeptember

Aranylabda szisszen:
leereszt a nap,
hegy mögé szuszogja
a hulló nyarat.

Kiürült a pálya,
nincs nézősereg:
szélbe szállingóztak
a falevelek.

Csak a sárga gyep van,
rajta tűz nyoma,
nyár üszkét szaglássza
egy ázott kutya.

Egy szög miatt... - angol gyermekvers

Egy szög miatt a patkó elveszett,
a patkó miatt a ló elveszett,
a ló miatt a lovas elveszett,
a lovas miatt a csata elveszett
a csata miatt az ország elveszett -
máskor verd be jól a patkószeget!

Károlyi Amy átdolgozása