2018. október 30., kedd

Márton napi válogatás




Mesék, történetek Szent Mártonról


Versek, mondókák


Libás játékok

Gyertek haza ludaim,
Egyél libám...
Siess libám...
Sas, sas vakulj meg...
Héja, héja...
Száz liba egy sorban...
Hatan vannak a mi ludaink...
Kacsa-liba-játék

Márton napi gyűjtemény

https://hu.pinterest.com/Ancsapancsa71/m%C3%A1rton-nap/

Márton napi barkács, dekorációs ötletek



A libák és a róka



A Grimm testvérek meséjét átdolgozta: Rónay György

Csavargásai közben a róka egyszer egy szép zöld mezőre ért. A mezőn egy csapat kövér liba legelt.
„Ez igen! – gondolta a róka. – Olyan ez, mintha vendégségbe hívtak volna. S olyan szépen együtt vannak ezek a libák, mintha egyenesen nekem tálalták volna föl őket. Egyebet sem kell tennem, mint asztalhoz ülnöm, és sorjában elfogyasztanom őket.”

Azzal elindult a libák felé: azok meg, ahogy észrevették, rettenetesen megrémültek, ijedtükben össze­bújtak, s elkezdtek siránkozni és az életükért könyörögni.
– Hogyisne! – mondta a róka. – Majd éppen most fogom elszalasztani a kedvező alkalmat! Nincs irgalom, meg kell halnotok!
A libák még sipogtak, jajgattak egy ideig, a róka meg csak vigyorgott, és a fogát mutogatta.
Volt a libák között egy öreg, tapasztalt lúd, az végre összeszedte magát, egy kicsit előrelépett, és így szólt a rókához:
– Hát ha egyszer meg kell halni, hát meg kell halni, ez ellen mit sem lehet tenni. Nem is kérünk tőled egyebet, csak azt, hogy teljesítsd utolsó kívánságunkat.
– Arról lehet beszélni – mondta kegyesen a róka. – Halljuk, mi az utolsó kívánságotok.
– Semmi egyéb, mint hogy életünk végén mindegyikünk még egyszer elénekelhesse a kedves nótáját.
A róka gyanakvó képet vágott: de az öreg lúd sietve megnyugtatta:
– Nehogy azt hidd, hogy valami cselt forgatunk a fejünkben. Szó sincs róla! De magad is tudhatod, hogy aki énekszóval könnyített a szívén, kevésbé érzi a halál keserűségét. Nézd csak, szépen felsorakozunk itt előtted, egyik a másik után, libasorban. Kezdi az éneket az első: ahogy befejezte, folytatja a másik: s amelyik befejezte, azt te nyomban megeszed. Így kettős örömben lesz részed: énekszó mellett falatozhatol.
A róka ráállt a dologra: különösen az tetszett neki: hogy énekszó mellett lakmározhatik. A libák nagy búsan fölsorakoztak, aztán a legelső a falu felé fordulva elkezdett keservesen gágogni:
– Gá-gá-gá-gá-gá...
A róka alig várta, hogy vége legyen az éneknek: de a liba csak nem hagyta abba. Aki mögötte állt a sorban, elunhatta a várakozást, mert ő is rákezdte:
– Gá-gá-gá-gá-gá...
Aztán a harmadik, aztán a negyedik: és már gágogott mind az egész csapat, de olyan harsányan, hogy zengett belé a környék.
A róka már éppen közbe akart szólni, hogy elég a hangversenyből, és kezdődhet a lakoma: de mielőtt megszólalt volna, észrevette, hogy a nagy libalármára szaladnak ám a falu felől, s nem üres kézzel, hanem söprűkkel, dorongokkal, husángokkal.
El is ment a kedve nyomban a lakomától, és nagy sietve otthagyta a gágogó libákat.

Tordon Ákos: Libasorban

Képtalálat a következőre: „libasor”
Sír a nád, a sárga nád,
jégkabátban a világ.
Nézd, a libák libasorban, 
libasorban, libatollban,
keresik a nyarat; hol van?
Libapapucs, libaláb a,
nap sütne legalább. 
De mert nem süt, gi-gá-gá,
mind elmennek világgá!

Mondókák libákról

Képtalálat a következőre: „márton napi versek”

Szentendrei legények,
Libát loptak szegények.
Nem jól fogták a nyakát,
A nyakát, sej-haj a nyakát,
Elgágította magát.

* * *

Süss fel nap, fényes nap,
Kertek alatt a ludaim megfagynak.

* * *

Száz liba egy sorba,
Mennek a nagy tóra,
Elöl megy a gúnár,
Jaj de begyesen jár.

* * *

Libuskáim, egyetek,
mindjárt hazamehettek
mire a nap lenyugszik,
ti is otthon lehettek.

* * *

Árok partján ül egy liba,
Azt gágogja, hogy taliga.
Paradicsompaprika.
Papucsba jár a liba.

***

Ködös Márton után
Enyhe telet várhatsz,
Havas Márton után
Farkast soká láthatsz.

***
Gi-gá, gi-gá gúnárom
elveszett a vásáron, 
vártam, majd csak hazajön,
s az ablakon beköszön; 
de nem jött meg a betyár, 
tepsibe való gúnár, 
akire jön a három: keresse meg gúnárom!

***
Novemberben, Márton napján
Liba gágog, ég a kályhán,
Aki libát nem eszik
Egész évben éhezik.

***
Nincs szebb madár, mint a lúd
Nem kell neki gyalogút.
Télbe, nyárba mezítláb,
Úgy kíméli a csizmát.

***
Réce-ruca, vadliba,
Jöjjenek a lagziba!
Kést kanalat hozzanak,
hogy éhen ne haljanak.
Ha jönnek, lesznek,
Ha hoznak, esznek.

***
Egy-petty, libapetty,
Terád jut a huszonegy.

***
Gá, gá, gá,
megy a liba világgá,
A gazdája nem szereti,
Búzaszemet nem ad neki.

***
Paradicsom, paprika, 
Papucsban jár a liba.

***

Márton legendájának dramatizálása

Megérkezett Szent Mártonnak napja… 

Mesélők: Valamikor régen élt egy kisfiú, akit Mártonnak hívtak. Minden vágya az volt, hogy a császár katonája lehessen. 15 évesen be is állt a császári hadseregbe, nagyon szerette a lovát és minden nap kilovagolt vele. 

Közös: Gyí paci, paripa nem messze van Kanizsa…… 

Mesélők: Egy hideg téli napon a város felé lovagolt. Hirtelen az út szélén megpillantott valamit, ahogy közelebb ért látta, hogy egy ember fekszik ott. 

Koldus: Szegény ember vagyok, nincsen semmi ennivalóm, nagyon fázom, kérlek segíts rajtam! 

Márton: Nincsen nekem semmim, csak ez a darab kenyerem, de ezt megosztom veled. 

Koldus: Köszönöm jóságodat, de nagyon fázom, segíts rajtam. 

Márton: tudom mit kell tennem, kettévágom a köpenyemet és az egyik felét oda adom neked. 

Koldus: Köszönöm a jóságodat. De jó meleg ez a köpeny! Már nem fázom, és nem is vagyok éhes. Hogy hívnak téged? 

Márton: Márton a nevem és katona vagyok. Sietek, mert várnak a társaim. 

Mesélők: Azzal továbblovagoltak, míg egy nagy városkapuhoz nem értek. 

Közös ének: Márton will nach Buda reiten 

Mesélők: Márton és a katonái bejutottak a városba, ahol éppen piaci vásár volt. 

Árusok: Libát vegyenek! Kövér libát vegyenek! Vegyél te is tőlem katona, olcsón adom! 

Márton: Nincsen pénzem, de segítek nektek a libákat az ólba terelni. 

Közös ének: Siess libám begyet rakni 
Mondóka: Novemberben, Márton napján 

Mesélők: Márton megkedvelte az embereket, itt maradt a városban és kolostort alapított. Később püspökké választották és szentté avatták. 

Közös ének: Szent Mártonnak ünnepén 
Martin, Martin

Forrás: http://www.kecsked.hu/files/tiny_mce/File/M%E1rton%20nap.pdf

Szent Márton, a segítő

Élt egyszer, réges-régen Pannóniában egy fiú, akit Mártonnak hívtak. Amikor felcseperedett, beállt a hadseregbe katonának. Szolgálata során gyakran kilovagolt, sokféle emberrel találkozott. Az egyiknek nem volt mit ennie, a másiknak nem volt mit a lábára húznia, a harmadiknak nem volt hol aludnia. Márton segített, akinek tudott.
Egyszer egy hideg téli napon egy csaknem meztelen koldussal találkozott; didergett, vacogott szegény a nagy hidegben. Márton nagyon megsajnálta, s mert jó szíve volt, saját köpönyegének felét adta a koldusnak, hogy ne fázzon. A többi katona bezzeg csúfolta is érte: „- Nézd, még képes szétvágni ezt a szép köpenyt! Magad is koldusbotra jutsz, meglásd!”
Márton azonban nem törődött a gúnyolódással. Lefeküdt, és hamarosan elaludt. Álmában megjelent az Isten, és így szólt hozzá:
- Márton, te jó ember vagy, látom. Élj segítve, cselekedj jót, és beveszlek az én seregembe. Gyógyíts betegeket, segíts a rászorulókon jó szívvel.
Másnap reggel Márton felkelt, és elgondolkozott.
- Hogyan is segíthetnék még többet az embereken?
Kilépett a hadseregből, hogy még több ideje legyen segíteni a szegényeken. Elment vándorolni, közben adományokat gyűjtött, és gyógyította a szegényeket.
Ahogy vándorolt, mindenhol megszerették. Aztán egyszer Franciahonban, ahol egy hatalmas templom is állt, amit Apátságnak hívtak, eléállt néhány ember, és az egyikük azt mondta:
- Márton, te olyan jó ember vagy. Legyél az apátság vezetője, a püspök, szép, aranyos ruhában járnál, és még több embernek segíthetnél.
Márton azonban szerette egyszerű életét, és nem akart püspök lenni. Elszaladt az emberek elől, és gondolkozott, hová bújjon el, hogy ne találják meg.
Hirtelen meglátott egy libacsapatot.
- A libák! Elbújok a libák közé, ott nem talál rám senki.
De az emberek csak jöttek, és a nevét kiáltozták. Márton csak lapult a szűk libaólban, s várta hogy elmenjenek onnan. A libák azonban gágogni kezdtek. Egyre hangosabban és hangosabban gágogtak, míg az emberek végre felfigyeltek rájuk:
- Mi ez a nagy gágogás? Nézzük meg!
Így aztán megtalálták Mártont. Ő előbújt, s homlokán egy csillag ragyogott. Az emberek ámulva nézték, és egy emberként kiáltottak fel:
- Éljen a püspök! Éljen az új püspökünk!
Mártont tehát püspökké választották, a libákat pedig, akik elárulták őt, még aznap este megsütötték, és megették.
Márton, belenyugodva, hogy püspökké kell válnia, még nagyon sok emberen segített. Ő lett a világ legjóságosabb püspöke, és boldogan élt, amíg meg nem halt.