Barni nagyon, de nagyon szerette a vonatokat. Főleg a mozdonyokat, de azért a vagonokat is. És tudta, hogy van ablakos vagon, alukálós vagon, olajos vagon, tehervagon, sőt még autószállító vagon is. Nagyon szeretett mozdonyt rajzolni, mozdonyos képet nézni, mozdonyos mesét hallgatni, és mozdonyokkal álmodni.
Apa legtöbbször olyan mesét kellett hogy mondjon, amelyben Barni és Apa együtt mozdonyt vezetnek. Eldöntötte, hogy ha nagy lesz, ő is mozdonyvezető lesz. Persze tudta, hogy ahhoz nagyon okosnak kell lenni, mert a mozdony nagy, és vigyázni kell, nehogy lecsússzon a sínekről.
Amikor Apával és Anyával hazajöttek a tengerről, és a szomszéd néni megkérdezte, hogy milyen volt, Barni így válaszolt:
– A tenger messze van, de hazafelé láttunk kilenc vonatot!
Ennyire szerette Barni a vonatokat. Ika mama Vásárhelyen, Apa pedig Kolozsváron néha kivitte Barnit az állomásra vonatokat nézni. Barni ezt még a játszótérnél is jobban szerette.
Történt egyszer, hogy Anya épp hazafelé utazott a vonattal, és Apa meg Barni félórával hamarabb mentek ki Anya elé, hogy bámészkodjanak még egy kicsit. De sajnos a vonatállomás üres volt. A vonatok mind délutáni álmukat aludták.
Egy mozdony volt csak ébren, aki előbb balról jobbra ment át az állomáson egy ablakos vagonnal, később visszatért, most jobbról balra, egy tehervagonnal. Barni és Apa egy padon ültek, onnan figyelték a szorgalmas mozdonyt. Barni el is nevezte Sima Mozdonynak, mert szép sima volt a teteje. A mozdony harmadszor is megjelent, de ekkor két rövidet füttyentett, és megállt Barniék előtt.
Barni és Apa nagyon meglepődtek. Kihajolt a mozdonyvezető bácsi, köszönt Apának, és mint régi ismerősökhöz illik, elkezdtek beszélgetni. Ezalatt Barni szemügyre vette a mozdonyt. Hatalmas kerekei és nagy rugói voltak, és olyan szerkentyűi, amelyeknek Barni a nevét sem tudta. A vezetőfülke olyan magasan volt, mint Zoliék emeletes házának a felső ablaka. A motorja pedig úgy dübörgött, hogy Barni nem is merte elengedni Apa kezét.
A bácsi kikászálódott a vezetőfülkéből, és lejött Apához. Az ajtót nyitva hagyta, így Barni beláthatott a fülkébe. Nagyon sok gomb és fogantyú volt benne, de Barni nagy csodálkozására kormánykerék sehol sem volt.
– Akkor vajon hogy irányítják ezt a nagy mozdonyt? – gondolkozott.
Be szeretett volna nézni jobban, de hát még kicsi volt, a mozdony pedig nagy, és nagyon dübörgött.
Ekkor Barnit hirtelen felemelték.
– Gyere, nézd meg belülről! – mondta Apa, és már repítette volna a mozdony felé.
– Nem, nem! – kiáltott Barni. – Nem szabad! – És úgy átölelte Apa nyakát, hogy Apa köhögni kezdett.
Befúrta magát Apa ölébe, és nem akart se jobbra, se balra nézni.
Apa megsimogatta a fejét, és a fülébe súgott.
– Ugye Barni, te szereted a vonatokat?
Barni egy icipicit bólintott.
– És mindig azt mondtad, hogy mozdonyt akarsz vezetni, ugye?
Barni egy kicsit nagyobbat bólintott.
– Nézd, ez egy igazi mozdony, és a mozdonyvezető bácsi megengedi, hogy felülj rá. Mi akkor a baj, Barnikám?
– A mozdony megharagszik, ha felülök! – súgta Barni, és elpityeredett.
– Barni, ez a mozdony egy cseppet sem haragszik, és nem is örül. Ez egy gép, szót fogad annak, aki vezeti.
Közben a mozdonyvezető felment a fülkébe, és megnyomta kétszer a sípot. Barni előbb összerezzent, majd felkapta a fejét.
– Most mit mondott a mozdony?
A mozdonyvezető bácsi még egyet sípolt.
– Azt hiszem, azt mondta, hogy felülhetsz – mosolygott Apa.
– De azt is mondta, hogy te is fel kell hogy szálljál velem, Apa – mosolygott vissza Barni.
Így együtt szálltak fel a mozdonyra. A mozdonyvezető bácsi még sípolt egyet, előrenyomott egy kart, és lassan elindult a mozdony.
– Aha – gondolta Barni –, szóval a mozdony nem kormánnyal, hanem egy karral működik.
Elmentek az állomás végéig, a jelzőlámpáig. Ott megálltak, mert a lámpa pirosat mutatott. És ekkor Barni nagyon elámult, mert a mozdonyvezető bácsi megfordult, és beült a másik irányba egy másik székbe. Előtte meg pont ugyanolyan karok és fogantyúk voltak, sőt ugyanolyan síp is. Ez bizony olyan mozdony volt, amely mindkét irányba tudott menni!
A mozdonyvezető bácsi most az ölébe ültette Barnit, és együtt nyomták a kart, amely elindította a mozdonyt. Barni nagyon óvatosan fogta, nehogy lecsússzon a mozdony a sínekről. A vezető bácsi pedig rátette Barni kezét a sípra is.
– Nyomd meg nyugodtan, hadd sípoljon a mozdony! Nyomjad csak!
Barni csak egy kicsit nyomta meg a sípot, nem akarta felébreszteni a garázsban alukáló mozdonyokat. Aztán visszaérkeztek a peronhoz, a mozdonyvezető bácsival együtt meghúzták a féket, és a mozdony megállt. Barni leszállt Apával, és visszamentek oda, ahova Anya vonatja kellett hogy érkezzen. Barni még visszafordult, és intett egyet a mozdonynak. A mozdonyvezető bácsi azt hitte, neki integet Barni, így ő is visszaintegetett, és sípolt egyet.
– Apa, a mozdony egy gép, de most köszönt nekem, és láttam, hogy mosolygott is egy kicsit. Tudod, most összebarátkoztunk, és azt sípolta, hogy jöjjünk el holnap is.
Hamarosan befutott Anya vonata, amit egy kék sima mozdony húzott. Volt mit mesélni Anyának, aki az elején nem is tudta elképzelni, hogy Barni igazi mozdonyt vezetett. Csak akkor kezdte elhinni, amikor Barni intett a mozdonynak, az pedig barátságosan kettőt visszasípolt.
Apa legtöbbször olyan mesét kellett hogy mondjon, amelyben Barni és Apa együtt mozdonyt vezetnek. Eldöntötte, hogy ha nagy lesz, ő is mozdonyvezető lesz. Persze tudta, hogy ahhoz nagyon okosnak kell lenni, mert a mozdony nagy, és vigyázni kell, nehogy lecsússzon a sínekről.
Amikor Apával és Anyával hazajöttek a tengerről, és a szomszéd néni megkérdezte, hogy milyen volt, Barni így válaszolt:
– A tenger messze van, de hazafelé láttunk kilenc vonatot!
Ennyire szerette Barni a vonatokat. Ika mama Vásárhelyen, Apa pedig Kolozsváron néha kivitte Barnit az állomásra vonatokat nézni. Barni ezt még a játszótérnél is jobban szerette.
Történt egyszer, hogy Anya épp hazafelé utazott a vonattal, és Apa meg Barni félórával hamarabb mentek ki Anya elé, hogy bámészkodjanak még egy kicsit. De sajnos a vonatállomás üres volt. A vonatok mind délutáni álmukat aludták.
Egy mozdony volt csak ébren, aki előbb balról jobbra ment át az állomáson egy ablakos vagonnal, később visszatért, most jobbról balra, egy tehervagonnal. Barni és Apa egy padon ültek, onnan figyelték a szorgalmas mozdonyt. Barni el is nevezte Sima Mozdonynak, mert szép sima volt a teteje. A mozdony harmadszor is megjelent, de ekkor két rövidet füttyentett, és megállt Barniék előtt.
Barni és Apa nagyon meglepődtek. Kihajolt a mozdonyvezető bácsi, köszönt Apának, és mint régi ismerősökhöz illik, elkezdtek beszélgetni. Ezalatt Barni szemügyre vette a mozdonyt. Hatalmas kerekei és nagy rugói voltak, és olyan szerkentyűi, amelyeknek Barni a nevét sem tudta. A vezetőfülke olyan magasan volt, mint Zoliék emeletes házának a felső ablaka. A motorja pedig úgy dübörgött, hogy Barni nem is merte elengedni Apa kezét.
A bácsi kikászálódott a vezetőfülkéből, és lejött Apához. Az ajtót nyitva hagyta, így Barni beláthatott a fülkébe. Nagyon sok gomb és fogantyú volt benne, de Barni nagy csodálkozására kormánykerék sehol sem volt.
– Akkor vajon hogy irányítják ezt a nagy mozdonyt? – gondolkozott.
Be szeretett volna nézni jobban, de hát még kicsi volt, a mozdony pedig nagy, és nagyon dübörgött.
Ekkor Barnit hirtelen felemelték.
– Gyere, nézd meg belülről! – mondta Apa, és már repítette volna a mozdony felé.
– Nem, nem! – kiáltott Barni. – Nem szabad! – És úgy átölelte Apa nyakát, hogy Apa köhögni kezdett.
Befúrta magát Apa ölébe, és nem akart se jobbra, se balra nézni.
Apa megsimogatta a fejét, és a fülébe súgott.
– Ugye Barni, te szereted a vonatokat?
Barni egy icipicit bólintott.
– És mindig azt mondtad, hogy mozdonyt akarsz vezetni, ugye?
Barni egy kicsit nagyobbat bólintott.
– Nézd, ez egy igazi mozdony, és a mozdonyvezető bácsi megengedi, hogy felülj rá. Mi akkor a baj, Barnikám?
– A mozdony megharagszik, ha felülök! – súgta Barni, és elpityeredett.
– Barni, ez a mozdony egy cseppet sem haragszik, és nem is örül. Ez egy gép, szót fogad annak, aki vezeti.
Közben a mozdonyvezető felment a fülkébe, és megnyomta kétszer a sípot. Barni előbb összerezzent, majd felkapta a fejét.
– Most mit mondott a mozdony?
A mozdonyvezető bácsi még egyet sípolt.
– Azt hiszem, azt mondta, hogy felülhetsz – mosolygott Apa.
– De azt is mondta, hogy te is fel kell hogy szálljál velem, Apa – mosolygott vissza Barni.
Így együtt szálltak fel a mozdonyra. A mozdonyvezető bácsi még sípolt egyet, előrenyomott egy kart, és lassan elindult a mozdony.
– Aha – gondolta Barni –, szóval a mozdony nem kormánnyal, hanem egy karral működik.
Elmentek az állomás végéig, a jelzőlámpáig. Ott megálltak, mert a lámpa pirosat mutatott. És ekkor Barni nagyon elámult, mert a mozdonyvezető bácsi megfordult, és beült a másik irányba egy másik székbe. Előtte meg pont ugyanolyan karok és fogantyúk voltak, sőt ugyanolyan síp is. Ez bizony olyan mozdony volt, amely mindkét irányba tudott menni!
A mozdonyvezető bácsi most az ölébe ültette Barnit, és együtt nyomták a kart, amely elindította a mozdonyt. Barni nagyon óvatosan fogta, nehogy lecsússzon a mozdony a sínekről. A vezető bácsi pedig rátette Barni kezét a sípra is.
– Nyomd meg nyugodtan, hadd sípoljon a mozdony! Nyomjad csak!
Barni csak egy kicsit nyomta meg a sípot, nem akarta felébreszteni a garázsban alukáló mozdonyokat. Aztán visszaérkeztek a peronhoz, a mozdonyvezető bácsival együtt meghúzták a féket, és a mozdony megállt. Barni leszállt Apával, és visszamentek oda, ahova Anya vonatja kellett hogy érkezzen. Barni még visszafordult, és intett egyet a mozdonynak. A mozdonyvezető bácsi azt hitte, neki integet Barni, így ő is visszaintegetett, és sípolt egyet.
– Apa, a mozdony egy gép, de most köszönt nekem, és láttam, hogy mosolygott is egy kicsit. Tudod, most összebarátkoztunk, és azt sípolta, hogy jöjjünk el holnap is.
Hamarosan befutott Anya vonata, amit egy kék sima mozdony húzott. Volt mit mesélni Anyának, aki az elején nem is tudta elképzelni, hogy Barni igazi mozdonyt vezetett. Csak akkor kezdte elhinni, amikor Barni intett a mozdonynak, az pedig barátságosan kettőt visszasípolt.
