2019. november 15., péntek

Mesék zöldovisoknak - válogatás



Állatok






Madáretetés













Föld


Letölthető könyvek:
































Linkek:


Könyvajánlók:



Bernáth Zsolt: A megszeppent esőcsepp


Vad vihart tombolt azon a délután, és több millió társával együtt egy apró esőcsepp hullott alá az égből. Ámde ez az esőcsepp remegett, mint a nyárfalevél, úgy félt. Csak hullott, hullott alá a mélységbe, és rettegett, hogy mi lesz, ha földet ér. 
Erre gondolt: Mi fog velem történni, ha az óceánba hullok? És mi lesz, ha a földre fogok esni? Ahogy zuhanás közben ezen törte a fejét, egyszer csak meglátogatta őt a villám. 
Nem volt nagy, mennydörgő, csak kicsiny szikra, mint a gyufa, amikor meggyullad. Megkérdezte, hogy mi bántja az esőcseppet, majd hangosan felnevetett. 
- Milyen buta vagy te, esőcsepp! - mondta neki. - Attól félsz, hogy mi lesz veled, ha leérkezel? Hiszen a te életedben pont az a legfontosabb. Mit gondoltál, hogy életed végéig szundikálhatsz a felhőben, közel a Naphoz, és süttetheted a hasadat? És hol marad a tanulás? 
- Én nem akarok tanulni! - duzzogott az esőcsepp. - És miért nem mondta nekem senki, hogy mi lesz velem odalent? Senki sem tudja? 
- Dehogynem - mondta a villám. - De kinek hinnéd el, hogy nem történhet veled semmi baj, ha nem saját magadnak? Ha beleesel az óceánba, akkor eggyé olvadsz a testvéreiddel, és hatalmasabb leszel a leghatalmasabb viharnál is, a leghangosabb villámnál is. Hajókat vihetsz a válladon, és delfinekkel lubickolhatsz. Ha a földre érkezel, bejárhatod a mélyben megbúvó barlangokat, titkos helyeket, és eljuthatsz a Föld gyomrába, lehetsz folyó, patak az erdő mélyén, és ami csak akarsz. 
Az esőcsepp kíváncsisága kifogyhatatlan volt. 
- És mi lesz aztán? - kérdezte. - Mi lesz, ha már mindent bejártam, voltam tenger, kis patak és folyó? Mi lesz aztán? 
A kis villám elmosolyodott. 
- Akkor? Akkor majd újra átadod magad a Napnak, megmártózol a fényben, aztán elalszol, és mire felébredsz, újra egy felhőben találod magad, aztán kezdődik minden elölről. Ugye, hogy nincs mitől félned? De most mennem kell. 
Ahogy kimondta, a villám ragyogóan felszikrázott, búcsúzóul mordult egyet, és tovatűnt. Az esőcsepp pedig lenézett maga alá, majd becsukta a szemét. 
- Vár a tenger - suttogta boldogan.

Forrás: http://mokazo.blogspot.com/2016/06/vizzel-kapcsolatos-mesek.html

Zelk Zoltán: A nagyravágyó felhőcske


A kis fűszálak sóhajtoztak: 
- Jaj, de szomjasak vagyunk. 
A virágok is egyre csak azt mondogatták: 
- Csak egy csepp vizet, csak egy csepp vizet! 
A fák is majd elepedtek egy kis esőért; erdőn, mezőn a rögös föld azt sóhajtozta: 
- Ó, csak esne egy kis eső! 
Mert hetek óta olyan nagy szárazság volt, hogy a föld megrepedezett. Egyszerre csak honnan, honnan nem, két kis felhő tűnt fel az égen. A virágok, fák megkönnyebbülten sóhajtottak fel: 
- Felhő, felhő! 
Nemsokára vége lesz nagy szomjúságunknak. Igen ám, de amint a két felhő meghallotta ezt a nagy ujjongást, egyszerre olyan büszkék lettek, hogy nem tudták elég magasan hordani az orrukat. Éppen egy szántóföld felett lebegtek, s a vetemények sóhaja felhallatszott hozzájuk. 
- Hallod, hogy vágyódnak utánunk? - kérdezte az egyik. 
De a másik sértődötten mondta: 
- Csak nem gondolják, hogy rongyos krumpli levelekre pazarolom csillogó esőcseppjeimet? 
S gyorsan tovalibbent. Most egy búzatábla fölé értek. 
- Felhőcskék, felhőcskék - könyörögtek a búzakalászok -, öntözzetek meg bennünket, mert elpusztulunk. 
De most már a másik felhő is éppolyan kevélyen válaszolt: 
- Dehogy pazaroljuk szép esőcseppjeinket rongyos búzatáblákra! 
Megint továbblibbentek, s arról álmodoztak, hogy valami világszép virág levelén hintálják esőcseppjeiket. 
- Bársonylevele legszélére hullok, s onnan nézek szembe a napsugárral - mondta az egyik felhő. 
- Az én esőcseppjeimet - ábrándozott a másik - a leggyönyörűbb virág szirmára hullatom majd. A legnagyobb és legfényesebb esőcseppem lakik majd a szirom közepén, fényességén lepkék és méhek csodálkoznak majd. 
Így beszéltek, s észre sem vették, hogy a falu határához értek. Alattuk egy árok volt. A füvek és az árokparti virágok felsóhajtottak hozzájuk: 
- Felhőcskék, felhőcskék, itassatok meg bennünket! 
- Még mit nem gondolnak ezek az ágrólszakadtak! - méltatlankodtak mind a ketten. 
Az országúti fák is feléjük sóhajtoztak: 
- Álljatok meg, kis felhők, öntözzetek meg bennünket, mert nagyon szomjasak vagyunk! 
- Kisebb gondunk is nagyobb annál! - mondták dölyfösen a felhők, és továbbszálltak. 
Végre egy gyönyörű szép kertbe értek. Szebbnél szebb virágok ékeskedtek itt. Örültek is a felhők. 
- Jó helyen vagyunk már - mondogatták egymásnak. 
Egyikük egy szép, halványsárga virágot nézett a magasból. 
- Ez aztán a szép virág! - kiáltott el. 
- Hogyan hasonlítható ez ahhoz a kék harangvirághoz! - mondta fitymálva a másik. 
- Valóságos illatbarlang a belseje. 
Talán megegyeztek volna, ha csak ez a kétféle virág lett volna a kertben. De volt ottan sok más is: piros, lila, rózsaszín, fehér s hányféle változatban. Ez volt a vesztük. Mert sehogy sem tudták kiválasztani a legszebbet. Addig tanakodtak, addig vitatkoztak, míg egyszerre csak nagy szél kerekedett. A nagy szélből nagy vihar lett. A vihar meg úgy felkapta a két kis felhőt, hogy azt se tudták, hogy élnek-e vagy halnak. Bizony, egy szempillantás alatt elröpítette őket a szépséges kertből, a gyönyörű virágoktól. A vihar nem törődött azzal, hogy a világszép virág szirmán akarták csillogtatni esőcseppjeiket, felkapta őket, s a hetedik határon is túl, egy rögös út fölé vetette. Nem volt itt egyéb göröngynél, kórónál. A vihar meg úgy tombolt, hogy gondolni sem mertek arra, hogy visszakerülnek valaha a gyönyörű kertbe. Bizony, le kellett mondaniuk arról, hogy a világszép virág szirmán ragyogjon esőcseppjük. Ezen való bánatukban olyan sírásba kezdtek, hogy a göröngyök nem győzték inni a könnyeiket. Így járt a két nagyravágyó felhőcske: mert nem itatták meg a szomjas füveket, fákat, virágokat, sárrá váltak, emléküket nem őrizte sem rét, sem mező, de még zöldellő árokpart sem.