Horváth Anda: Kiscsiga és a fakopáncs

Kiscsiga lassan csúszva gyönyörködött a szép őszi napsütésben, amikor hirtelen halk, ütemes kopácsolásra lett figyelmes. Nagyon figyelt, vajon merről jön a hang, míg végül elindult az öreg diófa felé. Ahogy közeledett, egyre hangosabban hallotta a kopácsolást. Egyszer csak meglátott egy piros sisakos madarat, ahogy csőrével kopogtatja a fa törzsét. Kiscsiga nagyon megijedt, hogy ez a madár bántja az öreg diófát, ezért mérgesen odakiáltott:

– Ejnye, te madár, ne bántsd az öreg diófát!

A madár rápillantott Kiscsigára, majd tovább kopácsolt a fa törzsén. Kiscsiga egyre mérgesebb lett, és így folytatta:

– Nem hallod, te madár? Ne bántsd a fát!

A madár abbahagyta a kopácsolást, és így szólt:

– Hallom, amit mondasz. Engedd meg, hogy bemutatkozzak. Én vagyok a fakopáncs. A fák doktora vagyok.

Kiscsiga nagyon elcsodálkozott.

– Fakopáncs? A fák doktora? – kérdezte.

– Úgy bizony. Azt hitted, bántom az öreg diófát? – nevetett fel Fakopáncs.

– Igen, azt hittem. De mit jelent az, hogy a fák doktora vagy? – kíváncsiskodott Kiscsiga.

Fakopáncs bölcs mosollyal kezdett mesélni.

– Tudod, a fákon nem csak madarak élnek. Sok más élőlény lakik a fán, olyanok is, amiket a szemünkkel alig veszünk észre. Mint az apró hernyók, lárvák és bogarak. Ha sok van belőlük a fa törzsén, akkor a fa könnyen megbetegszik.

– Megbetegszik a fa? – kérdezte érdeklődve Kiscsiga.

– Igen – folytatta Fakopáncs. – Ha túl sok hernyó, lárva vagy bogár él rajta, mind felfalják a fa törzsét a kéreg alatt, elgyengítik, így nagy szélben vagy viharban a fa könnyen eltörik.

– Ó, az nagyon rossz lenne szegénynek! – szomorodott el Kiscsiga. – Hiszen nem tudna többé finom diót teremni. Nem tudna többé árnyékot adni a forró nyári napokon. És nem tudna többé otthont adni a madárfészkeknek.

– Pontosan így van! – helyeselt Fakopáncs. – Ha én megeszem a törzséről a hernyókat, lárvákat és bogarakat, akkor én jóllakom, a fa pedig egészséges marad. Mindkettőnknek jó lesz tehát.

– Tudod mit, Fakopáncs? Örülök, hogy te vagy a fák doktora! – kiáltott fel vidáman Kiscsiga. – Vigyázz minden fára!

– Rendben van, Kiscsiga, így fogok tenni.

Azzal Fakopáncs folytatta a kopácsolást és a falatozást, Kiscsiga pedig nagyon boldog volt, hogy megismerhette a fák doktorát.

Forrás: https://meseles.hu/mese/horvath-anda-kiscsiga-es-a-fakopancs/

Mesék jelekről-csiga: Horváth Anda: Kiscsiga és a falevél

Egy csendes, őszi délutánon, amikor Kiscsiga felébredt ebéd utáni szundikálásából, halk zörgésre lett figyelmes. Körbenézett, és látta, ahogy a magas nyárfa levelei egymás után, szépen lassan hullanak a földre, rá a többi lehullott levélre. Odacsúszott hozzájuk, hogy közelebbről szemügyre vegye őket. Amint odaért, egy mosolygós falevelet pillantott meg a földön. Megszólította őt.

– Szia, Falevél!

– Szia, Kiscsiga! – válaszolt boldogan Falevél.

– Nahát, te lehullottál a földre. Hogy lehet, hogy nem vagy szomorú? – kérdezte csodálkozva Kiscsiga. – Hiszen a fa ledobott téged, és már soha nem mehetsz vissza rá!

– Igen, így van, ahogy mondod. Lehullajtott engem a fa. De ez egy nagyszerű dolog kezdete! – mondta Falevél.

Kiscsiga nagyon törte a fejét, de bármilyen erősen is gondolkodott, nem értette a dolgot.

– Milyen dologra gondolsz? – kérdezte kíváncsian.

– Tudod, Kiscsiga, a lehullott falevelek mindig új életet kezdenek. Van, akit máshová, messze elfúj a szél, van, aki a szülőfa alatt marad. De mindannyian szépen, lassan mély álomba merülünk, megváltozik a színünk, néhány nap alatt barnák leszünk. Aztán jön eső, sár, és mi, levelek lassan eggyé válunk a termőfölddel.

Kiscsiga ámultan hallgatta Falevelet, aki így folytatta:

– Ekkor kezdődik az új életünk. Testünk sok-sok finom tápanyagot tartalmaz, ami beolvad a földbe. Így tápláljuk a fát, a gyökerein keresztül, hogy aztán, amikor újra eljön a tavasz, a fa friss rügyeiből ismét gyönyörű virágok és zöld levelek nyíljanak – mondta Falevél.

– És, mondd, nem fájdalmas ez a dolog? – kérdezte aggódva Kiscsiga.

– Nem, dehogy is! – nevetett Falevél. – Nem okoz fájdalmat, inkább jó érzés. Tudod, ez az élet rendje. Életet kaptunk, életet adunk.

– Ó, most már értem! Ez tényleg nagyon szép és kedves dolog. Már értem, hogy miért vagy boldog – mondta mosolyogva Kiscsiga. – Köszönöm, hogy elmesélted! Ma is tanultam valamit.

– Ilyen a falevelek élete. Örömmel meséltem el! – válaszolta Falevél.

– Legyen szép a napod! – köszönt el Kiscsiga.

– Köszönöm, legyen neked is minden napod szép!

Azzal Kiscsiga lassan csúszva továbbállt, sok örömmel a szívében. Boldog volt, hogy megismerhette a falevelek csodás életét.

Forrás: https://meseles.hu/mese/horvath-anda-kiscsiga-es-a-falevel/