Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Nincs olyan sün a világon, amelyik ne lenne tüskés. Annyi szúrós tüskéjük van a sünöknek, hogy még hozzájuk sem lehet érni. Megsimogatni őket pedig egyenesen lehetetlen. Nem is simogatta meg őket soha senki. Azaz, egy kis sünt mégiscsak megsimogattak. Hogyan történt? Elmesélem.

A kis sün az erdőben kószált. Egyszer csak észrevett egy fatönköt. A tönkön egy nyuszi üldögélt, és tejbegrízt evett a tányérjából. És nem ám akárhogyan, hanem kanállal. Megette a nyuszi az összes tejbegrízt, és azt mondta:

– Köszönöm, anyukám!

A nyuszimama odament hozzá, a mancsával megsimogatta, és megdicsérte a kis nyuszit:

– Ez aztán derék dolog! Milyen jól nevelt csemetém van nekem!

A kis sün, akit még soha senki nem simogatott meg ilyen gyengéden, hirtelen elszomorodott. Annyira elszomorodott, hogy még sírva is fakadt. A nyuszimama meglátta, hogy a kis sün sír, és megkérdezte tőle:

– Ki bántott téged?

– Senki nem bántott – felelte a kis sün.

– Hát akkor miért könnyes a szemed?

– Mert meg tetszett simogatni a kis nyuszit.

– Téged talán nem szokott megsimogatni az anyukád?

– Nem szokott megsimogatni. Engem senki nem simogat meg.

– Megsimogatnálak én szívesen, ha nem lennél ilyen tüskés – sajnálta meg a nyuszimama a kis sünt.

– Hát persze, hogy megsimogatna – szólalt meg a kis nyuszi –, de a tüskéid megszúrnák a mancsát.

– És ha nem lennék tüskés? – kérdezte hirtelen a kis sün.

– Az egészen más lenne – mondta a kis nyuszi. – De hiszen az lehetetlen!

– Lehetséges! – kiáltott egy nagyot a kis süni. Összegömbölyödött, és kezdett ide-oda hemperegni a lehullott leveleken. A levelek rátapadtak a tüskéire, és a kis sün nemsokára egy tarka labdához hasonlított.

Amikor ez a labda odagurult nyuszimamához, az először nem is értette, miről is van szó. De a süni kidugta a levelek közül fekete orrocskáját, és azt dünnyögte:

– Ugye, most már egyáltalán nem vagyok tüskés?

Nyuszimama elmosolyodott, és megsimogatta a kis sünt:

– Te vagy a legderekabb és legtalálékonyabb kis sün a világon! – mondta.

Forrás:https://www.3szek.ro/load/cikk/69183/a_sun_akit_meg_lehetett_simogatni_orosz_mese

Mihail Pljackovszkij: A buta oroszlánkölyök

Élt egyszer egy oroszlánkölyök. Nagyon kicsi volt, és nagyon nehéz felfogású. És mivel percenként legalább ezer kérdést tett fel, szidta őt eleget szigorú mamája.

Egy ízben séta közben az oroszlánkölyök ismeretlen állattal találkozott.
– Nem köthetnénk ismeretséget? – ajánlkozott az oroszlánkölyök, aki ráadásul még mérhetetlenül kíváncsi természetű is volt.
– Olyan nagyon akarod? – kérdezte az ismeretlen állat.– Rettenetesen, nagyon, de még mennyire! – örvendezett az oroszlánkölyök. – Borzasztóan szeretek ismeretséget kötni. Hát, ami engem illet, én vagyok az oroszlánkölyök.
– Hát azt látom, hogy nem tehén vagy – morogta az ismeretlen állat. Aztán mancsot nyújtott, és bemutatkozott: – Párduc…
– Aha! – mondta az oroszlánkölyök. – De hiszen te egyedül vagy…
– Hát persze hogy egyedül vagyok.
– Már megbocsáss, kedves Duc, de én azt értettem, párduc…
– Azt is mondtam. Ez a nevem.– És hol a másik Duc? Mert ugye két Duc az egy pár. Azt addig értem, hogy te egy Duc vagy, de igazán bemutathatnád a párodat is.
– Hát te aztán nagyon ostoba vagy, oroszlánkölyök! – veszítette el türelmét a párduc.
– Biztosan azért, mert én még egészen kicsi vagyok – sóhajtott az oroszlánkölyök.
– Volt szerencsém! – mordult rá a párduc. – Előbb nőj meg, vakarcs, azután ismerkedj!
Ezzel aztán a feldúlt párduc elrohant, az oroszlánkölyök is ment tovább a maga útján.
“Elég rosszul sült el a dolog – elmélkedett az oroszlánkölyök. – Én csupa jó szándékkal közeledtem hozzá, ő pedig megsértődött. Ki érti ezt…?”
Hát ahogy ballag tovább, szembejön vele Hegyesszarvú-Fürgelábú.
– Szervusz! Milyen kellemes találkozás! – köszönt rá az oroszlánkölyök.– Szervusz, oroszlánkölyök! – üdvözölte Hegyesszarvú-Fürgelábú.
– Nahát, te ismersz engem?
– Én mindenkit ismerek!
– És benned kit tisztelhetek? – kérdezte az oroszlánkölyök.– Nos, én vagyok az antilop. Ezt már tudhatnád! – mormogta Hegyesszarvú-Fürgelábú.
– Még soha nem hallottam rólad – ismerte be az oroszlánkölyök. – Már megbocsáss, kedves… ööö… izé, hogy is hívnak?
– Már mondtam. Antilop.
– Akkor mégis jól hallottam, kedves Anti. De én a te helyedben inkább nem beszélnék erről a csúnya dologról – mondta az oroszlánkölyök kioktatóan.
– Mit mondasz, csöppség? Milyen csúnya dolgot emlegetsz?
– Tudod, Anti, lopni nem szabad. Szép, szép, hogy beismered, de jobban tennéd, ha egyszer s mindenkorra leszoknál róla!
– Még hogy én lopok?! – háborodott fel az antilop. – Nahát, ezt a pimaszságot nem tűröm! Hogy miért is álltam szóba egy ilyen ostoba jószággal…
Az antilop mérgesen dobbantott a patájával, és elszáguldott.A szegény kis oroszlánkölyök nagyon elszomorodott. Rettentően sajnálta önmagát: “Csak tudnám, miért haragudtak meg rám! Mindegyik ostobának nevezett, pedig lehet, hogy okosabb vagyok náluk.”Egyszer csak azt látja, hogy egy kő alól kibújik Kicsi-Zöld-És-Farka-Van.
– Hová, hová, oroszlánkölyök?
– Sehova. Csak úgy sétálgatok – felelte az oroszlánkölyök. – Hát te meg ki vagy?
– Én egy gyík vagyok.
– Örvendek a szerencsének! De kérlek, mondd meg, hol van a másik!
– Milyen másik? – csodálkozott a gyík.
– Azt mondtad, hogy te vagy az egyik. Gondolom, akkor kell lennie egy másiknak is. Szívesen megismerkednék vele is.
– Hű, milyen ostoba vagy! – szörnyülködött a gyík, és egy szempillantás alatt eltűnt kedvenc köve alatt.Állt, álldogált értetlenül az oroszlánkölyök, aztán elindult hazafelé. Gondterhelten töprengett: “Vagy én vagyok a buta, vagy pedig ezek az állatok az ostobák – ez a Duc, Anti meg ez az Egyik! Talán mégis jobb lesz, ha megkérdezem a mamát. Ő mindent tud!”

Megjelent a Móra Kiadó gondozásában, A nyúl, aki senkitől sem félt című könyvben. Illusztrálta: Vlagyimir Szutyejev

Forrás: https://nlc.hu/mesedoboz_mesek/20150305/esti-mese/