2018. július 16., hétfő

Hogyan lett a Tisza?

Bellon Tibor gyűjtése

Meg vót mán teremtve az egész világ, megvótak a hegyek, a vőgyek, a kisebb-nagyobb folyók, csak még a Tisza állott az Úr zsámolyánál.

-Hát tevéled mit csináljak, szegíny fejeddel?- mondja az Úristen.
-Csak bízd rám, Atyám- mongya Jézus-, majd eligazítom én!

Avval Jézus elővett egy aranyos ekét, elibe fogott egy szamarat, oszt mondta a Tiszának, hogy mennyen mindenütt utána a barázdába. Azután nekivetette az ekét a fődnek, szántotta a folyónak az ágyát. Az pedig mindenütt ment a nyomába szorgalmasan, ahogy megbeszíltik.

Hanem szerteszíjjel igen sok cötkény, kóró, bogáncs vót, amit a szamár nagyon szeretett, meg éhes is vót - egyikhez is hozzákapott, a másokhoz is, nem haladt egyenesen, hanem ide-oda rángatta az ekét.

Ezír olyan girbegurba, csivirgős-csavargós a Tisza folyása.



cötkény= szamárkóró

Forrás: http://www.cotkeny.hu/

Hogyan házasodott össze Borsóvirág úrnő Kukorica urasággal?

Indián mese

A nagy folyam partján lakó nemzetség egyszer arra lett figyelmes, hogy a folyam felől énekszó hallatszik. Az emberek a partra siettek, a látták, hogy Borsóvirág úrnő énekel:

Ki kér engem jegyesének? 
Ki vesz engem feleségnek...

Így énekelt Borsóvirág úrnő. Ekkor elibe lépett Párduc uraság:
- Úrnőm, ha férjedül fogadsz, én feleségül veszlek. 
Borsóvirág úrnő megkérdezte:
- Ha feleségül megyek uraságodhoz, mit ad majd nekem enni? 
És Párduc uraság így felelt:
- Sok-sok húst adok az én úrnőmnek.
- Ó, akkor én éhen halnék, sohasem ettem, sohasem eszem húst! - mondta Borsóvirág úrnő. És aztán ismét énekelni kezdett:

Ki kér engem jegyesének? 
Ki vesz engem feleségnek...

Elibe állt Szarvas uraság:
- Úrnőm, ha férjedül fogadsz, én feleségül veszlek. 
Tőle is megkérdezte Borsóvirág úrnő:
- Ha feleségül megyek uraságodhoz, mit ad majd nekem enni?
- Zsenge gallyat, rügyecskéket, erdei fák friss hajtását.
- Ó, akkor én éhen halnék - sóhajtott Borsóvirág úrnő, és ismét énekelni kezdett:

Ki kér engem jegyesének? 
Ki vesz engem feleségnek...

Elibe állt Medve uraság:
- Úrnőm, ha férjedül fogadsz, feleségül veszlek.
- Ha feleségül megyek uraságodhoz, mit ad majd nekem enni?
- Diót meg mogyorót bőségesen! Fák odvába rejtettem a sok kincsem, a diót meg a mogyorót, amit gyűjtöttem, megfelezném az én úrnőmmel! - mondta Medve uraság.
- Ó, akkor én éhen halnék! - sóhajtott Borsóvirág úrnő. - Még soha nem ettem, nem is fogok enni se diót, se mogyorót. - És ismét énekelt:

Férjhez mennék örömest, 
Csak jönnének a kérők!

Elibe állt Farkas uraság:
- Úrnőm, ha férjedül fogadsz, én feleségül veszlek.
- Ha feleségül megyek uraságodhoz, mit ad majd nekem enni?
- Vadpecsenyét, friss húst bőségesen!
- Ó, akkor én éhen halnék! - sóhajtott Borsóvirág úrnő. - Sohasem ettem még húst, sohasem akarok vadakat gyilkolni, uraságod ezt megteheti, hozzám nem illenék! - És Borsóvirág úrnő megint énekelt:

Ki vesz engem feleségül?

Kukorica uraság állt elibe kérőnek.
- Ha feleségül megyek uraságodhoz, mit ád majd nekem enni? - kérdezte meg őt is Borsóvirág úrnő.
- Jóízű kukoricát!
- Ó, ez lesz a pompás élet! - örvendezett Borsóvirág úrnő, s átkarolta Kukorica uraságot, kacsaival körbefogta, soha többé el nem eresztette, s azt mondta: - Boldogságban, békességben együtt maradunk mi ketten mindörökké.

Ezért van az, hogy a borsó manapság is fölfut a kukorica szárára, ott nyitja ki virágait, és ott terem bőségesen, ahol kukoricát ültetnek.

Mese az öt lábujjról

Erdélyi szász népmese

Tudod-e, hogy a nagy lábujjad miért olyan kövér, és a többi miért olyan sovány?
Elmondom neked a történetüket:
Ez (a kis lábujjad) elment egyszer az erdőbe, (ez a második) fogott egy nyuszit, ez (a középső) hazavitte, ez (a negyedik) megsütötte, és ez a csúf, kövér (a nagyujjad) egymaga megette az egészet.
Szép dolog volt ez? Bizony nem volt szép!
Ezért is nem szíveli a többi lábujjad mind a mai napig azt az egyet!

Az öt jóbarát

Burmai népmese

Ma este, kedveseim, az öt jó barátról mesélek nektek.
Volt egyszer négy fivér, s azoknak egy kísérőjük. Ez a kísérő nem szolga volt: lévén erősebb és tapasztaltabb a többinél, ő lett hát a vezetőjük, irányítójuk.
A kísérőt Tömzsinek hívták, mivel kicsi volt, zömök és erős. Az első fivérnek Kötekedő volt a neve, mert mindenkibe belekötött. A második fivért úgy hívták, hogy Több a többinél, ő volt ugyanis a legmagasabb valamennyiük közül. Kincstárnoknak nevezték a negyedik fivért, mert takarékos volt és gondos. Az ötödiket meg Kisöcsénknek becézték, mert ő volt a legkisebb és a legfiatalabb.
Vándorútra indult az öt jó barát, véghez is vittek jó néhány vitézi tettet, míg útjukon egy aranyvárosba értek, melynek igen nagy hatalmú királya volt.
– Miért szednénk apránként a babért? – kérdezte Tömzsi. – Hódítsuk meg a királyságot, írjuk be nevünket a történelembe!
Egyetértett vele a többi, el is mentek az aranyváros kapuja elé. Kötekedő belekötött a királyba, és csakhamar csatára is keltek. Egyik oldalon a király és fegyveresei, a másikon meg az öt jó barát. A csatában Több a többinél jeles vitézi cselekedeteket vitt véghez. Sikerült is legyőzniük a királyt, a város meghódolt az öt jó barátnak.
Hanem melyikük legyen most a király?
A négy fivér Tömzsit választotta volna uralkodóul, mert ő a vezérük, hanem az nem vállalta; azt mondta, uralkodjon inkább Kötekedő, hisz ő kezdte a nagy csatát, mikor bátran belekötött a királyba.
De bizony Kötekedő sem állt kötélnek, ő meg azt ajánlotta, legyen a király Több a többinél, hisz ő valóban többet harcolt a többinél a csatában. De az meg figyelmeztette őket, milyen gazdag a város, úgyhogy legyen inkább Kincstárnok, a jó gazda az uralkodó. Kincstárnok azonban Kisöcsénket ajánlotta, mert az olyan kicsi, gyenge és tehetetlen, hogy egymagában, fivérei segítsége nélkül soha nem találna magának királyságot. Az ám, csakhogy Kisöcsénk nagyon is aprócskának érezte magát ahhoz, hogy király legyen.
Elvitatkoztak egy ideig, aztán megállapodtak, hogy társkirályokként uralkodnak majd a városon.
No, nézzétek csak a kezeteket, kedveskéim! Benneteket is szolgál öt jó barát. A hüvelykujj nem más, mint Tömzsi, aki zömök és erős. Mutatóujjatok meg Kötekedő, hiszen ha pöröltök valakivel, ezt az ujjatokat szegezitek neki. Középső ujjatok vajon kicsoda? Több a többinél, mert ő a leghosszabb az ujjak közül. A következő meg Kincstárnok, mert ha nagyok lesztek, ezen viselitek majd a gyűrűt. És végezetül: ott a kisujjatok, aki pici, gyönge és alázatos; bizony ő a Kisöcsénk!
És az öt jó barát mind szolgál benneteket, s ha nagyok lesztek, megszerzi majd nektek az aranyvárost, aranytrónt!

Forrás: Itt vagyok, ragyogok! - Népmesekincstár 1. kötet, Bajzáth Mária válogatása; Kolibri Kiadó, 2014.)

Mesék jelekről - szivecske: A szív igazsága





A régi időkben viszály tá­madt a szem, a fül, az orr, a szív, a kéz és a láb között afelől, melyikük előbbvaló rangban a másiknál. Nem volt a vesze­kedésnek se vé­ge, se hossza.
Mondta a szem:
- Hiszen mindent előbb ve­szek észre, mint ti!
- Nem! - ellenkezett a fül. - Én vagyok a legelső, mert én hallok meg mindent leg­előbb.
Az orr köz­bevágott.
- Tévedsz, barátom! Csak én lehetek az első, mert én érzem meg legelőbb mindennek a szagát.
- Ó, dehogy, dehogy! Én fontosabb vagyok nálatok - vélte a száj -, hiszen én eszek meg mindent.
Erre már a kéz is beleavat­kozott a vitába:
- Tévedtek, kedves baráta­im. Az első én vagyok! Va­jon nem én fogom-e meg mindannyiótok előtt a dol­gokat?
- Nincs igazad, kedves kéz barátom - szólt közbe most a láb -, én vagyok az első köztetek, hiszen én járok, én megyek el mindig mindenhova, ahová éppen kell, megyek- megyek, és bi­zony bele is fára­dok a sok járkálásba.
A szív csendben maradt. Nyugodtan ült mellkas­fészkében, és hallgatott. Kíváncsian hallgatta a vitát, mi mindent össze nem hor­danak a többiek, vajon mi­lyen eredményre jutnak? Azok hatan egész nap ve­szekedtek, egyikük sem akart a másiknak engedni. Kilenc nap, kilenc éjjel tartott a vita. Mindegyik azt remélte, majd csak belefárad a másik. De mivel mindegyik ostoba volt, csak a magáét hajto­gatta egyre.
Végül, mi­vel a lármás vita csak nem akart lecsende­sedni, a szív megelégelte, így szólt:
- Szem, orr, fül, száj és kéz, a lábat egyelőre kihagyom, hallgassatok csak ide. Meg­mondom nektek az igazat.
Ostobaságot beszéltek, én vagyok az el­ső köztetek, és utánam a láb követke­zik. Én va­gyok az első, mert nélkü­lem semmire sem volnátok képesek. Ha a szív megáll, nem lát a szem, nem szagol az orr, nem hall a fül, nem ehet a száj, nem foghat a kéz sem. Ha én megmozdulok, követ en­gem a láb, azután a kéz, azután te, száj. Te szem, csak látni tudsz, semmi egyebet, te fül, csak hallani, te orr, csak szagolni és te száj, csak enni. Ha én nem dolgozom, nem moz­dul a láb, a kéz sem foghat meg sem­mit, és akkor, te száj, nem kapsz enni semmit. Csak ha én do­bogok, csak ak­kor mozdulhat a láb, és csak ha a kéz már megfogott vala­mi ehetőt, csak akkor ehetsz, te száj. Ezért va­gyok én az első közötte­tek. Én kezdem, s csak azután kö­vetkezhet a ti munkátok. De ha az én dobogásom meg­áll, ti is mozdulatlanul ma­radtok. Megértettétek? Annyit vitat­koztatok, veszeked­tetek itt az elsőségről, hogy meg nem állhattam, meg kellett mondanom nektek az igaz­ságot.