(Aaron Judah meséje, Tótfalusi István feldolgozása)
A kis Macóka nagyon izgatott volt. Holnap kirándulásra megy mackóbarátaival, és korán kell kelnie. A pályaudvaron lesz a találkozó, még napkelte előtt. Macóka szíve repesett az örömtől. Milyen jó lesz futkározni a réten, tocsogni a patakban, mézes-vajas kenyeret enni és limonádét inni!
Az ám, de volt egy bökkenő: a korai felkelés. Macóka ugyanis hétalvó volt, és egyedül élt egy kis házikóban, így aztán félt, hogy nem ébred fel idejében. Lármás vekker, ébresztőóra kellett volna neki.
Szerencsére szomszédja, Fürge Fürj úr szívesen kölcsönadta a magáét. Nagyon kedves volt, be is állította, hogy ötkor csengessen, még fel is húzta, átadta Macókának, és jó utazást kívánt. Macóka a füléhez illesztette.
Tik-tak, tik-tak - mondta az óra. Macóka megköszönte szépen az órát, és hazavitte. Az elemózsiát meg a két üveget bepakolta a hátizsákjába, és a másnapra való ruhákat is kikészítette. Lassan besötétedett. Odaállította a vekkert az éjjeliszekrényére, és lecsavarta a lámpát. Bevackolta magát a puha ágyba, és fülére húzta a takarót. Ezek után behunyta a szemét, és úgy képzelte, már alszik is.
Csakhogy valami zaj ütötte meg a fülét: tik-tak, tik-tak!
"Ez az óra - gondolta. - Majd megszokom, ha erősen behunyom a szememet, és nem figyelek oda." De bizony nem volt szerencséje. Macóka hasra hemperedett, és fülét a párnába dugta. Azon törte a fejét, hogyan halkíthatná el a ketyegést, és egyszeribe ragyogó ötlete támadt.
Fogta a vekkert, bepakolta egy cekkerbe, és az egész pakkot beledugta a bal bakancsába. Az óra halkabb lett. Így szólt: tik-tak, tik-tak! Azért még mindig hallotta.
"Sebaj - gondolta -, lassacskán csak megszokom." De bizony nem szokta meg. Forgott, mocorgott, és igyekezett elképzelni, hogy alszik. Végül kiugrott az ágyból, fogta a bakancsba-cekkerbe tett vekkert, bepakolta egy kofferba, és rácsukta a fedelét. Lefeküdt, behunyta a szemét és fülelt.
Még mindig hallotta. Sokkal halkabban, de azért jól hallhatóan szólt: tik-tak, tik-tak! Most már mérgesen ugrott ki az ágyból, fogta a kofferba-bakancsba-cekkerbe tett vekkert, és gyorsan bedugta egy még nagyobb kofferba, majd berakta a nagyszekrénybe, és rázárta az ajtót. Aztán visszafeküdt és fülelt, s lassan-lassan mély álomba merült.
Egy óra lett, két óra, aztán három, végül négy óra. Pontban öt órakor a szekrénybe-nagykofferba-kiskofferba-bakancsba-cekkerbe tett vekker harsány csörömpölésbe kezdett. De Macóka olyan alaposan bebugyolálta a tiktakot, hogy a csöngetés nem hallatszott ki a szekrényből.
Odakünn a nap kibukkant a város fölé, és belesett a házak ablakain. De Macóka csak aludt tovább. Vonat sikkantott a pályaudvaron, így: huuuuuuhuuuup, és türelmetlenül pöfékelt. De Macóka csak aludt, mint a bunda. Ekkor hirtelen nagy hangosan szólította valaki az ablak alól. Macóka fölneszelt. Kivágódott a kuckó ajtaja, és Brúnó, Macóka barátja rontott be kifulladva.
- Macó, Macó! - rázta meg a vállát. - Te még alszol? Elkésel a kirándulásról! Egy perc, és indul a vonat!
- Micsoda? - kiáltotta Macóka, már pattant is ki az ágyból, és lélekszakadva kapkodta magára a ruháit.
- Hadd adom fel közben a bakancsodat! - szólt rá Brúnó. - Gyerünk! Itt az egyik bakancs, de hol a másik?
- Ahol a cekker! - vágta rá Macóka.
- És a cekker?
- A kiskofferban!
- Hát a kiskoffer?
- A nagykofferban!
- De a nagykoffer?
- A szekrényben!
- No de mi az ördögnek?... - hápogta Brúnó elképedve.
- Mert tiktakolt.
- Tiktakolt?
- Igen, a vekker tiktakolt, és erre bepakoltam. - Brúnó nagy szemet meresztett, úgy érezte, hogy zúg a feje.
- Az ég szerelmére, siess már egy kicsit! - kiáltotta. - Még elmegy a vonat! Legföljebb fél bakancsban jössz. - Azzal usgyi! Ki a házból, le az utcára, elviharzottak az állomás felé. Már a peron kövén rohantak.
Brúnó lába így tett: klapp-klapp, klapp-klapp! Macóka lába pedig így: klapp-püff, klapp-püff! Alig hagyták el a pénztárablakot, a vonat megindult. A többi mackó a vonatablakból leste őket. Örömmel integettek, mikor észrevették a két fújó, lihegő, nyelvét lógató barátot.Gyors kezek segítették őket a kocsiba. Meglódult a vonat, ők pedig az ülésre huppantak, és kiszuszogták magukat. Már messze jártak, mikor a barátok észrevették, hogy Macóka fél bakancsa hiányzik.
- Mi az Macó? - kérdezték. - Hol maradt a másik bakancsod? - Macóka még mindig szuszogott.
- Brúnó, meséld el nekik!
- Hát, amennyire emlékszem, valahogy így volt: a tekker vikk-vakkolt, akkor a pekkert a cakkancsba bakkolta...
- Ó, nem - mondta Macóka szelíden és türelmesen. - A vekker tiktakolt, akkor cekkerbe pakoltam, a cekkert a bakancsba, a bakancsot a kiskofferba, a kiskoffert a nagykofferba, a nagykoffert a szekrénybe.
- És mindent elmesélt töviről hegyire, hogyan kérte kölcsön Fürge Fürj szomszéd ébresztőóráját, és hogyan próbálta bebugyolálni a hangos ketyegést.
Csak úgy dőltek a mackók a nevetéstől.
- Remek, hogy így mulatsz rajta, Macóka - mondta Brúnó - , de hogy fogsz felébredni legközelebb, ha kirándulni megyünk?
- Nem tudom - ismerte be Macóka. - Nehéz eset vagyok.
- Majd érted megyek - ajánlotta barátja.
- Mindnyájan érted megyünk, Macóka - ígérték a többiek is.
Telt-múlt az idő, a vonat megállt, és ők egymás hegyén-hátán bucskáztak le a lépcsőn. Néhány perc, és már kinn is voltak a szabadban, és egész nap játszottak erdőn-mezőn. Macóka pedig éppolyan jól szórakozott, mint a társai, mert egy hiányzó fél bakancs, ugyebár, nem nagyon zavarja a kismackót, amikor kirándulni megy...
