Volt egyszer egy szegény öregasszony. Amint egyszer ruhát mos a vízen, arra megy egy sereg iskolás gyerek. Odakiált az egyiknek:
- Vesd fel a csebret a vállamra, te gyermek!
De a pajkos fiú egyet gondolt, s a csebret keresztülvetette a vénasszony vállán.
- No, te macskabéka gyermek - mondá az öregasszony -,
megátkozlak, hogy addig ne kapj feleséget, míg a Tökvárosba nem érsz, s
három vasbocskort el nem szaggatsz.
Telik-múlik az idő, felcseperedik a gyermek, s meg
akar házasodni. De bizony hiába ügyelődik, hiába lábatlankodik, a
leányok mind azzal fizették ki: holnapután vaskedden! Hej, csak most jut
még eszibe, hogy mivel átkozta volt meg őt az a vénasszony! No, mit
tegyen szegény feje! Vasbocskort köt, s elindul világgá, ha valahol
föltalálná a Tökvárost. Megy, mendegél hegyen-völgyön által,
ország-világ ellen, s estére kelve betéved egy félenvaló házba. Hát ott
egy olyan vénasszony lakott, akinek a tűzhely alól az asztalig ért az
orra.
Köszön neki:
- Adjon isten jó estét, nénémasszony!
- Isten hozott, édes fiam! Hát te hol jársz, ahol a madár se jár?
Elmondja, hogy mi járatban van.
- Már, édes fiam, tudd meg, hogy én a Szél anyja vagyok, s még én sem tudom, hol az a Tökváros.
Hanem sütött neki egy acélpogácsát, s azzal útnak
eresztette. Másnap estére egy másik vénasszony házához vetődött. Ennek
két foga lógott ki az ablakon. Ez is sütött neki egy acélpogácsát, s
azzal eresztette útnak, hogy csak menjen még egy napig, aztán még egy
nálánál is öregebb asszonyra talál, az majd csak eligazítja. Ha pedig az
sem tudja, akkor megfordulhat, s mondjon j'éccakát a házasságnak.
Hej, megszomorodik a szegény legény, s pitymallatkor
útnak indult. Harmadik estve elért a harmadik vénasszonyhoz. Éppen
laskát serített.*
- Hát te, hol jársz itt, ahol még a madár se jár?
Elbeszéli a dolgát a szegény legény, hogy már két vasbocskort elszaggatott, s mégsem talált a Tökvárosba.
- Áldott szerencséd, hogy ide tévedtél, mert rajtam
kívül senki sem tudott volna útbaigazítani. Hát azt mondom én neked,
hogy kösd fel hamar a harmadik pár bocskort is, s reggelig meg se állj.
Reggelre elérsz a Tökváros szélire. Ott a város szélin találsz három
tököt. Ez a három tök három egymás után való reggel megnyílik, mind a
háromból egy-egy gyönyörű szép leány száll ki. Mind a három vizet kér
tőled, s ha abba' a minutába' nem adsz, eltűnnek a szemed elől. De csak a
két elsővel járod meg szárazon, ha a harmadikat is elereszted, karóba
húzzák a fejedet.
De hiszen fogadkozott a legény, majd megmutatja, hogy
nem ette a puliszkát hiába! S azzal nekiindult a menésnek, s meg sem
szusszant, míg Tökváros határára nem talált. A nap még egy kopjányira
sem jött volt fel, megtalálta a három tököt. Alig veti rá a szemét, csak
megnyílik az egyik, s kipattan belőle egy olyan szép leány, hogy a
napra lehetett nézni, de arra nem. Hej - szegény világ, vetett ágy! -, a
legény bezzeg eltátotta a száját! Úgy elállott szeme-szája a nagy
gyönyörűségtől, hogy azt sem tudta, fiú-e vagy leány. A vénasszony pedig
nem hazudott volt, mert a szép leány úgy eltűnt, mintha csak a föld
nyelte volna el. A pohár víz, mit a legény készen tartott, kárba ment,
nem volt már, aki megigya, mikor egy kicsit magához eszénkedett* a nagy ámulatból. Éppen így járt másnap reggel is.
- No, megállj - mondá a legény -, megfogom a
harmadikat, ha addig élek is! Nem nézek a szépségire, lehet tőlem az
Isten angyala is.
Hogy, hogy nem esett, már az szent igazság, hogy a harmadikat meg is fogta.
Amint kipattant a tökből, vizet adott neki, megitatta, megfogta, szépen megölelte, s el sem eresztette.
Megszólalt most a leány:
- No, hallod-e, nem hittem volna, hogy ennyi kiteljék
egy legénytől. Hanem most már tudd meg, hogy én egy elátkozott
királyleány vagyok, s ha el akarsz vinni magaddal, ne induljunk este
előtt, mert ezer szem őriz engem.
Estére kerekednek, elindulnak. Úgy kiértek a
városból, hogy senki lélek észre nem vette. Másnap virradatra elérnek
egy kúthoz. Azt mondja a legény:
- Hallod-e, maradj veszteg itt, én addig elmegyek szekérért, s aztán azon hazaviszlek téged.
Elmegy a legény, a leány ott marad. Amint a kút
szélin üldögélne, a háta mögé lopódzik egy vén cigányasszony, a kútba
taszítja a leányt, s felöltözik az ő szép gúnyájába. Mikor a legényt
visszafelé jönni látta, már messziről kiáltotta neki:
- Jere, jere, annyi ideje várlak, hogy megfeketedtem!
A szegény legény úgy elámult a szeretője nagy
változásán, hogy szinte sóbálvánnyá változott. Letérdepel a kút
kávájához, inni akar, hogy egy kicsit magához térüljön. De csak odakiált
nagy ijedten a cigányasszony:
- Jaj, ne igyál, te szerencsétlen, mert nem jó ez a víz!
Hanem amint a víz fölé hajlott a legény, a kútban egy
gyönyörű szép tulipánt pillantott meg, leszakasztotta, a zsebibe tette,
s mikor hazaértek, eldugta az almáriumba.*
No, vasárnapra kerekednek, beharangoznak a templomba.
Búsult a szegény legény, hogy majd felhányta a szívbeli búbánat. Hogy
vigye ő ezt a rusnya fekete asszonyt a templomba?! Kikacagja az egész
falu népe. De a cigányasszony nem hagyott neki békét, még a laskatésztát
is ott hagyta serítetlen az asztalon, s elmentek a templomba. Azalatt
pedig, míg ők a templomban voltak, a tulipánból kibújt a szép
királykisasszony, odament az asztalhoz, megcsinálta a laskát, s aztán
ismét visszament az almáriumba.
- No, látod - mondá a cigányasszony, mikor
visszatértek a templomból -, nem akartál a templomba vinni, ott is
voltam, s a laska is elkészült.
A szegény ember csak a fejét rázta, nem tetszett a dolog neki.
"Teremtő istenem, de megverél - gondolá magában -, hogy így átváltoztatád boszorkánynak azt a szép leányt!"
Eltelik a nap, beesteledik, lefeküsznek. Éjfélkor
csak a nyakába borul valaki a szegény embernek. Fölnyitja a szemét,
megnézi, hát lelkem, Istenem, az a szépséges szép leány, kit a
Tökvárosból hozott! Sírva panaszlá el, hogy milyen istentelenséget tett
vele az a rusnya cigányasszony.
- Bújj ki, boszorkány, az ágyból! - kiáltott a
szegény ember, s azzal úgy leteremtette a ház földjére, hogy abb' a
szent minutába' kifutott belőle a boszorkány lelke. Nagy szaporán
eltakarították a rusnya cigányasszonyt, másnap aztán olyan vendégséget
csaptak, hogy hét országra szólott. Tál, tányér, cinegecobók,*
bolhaláb elég volt, étel-ital kevés volt, istenes ember volt, ki egy
csepp levet kapott. De azért mindenki jóllakott. Jól bizony. Aki nem
hiszi, járjon utána.
serít - tésztát nyújt
eszénkedik - magához tér
almárium - rakodós, fiókos szekrény
cobók - cubák, sült szárnyas combja