Bábel tornya

Az özönvíz után Noé és fiai földműveléssel és szőlőtermesztéssel foglalkoztak. Sok gyermekük és unokájuk született, így hamarosan olyan sokan lettek, hogy több családnak el kellett költözni, hogy elegendő legelő legyen állataik számára.
De még mindnyájan ugyanazt az egyszerű nyelvet beszélték, és jól megértették egymást. Könnyű volt együtt tervezni és dolgozni.
Voltak, akik a babiloni síkságon telepedtek le. Ott megtanulták a tégla készítését és égetését is, hogy így erős építőanyagot nyerjenek. Felfedezték a kátrányt, és ragasztó- anyagként kezdték használni. Most már együtt volt minden a nagy építkezésekhez.
Egy napon valaki ezt javasolta:
– Építsünk egy nagyvárost, és abban egy hatalmas tornyot! Magasabbat, mint amit valaha is építettek az emberek. Akkor nagyon híresek leszünk! – Mindenkinek nagyon tetszett az ötlet, így hamarosan kemény munkába fogtak. Ezzel elkezdődött Bábel tornyának építése.
Isten figyelte munkájukat, és látta, hogy a falak egyre magasabbra emelkednek. Az embereknek egyre merészebb ötleteik támadtak. Azt hitték, hogy mindenre képesek, és istennek kezdték képzelni magukat.
Ezért Isten nem várta meg, amíg a torony elkészül, hanem összezavarta a nyelvüket, hogy ne értsék egymást, és ne tudjanak együtt dolgozni. Az emberek szétszéledtek a világ minden tájára. Elköltöztek északra, délre, keletre és nyugatra. Egyesek a Földközi-tenger keleti partvidékén és a környező szigeteken telepedtek le, mások Egyiptomba, Afrikába, Asszíriába és Arábiába mentek.
Noé utódai hatalmas népekké váltak. Mindegyik népnek saját országa és nyelve volt. Most már nem tudtak közösen tervezni és dolgozni. Valahányszor a hatalmas bábeli toronyról esett szó, mindig eszükbe jutott, hogyan kezdtek el az emberek különböző érthetetlen nyelveken beszélni.

A rest sokszor fárad

Történt egyszer, még a régi világban, hogy együtt járt a földön az Úr Jézus és Szent Péter.
Hát ahogy mentek, mendegéltek, az Úr Jézus meglátott az úton egy patkót. Szólt Szent Péternek:
− Nézzed, te, ott van egy patkó, vedd csak fel!
− Nem hajladozok én egy vacak patkóért – felelte Szent Péter.
De az Úr Jézus lehajolt, felvette úgy, hogy Péter ne lássa. Betette a tarisznyájába. Ahogy mentek, mendegéltek, beértek egy városba. Ott a patkót az Úr Jézus eladta, s vett az árán egy kiló cseresznyét. De Szent Péter ezt sem látta.
Elindultak, mentek tovább. Igen-igen meleg volt, tikkasztó hőség. Az Úr Jézus ment elöl, s minden második-harmadik lépésnél leejtett egy szem cseresznyét a földre. Szent Péter meg csak szedte fel egyiket a másik tán. Jólesett neki, mert meg volt szomjazva, nem restellt százszor is lehajolni érte.
Mikor vége lett a cseresznyének, mondja az Úr Jézus:
− Látod, Péter, a patkóért nem hajoltál le. Ezt a cseresznyét én a patkó áráért vettem. Pontosan száz szem volt egy kilóban, s te mindet felszedted. Úgy tudd meg, a rest sokszor fárad.

Gazdag Erzsi: Pici csibe alszik

Pici csibe alszik
pelyhes, puha ágyon,
tyúkanyó vetette
még ezen a nyáron.

Pelyhét maga szedte,
szárnya alá tette,
pici csibe tollpárnáját
odaegyengette.

Pici csibe alszik.
Jaj, de szép az álma!
Sárga csibe puha álmát
tyúkanyó vigyázza.

Aludj csibém kot-kot,
énekelget néki,
s félszemmel a sárgaszemű
kukoricát nézi.

Fésűs Éva: Találós kérdések

1.
Dagasztanak, pofozgatnak,
szép kerekre kiszaggatnak,
kendő alatt elaltatnak,
jó melegen tartogatnak.

Meg is növök egykettőre,
beugrom a serpenyőbe,
irul-pirul a két orcám,
hófehér a szalagocskám.
(A fánk)

2.
Szárnyam nincs - de repülök,
szájam sincs - de fütyülök,
egyszer vígan, máskor zordul,
hetyke kedvem könnyen fordul.
Elfújom a nyárfa bolyhát,
széthordom a szénaboglyát,
kéményedben dúdolgatok,
sose láttál, mégis vagyok!
(A szél)

3.
Sok kis kapun átszaladok,
mégis mindben bent maradok,
s ha átbújtam üggyel-bajjal,
találkozom önmagammal.
(A cipőfűző)

4.
Nem ültettek, nem gyomláltak,
nem is növesztettem szárat,
gyökér nélkül is virágzom,
nem is bokron, nem is ágon,
nem is nyáron, hanem télen,
csikorgó fagy a kertészem,
s mint a mesék fehér bokra,
úgy hajolok ablakodra.
(Jégvirág)

5.
Sok kis testvéremmel járok
tüzes rostán pergő táncot.
Ám egy forró pillanatban
sárga bőröm nagyot pattan,
és kibontom - mily varázslat! -
habfehér tündérruhámat!
(Pattogatott kukorica.
Még meleg!
Van egy egész szakajtóval,
egyétek meg, gyerekek!)

Csák Györgyi: Cserebere

Piros szemű fehér egér,

Egész nap csak csereberél.

Volt neki egy kalapja,

Elcserélte malacra.

A malacot zsebkendőre,

A zsebkendőt lepedőre.

A lepedőt két macskára,

A két macskát vaskályhára.

A vaskályhát hintaszékre,

Hintaszéket bőrzekére.

A bőrzekét malacra,

Azt pedig egy kalapra.

Fecske Csaba: Zebra-mese

A kis zebra csupa csík,

Az anyjára hasonlít,

Az apjára is kicsit,

Hiszen az is csupa csík!

Ha megnő, se változik,

Vele együtt nő a csík!

Fecske Csaba: Nyulak

Erdőn innen, kerten túl
Bokor alatt három nyúl

Bokor alatt három nyúl
Fülük, farkuk lekonyul

Fülük, farkuk lekonyul
Magos fűben három nyúl

Magos fűben három nyúl
Lement a nap, alkonyul

Lement a nap, alkonyul
Eb ugat a dombon túl

Eb ugat a dombon túl
Megriad a három nyúl

Usgyi! Fut a három nyúl
Ungon - berken, nádon túl.