Vigyorog a papírsárkány
Mert repülni úgy szeret!
Hogy magasra felszállhasson,
szépen kérte a szelet.
Fújjál, fújjál, kanyarogjál,
repíts messzi tájakra!
Óvatosan szépen vigyél,
Vigyázzál a farkamra!
Hogyha vadul száguldozunk,
Kócos lesz a farkincám
és amikor visszaérünk,
Nem ismer majd senki rám.
A szelecske szépen vitte,
sima maradt a farka.
Papírsárkány megköszönte,
integetett kacagva:
holnapután megint menjünk
Messzire és magasra!
http://egyszervolt.hu/vers/papirsarkany.html
2012. április 27., péntek
Kovács Barbara: A csacsi
Kéne nekem egy csacsi, de egy olyan igazi!
Azt hiszem, jól tudnék vele játszani.
Mufurcnak hívnám és adnék neki enni
és úgy szeretném, mint ahogyan senki.
Apa kinevetett, és vett egy videót.
Jobb lett volna csacsi, az nem fogyaszt áramot.
"Új kocsira gyűjtünk, érted? Új kocsira"
Nyafogtam, hogy "jó, de miért nem csacsira?"
"Jaj fiam, hagyjál már ilyen butasággal,
mihez is kezdenénk egy makacs jószággal?
Hol szaladgálna? És mivel etetnéd?
És hol aludna? Talán az ágyadba vinnéd?"
"Kimértem. A szobámba épp befér egy csacsi.
Csak az ágyamat kéne egy kicsit arrébb tolni.
És igen. Aludni bevinném az ágyba,
nem is kéne más, csak tán még egy párna."
Anya azt mondta: "jaj, fiam, ne légy ilyen buti,
lakásba nem való egy igazi csacsi!"
Jó. De ha megnövök, veszek egy nagy kertet,
ültetek bele kórót, vetek bele füvet,
és nem veszek videót, és nem veszek új kocsit,
lesz sok pénzem, és végre vehetek egy csacsit!
http://egyszervolt.hu/vers/a-csacsi.html
Azt hiszem, jól tudnék vele játszani.
Mufurcnak hívnám és adnék neki enni
és úgy szeretném, mint ahogyan senki.
Apa kinevetett, és vett egy videót.
Jobb lett volna csacsi, az nem fogyaszt áramot.
"Új kocsira gyűjtünk, érted? Új kocsira"
Nyafogtam, hogy "jó, de miért nem csacsira?"
"Jaj fiam, hagyjál már ilyen butasággal,
mihez is kezdenénk egy makacs jószággal?
Hol szaladgálna? És mivel etetnéd?
És hol aludna? Talán az ágyadba vinnéd?"
"Kimértem. A szobámba épp befér egy csacsi.
Csak az ágyamat kéne egy kicsit arrébb tolni.
És igen. Aludni bevinném az ágyba,
nem is kéne más, csak tán még egy párna."
Anya azt mondta: "jaj, fiam, ne légy ilyen buti,
lakásba nem való egy igazi csacsi!"
Jó. De ha megnövök, veszek egy nagy kertet,
ültetek bele kórót, vetek bele füvet,
és nem veszek videót, és nem veszek új kocsit,
lesz sok pénzem, és végre vehetek egy csacsit!
http://egyszervolt.hu/vers/a-csacsi.html
Kovács Barbara: Kata és a zöldborsófőzelék
Anyának nagyon
fájt a foga. Már három napja. És egyre jobban. Tegnap telefonált a
fogorvos bácsinak, aki azt mondta, ma kell elmennie hozzá. És este hatig
oda kell érnie. Már fél hat volt, és apa még mindig nem ért haza.
- Katikám, muszáj elindulnom, apa biztosan mindjárt itt lesz, de nem tudom megvárni, mert lekésem a rendelést! - fordult anya idegesen Katához. Ugye nyugodtan itt hagyhatlak, ugye nem lesz semmi baj!?
- Persze anya, menj csak nyugodtan. Majd addig rajzolok neked, meg apának valami szépet. - válaszolta Kata nagy komolyan.
- Jó... na, jó, akkor megyek. Ugye tudod, hogy nagyon nem szívesen hagylak egyedül, de bízom abban, hogy elég okos nagylány vagy már, csak nem lesz semmi baj, míg apa haza nem ér!
- Nem lesz. Siess, ne fájjon már sokáig a fogad! - nyugtatta anyát Kata.
Így hát anya elment. Kata pedig rajzolt. Egyszer csak megszólalt a telefon. Kata fölvette. Apa volt az.
- Te vagy Katikám? Még csak most tudok elindulni, fél óra múlva otthon leszek. Anyu elment már?
- Igen, de ne izgulj, rajzolok, míg haza nem érsz!
Kata rajzolt. Lerajzolta anyát, ahogy fáj a foga. Aztán lerajzolta apát, ahogy utazik a buszon hazafelé. Aztán rajzolt egy tányér zöldborsófőzeléket, mert a zöldborsófőzelék volt a kedvence. Hirtelen nagyon megéhezett. Kiment a konyhába. Valami gyorsan megehető dolgot keresett, de két szikkadt zsemlén kívül semmit nem talált.
- Na, nem baj! - gondolta - készítek magamnak valamit. Elvégre már hat éves vagyok, nem vagyok már kisbaba, hogy mindig csak azt egyem, amit elém tesznek!
Keresgélés közben talált egy üveg zöldborsót, amiből anya tegnap már kivett egy keveset a rizshez, így Katának nem kellett az üveg kinyitásával bajlódnia. Gyorsan eldöntötte, zöldborsófőzeléket fog főzni. Ez nagyon egyszerű lesz! És hogy fog örülni anya is és apa is, hogy már készen lesz a vacsora, mire hazaérnek!
Kata sokszor segített már anyának főzni, pontosan tudta, mit, hogyan kell csinálni. Elővett egy lábast. Engedett bele vizet, beleöntötte a borsót. Bekapcsolta a rezsót - ezt anya már sokszor megengedte - és rátette a lapra a lábast.
- Na, ezzel meg is volnék! De mi kell még bele? - töprengett. - Biztosan kell bele egy kis só, meg cukor. De mennyi?
Hogy igazán finom legyen, Kata beletett a lábosba két nagy kanál sót, és egy fél zacskó cukrot. Meg még egy kis piros paprikát. Meg egy kis tejet, egy kis tejfölt, egy fél zacskó vaníliás cukrot, egy kanál borsot. Közben persze szorgalmasan kevergette, ahogy anyától látta, hogy le ne égjen. A lábosban lévő dolog lassan forrni kezdett, szálldosott az illata a konyhában. De valahogy nem hasonlított a jól ismert kedves borsófőzelék- illatra. Sőt, egészen más volt.
- Valami fontosat még nem tettem bele, azért nem jó még az illata! - gondolta Kata, és keresgélni kezdett a fűszerek között.
Talált is három zacskót, amiről tudta, hogy anya azokból mindig szokott tenni a főzelékekbe. Az egyik zacskóban zöld lapos levelek volta, Kata ráismert, az a babérlevél. A zacskó tartalmát beleborította a lábasba. A másik két zacskóban olyasmi volt, mint a szárított petrezselyem, csak az egyiknek tökfőzelék, a másiknak krumplifőzelék illata volt.
- Ezektől csak jobb lehet, mind a kettőt szeretem! - gondolta Kata, és a jobb íz és illat kedvéért mind a két zacskó teljes tartalmát beleszórta a készülő vacsorába. De a vacsora illata ettől sem lett jobb. Sőt, egyre rosszabb lett.
- Tudom már! Liszt! Azt felejtettem el! - kiáltott fel hangosan, aztán gyorsan elővette a lisztet, és a bugyborékoló masszába öntötte, ami csak a lisztes zacskóban volt, mindet.
A massza átalakult. Egyre nehezebben lehetett keverni, bugyogásából keserves pöfögés lett, időnként forró, ragacsos, nyúlós pamacsokat lődözött Kata felé. És az illata, már rég nem illat volt. Semmihez sem hasonlítható orrfacsaró bűz terjengett a konyhában.
És ekkor lépett be apa.
- Mi történt Kata? Mi ez a szörnyű szag? És hogy nézel ki? Megsebesültél? Ki támadott meg? - kérdezte apa egyszuszra, és egy konyharuhával törölgetni kezdte Kata kezéről, ruhájáról a ráfröccsent borzalmat.
- A borsófőzelék! A borsófőzelék támadott meg! - válaszolta Kata félig sírva, félig nevetve.
- A borsófőzelééék? Hol az a gazember, majd adok én neki! - nevetett apa, és gyorsan levette a lapról a dühöngve köpködő, bűzlő szörnyeteget.
De akkorra már Kata is úgy nevetett, hogy alig tudott beszélni.
- Pedig kevergettem, és minden finomat beletettem, jaj, apa, ez olyan vicces!
- Szóval te minden finomat beletettél, ő meg így viselkedett! A hálátlanja! Ki is lakoltatom menten, ne rontsa itt tovább a levegőt! - mondta apa vicces - szigorúan, és a jobb sorsra érdemes lábast förtelmes tartalmával együtt az ablakon kívülre költöztette a párkányra.
És ekkor lépett be anya.
- Te jó ég! Mi van itt! - kiáltott fel ijedten. Aztán körbeszimatolt és még jobban megijedt. Aztán látta, hogy Kata és apa is majd megfullad a nevetéstől, és akkor már végképp nem értett semmit. - Mondjatok már valamit! - szólt rájuk egyre jobban megijedve.
- Kata főzött, de megtámadta az a hálátlan vacsora! - nyögte ki apa két nevetés között.
- Pedig kevertem, és ezt mind beletettem - mutatta Kata az asztalon heverő üres zacskókat - mégsem fogadott szót!
Anya lassan elmosolyodott, de igen furán, mert a fél arca még el volt zsibbadva az injekciótól. Felvette a zacskókat az asztalról.
- Kapor: ez tökfőzelékbe való, majoranna: ezt a krumplifőzelékbe tesszük, babérlevél: a babfőzelékhez kell... és az egész zacskó lisztet belefőzted, csaknem egy kilót? Tulajdonképpen mit főztél Kata?
- A kedvencemet, borsófőzeléket! - válaszolta Kata a nagy nevetéstől kicsorduló könnyeit törölgetve.
De ekkor már anya sem bírta tovább. Mozdulatlan fél arcával hangosan nevetni kezdett. Apa és Kata ránéztek anya fancsali ábrázatára, és még jobban nevettek.
- Szegény borsófőzelék, talán azért vált dühöngővé, mert már maga sem tudta minek készül, töknek-e vagy babnak! - hahotázott apa.
Aztán még sokáig nevettek. Alig bírták abbahagyni. Anya gyorsan alkotott egy igazi borsófőzeléket, és Kata nagyon jól megfigyelte, hogyan is kell csinálni.
Azóta sok idő eltelt, Kata már iskolás. De ha borsófőzelék kerül az asztalra, még mindig mindhárman végignevetik az egész vacsorát.
- Katikám, muszáj elindulnom, apa biztosan mindjárt itt lesz, de nem tudom megvárni, mert lekésem a rendelést! - fordult anya idegesen Katához. Ugye nyugodtan itt hagyhatlak, ugye nem lesz semmi baj!?
- Persze anya, menj csak nyugodtan. Majd addig rajzolok neked, meg apának valami szépet. - válaszolta Kata nagy komolyan.
- Jó... na, jó, akkor megyek. Ugye tudod, hogy nagyon nem szívesen hagylak egyedül, de bízom abban, hogy elég okos nagylány vagy már, csak nem lesz semmi baj, míg apa haza nem ér!
- Nem lesz. Siess, ne fájjon már sokáig a fogad! - nyugtatta anyát Kata.
Így hát anya elment. Kata pedig rajzolt. Egyszer csak megszólalt a telefon. Kata fölvette. Apa volt az.
- Te vagy Katikám? Még csak most tudok elindulni, fél óra múlva otthon leszek. Anyu elment már?
- Igen, de ne izgulj, rajzolok, míg haza nem érsz!
Kata rajzolt. Lerajzolta anyát, ahogy fáj a foga. Aztán lerajzolta apát, ahogy utazik a buszon hazafelé. Aztán rajzolt egy tányér zöldborsófőzeléket, mert a zöldborsófőzelék volt a kedvence. Hirtelen nagyon megéhezett. Kiment a konyhába. Valami gyorsan megehető dolgot keresett, de két szikkadt zsemlén kívül semmit nem talált.
- Na, nem baj! - gondolta - készítek magamnak valamit. Elvégre már hat éves vagyok, nem vagyok már kisbaba, hogy mindig csak azt egyem, amit elém tesznek!
Keresgélés közben talált egy üveg zöldborsót, amiből anya tegnap már kivett egy keveset a rizshez, így Katának nem kellett az üveg kinyitásával bajlódnia. Gyorsan eldöntötte, zöldborsófőzeléket fog főzni. Ez nagyon egyszerű lesz! És hogy fog örülni anya is és apa is, hogy már készen lesz a vacsora, mire hazaérnek!
Kata sokszor segített már anyának főzni, pontosan tudta, mit, hogyan kell csinálni. Elővett egy lábast. Engedett bele vizet, beleöntötte a borsót. Bekapcsolta a rezsót - ezt anya már sokszor megengedte - és rátette a lapra a lábast.
- Na, ezzel meg is volnék! De mi kell még bele? - töprengett. - Biztosan kell bele egy kis só, meg cukor. De mennyi?
Hogy igazán finom legyen, Kata beletett a lábosba két nagy kanál sót, és egy fél zacskó cukrot. Meg még egy kis piros paprikát. Meg egy kis tejet, egy kis tejfölt, egy fél zacskó vaníliás cukrot, egy kanál borsot. Közben persze szorgalmasan kevergette, ahogy anyától látta, hogy le ne égjen. A lábosban lévő dolog lassan forrni kezdett, szálldosott az illata a konyhában. De valahogy nem hasonlított a jól ismert kedves borsófőzelék- illatra. Sőt, egészen más volt.
- Valami fontosat még nem tettem bele, azért nem jó még az illata! - gondolta Kata, és keresgélni kezdett a fűszerek között.
Talált is három zacskót, amiről tudta, hogy anya azokból mindig szokott tenni a főzelékekbe. Az egyik zacskóban zöld lapos levelek volta, Kata ráismert, az a babérlevél. A zacskó tartalmát beleborította a lábasba. A másik két zacskóban olyasmi volt, mint a szárított petrezselyem, csak az egyiknek tökfőzelék, a másiknak krumplifőzelék illata volt.
- Ezektől csak jobb lehet, mind a kettőt szeretem! - gondolta Kata, és a jobb íz és illat kedvéért mind a két zacskó teljes tartalmát beleszórta a készülő vacsorába. De a vacsora illata ettől sem lett jobb. Sőt, egyre rosszabb lett.
- Tudom már! Liszt! Azt felejtettem el! - kiáltott fel hangosan, aztán gyorsan elővette a lisztet, és a bugyborékoló masszába öntötte, ami csak a lisztes zacskóban volt, mindet.
A massza átalakult. Egyre nehezebben lehetett keverni, bugyogásából keserves pöfögés lett, időnként forró, ragacsos, nyúlós pamacsokat lődözött Kata felé. És az illata, már rég nem illat volt. Semmihez sem hasonlítható orrfacsaró bűz terjengett a konyhában.
És ekkor lépett be apa.
- Mi történt Kata? Mi ez a szörnyű szag? És hogy nézel ki? Megsebesültél? Ki támadott meg? - kérdezte apa egyszuszra, és egy konyharuhával törölgetni kezdte Kata kezéről, ruhájáról a ráfröccsent borzalmat.
- A borsófőzelék! A borsófőzelék támadott meg! - válaszolta Kata félig sírva, félig nevetve.
- A borsófőzelééék? Hol az a gazember, majd adok én neki! - nevetett apa, és gyorsan levette a lapról a dühöngve köpködő, bűzlő szörnyeteget.
De akkorra már Kata is úgy nevetett, hogy alig tudott beszélni.
- Pedig kevergettem, és minden finomat beletettem, jaj, apa, ez olyan vicces!
- Szóval te minden finomat beletettél, ő meg így viselkedett! A hálátlanja! Ki is lakoltatom menten, ne rontsa itt tovább a levegőt! - mondta apa vicces - szigorúan, és a jobb sorsra érdemes lábast förtelmes tartalmával együtt az ablakon kívülre költöztette a párkányra.
És ekkor lépett be anya.
- Te jó ég! Mi van itt! - kiáltott fel ijedten. Aztán körbeszimatolt és még jobban megijedt. Aztán látta, hogy Kata és apa is majd megfullad a nevetéstől, és akkor már végképp nem értett semmit. - Mondjatok már valamit! - szólt rájuk egyre jobban megijedve.
- Kata főzött, de megtámadta az a hálátlan vacsora! - nyögte ki apa két nevetés között.
- Pedig kevertem, és ezt mind beletettem - mutatta Kata az asztalon heverő üres zacskókat - mégsem fogadott szót!
Anya lassan elmosolyodott, de igen furán, mert a fél arca még el volt zsibbadva az injekciótól. Felvette a zacskókat az asztalról.
- Kapor: ez tökfőzelékbe való, majoranna: ezt a krumplifőzelékbe tesszük, babérlevél: a babfőzelékhez kell... és az egész zacskó lisztet belefőzted, csaknem egy kilót? Tulajdonképpen mit főztél Kata?
- A kedvencemet, borsófőzeléket! - válaszolta Kata a nagy nevetéstől kicsorduló könnyeit törölgetve.
De ekkor már anya sem bírta tovább. Mozdulatlan fél arcával hangosan nevetni kezdett. Apa és Kata ránéztek anya fancsali ábrázatára, és még jobban nevettek.
- Szegény borsófőzelék, talán azért vált dühöngővé, mert már maga sem tudta minek készül, töknek-e vagy babnak! - hahotázott apa.
Aztán még sokáig nevettek. Alig bírták abbahagyni. Anya gyorsan alkotott egy igazi borsófőzeléket, és Kata nagyon jól megfigyelte, hogyan is kell csinálni.
Azóta sok idő eltelt, Kata már iskolás. De ha borsófőzelék kerül az asztalra, még mindig mindhárman végignevetik az egész vacsorát.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)