Mese, mese, meskete,
volt egy kutyus, fekete.
Meg egy icu,
micuska,
fehérlábú cicuska.
Jó barátságban éltek,
mindig szépen
megfértek.
Nem voltak veszekedők,
együtt ettek, ittak ők.
Egyszer aztán, mus, mus, mus,
könyvet vásárolt kutyus.
Voltak
benne kis képek,
apró versek és szépek.
Cica ahogy meglátta,
szó
nélkül dehogy állta:
megvakarom fülecskéd,
add kölcsön a könyvecskét.
Felelt kutyus: hámm, hámm, hámm,
szívesen odaadnám,
de
félek, bepiszkolod,
vagy pedig elszakítod.
Ne félj attól jó barát,
add
csak egész bátran át.
Aja, haja, babaja,
dehogy történik baja!
Haza vitte egy kettő,
nézegetni kezdte ő,
mire a végére ért,
rég
elverte az éjfélt.
Szegény szörnyen álmos lett,
gondolhatjátok, mit
tett:
lefeküdt, sunda, munda,
mint a bunda elaludt.
Ezt várta a sok egér,
a szobába visszatér,
mindent megrág,
összetúr,
elaludt már a kandúr.
A könyvet is meglelték,
összerágták,
megették.
Cica ébred, ajjaj, jaj!
nincs könyvecske, hisz az baj!
Kutyus, cicus összevész,
a perpatvar mindig kész.
Ahol csak
szerét ejtik,
egymás bőrét lefejtik.
Az egér is megjárta,
cica a hol
találta
űzte, verte, kergette,
megfogta és megette.
És azóta így van ez,
másképp soha nem is lesz.
Mese mese
meskete,
volt egy kutyus, fekete.
(Apukám mesélte gyerekkoromban. Ő pedig az édesanyjától tanulta.)
(Apukám mesélte gyerekkoromban. Ő pedig az édesanyjától tanulta.)
