Csigabiga, gyere ki - magyar népköltés

Csigabiga, gyere ki,
ég a házad odaki.
Ha nem hiszed gyere ki,
majd meglátod ideki.

Boldog új évet! - magyar népköltés

Kicsi vagyok, székre állok,
onnét egy nagyot kiáltok,
hogy mindnyájan meghalljátok:
Boldog új évet kívánok!

A harmat - magyar népköltés

Gyepen mentem, gyepen jöttem,
aranygyűrűm elvesztettem.
Hold meglátta, Napnak adta,
csillag az ujjába dugta.

Rákos Sándor: Apám a hídon

Jött apám a hídon át –
szánon jött apám.
Az volt a híd! Az a szán!
Kiscsikó szaladt mellette,
csöngő csöngött a csikó nyakán.

Jött apám a hídon át-
elszállott apám.
Elszállott a híd! A szán!
Elszállott a csikó, és hogy
csöngő csöngött a csikó nyakán.

Tasnádi Varga Éva: Köd-anyóka

Köd-anyóka
bő ruhája
száll folyóra
téli tájra.

Jobbra billen
balra lebben,
játszik minden
őszi kertben.

Tejfehéren
dagadozva,
mintha éppen
dunyha volna.

Végigtáncol
alvó házon,
simogatja,
hogy ne fázzon.

Hab-köpennyel
betakarja,
fehér lesz a
patak partja.

Versenyt száll a
pajkos széllel,
s átkarolja
őt az éjjel.

Molnos Lajos: Sárga levél, surranó

Béka mondja: kvák, kvák, kvák,
rég beérett már a mák!
Hideg a tó kutykuruty,
olyan hideg, mint a kút!

Mókus mondja: mak-mak-mak,
földre hullott már a makk!
Sárga levél, surranó,
odúban a mogyoró!

Ruca hápog: háp-háp-háp,
tele van már minden zsák!
Padlás, pince dugig telve,
jöhet a tél csilingelve!
Itt az ősz
S-s, susognak a levelek,
z-z, jön már az ősz,közeleg.
Ecset van a kezében,
ráfest minden levélre.

Aranyszínnel, barnával,
vörössel és sárgával.
Befesti a szilvát, körtét,
be a lila szőlőtökét.

Ha elfogy a festékje,
ráfúj minden levélre.
A sok levél megremeg,
szépen, csendben lepereg.

Gazdag Erzsi: Vendégvárás

Jöjj el hozzám hétfőn,
De ne gyere későn!

Jöjj el hozzám kedden,
Hadd nőjön a kedvem!

Jöjj el hozzám szerdán,
Kopogtass a meggyfán!

Csütörtökön jönnél,
Tán még itthon lelnél.

Pénteken a kedvem
Szétgurul a kertben.

Szombaton, barátom,
A világot járom.

Vasárnap, vasárnap
Engemet is várnak.

Gazdag Erzsi: Mosolyra bíztató dal

Hozok neked galagonyát.
- Sírsz-e még?
Hozok neked kerek almát.
- Rísz-e még?

Egyet nevetsz; kettőt adok.
- Hadd látom:
Érik-e a piros mosoly
orcádon?

Piros mosoly: piros alma
itt terem.
Mosolyogj hát! Hadd legyen bő
szüretem!

Szalai Borbála: A makk

Miért hord a
makk kalapot?
Tudod-e ?
Biztos azért,
hogy ne fázzék
a feje!
Nem ám! Hiszen
ha a meleg
rekkenő-
feje búbján
akkor is van
fejfedő.
Naptól, széltől
jól védi a
kiskalap -
azért olyan
egészséges,
mint a makk!

Veres Csilla: Őszi susogó

Érett szilva mind lepotyog,
kondérokban lekvár rotyog,
Gyengül a nap sárga fénye,
elszárad a levél széle.
Kiégett sok rigó-torok,
csordulnak az őszi borok,
lehullik a mogyoró,
szól az őszi susogó.

Sarkady Sándor: Édes ősz

Édes ősz jött, 

Hull a körte, 

Hamvas szilva 

hull a földre. 

 Itt egy körte, 

 hamm bekapd! 

Ott egy alma, 

kasba rakd! 

 Bokor alatt dió bújik, 

Ott ne hagyd! 

Tarbay Ede: Szállingó

Puha hó,
szállingó,
ezüst-szőrű kiscsikó,
nevetés a csengője,
gyertyafény a gyeplője,
jégsörényes, szeme szikra,
csillagot rúg víg patkója,
puha hó,
szállingó,
ezüst-szőrű kiscsikó.

Tarbay Ede: Ősz-anyó

Kontyos-kendős Ősz-anyó
söpröget a kertben,
vörös-arany falevél
ripeg-ropog, zörren.

Reggel-este ruhát mos,
csupa gőz az erdő,
mosókonyha a világ,
a völgy mosóteknő.

Tarbay Ede: Országúton

Országúton baktat a csacsi,
senki sem tudja, mit visz a kocsi.

Kérdi az árok az útszélen:
- Mit viszel, kis csacsi,
mondd nékem!
Répát, rezedát,
salátát,
gyolcsot, köcsögöt,
hasábfát?

Országúton baktat a csacsi,
nem mondja meg, mit visz a kocsi.

Tarbay Ede: Hova bújt az árnyék?

János, Panna bandukol a réten,
tanakodnak, hova bújt az árnyék délben?

Gesztenyefa tetejére,
fűz odvába,
ürgelyukba, kazal mögé,
házpadlásra?
Fű közé vagy eresz alá,
gémeskútba,
csősz zsebébe, csigaházba,
kéménylyukba?

Amíg mennek, Jani, Panna, s tanakodnak,
az árnyékok mindenünnen előbújnak.

Tarbay Ede: Ha az erdő besötétül

Ha az erdő besötétül,
sűrűbe visz be az út,
nem tudjuk, hogy utunk végül
a sötétben hova jut?

Ha az erdő fája ritkul,
nyílik az ég, süt a nap,
látjuk, az út merre fordul,
s ami rossz volt lemarad.

Gyönyörű zenés PPS az erdőről

Tarbay Ede: Felhő táncol

Felhő táncol az ég alján,
öt pici bodra öt kislány.

Nap tüze fényes hajfonatuk,
szél-fiú fűz rá gyöngykoszorút.

Galamb röppen a vállukról,
tollpihe hullik a szárnyukból.

Öt pici táncos felhő-lány
nevet és dalol az ég alján.

Tarbay Ede: De jó lenne...

De jó lenne szélnél
sebesebben szállni,
fagyott tavi nádas
húrján citerázni.

De jó lenne tavaszi
patakokkal futni,
vackorkörte ágára
bóbitákat fújni.

De jó lenne illatos
mezőkön heverni,
száraz szénakazalban
meg-meghemperegni.

De jó lenne boróka
gyöngyét nyakba fűzni,
láda mellett tücsökkel
éjjel hegedülni.

Tarbay Ede: Dagadj, dunna

Dagadj, dunna,
kis paplan,
csíkos, pöttyös
huzatban;
puffadj, párna,
pufóka,
várjatok a
lakókra.

Most mosdanak,
víz csobog,
papucskájuk
nyiszorog.

Suttogó két
kislányok,
virágforma
zsiványok,
jó éjszakát
kívánok!

Tarbay Ede: Cipósütő mondóka

Parazsad süssön
kemence,
cipót puhára,
kerekre,
lángost laposra,
veresre,
jól süss, kedves
kemence.

Piruljon benned
réteske,
fonott kalácsunk
fényesre,
huszár, pojáca,
mézeske,
jól süss, kedves
kemence.

Tarbay Ede: A masina

Haj, hogy
dohog ez a
vonat: fut, fut,
zakatol a
sínen,
mind messzebb jut.

De jó lenne
tudni,
mi hajtja a
kerekét,
mi viszi a
masinát,
meg a kocsik
seregét?

"Irányít a
masiniszta,
fején kormos
micisapka,
szenes arccal,
szenes háttal
fűt a fűtő
nagy lapáttal,
visz a a víz,
visz a tűz,
visz a szén,
visz a gőz,
forgatják a
kerekem,
gyerekem!"

Tarbay Ede: A kíváncsi királylány

Ablakából ki-kiles
Borsókirály lánya.
Látja, apja
egyedül
jár a réten,
hegedül,
három napja,
három éje
elveszett a koronája,
sehol se találja.

Ablakából ki-kiles
Borsókirály lánya.
Látja, anyja
sírdogál,
gyűszűjűt egy
kismadár
három napja,
három éje,
elvitte a tollasbálba,
azóta se látta.

Ablakából ki-kiles
Borsókirály lánya.
Látja, nénje
torzonborz,
fésűjét egy
kicsi borz
három napja,
három éje
összevissza rágicsálta,
nem akadt még párja.

Tarbay Ede: A hiú törpe

Törpe ül a gesztenyefán,
vadgesztenye-törpe,
feje barna, a sipkája
zöld és csupa tüske.

Feje fölé esernyőt tart:
- kopp! - kopog a zápor;
lics-locs eső, amint eláll,
lemászik a fáról.

Térül-fordul, tócsát keres,
megy a sáros partra,
megnézi, hogy elég zöld és
szúrós-e a sapka?

Amíg hajlong, zöld sipkája
toccs! a vízbe toccsan,
így bosszúsan tovább sétál,
ma sem tudni, hol van!

Tordon Ákos: Jégeső

Haragos égből zúdul a víz,
hallgat a rigó, hallgat a csíz,
issza a záport, issza a föld,
utána zöldebb lesz, ami zöld.

Nézd csak, kis rigó, nézd csak, kis csíz,
körötted zuhog, zuhog a víz,
szakad a zápor, dördül az ég -
záporos égből koppan a jég.

Weöres Sándor: Tudom én már...

Tudom én már, mit csinálok:
üveges-inasnak állok,
apró tükröket csinálok,
annak örülnek a lányok.

Tudom én már, mit csinálok:
gerencsér-inasnak állok,
apró babákat csinálok,
azon nevetnek a lányok.

Tudom én már, mit csinálok:
asztalos-inasnak állok,
apró ágyakat csinálok,
abban álmodnak a lányok.

Weöres Sándor: Tavaszköszöntő

Sándor napján megszakad a tél,
József napján eltünik a szél,
zsákban Benedek
hoz majd meleget,
nincs több fázás, boldog, aki él.

Már közhírré szétdoboltatik:
minden kislány férjhez adatik,
szőkék legelébb,
aztán feketék,
végül barnák és a maradék.

Weöres Sándor: Száncsengő

Éj-mélyből fölzengő
- csing-ling-ling - száncsengő:
Száncsengő - csing-ling-ling -
tél csendjén halkan ring.

Földobban két nagy ló
- kop-kop-kop - nyolc patkó.
Nyolc patkó - kop-kop-kop -
csönd-zsákból hangot lop.

Szétmálló hangerdő
- csing-ling-ling - száncsengő.
Száncsengő - csing-ling-ling -
tél öblén távol ring.

Weöres Sándor: Suttog a fenyves

Suttog a fenyves, zöld erdő,
Télapó is már eljő.

Végire jár az esztendő,
cseng a fürge száncsengő.

Tél szele hóval, faggyal jő,
elkel most a nagykendő.

Libben a tarka nagykendő,
húzza-rázza hűs szellő.

Suttog a fenyves, zöld erdő,
rászitál a hófelhő.

Csendül a fürge száncsengő,
véget ért az esztendő.

Weöres Sándor: Regélő

Három görbe legényke, róka rege róka,
tojást lopott ebédre, róka rege róka,
lett belőle rántotta, róka rege róka,
a kutya lerántotta, róka rege róka.

Egyik szidta gazdáját, róka rege róka,
másik meg a fajtáját, róka rege róka,
harmadik az ükapját, róka rege róka,
hozzávágta kalapját, róka rege róka.

Weöres Sándor: Mese a rókáról meg a fiúról

Volt egy öreg
róka, ravasz,
mellette egy
jámbor kamasz.

Futkosott a
vidám kamasz,
kérdezte a
róka: Mi az?

Ki futkos itt,
milyen pimasz?
Meglapult a
jámbor kamasz.

Aztán nem volt
semmi panasz,
csak fütyült
a víg kamasz.

Weöres Sándor: Megy az úton ...

Megy az úton a katona,
zúg a vihar, fúj a szél,
zúg-búg, fúj a szél,
a katona sose fél.

Mitől félne? Kezibe kard,
gonoszoknak odavág,
dirr-durr, odavág,
sose bántsák a hazát.

Weöres Sándor: Május elsején

Együtt menjünk, ünnepeljünk,
május elsején.
Zengő zeneszóval,
lengő lobogóval,
munka ünnepén!

Fényes szellő illatot hoz
május elsején.
Hej-hó, szedd a lábod,
dobbants, járd a táncot
munka ünnepén!

Weöres Sándor: Kocsi és vonat

Megy a kocsi, fut a kocsi:
patkó-dobogás,
Megy a vonat, fut a vonat:
zúgó robogás.
Vajjon hova fut a kocsi?
Három falun át!
Vajjon hova fut a vonat?
Völgyön, hegyen át!

Zim, zim, megy a gép, megy a gép,
fut a sinen a kerék,
forog a kerék.
Zum, zum, nagy az út, nagy az út,
fekete az alagút,
a masina fut.

Weöres Sándor: Falusi reggel

Már üti - üti már
a torony a hajnalban!
Az időt bemeszeli a korai kikeriki,
lendül a vad dallam.

Kiscsacsi, kiabálj,
örülök a hangodnak!
Ha lefőz ez a kusza kikeleti kikeriki,
vége a rangodnak.

Weöres Sándor: Épül az ország

Sok új ház, mint kislányok sora:
piros kendő, habfehér ruha,
ha felgyúlnak esti villanyok,
rajtuk arany-koszorú ragyog.

Hegyen-völgyön robog a vasút,
döng a vashíd, búg az alagút.
Fönn a légben száll a gépmadár,
szárnyán csillog kényes napsugár.

Országszerte sok új gyár dörög,
mint száz legény-csizma dübörög,
tág világba, jövendőbe lép.
Buzgón épít jobb hazát a nép.

Weöres Sándor: Biztatás

Hét-pupu zivatar,
felássuk a kertet.
Ki dolgozni nem akar,
gyümölcsöt se nyelhet.

Hét-karu zivatar,
felmossuk a konyhát.
Ki dolgozni nem akar,
meghúzzuk a kontyát.

Hét-fejü zivatar,
tanuljuk a leckét.
Ki tanulni nem akar,
vegyen más fejecskét.

Weöres Sándor: Déli felhők

Domb tövén, hol nyúl szalad,
s lyukat ás a róka:
nyári fényben, napsütésben
felhőt les Katóka.

Zöld fűszál az ajka közt,
tenyerén az álla...
A vándorló felhő-népet
álmosan csodálja.

Elől úszik Mog király,
kétágú az orra,
feje fölött koronája,
mint a habos torta.

Fut mögötte a bolond
szélesen nevetve -
nagy púpjából szürke kígyó
nyúlik az egekbe.

Törött kordén utazik
egy kopasztott kánya,
s haját tépve Bogyóvére,
a király leánya.

És utánuk cifra ház
gördül sok keréken,
benn a cirkusz hercegnője
öltözködik éppen.

Száz ruháját, ékszerét
odaadná szépen,
csak egy hétig futkoshatna
lenn a nyári réten.

Weöres Sándor: Csupa fehér

Reggel süt a pék, süt a pék
Gezemice-lángost.
Rakodó nagyanyó
Beveti a vánkost.

Reggel nagy a hó, nagy a jég,
Belepi a várost.
Taligán tol a pék
Gezemice-lángost.

Weöres Sándor: Csiribiri

Csiribiri csiribiri
zabszalma -
négy csillag közt
alszom ma.
Csiribiri csiribiri
bojtorján -
lélek lép a
lajtorján.
Csiribiri csiribiri
szellő-lány -
szikrát lobbant,
lángot hány.
Csiribiri csiribiri
fült katlan -
szárnyatlan szállj,
sült kappan!
Csiribiri csiribiri
lágy paplan -
ágyad forró,
lázad van.
Csiribiri csiribiri
zabszalma -
engem hívj ma
álmodba.

Weöres Sándor: Bújócska

Keskeny út,
széles út,
kettő közt egy csorba kút.
Ha benézel, jól vigyázz,
rése száz és odva száz,
ha sokáig kandikálsz,
virradóra megtalálsz.

Kis dió,
nagy dió,
kettő közt egy mogyoró.
Épült benn egy cifra ház,
terme száz és tornya száz,
ha sokáig benne jársz,
esztendőre megtalálsz.

Weöres Sándor: A tündér

Bóbita Bóbita táncol,
körben az angyalok ülnek,
béka-hadak fuvoláznak,
sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita Bóbita játszik,
szárnyat igéz a malacra,
ráül, igér neki csókot,
röpteti és kikacagja.

Bóbita Bóbita épít,
hajnali köd-fal a vára,
termeiben sok a vendég,
törpe-király fia-lánya.

Bóbita Bóbita álmos,
elpihen őszi levélen,
két csiga őrzi az álmát,
szunnyad az ág sürüjében.

Weöres Sándor: A liba pék

Haragos a Liba pék,
a kenyere odaég.

Liba pék, te Liba pék, gyere, Liba pék!
Ha kisasszony volnál,
nem morognál,
lágy meleg cipóért
kicsi fehér fejkendőben
kényesen hajolnál!

Ma dühös a Liba pék:
csuda-sok a potyadék,
a perece nem elég,
kenyere meg odaég.

Liba pék! szegény Liba pék!
Ha menyecske volnál,
nem búsulnál,
három derék péklegényed
fűtené a kemencédet,
királyasszony volnál!

Liba pék!
a te bajod is elég!
Liba pék!
a kenyered odaég!

Weöres Sándor: A kutya-tár

Harap-utca három alatt
megnyílott a kutya-tár,
síppal-dobbal megnyitotta
Kutyafülü Aladár.
Kutya-tár! kutya-tár!
Kutyafülü Aladár!

Húsz forintért tarka kutya,
tízért fehér kutya jár,
törzs-vevőknek öt forintért
kapható a kutya már.
Kutya-tár! kutya-tár!
Kutyafülü Aladár!

Weöres Sándor: A hétfejű sárkány

Iszapos tóból
száz karika száll,
a hétfejű sárkány
odalenn pipál,
folyton füstöl,
hét fekete szája,
fűzfagyökérből
hét öblös pipája,
békalencséből
vágott dohánya,
vízitök-levélből
hét hálósapkája.
Amikor haragos,
kavarog a katlan,
hét pipakupakja
nagyot csattan.

Zelk Zoltán: Van az asztalfiókban...

Van az asztalfiókban egy
könyve is apának,
egy költő írt abba verset:
József Attilának
hívták azt a költőt. Meghalt.
Mosni járt az anyja.
Kisebb volt, mint én, amikor
elveszett az apja.

Apa szokta elmesélni
ezt nekem vasárnap,
ilyenkor aztán én nagyon
szeretem apámat.
Verset is olvas a könyvből,
azt, mikor az anyja
kosárral ment a padlásra,
őt meg sírni hagyta...

Azt is elolvassa, én meg
hallgatom nevetve,
hogy csinálja: "Brumma, brumma,
brummadza" a medve.
Meg a pösze kis malacról,
hogy olyan a falka,
ahány malac, ondolálva
van annak a farka!

Ilyen gazdag, aki költő,
kérdezem apámat:
övé a sok medve, malac
s a réten a nyájak?
Mind-mind az övé volt - mondja -,
erdők, hegyek, rétek,
s ami nagyobb a világnál:
szíve a szegénynek!

A szegénynek gondja-baja
mind-mind az övé volt,
mert ős is, az ős szíve is
a szegényeké volt.
- Akkor ő is olyan volt hát,
kérdezem apától:
akkor ő is éppen olyan volt,
mint Petőfi Sándor?
Mint Petőfi, akinek a
versét megtanultam,
s el is mondtam nemrég, mikor
ötesztendős múltam:
anyának is volt egy tyúkja,
az is lakott bent,
s ha akarta, az asztalra,
az ablakra röppent...

Kicsi vagyok, de nemsoká
felnőtt leszek mégis,
veszek majd egy könyvet, s abba
verset írok én is,
beleírok én majd abba
mindent, amit látok:
enyém legyen, beleírom
az egész világot!

Zelk Zoltán: Varázskréta

Ismerek egy öregasszonyt
- igazat mondok, nem tréfát -,
aki egyszer a tavasztól
elkérte a varázskrétát.

És azóta, mint a tavasz,
hegyre-dombra és mezőre,
ő is virágokat rajzol
kemencére, terítőre.

Lehet ősz is, jöhet tél is,
olyan csudát tud e kréta,
szarkaláb és gólyahír nő,
sárgállik a margaréta.

Hadd súgok egy titkot néktek,
nagy titkot egy kicsi szóban:
benne lakik e varázslat,
benne, minden tolltartóban.

Minden színes ceruzában,
vízfestékben és ecsetben –
ha akarod, rózsa nyílik,
fa ágára levél lebben.

Amíg odakünn a tél majd
fehér jégvirágát írja,
mi idebenn, a szobában,
tavaszt írunk a papírra!

Zelk Zoltán: Tavaszi dal

Egy, kettő, három, négy,
kis őzike, hová mégy?
-Elég, hogyha tudom én:
tavasz elé futok én!

Egy, kettő, három, négy,
te kis nyuszi hová mégy?
-Se erdőbe, se rétre:
a szép tavasz elébe!

Egy kettő, három, négy,
te kis madár vígan légy:
olyan szép dalt daloljál,
szebb legyen a tavasznál!

Zelk Zoltán: Nem úgy van az, te rigó!

Azt fütyüli a rigó:
"Fiú, fiú millió,
csak fiúnak lenni jó,
fiúnak jut a dió!"

Nem úgy van az, te rigó,
fütyülj más nótát is:
ha a fiú millió,
millió a lány is!

Ha nagyra nő a fiú,
eléri az ágat,
mind leveri a diót,
elviszi a lánynak!

Zelk Zoltán: Mint kiscsibék

Kertek, lankák közt vitt utam,
tikkadtan pihegett a táj
s lebegett fönn az alkonyat,
mint óriás madár.

Puha szárnyakkal, nesztelen
kóválygott a vidék felett,
s összebújtak, mint kiscsibék
virágok és füvek.

Összebújtak, mint kiscsibék
s mint kotlós védő szárnyait,
úgy emelte föléjük egy
öreg fa ágait.

Ámulva néztem a csodát:
így él, így óv a szeretet -
s csipogva elaludtak a
virágok és füvek.

Zelk Zoltán: Kék ingben két ikrek (Ikrek)

Fölkeltek két ikrek,
fölvettek kék inget,
kék ingben játszanak
s egyszercsak szárnyra kap,
ablakba száll a Nap!
Az eget otthagyja,
repül az ablakba,
csak őket láthassa,
láthassa két ikret
játszani kék ingben!

Oda fut a folyó
s mint egy nagy kék golyó,
gólyával, békával,
odagurul a tó.
Udvar és kerítés,
bégetés, nyerítés,
ugatás, nyávogás,
tyúk alól a tojás,
az árok és az út,
oda fut, oda fut!

Oda száll a szarka,
csőrében vadalma,
ablakon koppantja:
Küldi az almafa!
Aztán az ágra száll,
csörögve kiabál:
Hideg szél, hess innen,
fáznak a két ikrek!
Két ikrek, két ikrek
játszanak kék ingben!

Zelk Zoltán: Fölkeltek a madarak

Hamarabb,
mint a nap,
fölkeltek a madarak.
Hajnali
ég alatt
elfütyülik álmukat.
Elmondják
álmukat,
meglebbentik szárnyukat.
Lebbentik
szárnyukat,
fáról-fára szállanak.
Keresik,
hol akad
reggeli jó falat.
Egy falat,
két falat,
kukacok és bogarak.
Mire föl-
kél a nap,
jóllaknak a madarak!

Zelk Zoltán: Békabánat

Ha vízipók jő a tóra
és ha légy nádra száll:
tátva bukik ki a vízből
már ezer békaszáj -
este is csak azt zokogjuk:
- Brekeke, brekeke,
szegény béka nem lakik jól
sohase, sohase...

Hogyha nékem szárnyam lenne,
istenem, istenem!
fönn szálldosnék én a légi
réteken, réteken,
amíg édes ízű léggyel,
szúnyoggal jóllakom -
s megpihennék és brekegnék
erdei ágakon...

Boldog fecskék és ti rigók,
jaj nekem! jaj nekem!
három napja, hogy egy sovány
szúnyogra éhezem:
ha elvisz a hosszúcsőrű
halál majd engemet,
a lelkem is éhen száll a
tó felett, tó felett...

Tudom én, nem minden béka
él ilyen cudarul:
messzi földön, messzi tóban
lakik egy béka úr,
a tó fölött nem kelepel
a halál, a halál
s a víz alatt s a víz fölött
szúnyogok raja száll.

Nem irigyli ő a fecskét,
a cinkét, a rigót,
szitakötő táncol néki
s nagyhasú vízipók.
Zizeg a sás, leng a nádas,
járja a tavi-bál -
s este a Hold csak őnéki
furulyál, furulyál...

Zelk Zoltán: Az erdő

Az erdő az nagyon messze lehet,
az erdőben mindig este lehet.
Olyan baglyok szállnak ott a fákra,
tűzből van a szemük, mint a lámpa.
A farkasok is csak azért élnek
az erdőben, mert ők sose félnek!

Zelk Zoltán: A kis kertész

Kora reggel talpon vagyok,
kis kertembe kiszaladok,
várnak énrám a virágok,
rózsák, szegfűk, tulipánok.

Hogyha beszélni tudnának,
tán jó reggelt kívánnának,
hangos szóval köszönnének
szomszéd kertnek, napnak, szélnek.

De én így is értem őket,
látom milyen vígan nőnek,
látom milyen vígan élnek -
színnel, illattal beszélnek.

Este alusznak a fák is,
mind elalszik a virág is,
nincs paplanuk, nincs párnájuk,
mégis gyönyörű az álmuk.

Zelk Zoltán: A hold mögül

A hold mögül egy pamutgombolyag
lehullt a földre, elgurult, kibomlott,
szertefutnak belőle az utak,
s megállnak már víg talpukon a dombok.
A sürgő, téglaszínű ébredés
végre minden kuszát, bogot kibontott,
egy madár forog a világ fölött
s kihírdeti rikoltva: boldog, boldog!

Drégely László: Nyár

Süt a nap a rétre,
Házak tetejére,
Árnya sincs a fáknak,
Tűző napon állnak.
Kutak mélye száraz,
Fenekére láthatsz,
Marhacsorda bőgve,
Fekszik ottan körbe.
Délibábos égen,
Megfordított réten,
Sehol sincs egy felhő,
Árnyat szövő kendő.

Zelk Zoltán: A boldogság

A boldogság, az bársony,
ölébe vesz, elaltat,
ringat, és sose faggat.
Az öröm gidalábon
ugrik a lány nyomába –
a bánat mindig sánta.
Nem járok már bicegve,
ugrálok kecskelábon –
Az út alattam bársony!

Zelk Zoltán: Mese az éhes kisegérről

Egyszer volt, hol nem volt, nem is olyan régen volt, tavaly talán, vagy tavaly előtt. S nem is olyan messze,csak éppen a hegyen túl, de a patakon innen, azon a mezőn, amelyiken fehér margaréta és zöld fűszálak nőnek, élt egy kis mezei egér.
Az is csak egy akármilyen kis egérke volt,hosszú farkú, apró szemű s nagyon-nagyon
éhes kisegér.
Mert akkor már három napja nem ebédelt s nem is vacsorázott, nem csoda hát, ha sírva járta a rétet. Most már tudjátok, milyen volt ez az egérke, nézzük meg a cicát is, amelyik éppen most indul el a faluból, egyenest a mező felé. Ez is csak egy akármilyen macska, hosszú farkú, tarka szőrű s nagyon-nagyon éhes macska. Ez sem evett már két napja, s még egy egérfüle sem akadt a faluban, elhatározta hát, hogy kimegy a mezőre, s egyszerre bekapja az első egeret. Mikor aztán kiért a mezőre, látja, hogy a kisegér ott ül egy vakondtúrás tetején, keservesen zokog, s margarétaszirom zsebkendővel törüli a szemét. A tarka szőrű macska még sohasem látott síró egeret, el is felejtette, hogy miért jött a mezőre, úgy megsajnálta a kisegeret, hogy rögtön megkérdezte tőle:
– Bántott talán valaki?
– Dehogy bántott – felelte a kisegér –, más bajom van nekem. Három napja, hogy se nem ebédeltem, se nem vacsoráltam…
– Szegény egérke – szólott újból a tarka szőrű macska –, hiszen akkor te nálam is éhesebb vagy, mert én csak két napja nem ettem. Ne félj, nem bántalak, gyere velem, ha akad valami ennivaló, megosztom veled.
Most már ismeritek a kisegeret, a tarka szőrű macskát is, nézzük meg hát a kutyát, amelyik most bújik ki a kerítés alól, s elindul a mező felé. Ez is csak egy akármilyen kutya, hosszú farkú, fekete szőrű s nagyon-nagyon éhes kutya. Tegnap reggel óta egy falatot sem evett, s elhatározta, hogy kimegy a mezőre, nyúlpecsenyét ebédelni. De ha csak egy kóbor macskát talál, azt is megeszi, de úgy, hogy egyszerre bekapja. Hol lassan ment, hol szaladt, végül is kiért a mezőre. Ott aztán olyat látott, mint soha azelőtt. Egy domb tetején ült a tarka szőrű macska és a kisegér, és keservesen zokogott mind a kettő. El is felejtette, hogy tegnap óta nem evett, úgy
megsajnálta őket, hogy rögtön megkérdezte:
– Ki bántott titeket, hogy ilyen szomorúan sírtok?
– Nem bántott minket senki – felelte a macska –, azért sírunk, mert nagyon-nagyon éhesek vagyunk. A kisegér három napja, én meg két napja se nem ebédeltünk, se nem vacsoráztunk…
– Ó, szegénykék – szólott újból a fekete szőrű kutya –, hiszen ti akkor nálam is éhesebbek vagytok! Ne féljetek tőlem, jöjjetek velem, hazaviszlek a gazdámhoz. Az is szegény ember, tegnap se adott enni nekem, de ha lesz valami, majd megosztom veletek.
Így indultak el a falu felé hármasban, csodálkoztak is rajtuk a fűszálak, nevetgéltek a margaréták. De hát ők nem törődtek ezzel, mentek, csak mentek, elöl a kutya, mögötte a macska, a macska mögött a kisegér. Végül aztán megérkeztek, s nemhiába jöttek, mert finom vízben főtt kása volt a kutya lábasában. Neki is láttak a jóízű kásának, s olyan tisztára nyalták a lábast, hogy a képüket is meglátták benne. Csodálkozott is a kutya gazdája, s mindenkinek elmesélte, hogy egy lábasból ebédel kutya, macska, kisegér. Ezt aztán látni akarta mindenki a faluban, s hozták nekik a finomabbnál finomabb eleséget. Így aztán olyan jó dolguk van, mint
soha azelőtt kutyának, macskának, egérnek. S olyan gömbölyűre híztak, hogy nem a messzi mezőre, de még a szomszéd utcába se tudnak elmenni.