A búzamezőben - magyar népköltés

A búzamezőben háromféle virág.
A legelső virág a szép búzavirág.
A második virág
a szép szőlővirág,
a harmadik virág
a szép székfűvirág.

Horgas Béla: Tipi-Tupa hercegnő

Tipi-Tupa hercegnő sátra
csupa-csupa zöld, csupa sárga,
ibolya-bársony -
csattog egy szalagos kőrisfaágon.

Kőrisfa tornya-kupolája,
szelek, madarak üvegháza,
fekete kérge
dünnyögő bogarak lépesméze.

Horgas Béla: Sárgarépa hercegnő

Sárgarépa hercegnő,
mint a mesében,
átugrott a kerítésen.
Éjszaka volt,
sárgarépa hercegnő fázott,
aludtak a sisakos,
kardos tulipánok.

Sárgarépa hercegnő
akkor visszanézett,
szeme az elhagyott
mesekertre tévedt,
de zöld szárnya,
piros lába
vitte már az éjszakába -
feje fölött szalagokat,
csalogató csillagokat
röptetett a szél.

Sárgarépa hercegnő
azóta
nem lehet a mesekertnek,
labdarózsa-rengetegnek
lakója,
mesekertből megszökött,
konyhakertbe költözött,
maradna is, menne is,
öröm ez, és bánat is,

bújtasd el, ha látod:
éjjel-nappal keresik
a kardos tulipánok.

Horgas Béla: Este

Este minden nagyobb lesz,
inognak a lámpák,
sötét bársony szájukat,
hegyek fák kitátják.

Este minden eleven,
mozdul a fa törzse,
ugrik elém hirtelen,
derekamra ütne.

Este benn a szobában,
rossz egyedül lenni,
még rosszabb az udvaron,
nem merek kimenni.

Este még a kutyák is,
a kutyák is félnek,
ugatják a hordóból,
kiömlött sötétet.

Hárs László:Miértek és hogyanok

Hogyha nyár van hol a tél?
Egész télen hol a nyár?
Mikor nem fúj, hol a szél?
És hogyha fúj, hova száll?

Fényes délben hol a Hold?
Sötét éjjel hol a Nap?
Ha kimosták hol a folt?
Ha nem habzik, hol a hab?

Ha beszélnek, hol a csend?
Ha felszárad, hol a sár?
A mente, az hova ment?
A várkastély mire vár?

A félóra mitől fél?
Az aludttej hánykor kel?
Két adagot mért nem kér,
ki nyaklevest ebédel?

A golyóban mi a jó?
Kiabálban mi a bál?
Miért folyik a folyó?
A tó vize miért áll?

Mért nem úszik a csibe?
A hal mért nem repül el?
Az eső miért esik le?
Mért nem esik soha fel?

Miért mindig ma van ma?
A holnap mért nem ma van?
Minden csupa hol meg ha,
csupa miért és hogyan.

Mondják: néhány év alatt
nagyra növök biztosan,
s mind az összes titkokat
megfejthetem egymagam.

De marad majd egy titok,
amit akkor se értek:
hogy lesznek a hogyanok,
és miért vannak miértek?

Hárs László: Levél az erdőből

Az erdőből egy levelet
hozott a posta reggel,
egy száraz tölgyfa-levelet,
néhány sor zöld szöveggel.

Az állt rajta, hogy eljött az ősz,
a nyáridőnek vége,
most már a néma télre vár
az erdő és vidéke.

A mackó barlangjába bújt,
elköltöztek a fecskék,
a tisztásoknak zöld füvét
lerágták mind a kecskék,

nem hegedül a zenekar;
nagy most a tücskök gondja;
és újdivatú kalapot
nem visel már a gomba.

Szétosztotta a körtefa
a fanyar vackort régen,
nincsen levél a bokrokon,
és pitypang sincs a réten.

Minden lakó elrejtezett,
Üres az erdő, árva.
S a szélső fán egy tábla lóg:
"Téli szünet van, zárva."

Nadányi Zoltán: Anyu

Tudok egy varázsszót,
ha én azt kimondom,
egyszerre elmúlik
minden bajom, gondom.

Ha kávé keserű,
ha mártás savanyú,
csak egy szót kiáltok,
csak annyit, hogy: anyu!

Mindjárt porcukor hull
kávéba, mártásba,
csak egy szóba került,
csak egy kiáltásba.

Keserűből édes,
rosszból csuda jó lesz,
sírásból mosolygás,
olyan csuda-szó ez.

"Anyu, anyu! Anyu!"
hangzik este-reggel,
jaj de sok baj is van
ilyen kis gyerekkel.

"Anyu! Anyu! Anyu!"
most is kiabálom.
Most semmi baj nincsen,
mégis meg nem állom.

Csak látni akarlak,
anyu, fényes csillag,
látni, ahogy jössz, jössz,
mindig jössz, ha hívlak.

Látni sietséged,
angyal szelídséged,
odabújni hozzád,
megölelni téged.

Pákolitz István: Altató

Hunyorog a kályha
mélyén a parázs.
Altasson el, kedves,
ez a dúdolás.

Kint a barna este
lomhán andalog.
Aludj, én vagyok
most őrzőangyalod!

Aludj, kicsi Éva,
álmodj szép jövőt,
derűs állomásra
boldog érkezőt;

álmodj sima vízű,
kék színű tavat,
benne ezüstszárnyú
kis aranyhalat;

búzatábla szélén
csengős barikát;
simogassa selymes,
kék búzavirág;

picurka kezedből
friss füvet egyen!
Boldogságot álmodj,
s valóság legyen!

Aludjon, álmodjon
minden csöpp gyerek;
értük fogjuk egymás
kezét, emberek!

Weöres Sándor: Varázslók

Jeges Pác, tüzes Pác
világ végén állnak,
a világ két végiről
össze-kiabálnak.
A jeges Pác mondja: Víj!
A tüzes Pác mondja: Hú!
Reng a levegő,
reszket a csillag,
mikor a messzeségen át
ők ketten hajba kapnak.

Hajnal Anna: Szalmaének

Búbos kemence,
ég a petrence
szalma,
ki tudja, mi lenne,
jaj, hogyha nem lenne
szalma,
kislegény aludna,
aludna, ha tudna,
szalma,
zizeg a fülébe,
susog a fülébe,
szalma,
zizeg a hajába,
jaj, hátha Zsuzsánna ...
Szalma!
De nem jön Zsuzsánna,
ne forogj utána,
szalma,
altatja zizegve,
kisleány, pihenj le,
szalma,
altatja zizegve,
legényke, pihenj le,
szalma,
alszik a kakaska,
gazdasszony s a gazda,
szalma,
ziz,ziz, ziz,
ziz,ziz, ziz.

Hajnal Anna: Mese a bajról meg a szerencséről

Volt egyszer egy kerek palota
- csupa zöld-ezüst selyemből -,
zárva volt ajtaja, ablaka
- csupa zöld-ezüst selyemből -,
és vízhatlan volt a teteje
- csupa zöld-ezüst selyemből -,
egy oszlopon ült a palota
- csupa zöld-ezüst selyemből -,
egy kertben volt az a palota,
de eleget szóltam erről:

mert aki a palotában lakott,
egy tündérlány zöld ruhában,
csak ült és sírt és sóhajtozott,
elégedetlen magában,
és várt, de ki tudja, mire várt
a zöld-selyem palotában.

Jaj, egyszer egy iszonyú napon
szörnyeteg tört a kertre,
óriás patákkal taposta agyon
a kertet, leteperte.
Két égigérő szarvával jött,
szakállasan, mekegve,
a zöld-selyem palotába döfött:
és képzeld, lelegelte!

De jó, hogy tündér volt az a lány!
De jó, hogy volt két szárnya!
A szörnyeteg észre se vette talán,
hogy elszállt a tündérlányka:
egy óriásfa ágára ült,
onnan nézte nagy szepegve,
volt-nincs palota! ő fent csücsült,
de a ház örökre veszve.

S tudod, jött egy óriás záporeső,
nagy, dagadt, zöldes cseppek,
megbillent az almalevél esernyő,
s a cseppek a nyakába estek ...
ült ott fenn egy alma mellett a fán
- be óriás volt az esőben! -
hogy hízott! még nevetett is talán,
hogy a tündérke megázott bőven,
- jaj, hiszen arasznyi volt csupán!
s a bagolytól félt erősen.

Jaj, kedves kerek palota!
Csupa zöld-ezüst selyemből!
Jaj, jól bezárt ajtaja,
ablaka csupa zöld-ezüst selyemből,
szerettelek, zöld-ezüst palota,
szerettelek, zöld szobácska,
soha vissza nem juthatok már oda,
örökre lettem árva.

Hát ahogy fenn magában sírdogál,
lelát egy arany szobába,
az asztalon színarany gyertyaszál,
lobog színarany lángja,
ott ül egy százéves dédnagyanyó,
meg szőke kis dédunokája,
magol a kislány, a jótanuló,
be nem áll a piros szája.

"Pszt! lányocska, nyissad! Ajtót hamar,
hadd jöjjön az ázott vendég!
eláztatta szegényt a nagy zivatar,
ereszd be a jószerencsét!"
- Mindent tud dédanyó, mindent lát -
"Baj érte az ázott kis lelket,
ma a kecske felfalta a káposztát,
ma a kecske feldúlta a kertet,
hadd jöjjön a káposzta-tündérke, szegény,
hívja, hívogatja a gyertyafény."
S beröppen a tündér, az arasznyi lány,
dédanyó tárt tenyerére,
varázstudományban itt nincsen hiány,
rálehelget a csöpp szívére,
s megnyugszik a tündérke, hazatalált,
itt pihenhet, alhat végre.
Jár a szőke lányocska, lábujja hegyén,
hoz egy csipkés, dunnás babaágyat :
"Ide fektessük, édes, a tündért, szegényt,
ugye, jobb lakást nem találhat?
És hadd jöjjön iskolába velem,
itt ülhet majd a zsebemben,
és ő is tanuljon, hogy okos legyen,
különb, mint a káposztáskertben ... "
Mosolyog, bólintgat dédnagyanyó:
"Gondolod, hogy iskolába való?"
S most jól figyelj: mindennap reggel ők
iskolába indulnak ketten,
jaj, dehogyis sejtik az arramenők,
hogy tündérke ül a zsebben.
S lehet, hogy majd éppen melletted ül,
a szomszédod zsebében,
s ha rosszul felelsz és ügyetlenül,
kinevet jókedvében,
mert meleg, édes tanyázás esik
egy kislánykötény zsebében,
ilyen ringató, édes, meleg lakás
nem akad, csak a mesében.

Hajnal Anna: Lúd

Bukik, mosdik, tollászkodik,
piros csőrrel hivalkodik,
fürdik a lúd,
hófehér,
tiszta ő,
ha vízhez ér!

Fehérséges, szürkeséges,
méltóságos, fürgeséges,
társaságban beszélgető,
fontoskodva lépegető,
hazafelé öntudattal,
gőgös hölgyi mozdulattal
ideszól,
odaszól,
kacér bóbita alól.

Kiss Benedek: Morgolódó

Morgolódik a vihar,
mor-mor-mor,
mar-mar-mar,
fussunk haza hát hamar,
mor-mor-mor,
mar-mar-mar!
Veszett kutya megzavar,
mor-mor-mor,
belénk mar,
fussunk haza hát hamar,
mor-mor-mor,
mar-mar-mar!

Hajnal Anna: Kisegér

Ázik a mező,
hajlik a rozs,
menj haza, kisegér,
takaros:
szürke a bundád,
bársonyos,
kár, hogy elázzon,
az bizonyos.

Kisegér, mit mond
jóanyád:
"Ezért viselek
gondot rád?
Vidd haza kényes
irhácskád,
ne szomorítsad
anyácskád!

Kisegér, hogyha
náthát kapsz,
testvérkéiddel
nem játszhatsz!
Tizenkét náthás
kisegér
prüszkölve egy lyukba
el se fér.
Meghallja a macska,
felkészül,
mindjárt a lyuknál
lesbe ül!
Aki elsőnek kiszalad,
a macskának első
jófalat!"

Még idejében
hazafuss,
macska karmába
sose juss!
Ázik a mező,
hajlik a rozs,
fuss haza, kisegér,
takaros!

Hajnal Anna: Hidegnek dicséreti

Édesebb a hideg édes cseresznyénél,
szagosabb a hideg szagos szamócánál,
csillogóbb a hideg csillogó csillagnál,
fehérebb lesz fogunk tőle, mint almák húsától,
pirosabb lesz arcunk tőle pi-piros pipacsnál,
fényesebb lesz szemünk tőle, mint a fényes fáklya.

Estelen-estelen sárga felhők jönnek,
fázdogál-fázdogál tövig-kopár szikla,
fázik-fázik öreg hegynek kőig-kopasz csúcsa,
szél lesz holnap, szélvihar lesz, rikít az ég alja.

Hegytetőn-hegytetőn három fiatal fa:
nyöszörögnek, sóhajtoznak, fáznak az estében.
Keletről, keletről három vadgalamb jön,
meleg testtel, puha tollal rájuk ülnek szépen.

Hajnal Anna: Halászik a róka

Hol a halász baltájával
odavág, ott a lék,
odagyűlnek mind a halak
- fullasztó ám a jég -,
aludni se tudnak, érzik
a tavaszt, a jövőt,
tódulnak a kicsi lékhez:
levegőt! levegőt!
ezüst kopoltyúk remegnek:
nem elég! nem elég!
körben felállnak a vízben,
száll a gyöngy, buborék...

Sovány róka megy a lékhez,
ilyenkor nagy halász!
farkát lógatja a vízbe
úgy pecáz, úgy pecáz...
lombos vörös farka várja,
ráharap majd a hal.

Elúszik az öreg potyka,
retteg a fiatal...
egy sem akar ráharapni,
nincs ebéd! nincs ebéd!
szegény róka de hiába
ehetnék, ehetnék...

Hajnal Anna: Ég

Az ég nagy tengeréről,
alkonyi szigetségből,
egy óriási felhő
kinyújtja fehér mancsát,
nagy szőrös jegesmedve ...
- nincs ámulat szívemben -
jár-kél, dörmög magában,
nagy gombaszemével rám néz,
s elfoszlik, ha megunta
hiába nyújtogatni
felém fehér bozontját - -

Hajnal Anna: A náthás medve

Őszi eső mikor esik,
sűrű erdő nedvesedik,
ki nem szeret náthát kapni,
erdőre ne menjen lakni!
Barna medve jól megjárta,
jött egy szél, a fát megrázta,
hogy megázott!
Hogy megfázott!
Zuhannyal zuhant nyakába,
leteperte őt a nátha.

Náthás lett a medve, mérges,
ki ne tudná, hogy mit érez!
Szegény feje,
gőzzel tele,
mint a léggömb ül a nyakán,
ha prüsszent, elszáll talán!
Pedig prüszköl egetverőt,
majdhogy szétviszi az erdőt.
Be is vonul barlangjába,
ezeréves fa odvába.

Barlangjában egymagában
dörmög, morog,
helyben forog,
amit érez, meg nem érti,
mi az, ami torkát sérti.
Szegény orrát
csavargatják,
akárhogy néz,
senkit sem lát!

Hátrál szegény, de hiába,
orrában csak úr a nátha!
Csavargatja,
viszketteti,
szurkálgatja,
prüsszögteti!
Szegény medve
így járt vele,
jajjal-bajjal van most tele!

Bizony összegömbölyödik,
bizony ki se gömbölyödik,
szipog, fel-felfohászkodik,
álmában is panaszkodik,
kialussza nagy baját,
télig alszik, s télen át.

Gyurkovics Tibor: Ragyogó

Ragyogó, ragyogó, ragyogóan
úszik a hold a folyóban,
perdül, akárcsak a labda,
pedig nincs, aki hajtsa.

Ragyogó, ragyogó, ragyogóan
úsznak a fák a folyóban,
pedig a partokon állnak,
hétköznap, vasárnap.

Gyurkovics Tibor: Vers a Mikuláshoz

Miki, Miki, Mikulás,
hova bújsz, hova állsz,
mennyi aranyat találsz
a csomagban?

Vár rád a gyerekcsapat,
ide add, oda add
a cukrot, a kosarat,
gyere gyorsan!

Azt hiszed, nem láttalak
a jegenyefák alatt?
Lopództál egy nagy halom
dióval a válladon!

Bármily csendben lépeget
bakancsod a rét felett,
minden gyerek észrevett
az ablakból tégedet!

Olyan ember vagy te, mint mi,
csak az ég ruhádra hinti
a havat, és ezüst,
csillogó hajad a füst.

Felhőből van a szakállad,
szél tömi meg a pipádat,
rókaprémből van a bundád,
szeretettel gondolunk rád!

Kitesszük az ablakunkba
a csizmát, a cipőt,
mi meg addig elbújunk a
sutban, hogy legyen időd

hozni mindenféle jót,
mazsolát, mogyorót,
s mikulások, gyerekek,
cinkostársak legyenek!

Megcsörren a mogyoró
puttonyodban, csuda jó!
Mi már tudjuk, hogy te jössz,
kócnadrágod csupa szösz!

Itt állunk megilletődve,
míg a lábad törlöd le,
jól tudod te, illik ez
a mikulás-emberhez!

A kezedben alma, keksz,
bezörögsz, bejöhetsz,
tapsolunk, ámulunk,
soha el nem árulunk!

Minden este feldíszíti
csillagfény a homlokod,
olyan ember vagy te, mint mi,
csak pirosabb és nagyobb!

Gyurkovics Tibor: Kanál

Anala-kanala
kettő-három,
én a helyem
nem találom.
Beleérjek a levesbe,
a galuskák közé esve?
Itt a szomszédomnak lába
beleér a káposztába.

Megmarkolnak és merítnek,
föl-le ez egész nap így megy.
Délután kifényesítnek,
megtörülnek cifra dísznek.

Este újra fejeselek,
merítem a leveseket,
szürcsölnek és csámcsognak,
és még engem átkoznak:
csorba vagyok, göthös vagyok,
szidnak kicsik, szidnak nagyok,
én egész nap lapátolok,
mégis morog minden torok.

Baba-baba-baba-ba,
gyere ide, Katica,
te vagy az én jó barátom,
neked legjobban csinálom,
várom, míg a citromlevet
rámeresztik s megmeredek,
hogy könnyebben idd ki
mind egy cseppig, így ni!
És ha majd megöregedtem,
elleszek én kinn a kertben,
ahol készül gyerektorta,
lefekszem a homokodba.
Ott is velem kanalazzál,
és ha majd a rozsda mar már,
se barátság, se torta
hajíts el a bokorba!

Gyulai Pál: Egyszer egy időben...

Egyszer egy időben,
bakonyi erdőben
Gilice nem alszik,
Sírása elhallszik.
Oda megy a szúnyog
Haja, haja! - dunnyog,
A tücsök is fújja:
Haja, haja, hujja!
Gilice megunja,
A szemét behunyja,
Sírása nem hallszik,
Csendesen elalszik.
A gyerek is csendes,
Haja, haja, kedves!

Gyulai Pál: A Szél és a Nap

Egykor régen Szél úrfival
fogadott az öreg Nap:
egy vándor köpenyét melyik
lophatná le hamarabb.

Jött a Szél s magát felfúván
zúgott-búgott, mint csak tudta,
a köpenyt úgy húzta, fútta.
Hát a vándor mit csinál?
Elébb ugyan félelmében
ijedtem kap fűhöz-fához,
de a köpenyt majd a vállhoz
szorítgatja s odébbáll.

Mosolyog az öreg Nap,
s hő sugárral, fényes-szépen
megindul a tiszta égen.
Hát a vándor mit csinál?
Lassabban megy, meg is izzad,
a meleget alig állja,
majd a köpenyt földhöz vágja,
s hogy pihenjen rajt', megáll.

Egykor régen így nyeré meg
Szél úrfit az öreg Nap;
többet ésszel, mint erővel,
Így közel, úgy hamarabb!

Gulyás Pál: Az ablakos

Az ablakos lépeget,
cipeli az üveget,
a kezében görbe bot,
cipeli az ablakot.
Nézd csak, nézd az ablakost,
hogy cipeli a Napot!
Mert a Nap a hátán van,
ott ragyog a rámában!
A Nap a hátán játszik,
s az ablakos átlátszik,
csak nagy szöges bakancsa
cseng az úton csattogva.
Az ablakos lépeget,
cipeli az üveget.
Nem koldus ő: királyfi,
csak elment világlátni,
és most itt jár titokban
rongyosan és kopottan.
Én láttam: tarsolyába
csillog-villog gyémántja.
Az ablakos nagy ravasz,
vagy tán görbe botja az,
tud a koma magyarul,
mégis így kiált vadul:
"Ob-lóóó-kot! Ob-lóóó-kot!"
Valahányszor meglátom
az ablakost utcánkon,
mint az árnyék követem,
csüngve a szép üvegen.

Végh György: Golyózás a csillagokkal

Fenn az égen a sok csillag
mind megannyi kicsi ékszer
hogyha mindet neked adom,
azzal, ugye, megelégszel?

Kicsi golyó minden csillag,
elgolyózhatsz velük szépen,
s ha veszítesz is belőlük,
marad elég fenn az égen!

Kormos István: Sírdogálás

Gyászol három hangyaboly,
cincognak a tücskök,
ködnek nézik az eget,
és ködnek a füstöt.
Szaladnak a füvekhez :
nincsenek füvecskék.
Leharapták fejüket,
s fölfalták a kecskék.
Szaladnak a fákhoz is:
eltüntek a fák is.
Bebújnának egy zsákba:
kiszakadt a zsák is.
Megadják hát magukat,
egy göröngyre ülnek,
sírnak-rínak, s kis öklükkel
könnyeket törülnek.

Gulyás Pál: A kakas

Kukorékol már
a kakas,
hej, pedig még
távol a nap!
Peckesen lép,
nap hevíti,
sarkantyúját
kifeszíti,
ő az udvar
kiskirálya,
forog szeme
karikája!

Jár a fák közt,
jár a gangon,
férgeket gyűjt
szemétdombon.
Sose pihen,
sose marad:
ideszalad,
odaszalad,
mindig békít,
mindig rendez,
mindig csillog,
mindig rendes.
Néha így szól:
"Kot-kot-kot !"
s kikapar egy
tökmagot.

Görgey Gábor: Cinkecsalogató

Paprikás szalonnám
virít az asztalon,
reggelire ízes
kockákra szabdalom.

Mielőtt azonban
az evéshez fognék,
egy kövér falatot
különválasztok még.

Az ablakpárkányra
kiteszem: a reggel
körültapogatja
harmatos kezekkel.

Hamar az ablakot
újra be is zárom,
szép piros szalonnám
hívogat a tálon.

S alighogy az első
falatot bekapom,
sapkás cinkét látok
ott túl az ablakon.

Billent fejjel nézi
a szalonnakockát,
mintha csak kérdené:
odaszálljak hozzád?

És egy rebbenéssel
a párkányon terem,
az üvegen át néz
farkasszemet velem.

S máris nekilátunk,
ő kívül, én itt benn:
paprikás szalonnát
falatozunk ketten!

Gazdag Erzsi: Üveggolyó

Üveggolyó, üvegház
belsejében kit találsz?
Bent lakik a szivárvány,
rajta ül egy királylány.

Ül a hídon magában,
üveggyöngy a nyakában,
gyémántfésű kezében,
igazgyöngy a szemében.

Üvegfalon ki-kinéz:
Jön-e érte a vitéz?
Világhírű királyfi?
Vagy helyette akárki.

Gazdag Erzsi: Nyári eső

Rakoncátlan szél gyerek
égi tónál tekereg.
Unatkozik, s unalmában
mireg-morog, kesereg.

Arra sétál felhőcske,
orra búbján szeplőcske.
Szél csúfolja, megfricskázza,
csak akkor old kereket.

Szegény felhő sírdogál,
fájó könnye hulldogál.
Szikkadt földre lepereg;
nyári eső csepereg.

Gazdag Erzsi: Itt a tél

Hull a hó és száll a dér:
itt a tél! itt a tél!
Cinkemadár útra kél
s enni kér, enni kér!

"Adj magot, te jó mező:
éhezem, éhezem!"
"Kezem fedi hófedő,
érezem! Érezem!

Lábam fogja jégbilincs:
megfagyott! Megfagyott!
Búzám, magom nekem sincs,
elfogyott! Elfogyott!"

"Kérj a fától, adjon ő!
Neki van! Neki van!
Őt nem fedi hófedő,
s karja van! Karja van!"

Száll a cinke szaporán:
"Cini-cin, cini-cin!"
Így kopog a körtefán:
"Cini-cin, cini-cin."

"Adj körtét, te jó barát!"
"Elfogyott! Elfogyott!
Mind elvitték a javát
rokonok, rokonok..."

Száll a hó, míg fúj a szél.
Havazik, havazik.
Kicsi cinke útra kél
s könnyezik, könnyezik.

Gazdag Erzsi: Itt a farsang

Itt a farsang, áll a bál,
keringőzik a kanál,
Csárdást jár a habverő,
bokázik a máktörő.

Dirreg, durrog a mozsár,
táncosra vár a kosár,
A kávészem int neki,
míg az őrlő pergeti.

Heje-huja vigalom!
habos fánk a jutalom.
Mákos patkó, babkávé,
értük van a parádé.

Gazdag Erzsi: Hófarsang

Északi szél, mit csinálsz?
A dudádon mit dudálsz?
- Du-du, mindig ezt fújod.
Azt várom, míg elunod.

Most meg szederfánkra ülsz,
s szederfánkon hegedülsz.
Táncra hívod a havat
odakint a fa alatt.

Csupa táncos pille-lány,
első táncos valahány;
fehér ruhás hópihe
lebben oda meg ide.

Hófarsang van. Itt a tél.
Azért dudál ez a szél.
Egy szál zenész magában
sípol, dudál a bálban.

Gazdag Erzsi: Egy kis malac

Egy kis malac, röf-röf-röf,
trombitálgat: "Töf-töf-töf."
Trombitája, víg ormánya
földet túrja, döf-döf-döf.

Jön az öreg, meglátja,
örvendezve kiáltja:
"Rajta, fiam, röf-röf-röf,
apád is így csinálja!"

Most már együtt zenélnek,
kukoricán megélnek:
"Töf-töf-töf-töf, röf-röf-röf-röf.
Ezek ám a legények!"

Gazdag Erzsi: Álmomban ...

Álmomban hol jártam?
Erdőben. S mit láttam?
Két nyulat, két szarkát,
kop-kop-kop, víg harkályt.

A nyulak füleltek,
két lábra leültek.
A szarkák csörögtek,
csörögve pöröltek.

A harkály, kop-kop-kop,
koppantott egy nagyot.
Elillant az álmom,
még most is sajnálom.

Gazdag Erzsi:A legszebb május

Május első hajnalán
kinyílott a tulipán.
Kinyílott a nefelejcs is
öreganyám udvarán.

„Szép ünnepet! Jó ünnepet!”
hangicsált a kis virág.
"Nyíljatok csak - szólt nagyanyó -,
hadd legyen szebb a világ!"

Ekkor léptem kiskertünkbe,
s így fogadott Nagyanyám:
„Ez a május a legszebbik,
mert megjött az unokám!”

Nefelejcsből tulipánból
csokrot kötött énnekem.
S meghallgatta könnyes szemmel
víg májusi énekem.

Ünneplőbe öltözködött,
megfogta a kezemet,
S bokrétával a kezemben
a városba vezetett.

"Zászlók alatt mennyi ember!
Talán bizony rokonok,"
"Mért kérdezed? - szólt nagyanyó.
"Mert mind miránk mosolyog."

"Eltaláltad, kicsi lányom,
mindahánya rokonunk:
munkások ők a javából,
s mi is munkások vagyunk."

Ez volt az eredeti, de közkézen a másik változata maradt fent:

Május első hajnalán
kinyílott a tulipán.
Kinyílott a nefelejcs is
öreganyám udvarán.

„Szép ünnepet! Szép ünnepet!”
köszöntött a tulipán.
„Szebbet, jobbat, mint tavaly volt!”
felelte rá nagyanyám.

Ekkor léptem udvarunkba,
s így fogadott nagyanyám:
„Ez a május a legszebbik,
mert megjött az unokám!”

ZENGENEK AZ ERDŐK - Magyar népköltés

Zengenek az erdők
és a havasok,
Keresik a rejteket
a szép szarvasok.
Futnak a kis nyulak
sebesen,
morognak a medvék
dühösen,
bimbom, bimbom, bimbom.