Romhányi József: A bűnbánó elefánt

Az elefánt elmélázva
a tópartra kocogott,
és nem vette észre lent a
fűben a kis pocokot.
Szerencsére agyon mégsem taposta,
csak az egyik lábikóját
egyengette laposra.
- Ej, de bánt, ej, de bánt! -
sopánkodott az elefánt.
- Hogy sajnállak, szegényke!
Büntetésül te most tízszer
ráhághatsz az enyémre!

Zelk Zoltán: Este jó, este jó

Este jó, este jó
este mégis jó.
Apa mosdik, anya főz,
együtt lenni jó.

Ég a tűz, a fazék
víznótát fütyül
bogárkarika forog
a lámpa körül.

A táncuk karikás,
mint a koszorú,
meg is hal egy kis bogár:
mégse szomorú.

Lassú tánc, lassú tánc,
táncol a plafon,
el is érem már talán,
olyan alacsony.

De az ágy, meg a szék
messzire szalad,
mint a füst, elszállnak a
fekete falak.

Nem félek, de azért
sírni akarok,
szállok én is mint a füst,
mert könnyű vagyok...
Ki emel, ki emel
ringat engemet?
Kinyitnám még a szemem,
de már nem lehet...
Elolvadt a világ,
de a közepén
anya ül és ott ülök
az ölében én.

Csorba Piroska: Mesélj rólam

Mesélj anya,
milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam,
és tehozzád hogyan szóltam
amikor nem volt beszédem?
Honnan tudtad mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?


Mesélj rólam,
Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél?
Meleg tejeddel etettél,
akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem,
úgy neveztél: kicsi lelkem?


És amikor
még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány (fiú) leszek?


Mesélj anya!
Mesélj rólam.
milyen lettem, amikor már
megszülettem?
Sokat sírtam, vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?
- Ha én nem én lettem volna,
akkor is szerettél volna?

Fazekas Anna:Őzanyó

Aprócska házban, völgy ölén,
öreg anyóka éldegél.
Nyuszik, gidák, dalos rigók,
jól ismerik a házikót.

És ismerik a fák, hegyek,
a Mátrán úszó fellegek,
a lepke, pinty, kakukkmadár,
az őzcsalád, mely arra jár.

Szelíd, kezes kis őzikék
keresik meg a nénikét,
kit, kedveskedve, réges-rég
csak Őzanyónak hív a nép.

Anyót az első napsugár
serény munkában látja már:
csuporra, tálra pettyeket,
virágos ágat festeget.

Ecsetje fürgén föl-le jár,
csapongva, mint a vadmadár.
Csak akkor nyugszik, nem siet,
ha ráborul a szürkület.

Az út felől, a kert alatt
vidám gyerekcsapat szalad,
és réten termett nagy nyaláb
kakukkfű, zsálya, szarkaláb,

Törökszegfű meg kankalin
virít a lányok karjain.
Anyóé mind e sok virág.
Topognak pettyes őzgidák,

ugrál a Bodri és ugat,
Cili cicus velük mulat,
zsivajjal hegy-völgy megtelik,
és játszadoznak estelig.

De télen - hogy miképp esett? -
hiába várt vendégeket.
Elmúlt egy hét a más után,
és nem zörgettek ajtaján.

Hó ült a bokron, bérceken,
a lágyan lejtő réteken,
bükk ágbogán, tölgyágakon,
csikart a fagy, mint vaskarom.

Nyulacska rítt a fák mögött,
a félsz szívébe költözött,
s a kék patakban gyors halak
cikáztak jégpáncél alatt.

Odvába bújt a rőt evet,
süvöltő széltől rettegett.
Avarsubában gyík aludt,
ordas kerülte a falut.

Elnémult minden kis rigó,
csak hullott, hullott, hullt a hó,
s a cserjésben az őzikék
kutatták őszi fű ízét.

Riadtan, félve, éhesen
barangolnak a réteken,
szelíd szemükben bús panasz:
"Miért vagy messze, szép tavasz?"

Erdőirtásból éjszaka
favágók érkeztek haza,
s beszóltak néne ablakán:
"Anyó, segíts nyuszin, gidán!"

Most tégy csodát, jó Őzanyó!
Kötésig ér, s még hull a hó.
Se fű, se ág, se lomb, se mag,
csak jég, csak hó, csak néma fagy

borít mezőket, réteket.
Kis őzikéid éhesek.
A tél kegyetlen, és ha győz,
éhen veszik a nyúl, az őz.

A csöndes éj lassan telik,
anyóka virraszt reggelig.
Szemernyit sem vár, nem pihen,
tanácsházára úgy megyen.

"Az őzikék... jó emberek!
elpusztulnak... segítsetek!
Az ember gyenge, ámde sok
csodát tehet, ha összefog."

Anyó szemében könny ragyog,
bólintnak a tanácstagok,
és másnap, újév reggelén,
a hegyre indul lány, legény.

Fejszét, szöget, szerszámokat
cipel buzgón a kis csapat,
s mire az ég bealkonyul,
nem éhezik se őz, se nyúl.

Fazekas Anna:Öreg néne őzikéje

Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék,
tőle tudom ezt a mesét.

Őzgidácska, sete-suta,
rátévedt az országútra,
megbotlott egy kidőlt fába,
eltörött a gida lába.

Panaszosan sír szegényke,
arra ballag öreg néne.
Ölbe veszi, megsajnálja,
hazaviszi kis házába.

Ápolgatja, dédelgeti,
friss szénával megeteti,
forrásvízzel megitatja,
mintha volna édesanyja.

Cili cica, Bodri kutya
mellé búvik a zugolyba,
tanultak ők emberséget,
nem bántják a kis vendéget.

Gyorsan gyógyul gida lába,
elmehetne az őzbálba,
vidám táncot ellejthetne,
de nincs hozzá való kedve.

Barna szeme bús-szomorún
csüng a távol hegykoszorún.
Reggel bíbor napsugarak
játszanak a felhők alatt.

Esti szellő ködöt kerget,
dombok, lankák üzengetnek:
"Vár a sarjú, gyenge hajtás,
gyere haza, gida pajtás!"

Könnybe lábad az őz szeme,
hej, nagyon is visszamenne,
csak az anyja úgy ne várná,
csak a nénét ne sajnálná!

Éjjel-nappal visszavágyik,
hol selyem fű, puha pázsit,
tarka mező száz virága
őztestvérkét hazavárja.

Ahol mókus ugrabugrál,
kopácsol a tarka harkály,
vígan szól a kakukk hangja,
bábot cipel szorgos hangya.

Várja patak, várja szellő,
kék ég alján futó felhő,
harmatgyöngyös harangvirág,
vadárvácskák, kékek, lilák.

Öreg néne megsiratja,
vissza - dehogy - mégse tartja,
ki-ki lakjék hazájában,
őz erdőben, ember házban.

Kapuig is elkíséri,
visszatipeg öreg néni,
és integet, amíg látja:
"Élj boldogul, őzgidácska!"

Lassan lépdel, csendben ballag,
kattan ajtó, zörren ablak,
onnan lesi öreg néne,
kisgidája visszanéz-e.

Haszontalan állatkája,
egyre jobban szaporázza,
s olyan gyorsan, mint a villám,
fenn terem a mohos sziklán.

De a tetőn, hegygerincen
megfordul, hogy búcsút intsen:
"Ég áldjon, rét, kicsi csalit" -
s mint a szél, eliramodik.

Nyár elröppen, levél sárgul,
lepereg a vén bükkfárul,
hó borul már házra, rétre,
egyedül él öreg néne.

Újra kihajt fű, fa, virág,
nem felejti a kisgidát,
fordul a föld egyszer-kétszer,
zörgetnek a kerítésen.

Kitekint az ablakrésen:
ki kopogtat vajon éjjel?
Hold ragyogja be a falut,
kitárja a kicsi kaput.

Ölelésre lendül karja:
kis gidácska meg az anyja
álldogál ott; beereszti,
szíve dobban, megismeri:

őzmama lett a kisgida,
az meg ott a gida fia.
Eltörött a mellső lába,
elhozta hát a kórházba,

hogy szemével kérve kérje:
gyógyítsa meg öreg néne,
puha gyolcsba bugyolálja,
ne szepegjen fiacskája.

S köd előtte, köd utána,
belevész az éjszakába.
Gida lábát két kezébe
veszi lágyan öreg néne.

Meg is gyógyul egykettőre,
felbiceg a dombtetőre,
s mire tölgyről lehull a makk,
a kicsi bak hazaballag.

Mátraalji falu széle,
kapuban ül öreg néne,
nincs egyedül, mért is volna?
Ha fú, ha fagy, sok a dolga.

Körülötte gidák, őzek,
látogatni el-eljőnek,
télen-nyáron, évről évre,
fejük hajtják az ölébe.

Falu népe is szereti,
kedves szóval becézgeti
öreg nénét, és azóta
így nevezik: Őzanyóka.

Piros pipacs, szegfű, zsálya
virít háza ablakába,
nagy köcsögben, kis csuporban
szivárványszín száz csokor van.

Egyiket Gál Péter hozta,
másikat meg Kovács Julcsa,
harmadikat Horváth Erzsi,
úttörő lesz valamennyi.

Vadvirágnak dal a párja,
énekszótól zeng a háza,
oly vidám a gyereknóta,
nevet, sír is Őzanyóka.

Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék
mese őrzi aranyszívét.

Gidára vár sós kenyérke,
kalácscipó aprónépre;
egyszer te is légy vendége,
itt a vége, fuss el véle!

Megnézhető diafilmen, mesélő Szabó Gyula:

Száll a madár a házra...

Száll a madár a házra,
Annak az ajtajára.
Kipp-kopp, kopogó,
Meg is van már a fogó!

Mese, mese, mátka...

Mese, mese, mátka,
Pillangós madárka.
Ingó-bingó rózsa,
Te vagy a fogócska!

Lementem a pincébe...

Lementem a pincébe
Vajat csipegetni,
Utánam jött apám, anyám
Hátba veregetni.
Nád közé bújtam,
Nádsípot fújtam,
Az én sípom így szólt:
Dí, dá, dú...
Te vagy az a nagyszájú.

Ec-pec kimehetsz...

Ec-pec kimehetsz
Holnapután bejöhetsz
Cérnára cinegére
Ugorj cica az egérre
Fuss

Apacuka, fundaluka...

Apacuka, fundaluka,
Fundakávé, kamanduka,
Abcug, fundaluk,
Funda kávé kamanduk.

Weöres Sándor: Galagonya

Őszi éjjel
izzik a galagonya,
izzik a galagonya
ruhája.
Zúg a tüske,
szél szalad ide-oda,
reszket a galagonya
magába.
Hogyha a Hold rá
fátylat ereszt:
lánnyá válik,
sírni kezd.
Őszi éjjel
izzik a galagonya,
izzik a galagonya
ruhája.

Gazdag Erzsi:Mesebolt

Volt egyszer egy mesebolt,
abban minden mese volt.
Fiókjában törpék ültek,
vízilányok hegedültek.

Öreganyók szőttek-fontak,
apró manók táncba fogtak.
Kaszás pók varrt az ablakban,
lidérc ugrált az udvarban.

A lámpában ecet égett.
Az egylábú kettőt lépett.
Cégére egy tündér volt.
...Ilyen volt a mesebolt.

Tik – tak

Tikk – takk, tikk – takk, az óra hív,
tikk – takk, tikk – takk, dobog a szív!
Takk – takk, tikk – takk a kis Jani
még a kávéját sem issza ki.
- A toll, a ceruza
megvan-e anyuka?
- A táska vár, a táska kész,
indulhatunk már kis vitéz.
Ezt anya mondja s mosolyog,
s mosolyognak a házsorok,
az utca és az utcakő,
s Jani lábán az új cipő!
És mosolyog az iskola
Janira fénylik mosolya.
Ablakszeme oly ragyogó
S hívogat, mint a nyári tó!

Tasnádi Varga Éva:Szól a csengő

Szól a csengő, tiszta hangon,
Gyertek, gyertek, gyerekek!
Vár a pad, és vár a tábla,
táskát tartson kezetek!

Szép a táska, bőre sárga,
benne a sok könyv, füzet,
sarokban a cserépkályha,
télen ad majd jó tüzet.

Szól a csengő, gyertek, gyertek!
Jöjjetek kicsik, nagyok!
Iskolánknak kapujából,
még egy nagyot kongatok.

Szeptember

Szeptember, szeptember
sok – sok apró kis ember
indul első nagy útjára,
édesanyja bánatára.

Segítsd őket szeptember!
Sok – sok apró kis ember
meg ne fázzon, meg ne ázzon,
iskolába eltaláljon.

Weöres Sándor:Sehallselát Dömötör

Sehallselát Dömötör
buta volt, mint hat ökör,
mert ez a Sehallselát
kerülte az iskolát.

Azt gondolta, hogy a pék
a pékhálót szövi rég,
és kemencét fűt a pók,
ottan sülnek a cipók.

Azt hitte, hogy szűcs az ács,
zabszalmát sző a takács,
sziklát aszal a szakács,
libát patkol a kovács.

Míg más olvasott meg irt,
ő csak ordítani bírt,
megette a könyvlapot,
s utána tintát ivott.

Csak azt mondom: Dömötör
buta volt, mint hat ökör,
mert ez a Sehallselát
kerülte az iskolát.

Reggel rám köszönt...

Reggel rám köszönt a fecske:
„Hova mész, te gyerekecske?”
Mondom neki: „Hallod, fecske,
Nem vagyok már gyerekecske,
Fejszém vágtam kemény fába,
Sietek az iskolába.
Iskolás lesz majd belőlem,
Sokat tanulhatsz majd tőlem!

Donászy Magda:Óvodától iskoláig

Egyszer régen édesanyám
megfogta a kezemet,
kicsit féltem, amikor
az óvodába vezetett.

Csodálkoztam: mennyi játék,
mennyi asztal, mennyi szék,
gyorsan múlt a legelső nap,
gyorsan futott el a hét.

Négy év telt el. Négyszer láttuk
az óvoda ablakán,
hogy zöld lombok integetnek,
vagy száraz ág van a fán.

Hanem közben úgy megnőttünk,
hogy az ágyunk kicsi már.
Mesesarok helyett holnap
az iskola padja vár!

Óvodások búcsúzása

Erdők – mezők dalos madárkája
Repülj a mi kedves óvodánkra.
Kicsik voltunk mikor idejöttünk,
Három évet tarisznyámba tettünk.

A három év sok – sok vidám napja
Kísér minket el az iskolába.
Szálljon érte boldogság és béke
Óvónénik szerető szívére.

Óvodának három éve...

Óvodának három éve,
vidám napok szép emléke,
elbúcsúzom tőled,
itt hagylak ma végleg.

Vár már az iskola,
benne a sok új csoda:
betűvarázs, számország
kitárul a nagyvilág.

Ám a sok vidám napot
mit az óvodám adott,
elfeledni nem fogom,
ezt már biztosan tudom.

Takács Klára:Ovisok búcsúja

Látjátok, én hogy megnőttem,
Iskolás lesz már belőlem!
Tanulom majd az abc-t,
Betűt írok és olvasok,
Tudni fogom, milyen az
Hogy öt meg öt az tíz!
Azért gondolok majd rátok,
Milyen jó is tinektek,
Csak játszatok, csak nevettek,
S jegyre sose feleltek!
Jövőre, ha ti is jöttök,
Ne féljetek segítek,
Megmutatom, hol a mosdó,
Tornaterem, tanári,
S az udvaron, meglátjátok,
Jókat fogunk mókázni!

Nemsokára itt az ősz

Nemsokára itt az ősz,
Barna levél kergetőz.
Utcahosszat nagy a lárma,
Pajtik mennek iskolába.

Nem baj, hogy elmúlt a nyár,
Minket az iskola vár.
Új pad, új könyv, irka, táska,
Jóbarát lesz nemsokára.

Iványi Mária: Nagycsoportosok búcsúztatása

Nem jöttök már óvodába,
Iskolások lesztek,
játék helyett számokkal és
könyvvel ismerkedtek.

Megtanultok betűt írni,
pocakos b-t, ó-t, á-t,
rajzoltok szép színes képet,
s hangjegyekből kottát.

Azért mi sem búslakodunk,
itt a mackó, s labda.
Jövőre meg találkozunk
az iskolapadban.

Létay Lajos:Mit akar a ceruza?

Az asztalon új ceruza
meghegyezve szépen
lássuk vajon hogyan ír,
hogyan áll a kézben?

Megmarkolja Palika,
nekiesik Péter,
de lám csak, a ceruza
botorkál, szökdécsel.

Erre húznák – arra megy,
csúszkál jobbra – balra,
írkapapírról lelép
s karcol az asztalra.

Mit akar e ceruza?
Vesszőt, cukrot vár-e?
Miért nem ír betűket,
mint a Marikáé?

Nem tud – mondja Palkó,
még újra kipróbálja.
Nem baj, ő is jön velünk
ősszel iskolába.

Mezei csokor

Tarka mező virágai,
lilák, sárgák, kékek,
hadd kötök most belőletek
búcsúcsokrot, szépet.

Búzavirág, pipacs, láncfű
marad még a réten,
búcsúzom az óvodától,
hadd búcsúzzam szépen.

Leszakadt a gombom

Leszakadt a gombom,
Jaj, de sok a gondom.
Egykettőre, jövőre
Már a táskát hordom.

Felvarrom a gombom,
Elmúlik a gondom
Elsős leszek jövőre
Erre lesz csak gondom.

Laboda

Nincs messze a Tanoda,
indul oda Laboda,
Siess, siess Laboda,
lábad ide, amoda!

Messze volt a Tanoda,
el is késett Laboda,
Fagylaltba vájt a foga,
nem ért időben oda!

Zengett a nagy Tanoda,
bizony bömbölt Laboda.
Ne késs többé,Laboda,
lábad ide, amoda!

Kovács Barbara: Középsősök búcsúja a nagyoktól

Igaz, hogy a labdát tőlünk
sokszor elvettétek,
Mégis sajnáljuk,
hogy innen majd elmentek.

Igaz, hogy a csúszdáról
sokszor elzavartatok,
Mégis jó volt
játszani veletek, ti nagyok.

Igaz, hogy a kisházat
mindig elfoglaltátok,
Mégis ti voltatok,
a legjobb barátok.

Igaz, hogy a körbe
sose engedtetek,
Mégis nagyon jó volt
játszani veletek.

Igaz, hogy a hajónkon
sokszor ti voltatok,
De mókuskerekezni
minket is hagytatok.

Ezért most kívánjuk
nektek kedves nagyok,
Hogy az iskolában
legyen jó dolgotok.

Iványi Mária: Kicsik búcsúja

Búcsúzik a kiscsoport is,
Nagyfiúk és lányok!
Játék közben mese közben
Gondolunk majd rátok.

Ti se felejtsétek soha
Régi óvodátok!
S kukkantsatok be-be néha
Mikor erre jártok!

Kedves vendég lesz itt mindig,
Peti, Palkó, Márta.
Addig is tanuljatok jól!
A viszont látásra!

Kovács Barbara:Kicsik búcsúja a nagyoktól

Ballagnak a nagyok,
Vajon hová mennek?
Miért hagynak itt minket,
meg ezt a szép kertet?

Kinőtték az óvodát? Unják a meséket?
Miért szól nekik sok vers
és búcsúzó ének?

Iskolába mennek betűket tanulni,
Sok tudománytól fognak okosodni.

És, ha majd eljönnek látogatni minket,
Ők olvasnak nekünk csodaszép meséket.

Kívánjunk hát nekik szerencsés tanulást,
Most pedig vidám búcsúzást, ballagást.

Ketten megyünk

Mentem kelő nappal szemben,
mesebeli kislegény,
A dér korai gyöngyszemei
szikráztak a kert gyepén.
Mentem a vasútállomásra,
vár a vonat, az iskola,
Még nem tudtam: e vándorútnak
vége nem lesz talán soha.
A dombtetőről visszanéztem.
- A szél kifújta ingemet -
s láttam: anyám a kapuban áll,
s kendőjével integet.
Az évek jönnek, elsuhannak,
hó hull, nap süt, zúg a szél,
örökké lobog az a kendő,
s ketten megyünk, anyám kísér.

Kérelem

Amikor a kisiskolás
elindul az útján,
megkérjük, hogy mosolyogjon
mindenki az utcán.
Jobbra, balra, ha tekinget,
nevessenek rája,
had mehessen jókedvűen
ő az iskolába!

Hová, hová, kis királyné lánya?

- Hová, hová, kis királyné lánya?

- Szőrt szedegetni, szitát kötögetni.

- Minek az a szita?

- Lisztet szűrögetni.

- Minek az a liszt?

- Friss kenyeret sütni.

- Minek az a kenyér?

- Gyerekeknek adni.

- Minek az a gyerek?

- Iskolába járni.

- Minek az az iskola?

- Hogy ne legyen ostoba.

Hogy is volt…

Édesanya kézen fogott
S így kísért az óvodába.
Ámulattal léptem be
A játékok birodalmába.

- De jó lesz a gyerekekkel
Csupa móka, kacagás!
Büszkén nézett rám a mama:
-A gyermekem óvodás!

- Bizony jó lesz – mondogattam
hőscincérként bátran.
Ám amikor megérkeztünk,
Csak szepegve álltam.

Aztán csak azt vettem észre,
Óvodáskor három éve,
Az első nap félénksége …
Emlék lett belőle.

Oviba már magam megyek
Vigasztalom a kicsiket.
- Ne szipogjál kiskoma,
remek hely az óvoda.

Hívogat az iskola

Hívogat az iskola
Kapuját kitárja
Kispajtásom gyere hát,
Menjünk iskolába.

Jó barátunk lesz a könyv
És a falitábla
Kispajtásom gyere hát,
Menjünk iskolába

Számolunk és olvasunk
Vidám nóta járja
Kispajtásom, gyere hát
Menjünk iskolába.

Alan Alexander Milne:Hatévesek lettünk

Egyesztendős voltam,
épp hogy elindultam.
Aztán kettő lettem,
épp megszülettem.
Három évet éltem.
Én voltam? Nem értem,
Négyesztendős múltam,
S nem volt semmi múltam.
Évem száma öt lett,
Nem volt bennem ötlet.
De most hatéves vagyok és
Okos vagyok nagyon — nagyon.
Így azt hiszem, ezt a kort már
soha — soha el nem hagyom.

Három egész napon át

Három egész napon át
Bújtam erdő vadonát,
Gomba-mezőt, szikla-tetőt bejártam.
Három egész napon át
Faragtam egy furulyát,
Vadrózsából tündérsípot csináltam.

Búcsúzóul szaporán
Megfújom a furulyám,
Elmegyek én árkon-bokron,sövényen.
Árkon át és bokron át
Elhagyom az óvodát,
Tanulok az iskolában serényen.

Kovács Barbara: Fontos dolgok

Mindenféle fontos dolgok
jutnak az eszembe,
hogy például az iskolában
van-e medence?
Szünetben szabad-e felmászni a fára,
és van-e gesztenyefa, beállni alája,
ha csak kicsit esik a langyos nyári eső,
vagy lesz mindenkinél
az udvaron esernyő?

Van-e ott kedves, ügyes dadus néni,
aki majd segít a cipőmet bekötni?
A tanító néni szeret majd engem?
Ha jól tudom a leckét,
megpuszilgat engem?
Megfogja a kezem, ha sétálni megyünk?
És az anyukám is eljöhet majd velünk?

A tanító néni az ölébe ültet?
Ha nem tudok valamit,
nagyon megbüntet?
És ott is lesz szülinap,
meg gyermeknapi móka?
Lesz-e ropi, süti, meg mindenféle torta?
Mi vár rám az iskolában,
úgy szeretném tudni,
legjobb volna mégis mindig itt maradni!

Donkó László: Elsős leszek

Kopogtat a vadgesztenye,
Vége van a nyárnak.
Anyu mondja: Ideje, hogy
Az isibe járjak!
Kinőttem az ovit, igaz,
Nagy legényke lettem,
S a csengettyűs iskolába
Megyek szeptemberben.
Elsős leszek, vár az osztály,
Számológép, tábla,
Eszes Péter, János vitéz
Hív az iskolába.
Aranyos tanító néni
Kézen fog, ne féljek,
Esztendőre a suliba
Várlak én is téged!

Csiling-giling, irka, tábla

Csiling-giling, irka, tábla
Fiúk, lányok, iskolába!
Csiling-giling, ébredjetek!
Iskolába siessetek!
Csiling-giling, irka, tábla,
Gyertek, gyertek iskolába!

Szalai Borbála: Csacsi

Nőtt a csacsi, növekedett,
nagy csacsivá cseperedett.
Azt mondta az anyukája:
”Beiratlak iskolába!
Tanulj fiam, okosodjál,
lusta szamár ne maradjál!”
- Így került az első b’-be,
csacsi család csemetéje.
Vettek neki könyvet, irkát,
kalamárist, tollat, tintát.
Táskát is, egy szép nagyot,
abba mindent berakott.

Reggelenként útnak eredt,
a nagyfülű csacsigyerek.
Sietett, hogy idejében
ott legyen az első b’-ben.
Gondtalanul nyargalászva
ment mindig az iskolába.
Hátán vitte tudományát,
a hatalmas teli táskát…
Mert a csacsi úgy gondolta,
a tudományt abban hordja.

Teltek, múltak napok, hetek,
a sok kicsi elsős gyerek
az abc-t megtanulta,
már az egyszer-egyet fújta.
A csacsi meg minden este
a könyvét feje alá tette!
Azt hitte, a tudománya
így vándorol buksijába.
Tanulni biz’ nem volt kedve,
sose tudta, mi a lecke!
Ült, csak ült a szamárpadban,
kalimpált a füle nagyban…

Csacsi család fiacskája
az első b’-t ötször járta.
Tudomány rá így sem ragadt,
bizony, jó nagy szamár maradt!

Donászy Magda: Búcsúzunk tőletek

Búcsúzunk tőletek, Most egy kis időre,
Rövid kis időre, Kerek esztendőre.


Kerek egy év múlva Iskolások leszünk,
Kedves óvodánktól Mi is búcsút veszünk.


Ne görbüljön szája Senkinek sírásra.
Búcsúzzunk vidáman: A viszontlátásra!

Donászy Magda: Búcsúznak a középsősök

Hatesztendős fiúk,
hatesztendős lányok!
Búcsúzásul én is
minden jót kívánok.

Búgócsiga helyett
golyós töltőtollat,
azzal induljatok
iskolába holnap.

Búcsúzás

Óvodánktól búcsúzunk,
Iskolába indulunk,
Nagycsoportos óvodás,
Hív a munka, tanulás.

Vége szakad a szép nyárnak,
Iskolában könyvek várnak.
Betűk hívnak útra kelni,
A világot megismerni.

Füzet, könyv és ceruza,
Bújjatok a táskába!
Induljunk el dalolva,
Vár minket az iskola.

Donászy Magda: Búcsú

Búcsúzzunk jókedvvel!
Búcsúzzunk vidáman!
Egyszer találkozunk
Majd az iskolában.

Addig arra kérem
Az új nagycsoportot:
Mackóra, babára
Viseljenek gondot.

Vízipálmánk szomjas,
Nagyon sokat iszik.
A kaktusz keveset,
Kövirózsánk kicsit.

Vigyázzatok könyvre,
Kisszékre, kiságyra!
Kedves új nagycsoport!
A viszontlátásra!

Donászy Magda: Búcsú az óvodától

Kicsik voltunk, nagyok leszünk,
Hívogat az iskola:
Csingi — lingi! Gyertek, gyertek!
Szól a csengő szép szava.

Megyünk ím már, hogyne mennénk,
Kedvesek ám a betűk.
De most azért óvodásként,
Mégis könnyes a szemünk.

De jó is volt ide járni!
Mennyi öröm várt itt ránk!
Sok — sok mese, nóta, játék,
Napsugaras szép világ.

Itt játszottunk télen, nyáron.
Nőttem, s velem nőtt a szék,
A baba, a labda, autó,
Tanultam verset, mesét.

Hej, de jó volt ide járni
Úgy — e bizony gyerekek?
Óvó néni, akárcsak az
Édesanyánk, szeretett.

A csengőig ágaskodtam....
Most elérem könnyedén,
S a kicsiknek most én mondom.
Te is megnősz, kisöcsém.

Kicsik voltunk, nagyok leszünk,
Hívogat az iskola,
De téged, szép óvodánk,
Nem felejtünk el soha.

Csanádi Imre:Búcsú az óvodától

Hej óvoda, óvó nénik, -
nem maradok tovább én itt!
Itt mi soká nem maradunk:
vár az iskolai padunk!

Vége szakadt a szép nyárnak,
iskolában könyvek várnak!
Betűk hívnak útra kelni,
a világot megismerni.

A nagy idő elérkezett:
búcsúznak a hatévesek,
Búcsúznak az óvodától,
mint fészkétől fecsketábor.

Köszönjük a gondviselést,
gondviselést, felnevelést.
Elindulunk, nem időzünk,
de fészkünkre visszanézünk.

Búcsú az óvodától

Kicsi szívünk fáj,
mikor az óvodától búcsúzunk.
Jól tudjuk, a lelkednek is
nagy fájdalmat okozunk.

Óvtál minket, védtél minket
esztendőkön keresztül,
de látod, a kismadár is
minden ágról elrepül.

Szeretünk, de bennünket már
újabb zöld ág hívogat,
az iskola kapujánál
minket mindig csalogat.

Most búcsúzik a kismadár,
szárnya viszi, tovaszáll,
de az első kedves ághoz
gondolatban visszajár.

Weöres Sándor: Birkaiskola

Egyszer volt egy nagy csoda,
neve: birka-iskola.
Ki nem szólt, csak bégetett,
az kapott dicséretet.

Ki oda se ballagott,
még jutalmat is kapott,
így hát egy se ment oda,
meg is szűnt az iskola.

Az óvodán végigmegyek én

Az óvodán végigmegyek én,
A kezembe kendőt veszek én,
A kendővel vígan intek én,
Elbúcsúzom nyár végén.

Az iskolán végigmegyek én,
A kezembe könyvet veszek én,
Az osztályban első leszek én,
Meglátjátok év végén!

Tavaszköszöntő

Nagyon szép, színes verses, mesés könyv a tavaszról.

Donkó László: Itt a nyár

Kari, kari, karikázni,

zápor-zuhany alá állni,

megmászni a dimbet-dombot,

ha az erdő lombot bontott,

meglesni a mókust, őzet,

amint kergén kergetőznek,

versenyt fütyülni rigóval,

jóllakni mézes dióval,

tábortűznél mesét-mókát

mondogatni órákhosszát,

meg minden szépre-jóra már,

itt a nyárpajtás, itt a nyár!

Káldi János: Itt a szünidő

Itt a víg nyár,

a szünidő.

Csupa arany

erdő-mező.

Minden nap látsz

újabb csodát:

bari-felhőt,

mókus-komát.

Futó folyót,

benne halat.

A cserjésben

nyuszi szalad.

A domb alján

fácán repül.

Tarka tollán

alkonyat ül.

Az elvesző

messzi réten

kolomp sír a

messziségben.

Bárhova mész:

csoda, csoda.

Tündérségek

hosszú sora.

Kéztorna

Ujjaimat tornáztatom,
közben szépen mondogatom.
kifordítom, befordítom,
fölfordítom, lefordítom,
zongorázom, furulyázom,
ujjaimat összerázom.
Ügyesebb lett a kezem,
a tornát be is fejezem.

Szüret

Mi ez a nagy sokadalom?
Szüret van a hegyoldalon.
No aztán mit szüretelnek?
Szőlőt szednek szorgos kezek.
Hát a nóta mire serkent?
Hogy a puttony, jobban teljen!

Felelgetős

Hová bújtál jegesmedve?
Bebújtam a Fridzsiderbe!
Hát te hová bújtál róka?
Egy sötét szekrényfiókba!
Hát te nyúl? Hát te nyúl?
Elfutottam jujj-jujj-jujj!

Kemenes Inez: Ősz

Óvodánk udvarán
fúj a szél,fúj a szél,
hullik a fáról a
szomorú falevél.

Megeredt az eső,
csepeg, csepeg.
Sose jössz vissza már
gyönyörű kikelet?