Páskándi Géza: Konyhakertben s a kert körül

Járt a kertben s a kert körül,
mikor a természet örül.

Kis kukac megy kalákába,
a zizegő salátába.

Vöröshagyma irigyli:
pirosabb a ribizli.

Nagy bohóc a paprika,
veres orra, orrlika.

Retkes ez a retek,
mosdani nem szeret.

Úgy áll ott a sóska,
mint savanyújóska.

Ernyőt nyit a kapor,
hogy ne verje zápor.

Tülköl a tök, dudál,
hasát kidülleszti,

virágát szárítja,
indáit repeszti.
Kökény könnye,
gyónó gyöngye -
kék sírás.
Darvak véje
száll az égre -
irkalapra
szépírás.

Piros-pörös hecserli,
szomszédjait beperli.

Este tüzes zenebona,
férjhez megy a galagonya.

Gyárfás Endre: Sorakozó

Nahát! Alig, hogy kilépek,
jönnek felém a zöldségek;
tálam előtt sorban állnak,
s jelentkeznek – salátának.
– Fejes vagyok – szól az egyik –,
remélem, hogy velem kezdik.
Másodiknak ki jön sorra?
A nagyorrú, bősz uborka.
A paprika máris mérges:
– Engedjenek az edényhez!
Szól a paradicsom: – Nekem
a tál közepén a helyem.
– Itt állok már hetek óta –
füllent nagyot a káposzta.
– Burgonya úr, mit tülekszik?
azt sem tudja, hogy mi lesz itt!
Tolonganak békétlenül,
de mindenki sorra kerül,
s beválnak – nem katonának,
csupán vegyes salátának.

Móra Ferenc: A didergő király

Mese, mese, mátka, pillangós határba:
Volt egyszer egy király Nekeresd országba.
Nevenincs királynak nagy volt a bánata,
Csupa siralom volt éjjele, nappala.
Hideg lelte-rázta, fázott keze-lába.
Sűrű könnye pergett fehér szakállába:
"Akármit csinálok, reszketek és fázom,
Hiába takargat aranyos palástom!
Aki segít rajtam: koronám, kenyerem
Tőle nem sajnálom, véle megfelezem!"
Százegy kengyelfutó százkét felé szaladt,
Tökszárdudát fújtak minden ablak alatt:
"Ki tud orvosságot a király bajáról,
Hol az a bölcs ember, aki jót tanácsol?"
Adott is ezer bölcs ezeregy tanácsot.
De együtt se ért az egy falat kalácsot.
Didergő királynak csak nem lett melege,
Majd megvette szegényt az Isten hidege.
Körmét fúvogatta, keserűn köhintett,
Bölcs doktorainak bosszúsan legyintett:
"Bölcsekkel az időt ne lopjuk, azt mondom,
Hívjátok elő az udvari bolondom!"
"Hallod-e, te bolond, szedd össze az eszed,
Adj nekem tanácsot, akárhonnan veszed."
"Teli van énnálam ésszel a szelence:
Hideg ellen legjobb a meleg kemence.
Gyújtass be csak, komám" - nevetett a bolond,
S nevetett köntösén a sok arany kolomp.
Kergeti a király ki a sok léhűtőt:
Hozzák fülönfogva az udvari fűtőt!
"Hamar cédrusfával a kandallót tele,
Urunk-királyunknak attól lesz melege!"
Nagy volt a kandalló, akár egy kaszárnya,
El is égett benne vagy száz cédrusmáglya.
Sergett is a király előtte, megette,
Utoljára mégis csak azt dideregte:
"Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Már a szakállam is csak úgy reszket bele!"
Nyöszörög a fűtő: "Felséges királyom,
Életem-halálom kezedbe ajánlom,
Most dobtam bele az utolsó forgácsot,
Jó lenne hívatni az udvari, ácsot!"
Nekibúsult erre a didergő király,
Szigorú paranccsal a kapuba kiáll:
"Vágjátok ki kertem minden ékességét,
A szóló szőlőnek arany venyigéjét,
A mosolygó almát, a csengő barackot,
Hányjatok a tűzre minden kis harasztot!
Széles ez országban amíg erdőt láttok,
Kandallóm kihűlni addig ne hagyjátok.
Jaj, mert mindjárt megvesz az Isten hidege,
Csak úgy kékellik már az ajkam is bele!"
Csattognak a fejszék, sírnak erdők, berkek,
Recsegnek, ropognak a gyümölcsös kertek.
Sok lakójuk fejét bujdosásnak adta,
Fészkit ezer madár jajgatva siratta.
A rengeteg fákból egy szál se maradt ott,
Aranyos kandallón mind elparazsallott.
Didergő királynak de minden hiába,
Nyögve gubódzik be farkasbőr bundába:
"Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Csak egy fogam van már, az is vacog bele!"
Nekeresdországban van is nagy kopogás,
Ripegés-ropogás, siralom, zokogás.
Dolgozik a csákány, fűrész, balta, horog -
A király ajtaja egyszer csak csikorog.
Betipeg egy lányka, icike-picike,
Gyöngyharmat tündöklik lenvirágszemibe.
Az ajaka kláris, a foga rizskása,
Csacsog, mint az erdő zengő muzsikása:
"Ejnye, de rossz bácsi vagy te, király bácsi!"
Megfordul a király: "Ácsi, kislány, ácsi!
Azt se tudom, ki vagy, soha se láttalak,
Mért haragszol reám? Sohse bántottalak!" -
Kerekre nyitotta a csöppség a szemét:
"Minek szedetted le a házunk tetejét?
Hó is hullongázik, eső is szemezik,
A mi padlásunkra az most mind beesik;
Elázik a bábum kimosott ruhája,
Vasárnap délután mit adok reája?"
Mint amikor nap süt a jeges ereszre,
A király jégszive harmatot ereszte.
Szemében buggyan ki szívének harmatja,
Szöghaját a lánynak végigsimogatja:
"Ne félj, a babádat ruhátlan nem hagyom,
Bíborköntösömet feldaraboltatom.
Bársonyrokolyája, selyem főkötője,
Lesz ezüstkötője, aranycipellője!"
Most már meg a kislány mondta azt, hogy "ácsi!
Mégiscsak jó bácsi vagy, te király bácsi!"
Örömében ugrált, tapsikolt, nevetett -
S didergő királynak nyomban melege lett!
A tükörablakot sarokra nyitotta,
Városa lakóit összekurjantotta:
"Olyan meleg van itt, hogy sok egymagamnak,
Juttatok belőle, aki fázik, annak!"
Tódult is be nyomban a sok szegény ember,
A márvány-téglákon nyüzsgött, mint a tenger.
Ki is szorult tőlük király a konyhára,
Rájuk is parancsolt mindjárt a kuktákra:
"Asztalt terigetni, ökröt sütögetni,
Fussatok a hordót csapra ütögetni,
Ily kedves vendég még nem járt soha nálam,
Mint a saját népem - nagy Meseországban..."

Zelk Zoltán - Alszik a szél

Alszik a szél, föl se kelt,
olyan kedve van ma,
a vihar is lehevert,
a szél öreganyja.
Alszik az egész család,
nem fut a szellő sem -
mitől csőrre hát az ág,
levél mitől zörren?


Nem egyébtől, két madár
repül éppen erre,
az egyik a hársra száll,
a másik a cserre.
Jó a hárs is, a cser is
a fáradt madárnak,
azon is, meg ezen is,
pihenőt találnak.

Éppen arra jártam én,
fák alatt megállva,
hallgatóztam a szavuk,
ha "csűr" volt, ha "csír" volt,
tanum rá a kakukk
szóról szóra így volt.

Zelk Zoltán - A három nyúl

Egyszer régen, nagyon régen,
zúgó erdő közepében
három nyulak összegyűltek,
selyemfűre települtek,
ottan se ültek sokáig,
talán csak egy fél óráig
amikor felkerekedtek,
hogy már végre hazamennek,
egy tejbegríz felettük szállott,
s felkiáltott: Mit csináltok?
Mit csináltok három nyulak?
Úgy ültök ott, mint az urak..."

-Úgy, úgy bizony, mint az urak!-
felelték a három nyulak.-
Ezután már urak leszünk,
ebédre rókahúst eszünk!
Nem fogjuk az időt lopni,
Most indulunk rókafogni!...-
Csacsi tejbegríz, nem elhitte?
Repült is már, a hírt vitte,
s buta róka is elhitte.
De hát hogyne hitte volna,
akármilyen ravasz róka,
mert a tejbegríz így kiáltott:
Egy jegenye fölött szállok,
mikor lenézek a földre,
három nyulak ülnek körbe.
Összebújva tanácskoznak...
Jaj, mekkora nyulak voltak!
Jaj, mekkora fejük, szájuk,
a medve egér hozzájuk!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak rókát esznek..."

Ennek a fele se móka!
Szedte is lábát a róka
Futott ki az erdőszélre,
csak mielőbb odaérne!

Hát amint ott futott, szaladt,
szemben vele farkas haladt:

-Szaladj te is, komám, farkas,
jaj, mit láttam, idehallgass!
Az erdő közepén jártam,
most is borsódzik a hátam,
sosem láttam ilyen szörnyet,
ottan ültek három szörnyek!
Három nyúl volt, és akkora,
fél méter is volt egy foga!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak farkast esznek...

No hiszen egyéb se kellett,
a farkas is futni kezdett.
a rókával versenyt futott,
majdnem az orrára bukott.
Addig futott, amíg szembe
nem jött vele egy nagy medve;
a medve így szólongatta:
Hova szaladsz, farkas koma?"

-Medve komám, ne is kérdjed,
szaladj, ha kedves az élted!
Erdő közepében jártam,
jaj, mit láttam,
jaj, mit láttam!

Három nyulak ottan ültek,
éppen ebédre készültek.
Akkora volt foguk, szájuk,
kis egérke vagy hozzájuk!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak medvét esznek!-

Egyébre se volt már kedve,
szaladni kezdett a medve.
Elől róka, hátul medve,
közbül a farkas lihegve.
Így szaladtak erdőszélre,
szomszéd erdő közepébe.
Szaporán szedték a lábuk,
szellő se érjen utánuk...

Amíg futottak lihegve,
egy vadász jött velük szembe,
Nézi is őket nevetve:
együtt szalad róka, medve...

No hiszen, csak ne nevessél,
vigyázz, nehogy bajba essél!
Szaladj inkább te is erre!-
kiáltott rája a medve.-

Az erdőben három szörnyek,
puska sem öli meg őket.
Három nyulak, de akkorák,
nem láttál még ilyen csodát!"

Szedte lábát a vadász is,
eldobta a puskáját is.
Ijedtében megfogadta,
most az egyszer érjen haza,
csak ne falják föl a szörnyek,
sohase vadászik többet...

Ezalatt a nyusziházban,
fűszálakból vetett ágyban,
három nyuszi aludt szépen,
összebújva békességben...

Csukás István: A barát és a szamár

Történt egyszer a nyáron,
barát ült a szamáron,
csuha volt a baráton,
átugrottak az árkon.

Illetve csak a barát
ugrotta az árkot át,
a szamár a parton állt,
földbe szúrva a patát.

A barát az árkon túl
nagy dühében majd megful,
diheg-dohog, és dúl-fúl,
de mit ér, ha latinul.

Mert a szamár, ugyebár,
többek közt azért szamár,
iskolába sose jár,
latinul szidni őt kár!

Belátta ezt a barát,
visszament az árkon át,
vállra vette szamarát,
úgy mentek a sáron át.

Barát hátán a szamár,
barát alatt a nagy sár,
sárban ült a béka-pár,
s szájukban pipaszár.

Látod - szólt az öregebb -,
milyenek az emberek!
A fiatal rábrekeg:
- Ez a világ így kerek!

Hallotta ezt a barát,
megátkozta szamarát:
"Uramisten tégy csodát,
szamár legyen a barát!"

A varázslat meg is lőn.
és egészen hihető:
barátfül a szamárfőn,
szamárfül a barátfőn.

Úgy kocogtak már tovább,
szamár fönt, lent a barát,
földhöz verve a patát,
hátán vitte szamarát.

Így történt ez a nyáron,
szamár ült a baráton,
csuha volt a szamáron,
bunda nőtt a baráton.

Körmendi Gitta:Piacon

Hű, micsoda sokadalom!
Zöldsaláta, hagyma halom.
Hegybe rakva vöröslenek:
alma, répa, piros retek.
Mi ez a kis rücskös forma?
Ez lenne a friss uborka?
Ezt ismerem! Ez a gomba,
- Erdő mélyről összehordva.
És ezek a zöld levelek?
Tán sóska, vagy spenót lehet?
Mi fénylik ott olyan lilán?
Ahogy nézem, egy padlizsán.
Mellette a cékla fejek,
kelkáposzták feszítenek,
és leghátul, mindük mögött,
ott látom a sütőtököt.
Hej micsoda sokadalom!
Minden van a nagy asztalon.
Van itt gyümölcs, borsó, dió,
és ami jó, mind eladó!