(Magyar népmese)
Ragyogó napfényes időben elindult egy méhecske a virágok látogatására, mézet,
virágport gyűjteni.
A közeli patak partján ott hajladozott a kora nyár sok mézelő virága. A kis méh egyikről
a másikra röpködve gyűjtögetett.
Egyszerre egy hirtelen szélroham elkapta, és belesodorta a
patak vizébe. Ott vergődött szegényke már-már félholtan, mikor egy arra repülő vadgalamb
meglátta nagy baját. Odaszállott a patak fölé, és a csőrében tartott kis gallyat a méhecske elé
vetette a vízbe mentőcsónakul.
A méhecske felkapaszkodott a gallyra, és így megmenekült. A
szép napsütésben hamarosan megszáradt a szárnya, és útnak indulhatott hazafelé. Mit látott
azonban röptében?
Megmentőjét, a vadgalambot, amint ott ült egy fa ágán, fegyverével
éppen célba vette a vadász.
A méhecske éppen jókor érkezett segítségül. Gyors röptében lecsapott a vadász
kezére, és beledöfte fullánkját. A fegyver eldördült, de a lövés célt tévesztett, mert a vadász
keze a méhszúrástól félrerándult.
A vadgalamb gyorsan elszállt. A méhecske is vígan szállt
hazafelé. Boldog volt, mert a vadgalamb jótettét hálával viszonozhatta.
