Osvát Erzsébet: Zsémbes Zsófi ébredése

- Hol a zoknim?
Hol lehet?
Megették az egerek?
Már mióta keresem.
Sehol, sehol nem lelem.
Ó, te bitang!
Megvagy végre!
Felmászott a hintaszékre!
A cipőmre tettem pedig.
Milyen rosszul viselkedik!
Hát a cipőm, cipőm hol van?
Világgá ment nagy titokban?
Vagy csak bújócskázik velem?
Nosza, őt is kereshetem!
Megvan! Megvan!
El sem szaladt.
Itt kuksol, ni,
az ágy alatt.
Előkerült, de hogyan?
Piszkosan és porosan!
Jaj, a szoknyám,
rakott szoknyám!
Te is szégyent hozol csak rám!
A földön van a helyed?
Mondd, ki tette ezt veled?
A szél fújt le
vagy ki más?
Nem, nem, a szél nem hibás!
Még csak be sem surranhatott,
úgy bezárták az ablakot.
Szép szalagom milyen gyűrött!
Ilyet többé el nem tűrök!
Mért nem mondta nekem senki,
a hajamból vegyelek ki?
Tűvé tettem szobám, ágyam,
amíg mindent megtaláltam.
Mit is tegyek?
Hova legyek?
Mennyi gondom van veletek,
ti mihasznák, rendetlenek!
Kivasalom szalagom.
Libeg-lobog hajamon.
Cipőm ragyog, mosolyog rám.
Leporolom rakott szoknyám.
Ennyi munka! Alig győzöm.
Csoda hát, ha zsörtölődöm?

Csanádi Imre Kelekótya április

Hónapok
bolondja!
Lobog a felhők
vad rongya.
Hol süt, hol esik,
hol kalap kerekezik.
Bimbóra
ring a lepke:
hóba hanyatlik,
fergetegbe.
Méhecskének dermed szárnya:
fölenged a napsugárra.
Április,
április:
arany fény is,
zápor is.
Forrón
ölelget,
dérrel
diderget.
Tavasz mégis,
kikelet:
birkózza le a Telet.
Tavasz ő,
Nyarat hoz -
csak egy kicsit kolontos.

Kányádi Sándor: Mesemorzsa

Két kicsi hangya elindult szerencsét próbálni. Mentek-mendegéltek, fűszálról fűszálra másztak, repedésből hasadékba kószáltak. Bejártak vagy tíztenyérnyi helyet, dél volt már, s még semmit sem leltek.
– Enni kéne.
– Enni.
– Étlen nem lehet menni.
– Lehetni lehet, csak lassabban – fejezte be a sopánkodást a bölcsebbik hangya. Azzal tovább mendegéltek, másztak. S egyszer csak nekimentek egy majdnem mogyorónyi morzsának.
Pihentek egyet, s nekiláttak a hurcolkodásnak. Azaz csak láttak volna.
– Mit cipeljük a bolyba! – gondolta s mondta a ravaszabbik hangya.
– Együk meg itt helyben.
– Nem bánom, faljunk belőle, hogy kapjunk erőre – egyezett bele a másik –, amennyit mi eszünk, meg se látszik.
– Az egészet megesszük.
– Nem értelek.
– Megesszük az egészet.
– Az egészet nem lehet, nem engedi a hangyabecsület.
– Fütyülök a becsületre. Éhes vagyok, meg akarom enni a részem.
A vitatkozásra melléjük szökkent a levelibéka.
– Na, nézd csak – hümmögte –, a hangyák összekülönböztek a koszton. No, majd én nekik elosztom – azzal hamm, a béka bekapta a morzsát.
Hát azóta a hangyák, amit találnak, szótlanul hazacipelik-hordják. Haza a bolyba.

Mutogatós mondóka

Húzzuk a szekeret (utánzó mozdulat)
forgatjuk a kereket,
vezetjük az autót,
becsapjuk az ajtót. (taps)

Tamkó Sirató Károly: Április

Meleg is. Hideg is.
Bolondozik Április.
De mirajtunk túl nem jár,
Úgyis tudjuk - jön a nyár!

Szalai Borbála: Piros

Piros az alma,
Piros a meggy,
Pettyes ruhámon
Piros a petty.

Piros a tulipán,
Piros a paripa,
Katicabogárnak
Piros a lajbija.

Ribiszkén, berkenyén
Piros a kaláris,
Tűzpiros csizmás a
Gilicemadár is.

Osvát Erzsébet: Szemtelen szúnyog

Szedtevette teremtette!
Megcsíp reggel, megcsíp este!
És mit tehetsz te?
Mit tehetsz te?
Viszket karod, viszket lábad,
Száll előtted, száll utánad,
Semmi nyugtod
Nincs már tőle,
Fogj ki rajta, fuss előre!

Lukács Angéla: Kismosás

Csirr – csurr, csirr – csurr!
Csobogok!
Minden szennyest kimosok.
Meleg vizem illatozik,
Mosószertől habosodik,
Selyemkendő,
Selyem ing,
Selyem bugyi, ide mind!
No, most te jössz,
Nylon zokni,
Fiúnak is ki kell mosni?
Maszatos az orrod, sarkad?
Egy folt sem maradhat rajtad!
Áztatgatlak, dörzsölgetlek,
Kinyomkodlak, öblögetlek.
Száraz szélbe terítgetlek,
Kisimítlak, helyre teszlek.
De szép tiszta a ruhám! –
Büszke rám az anyukám!

Gazdag Erzsi: Tarka cica, fehér cica

Tarka cica, fehér cica, haj!
Meglátta, hogy kemencén a vaj.
Tarka cica, fehér cica egyet ugrott haj!
S nyelve hegyén elolvadt a vaj.
A gazdasszony haragjában, seprőt fogott, hej!
S kopogott a fehér cica, tarka cicafej.

Kányádi Sándor: A sétapálca, a kalap és a felöltő

A sétapálca, a kalap és a felöltő egymás mellett lógtak a falon. Unták már nagyon a hiábavaló fityegést. Összebeszéltek, hogy elmennek sétálni. Leakasztotta magát a felöltő. Gallérja fölé csapta a kalapot, és jobbjára vette a kampós pálcát. Kisurrantak az előszobából, le a lépcsőn, ki az utcára.
Úgy viselkedtek, mintha a gazdájuk is velük lett volna. A sétapálca kimérten kopogott a járdán, a felöltő finoman suhogott, a kalap meg illendően megbillentette magát, ha ismerősök jöttek szembe.
Így sétálgattak baj nélkül egész délután.
Már éppen hazafelé igyekeztek, amikor kalapok, felöltők, sétapálcák valóságos erdejébe tévedtek. Besodródtak egy nagy előcsarnokba. Beálltak a többi kalappal, felöltővel, sétapálcával együtt a ruhatárba. Onnan hallgatták végig a nagy teremből kiharsogó nyakkendők, patyolatingek és sötét ruhák már-már véget nem érő előadásait arról, hogy nem a ruha teszi az embert.
– Bizony, hogy nem a ruha – bólogattak a kalapok a ruhatár fogasán. Egyedül csak a mi kalapunk lapított mozdulatlanul, majd ráereszkedett a felöltő gallérjára. A felöltő meg nyúlt a sétapálcáért, s már kinn is voltak újra az utcán.
Elindultak a pálca ütemes kopogására. Szótlanul s elgondolkozva mentek hazáig. Csak a kalap billentette meg magát szórakozottan, ha egy-egy ismerős kalappal, felöltővel, sétapálcával találkoztak.
Ott csüggnek újra az előszoba fogasán. S mintha szánalmat éreznének kalandjukról mit sem sejtő gazdájuk iránt. Máig is azon tűnődnek, miért éppen a nyakkendők, a patyolatingek, a sötét színű ünneplő ruhák beszéltek véget nem érően arról, hogy nem a ruha teszi az embert.

Székely Magda: Kirándulás esőben

Kirándulunk vasárnap
apu, anyu meg én,
fejünk fölött faágak,
a lombon enyhe fény.

Már csokrom is van, jó nyaláb,
és magyaráz apu
ez zsálya, az meg szarkaláb,
s az ott útilapu.

Letelepszünk a padra,
és megterít anyu,
van minden, tészta, alma,
sült hús és savanyú.

Egyszerre csak zeng, elborul,
Nagy felhő már az ég,
És csöppre csöpp, kopogva hull,
Pattog a buborék.

De nem áztunk meg a padon,
egy csöpp se hullt oda,
tetőtől talpig szárazon
értünk haza,

mert egy esőkabátban,
az erdő közepén,
elfértünk mind a hárman,
apu, anyu, meg én.

Szalai Borbála : Indulhat a vonatunk

Rajzoltam egy vonatot,
a vonatra ablakot,
ablakba egy nagypapát,
ölébe egy unokát.

Én vagyok az unoka,
nagyapám a nagyapa,
az ablakban mi vagyunk,
indulhat a vonatunk.

Számolós mondóka

Egy kosárban két kis alma,
három körte, négy banán.
Öten vitték a vásárba,
hatra mentek, délután.
Hét órára odaértek,
nyolcra mindent eladtak.
Kilenc petákot kerestek;
tízet el is mulattak.
Tíz, kilenc, nyolc, hét, hat, öt, négy,
három után kettő és:
egy kosárban két kis alma,
három körte, négy banán.
Öten vitték a vásárba...(ismétlés)

Csacsis mondóka

Csacsi húzza kicsi kocsit,
(a gyerkőc karjánál fogva előre hátra húzzuk, közben a kinyújtott lábunkon ül velünk szemben)
kicsi kocsi nyekereg.
(a lábunkkal föl-le "rugdossuk" finoman a fenekét)
Ej te gazda, lusta gazda
zsírozd meg a kereket,
zsírozd meg a kereket.
(először lassan, majd egyre gyorsabban jobbra-balra húzzuk a karjánál fogva)
Leestek a gyerekek.
(lefektetjük a kinyújtott lábunkra)

Találós kérdések

1.Erdőn,mezőn van lakása,
akad neki sok-sok társa.
Feje mákszem,hasa bors,
szorgalmas,fürge és gyors.
(hangya)

2.Nincsen lába,nincsen keze,
csak egy hosszú,vékony teste.
Egész nap a földben kutat,
ismer minden alagutat.
(giliszta)

3.Bármerre jár völgyön-hegyen,
a háza is vele megyen.
Amikor megijed tőled,
szarvát behúzza előled.
(csiga)

4.Nincsen trónja,nincs palástja,
csak egy nagy-nagy koronája.
Mégsem lehetne ő király,
hiszen egész nap földben áll.
(fa)

5.Benzint eszik,és gyorsan fut
ez a furcsa paripa.
Négy kerekén messzire jut
vele minden utasa.
(autó)

6.Barlangban él a medve,
fészkében a cinege,
lyukba bújik az egér
ebben pedig ember él.
(ház)

7.Lehet kockás,csíkos,sima,
földig érő,fodros,kurta.
Fiúk is hordhatják bátran,
máshol nem,csak Skóciában.
(szoknya)

8.Sok-sok vízcsepp hull le fentről,
fű,fa,virág megnő ettől.
(eső)

9.Tánca könnyű,mint a szél,
vele néha útra kél.
Libben virágról virágra,
szárnya mintha szirom volna.
(pillangó)

10.Izgő-mozgó tűpárna,
a hátán száz szurony.
Erdő alján az avarban
nesztelenül oson.
(sün)

11.Kip-kop,kopogok,
fák doktora én vagyok.
Gyógyítom a beteg fákat,
hernyó,kukac fát nem bánthat.
(harkály)

12.Hangja reggel messze száll,
pirkadatkor arra vár,
kiálthasson jó nagyot:
Szép jó reggelt kívánok.
(kakas)

13.Döngicsélve körbeszállok,
virágporra rátalálok.
Összegyűjtöm,szedem néked
így eheted majd a mézet.
(méh)

14.Kémény tetején rak fészket,
kényelmeset,puhát,szépet.
Fiókáit ott neveli,
békacombbal megeteti.
(gólya)

15.Domboldalon vígan szállva
felrepült egy bogárlányka.
Hétpettyes a ruhácskája,
tavaszi szél a barátja.
(katicabogár)

Osvát Erzsébet: Brekeke

 

Béka, béka brekeke
szomszéd, nincsen melege?
Befűtöttek fenn nagyon,
majd megsülök a napon!
Béka, béka, brekeke
elment tán a kend esze?
Ha nem bírja a napot,
tegyen fel egy kalapot!

Szüdi György: Megy a traktor

Megy a traktor vas a talpa
zörög,fénylik a csavarja.
Egyet gondol meg is áll,
az út szélén rápipál.

Egyet pipál,kettőt lépked
táncre kéri az ekéket,
táncra kéri teheti
vascsizmája van neki.

Vas a csizma,vas a derék,
vas a henger és a kerék,
Vaskereke csupa lánc
illik hozzá ez a tánc.

Illik neki ,miért ne járja?
Még a nap is őt csodálja!
Őt csodálja ,őt lesivascsizmája nincs neki!

Mondóka az ujjakról

Megmásztam öt hegyet,
Egy dundit,
Egy keskenyet,
Egy magasat,
Egy ékeset,
Egy egészen kicsikét,
Nekem ennyi épp elég!

Mutogatós mondóka

A házat kiseperjük (haj)
A port letörölgetjük (homlok)
A szőnyeget kirázzuk (fülek)
Az ablakot becsukjuk (szem)
A redőnyt lehúzzuk (szemhéj)
A kulcson egyet csavarintunk.(orr)

Barabás Éva: Ujjaink

Nagyon ügyes mind az öt,

rajzol, ír vagy sálat köt.

Gépet kezel, házat épít,

Ruhát varr, vagy lakást szépít,

S jól megfér a másik öttel,

Gazdagodnak ötletekkel.

Külön-külön mit sem érnek,

Együtt tízen bölcs testvérek.

Összefognak, s amint látod,

gyarapítják a világot.

Erdei G. Mihály:Ez én vagyok

Ujuj, mozog az ujj!
Ez a kéz, ide nézz.
Tenyeremből jön a kéz.
Ujjtól, vállig az egész.

felemelem a kezemet,
Megfogom a fejemet,
Ide-oda ingatom,
Kézbe fogom, eldobom.
Eldobnám, de nem jön le.
Nyakam tartja végibe.
Szemem nézi, nem látja,
Szám pedig kiáltja:
" Hol a nyakam?
Fogd meg kéz!
Hát csak ennyi az egész?"

Nem úgy, nem úgy
Nézd meg jobban,
Itt a hasam,
Itt meg koppan,
Hát itt meg mi dobban?
A szív.
Lépj ki jobban!
Fussál gyorsan!
Most a szíved kalimpál,
Ha fut a láb kalimpál.
Állj!
Min állsz?
- A lábamon.
- Ezt már látom jól tudod.
Kezdjük újra a verset,
Címe az: Ez én vagyok!

Fésűs Éva: Toppantó királykisasszony

Hetvenhét mesebeli ország királylányai között a legszebb volt Toppantó királykisasszony.
Haja fényesebb a selyemnél, szeme kékebb, mint a májusi ég, és arcocskája bársonyosabb az
árvácska-sziromnál. De jaj! mégis mindenki menekült a közeléből, mert a szépséges
királykisasszony valóságos méregzsák volt! Ha valami nem tetszett neki, vagy nem a
szeszélye szerint történt, nyomban toporzékolni kezdett. Akkorákat toppantott haragjában,
hogy csak úgy porzott a palota szép, piros szőnyege a lába alatt.
Ez a mérges királykisasszony annyit toporzékolt, hogy mindennap elszaggatott egy pár
aranyhímes cipellőt. Az öreg király naponta új cipőt csináltathatott a lányának. Bizony, ez
drága mulatság volt, és a királyi kincsesláda tartalma kezdett apadni ...
A királykisasszonyt pedig nem bírták leszoktatni a sok toppantásról. Olyan mérges, csúnya
természete volt, hogy csak úgy szikrázott a két szeme!
Végül a király kidoboltatta az országban, hogy feleségül veheti a lányát az, aki olyan cipőt
készít neki, amelyet nem bír elszaggatni.
Várták a palota kapujában, hogy majdcsak jön valaki, de bizony nem jött senki, mert
mindenki jobban félt a mérges Toppantó királykisasszonytól, semhogy feleségül kívánta
volna venni.
Akkor a király kihirdette, hogy országa felét odaadja annak, aki elhozza Toppantónak az
elszakíthatatlan cipellőt. Ez már jobban tetszett az embereknek, és a merész vállalkozók
kezdtek tódulni a palotába.
Jöttek hercegek, vitézek, szerencsét próbáló vándorlegények, és mind szebbnél szebb cipőket
hoztak. Vargák, csizmadiák, valamennyien megpróbálták megvarrni a legszebb és legerősebb
topánkát, de alig húzta fel azokat a királykisasszony, mindjárt toppantani kezdett, és egy nap
leforgása alatt mindegyiket ronggyá toporzékolta.
Meghallotta az esetet egy szegény kis suszterinas. Törte kicsit a fejét, azután fogta magát s
beállított a palotába.
- Mit keresel itt, te Csiriz Berci? - förmedt rá az udvarmester.
- Bíz' én mértéket akarok venni a királykisasszony lábáról! Akkor aztán készítek neki olyan
cipőt, hogy örök életére leszokik a toporzékolásról.
- Elmenj innét, inci-finci suszterinas! - háborodott fel az udvarmester. - Nagyobb legények is
pórul jártak már itt!
Hanem a király meghallotta Csiriz Berci szavait, és nem engedte elzavarni.
- Gyere csak, fiam! Hátha éppen te tudsz segíteni rajtunk.
A királykisasszony durcásan nyújtotta oda a lábát a suszterinasnak. Az alaposan
megméricskélte, majd hátat fordított és hazament. Rá sem pillantott a királykisasszonyra!
No, a Toppantó királykisasszony annál jobban megnézte a suszterinast, és lángoló orcával
vette észre, hogy az ormótlan csirizes kötény mögött milyen deli, barna legényke rejtőzik.
A suszterinas pedig munkához látott, és három nap, három éj alatt gyönyörű cipellőt varrt,
sündisznó bőréből - de úgy ám, hogy a tüskék belül voltak. Kívülről nem is lehetett látni a
turpisságot!
Nem vette észre a királykisasszony sem, mert az bizony egyre csak a Csiriz Berci fekete
szemét bámulta, amikor eléje állt.
- Engedd meg, hogy lábadra adjam az elszakíthatatlan cipőt, szép királykisasszony! - szólt
Berci, és már húzta is fel neki a topánkákat, jó erős csattal rá is csatolta a bokájára.
Toppantó királykisasszony lépett egyet a szép, új cipőben, és nagyot sikoltott:
- Hiszen ez szúr! Vedd le hamar!
- Nem veszem én! - nézett rá hetykén Csiriz Berci. Ezt szaggasd el, ha bírod!
Mérges lett a királykisasszony, és toporzékolni akart, de nem bírt ám, mert a tüskék
beleszúrtak a talpába. Haragjában a cipő csatját is hiába tépte, mert az olyan furfangos
szerkezet volt, hagy csak a kis suszterinas tudta kikapcsolni. Kénytelen-kelletlen viselnie
kellett hát a sündisznóbőr cipőt. Az öreg király elfordult, úgy mosolygott nagyokat a bajusza
alatt.
Toppantó királykisasszony sírt mérgében, de aznap egyetlenegyet sem toppantott.
Másnap már égett, fájt a lába a cipőben. Üzent a suszterinasnak, hogy vegye le - az meg
visszaüzent, hogy még ráér.
Harmadnap megint üzent neki a királykisasszony, hogy ha nem veszi le a lábáról a
sündisznóbőr cipőt, hát úgy megharagszik, hogy leütteti a fejét.
Csiriz Berci azt válaszolta, hogy akkor a királykisasszony szép lábát is le kell vágni, mert nem
lesz, aki megszabadítsa a tüskés lábbelitől, és a tüskék beledagadnak a rózsaszínű talpába.
Látta már a királykisasszony, hogy méreggel nem megy semmire. Negyednapra szépen
megszelídült, és aranyhintaján maga ment el a suszterinasért.
Rámosolygott, mint a tavaszi napsugár, és szép szóval kérte, hogy húzza le a cipőjét, mert ő
soha többé nem fog toporzékolni.
Több se kellett Csiriz Bercinek! Nyomban letérdelt a királykisasszony elé, kikapcsolta a
csatokat és így szólt:
- Most már látom, hogy megváltoztál, és nem vagy többé kiállhatatlan, mérges
királykisasszony!
A királykisasszony pedig lerúgta a szúrós cipellőket, és örömében mezítláb kezdett táncolni.
Odaérkezett addigra az öreg király is. Úgy örült, hogy még a korona is ugrált a feje tetején!
Megölelte Csiriz Bercit és így szólt:
- Édes fiam, tiéd a fél országom, de még a másik felét is szívesen néked adnám!
- Felséges királyom, nem kell nékem egy talpalatnyi sem az országodból - felelte a suszterinas
-, csak Toppantó királykisasszonyt add hozzám feleségül!
Úgy is történt, mert a királykisasszony abban a szempillantásban megcsókolta Csiriz Bercit,
akit azután szép ruhába öltöztettek, és olyan daliás vőlegény lett belőle, hogy mindenkinek
megakadt a szeme rajta.
Kivilágos-kivirradtig tartott a nagy lakodalom. A sündisznó-cipőt pedig kitették egy fényes
kirakatba, és ha akadt olyan kislány abban az országban, aki mérgesen toporzékolni akart, hát
elég volt rápillantania, és mindjárt elment a kedve tőle.

Mondókák

Kuktáskodó

Keverem-kavarom,
kinyújtom, takarom,
megkenem kis kulimásszal,
hagyom állni egy kis mákkal,
hagyj nekem egy keveset!
Holnap is főzök ilyet.


Pille lépte

Lelkes lepke, röpte remek,
lila szárnya lengve remeg.
Lótuszlepke pille lépte
lassan libben, száll feléje.

Lelkendező

Labda, lapát, libatoll,
lábasomban leves forr,
nyulas felhő, hópuli,
holló, málna, pacsuli.


Zsömledagasztó

Teknőt vájt ki a cigány,
kenyér dagad benne,
ügyes péknek keze alatt
jó sok zsömle lenne.



Pipacsbibe

Piros pipacs bibét érlel,
búzamezőn párban térdel.
Ne tépd le, mert megbánod,
szirma fátyol, meglátod!

Mutogatós mondóka

Amikor kinn süt a nap, (a két kéz öt ujja nyitva)
Kis csiga a házában marad. (az ököl zárva a hüvelykujj eldugva)
De amikor eső hullik, (két kéz a fej fölött, az ujjak mozgatása)
Csigabiga előbújik, (a fej két oldalán a két mutatóujj)
Neki az a jó idő,
Mikor esik az eső. (az ujjak mozgatása, az eső utánzása)