Mesemorzsa

Szalai Borbála: A jelzőlámpa

2012-02-06T19:43:00.002+01:00

Jelzőlámpa áll a járdán...
Csuda okos szerkezet!
Zöld szemével hogyha rám néz,
Azt jelenti, mehetek.

Ilyenkor én nem habozom:
Szépen el is indulok,
Tudom, hogy a túloldalra
Veszély nélkül átjutok.

Ám hogyha a jelzőlámpa
Piros szeme néz felém:
Megállok a járda szélén,
S nem indulok, de nem én!

Mert a lámpa figyelmeztet:
Átmenni most nem szabad!
Világító piros szeme
Jelenti a tilosat...

Okos az a jelzőlámpa!
Csuda okos szerkezet!
Éber szemmel ügyel miránk,
Hogy ne érjen baleset.

Pákolitz István: Hajó

2012-02-06T19:37:00.000+01:00

Jön a hajó. A kéménye
szikrát szórt a vízre, égre;
hosszú szalag kék - ezüstje:
messze kígyózik a füstje.

Jön a hajó. Itt van, megáll,
a futástól liheg, zihál.
Sípszó hangzik, jól kitartva,
tódul a nép ki a partra.

Ha nagy leszek, hajós leszek,
napellenzős sipkát veszek,
sípolok és szalutálok,
mint az öreg kapitányok.

Nyulász Péter: Vasutas

2012-02-06T19:33:00.003+01:00

Csihu-huhu-csihuhu,
kicsi mozdony-pöfögés,
masiniszta-röhögés,
nagyon vicces az, ahogy
Lelle vezet vonatot;
hátrafele indul el
ott, ahol előre kell,
csihu-huhu-csihuhu.

Sorompónál gyorsított,
szemafornál lassított,
nem állt meg az állomáson,
morogtak az utasok,
csihu-huhu-csihuhu.

Kicsi mozdony-pöfögés,
masiniszta-röhögés.
Ne vezessél vonatot,
kívánj inkább jó napot!
Csihu-huhu-csihuhu,
csihu-huhu-csihuhu.

Károly Amy: Fut a vonat

2012-02-06T19:32:00.002+01:00

Fut a vonat,
Fut a táj,
Fut az erdő,
Fut a mező,
Fut a pásztor,
Fut a nyáj,
Fut a falu,
Fut a város,
Fut a torony,
Fut a ház,
Ezer ember nézegeti,
Hogy szalad el a világ.

Birkás Erzsébet: Télapóval fut a szánkó

2012-02-06T18:02:00.001+01:00

Télapó,

rázd meg a

szakállad,

puttonyod

terhétől

szabadítsd meg

vállad.

Hull a hó,

fúj a szél,

fut veled

a szánkó,

szarvasok

patkóját

fényesíti

jég, hó.

Ablakok

ölében

kiscipők

feszengnek,

osztod a

jóságot

sok-sok

kisgyereknek.

Létrácska (Orosz verses mese)

2012-02-05T21:50:00.004+01:00

Létra áll az udvarban, a sarokban. A kis létrán mindössze csak öt fok van.
Számoljuk meg gyerekek!

A legfelsőn kakas áll, hangos szóval kiabál.
Hogy kiabál gyerekek?

Másodikon ül egy macska. Nem picike, nagyobbacska.
Ki tudja, hogy mire gondol, mikor halkan dorombol?
Hogy dorombol gyerekek?

Harmadik létrafokra Bodri ül fel nagy morogva.
Cirmost nézi mérgesen, nem tréfa a fele sem!
Hogyan ugat gyerekek?

Bodri alatt a kis Pál fürge lábbal kalimpál.
Hogy kalimpál gyerekek?

Örzse, pedig legalul ül a létrán, s csak dalol.
„Létrán ülünk, dalolunk, hallgassátok a dalunk!”
Hogyan dalol gyerekek?

Zúgva, búgva jön a szél, egy-kettőre ideér.
Hogyan zúg-búg gyerekek?

Kipp-kopp, hát ez mi dolog, már az eső itt kopog!
Hogyan kopog gyerekek?

Kakas koma nagy hirtelen a tornácra beugrott.
Bodri is a földön terem, s elrejtőzik ugyanott.
S Cirmos, aki ügyes nagyon, „huss” beszökken az ablakon.
Hogy szökken be gyerekek?

Most a létrán egyedül Palika meg Örzse ül.
Egyiknek sem jó a kedve csak ott ülnek pityeregve.
Hogyan sírnak gyerekek?

Édesanya kisietett, leszedte a gyerekeket.
Mindegyiket beküldte a tornácra, hogy a vizet a cipőjéről lerázza.
Ott toporog most mind a kettő elázva.
Hogy toporog gyerekek?

Hát pajtások így esett, hogy a létra üres lett.

Márkus Katalin: Hónapsoroló mondóka

2012-01-14T13:47:00.004+01:00

Januárban nagy a hó,
készülhet a hógolyó.
Februárban fú a szél,
meleg kabát sokat ér.
Márciusban süt a nap,
a hóvirág kibújhat.
Áprilisban jön a nyúl,
piros tojás elgurul.
Májusban tavasz van,
kint vagyunk a szabadban.
Júniusban jön a nyár,
meleg már a napsugár.
Júliusban aratunk,
szaporodik a magunk.
Augusztusban pihenünk,
egész nap csak henyélünk.
Szeptemberben berregnek,
iskolába csengetnek.
Októberben gesztenye,
koppanhat a fejünkre.
Novemberben jön a tél,
havat hord a hideg szél.
Decemberben karácsony,
csengő cseng a faágon.

Tordon Ákos: Bolondos mondóka

2012-01-08T17:19:00.000+01:00

Hétfőn egy szem makkot leltem,
kedden délben földre tettem,
szerdán este vödröt vettem,
csütörtökön megöntöztem,
pénteken csak nézegettem,
Szombaton már büszkélkedtem,
S akár hiszed, akár nem:
vasárnap az én tölgyfámról,
Annak mind a tíz ágáról
Száz szem makkot
Leszedtem.

Szalai Borbála: A jelzőlámpa

2011-11-18T17:11:00.001+01:00

Zelk Zoltán: Télapó és a hóember

2011-11-06T23:50:00.002+01:00

Én egy csókától hallottam,
csóka a toronytól,
a torony meg tavaly télen
hallotta a holdtól,
ha igazat mondanak a
csókák és a tornyok,
akkor én is ti néktek most
színigazat mondok.
Így kezdte a hold, a torony,
a csóka is így szólt:
az udvaron egy hóember
mit gondolt, nem gondolt,
azt gondolta, dehogy fog ő
egész télen állni,
ő lesz az első hóember,
ki megtanul járni.
Ennyit gondolt a hóember
egy szóval se többet,
s indulna már, mikor hallja,
jó estét köszönnek,
ő is köszön, ő is mondja:
"Jó estét kívánok!"
s látja, hogy egy piros csizmás
öreg ember áll ott.
"Jó, hogy jöttél, öregember,
épp ebben a percben
gondoltam, hogy útra kelek,
induljunk hát ketten.
Látom, nagyon öreg lehetsz,
fehér a szakállad,
Lehet, hogy a világot már
kétszer is bejártad."
"Körül bizony kétszer, százszor
és még százezerszer-
feleli nagy nevetve a
piros ruhás ember-,
de nem gyalog, úgy nem győzném,
hanem szánon járok-
úgy nézzél rám, te hóember,
a Télapót látod!"
Így történt, hogy akkor este-
- látta aki látta -
együtt szállt fel a hóember
s Télapó a szánra,
együtt vittek ajándékot
házról házra járva,
míg csak üres nem lett végül
a Télapó zsákja.
Ahány házba csak bementek,
ahányból kijöttek,
lett a répaorrú vándor
egyre-egyre könnyebb,
várták őket minden házban
kályhával, meleggel,
így olvadt el reggelre az
útra kelt hóember!

A hóvirág (Zelk Zoltán meséje nyomán)

2011-11-06T23:44:00.001+01:00

Az erdőket, mezőket hó borította, de a hó alatt a kis fűszálak ébredezni kezdtek már mély álmukból.

- Alszol még? - suttogta szomszédjának az egyik fűszál. Bizony, aludt az még, de a suttogásra fölébredt: azt hitte, a szellő szólt hozzá, ezért még boldogan mosolygott is, mert éppen azt álmodta, hogy harmatcseppben fürdik, és napsugárban szárítkozik. De szomszédja hamar visszaterelte a valóságba:

- Miért mosolyogsz? - Nem a szellő hív játszani?

Erre elnevette magát a füvecske.

- Jól mondod! Mert a szellő olyan erős, ugye, hogy leszedi rólunk ezt a vastag fehér dunyhát! A másik fűszál csak most tért magához.

- Ah! Hát még mindig hótakaró alatt vagyunk! Még mindig nem láthatjuk az eget, a napsugarat! Olyan szomorú lett, hogy bánatában a másik oldalára akart fordulni.

- Aludjunk inkább! Legalább szépet álmodunk!

- Ne aludj! - suttogta a másik - Nézzük meg, mi van a világban.

- Hogyan nézhetnénk meg mi azt, gyenge kis fűszálak, a nagy hótakaró alatt! Ha akárhogy erőlködünk is, akkor sem tudjuk kidugni fejünket a nehéz hótakaró alól. De a másik fűszál nem nyugodott meg ebben.

- Meg kell keresnünk a módját!

- De hogyan? Az első fűszál nem soká törte a fejét, hamarosan megszólalt:

- Én már kitaláltam! Még jobban odalapult a földhöz, hallgatózott. Aztán megkopogtatta a földet.

- Fölébresztem a föld alatt alvókat - mondta titokzatosan.

- Hallják is azok! Még nálunk is messzebb vannak a napvilágtól. De a kis fűszál szorgalmasan kopogtatta a földet, és reménykedve hallgatózott. Nemsokára aztán mozgolódást vett észre a föld alatt. Megörült a kis fűszál.

- Jó reggelt - kiabált jó erősen. - Kialudtátok magatokat? A hóvirág még zsenge zöld csíraágyában aludt, de a kiabálásra fölébredt, és figyelni kezdett, meg is szólalt álmos hangon:

- Ki az, mi az?!

- Fűszálacska! - volt a válasz. Megörült a hóvirágcsírácska, egyszerre víg lett.

- Hát ti már fölébredtetek? Akkor én sem leszek rest! - kiugrott csíraágyacskájából, bimbófejét nekifeszítette a földnek, s egyszeriben ott állt a fűszál előtt. Boldogan ölelték meg egymást.

- Csakhogy itt vagy! - mondogatták a fűszálak. Igen ám, könnyű volt a jó puha földből kibújni - gondolta az első fűszál.

- De hogyan lehet a nehéz hótakaró fölé kerülni?

- Te voltál az egyetlen reményünk - mondta a másik fűszálacska.

- Én tudtam, hogy te bátor és erős vagy, és hírt adsz nekünk a nagyvilágról. Mert meguntuk már a sok alvást. Szeretnénk napvilágot látni, és megtudni: van-e már meleg napsugár. A hóvirágbimbócska nem kérette magát, hiszen neki is ilyen vágyai voltak. A két fűszál észre sem vette, a hóvirág már a szabad ég alól kiáltott hozzájuk:

- Jaj de fényes a napvilág! Jaj de szép az ég! Amint a napsugár tekintete a hóvirágra esett, úgy körülölelte langyos sugarával, hogy a hó is olvadozni kezdett. A két fűszál fölött egyszerre csak világosodni kezdett. Nemsokára ott álltak ők is a szabad ég alatt.

- Most már nemsokára jön a szellő is - mondta az első fűszálacska a szomszédjának.

- És akkor úgy lesz, mint ahogyan álmodtam - válaszolta a másik füvecske -, harmatcseppben fürdöm, s napsugárban szárítkozom. A hóvirág szelíden mosolygott rájuk, s fehér bóbitáját a nap felé fordította.

Emlék

2011-10-30T20:15:00.000+01:00

"Mese, mese, meskete,
volt egy kutyus fekete.
Meg egy cicus-micuska,
fehér lábú cicuska.

Jó barátságban éltek,
mindig szépen megfértek.
Nem voltak veszekedők,
együtt ettek-ittak ők.

Egyszer aztán mus-mus-mus,
könyvet vásárolt kutyus.
Ahogy cicus meglátta,
szó nélkül nem állhatta.

Orom-dorom dorombolt,
a kutyushoz imígyen szólt:
- Megvakarom fülecskéd,
add kölcsön a könyvecskéd!

Szólt a kutyus: - Hám-hám-hám,
szívesen odaadnám.
De félek, bepiszkítod
vagy talán elszakítod.

Cicus bajuszt pödörget,
A kutyusnak hízeleg :
Barátom vagy, szeretlek,
Megkímélem a könyvet.

Erre a szép beszédre
Meglágyult kutyus szíve.
Az új könyvet felfogta,
Cicusnak odaadta.

Megörült a cicuska,
Hogy a könyvet megkapta.
Uccu, fel a padlásra.
Könyvét senki ne lássa.

Letette ott a könyvet
És fáradtan lepihent.
Álom szállt a szemére,
S mancsát tette a könyvre.

Cicus amint elaludt,
A sok egér előbújt.
Kutyus könyvét megrágták,
Lapját épen nem hagyták.

Cicus hová tűnhetett ?
Elvitte a könyvemet.
Kutyus szedte a lábát,
Célba vette a padlást.

Látja könyvét megrágva,
S ráugrik a cicusra.
Tépi cicus bundáját,
Csattogtatja a fogát.

Egymást már nem szeretik.
Cicus, kutyus verekszik.
Azóta sem barátok,
Együtt őket nem látod."

(Apukám mesélte gyerekkoromban. Ő pedig az édesanyjától tanulta.)

Juhász Magda: Varázsoló-kiszámoló

2011-10-30T19:07:00.000+01:00

Varázsolok néked szépet,
zöld fű helyett
inkább kéket.

Varázsolok néked egyet,
a füledre
piros meggyet.

Varázsolok néked kettőt,
malacunkra
pöttyös kendőt.

Varázsolok néked hármat,
taligára
három lábat.

Varázsolok néked négyet,
a szobádban
csillag lépked.

Varázsolok néked ötöt,
a dinnyéből
sütőtököt.

Varázsolok néked hatot,
háztetőnkre
tejszínhabot.

Varázsolok néked hetet,
a kertedbe
virághegyet.

Varázsolok néked nyolcat,
a fejedre
madártollat.

Varázsolok most kilencet,
-Fejezd be már
a rossz viccet!

Akkor a tíznél megállok,
és mindent
visszacsinálok.

Ténagy Sándor: Kiszámoló

2011-10-30T18:59:00.000+01:00

Jancsi, Julcsa
Ferke, Miska
Nyél nélküli
Bugylibicska
Búgócsiga
Pörge tánca
Százesztendős
Hurkapálca
Porban kis nyom:
Cinkelábé
Nyuszirágta
Karalábé
Sült krumpliból
Díszvacsora
Malac lábán
Görkorcsolya
Karácsonyi
Tiszta hó
Egy
Kettő
Három
Négy
Te vagy a fogó!

Veress miklós: Állatkerti mese

2011-10-30T18:54:00.000+01:00

Ápolóját kiutálja
a kígyónagy
iguána.

Elrontotta
kényes gyomrát,
fölfalt három
mérges kobrát.

Iguána, iguána!
Nincsen kobra,
aki szánna.

Vidor Miklós: Mese

2011-10-30T18:50:00.000+01:00

Lombsuhogó erdőn
három szarvas.
Agancsukon gyertya lobog.
Mind oly délceg,
lassan lépnek,
szép, fiatal vándorok.
"Három királyfiak
voltunk egyszer,
ha ránk lőnéd nyilad,
nem menekszel!"

Végesincs mezőkön
három kis nyúl.
Hószín szőrük naptól ragyog.
Oly szelídek,
csöndben ülnek,
bámulják a pázsitot.
"Három királylányok
voltunk régen,
ne bánts minket, szánj meg,
kérünk szépen!"

Sugaras felhők közt
három fecske
hasítja a tágas eget.
Magasan száll
a szabadság,
elejteni nem lehet.
"Sose voltunk mások,
három fecskék,
de miénk a teljes
végtelenség!"

Végh György: Volt egyszer egy törpe

2011-10-30T18:46:00.000+01:00

Volt egyszer egy törpe,

az egyszerre azt mondta: görbe,

neki alma volt a körte,

a fejét mindig ilyenen törte

az egyszeri törpe.

Végh György: Dalocska

2011-10-30T18:43:00.000+01:00

Legszebb város Piripócs, ott lakik egy medvebocs,
piripócsi medvebocs.

Ha nem volna Piripócs,
nem lenne a medvebocs, piripócsi medvebocs.

Végh György: A nyuszi füle

2011-10-30T18:35:00.000+01:00

Ha rászáll a fülemüle:

a nyuszi füle

eldűl-e?

Hogy eldűl-e

a nyuszi füle,

Ha rászáll a fülemüle,

egyedül-e

fülemüle

tudja, más senki kívüle

nem látta, hogy eldűl-e

a nyuszi füle,

Ha rászáll a fülemüle!

Kovács Barbara: Majd megfagytam

2011-10-30T17:24:00.000+01:00

Három sálat tekertem a nyakamra,
pulóverből négyet vettem magamra.
Négy kesztyűt a két kezemre,
kettő sapkát a fejemre,
négy pár zoknit a lábamra,
erre jött a bundás csizma.
Felvettem az összes ruhám
amit télre kaptam.
Aztán mire ideértem
Mégis majd megfagytam.

Páskándi Géza: Konyhakertben, s a kert körül

2011-10-26T18:50:00.000+02:00

Kis kukac megy kalákába,
a zizegő salátába.

Vöröshagyma irigyli:
pirosabb a ribizli.

Nagy bohóc a paprika,
veres orra, orrlika.

Retkes ez a retek,
mosdani nem szeret.

Úgy áll ott a sóska,
mint savanyújóska.

Ernyőt nyit a kapor,
hogy ne verje zápor.

Devecsery László: Dani különös ötlete

2011-10-05T18:36:00.000+02:00

Reggel jót nevettünk magunkon — és egymáson. Olyanok voltunk, akár az óvodás bohócok, pedig mi nem is tettünk piros orrot magunkra. Mégis pirult az orrunk. Pirosra csípte a hideg. Legközelebb nem hagyom magamat, visszacsípem, aztán majd meggondolja, hogy csipkedjen-e tovább...
     Amikor kinéztünk a csoportszoba ablakán, csodálkozva láttuk, hogy az udvar fáiról, pitty és potty, hullanak lefelé a levelek. Szépek voltak, de sajnáltam őket.
     — Menjünk ki, óvó néni! — szólalt meg Kata.
     — Szedjünk szép leveleket! — kérte Nárcisz.
     Daninak furcsa ötlete támadt:
     — Ha minden levél lehullik, üresek lesznek a fák! Menjünk, és ragasszuk vissza őket! Én a fára is szívesen felmászom.
     — Kedves vagy, de semmi szükség rá. A levelek minden ősszel lehullanak. Tavasszal újak nőnek helyettük. Nem bánom, kimehetünk, de előtte fel kell öltöznünk. Mielőtt kimegyünk, beszélgessünk az öltözködésről! Mit kell felvennünk?
     — Inget, nadrágot!
     — Pulóvert, kabátot!
     — Köszönöm, nagyon okosak vagytok, de a kislányok és a kisfiúk ruhája nem teljesen egyforma. Kata blúzt vesz fel, Dani inget, Hajni szoknyát, Döme nadrágot.
     — Én is vehetek fel nadrágot! — húzta ki magát Hajni.
     — De én sohasem veszek fel szoknyát! — vágott vissza Döme.
     — Nem is kell! Van egy nép, skótoknak hívják őket, ott különleges alkalmakkor, ünnepeken, a férfiak is szoknyát vesznek magukra.
     — A lányok ruhája színesebb is! — mondta okosan Soma.
     Nemhiába, az én uncsitesóm!
     — Azt mondtam az előbb, hogy a lányok és a fiúk nem egyformán öltözködnek. Segítek két rövidke verssel. Meg is tanulhatjuk. Először a fiúkét mondom el:

Alsónadrág, hosszúnadrág,
ilyen az a fiús világ.
Ing, pulóver legfelül,
s hogyha a szél hegedül:
felveszem a kabátom,
a rossz időt nem bánom.

Szandál, cipő, télen csizma:
az én lábam mind elbírja.

— Márta néni! Márta néni! A kislányok nem alsónadrágot hordanak! — segített Virág.
— Nem ám, figyeld csak a nektek szóló verset!

Reggel jókor, fürgén kelek,
oviba megy minden gyerek.

Bugyit veszek, zoknit, szoknyát,
blúzból is szép, színes formát.

Nyáron szandál, ősszel cipő:
nem tréfál meg a rossz idő.

Télen sapkát, hozzá sálat:
megnézem a ruhatárat.

Hóviharban, hideg szélben:
csizmában a lábam nékem.

— Sapkát kislányok és kisfiúk is viselnek. Megvédi a fejünket a hidegtől:

Siet az ősz hideg széllel,
sustorog a sok kéménnyel.
Sapkát teszek fejemre,
mert vágyom a melegre.

     — Ti is tegyetek sapkát a fejetekre, s kabátot és kinti cipőt is veszünk magunkra. Gyorsan felöltözünk, azután gyűjtünk gyönyörű leveleket. Segítek az öltözködésnél.
     Így is történt. Hipp és hopp, a mi óvó nénink nem-csak okos, ügyes is, az ő segítségével fürgén felöltöztünk. Közben azt is észrevettem, hogy Dani (biztos, ami biztos) ragasztót csúsztatott a zsebébe.
     Odaálltunk a legnagyobb fa alá. Hullottak ránk a levelek. Megpróbáltuk a levegőben elkapni őket. Néha sikerült.
     Dani egy másik fa alatt álldogált. Háttal nekünk. Lehajolt, felkapott egy levelet. Körülnézett. A zsebébe nyúlt. Biztosan a ragasztót vette ki... Körülnézett. Csinált valamit, majd a levelet a fa ágához szorította. Körülnézett. A levél várt egy picit, aztán leesett a földre. Gyorsan lehajolt érte, nézegette. Körülnézett. Ismét a zsebébe nyúlt. Biztosan ragasztót kent rá. Ismét próbálkozott. A színes őszi levél lehullott a földre. Körülnézett. Már mindenki őt figyelte. Odamentünk hozzá.
     — Danikám, felesleges munkát végzel! Ez a természet rendje. Ezeket a fákat éppen azért nevezik lombhullatónak, mert ősszel lehullanak róluk a levelek. Emlékszel? Odabent már mondtam: tavasszal, amikor megint napsütés lesz, és kellemes meleg fogad bennünket idekint, rügyeznek a fák...
   — ...és új levelek nőnek belőlük a fák ágaira — segített az óvó néninek Nárcisz.
     Erre aztán Dani is megnyugodott.
     Szép sárga, barna, piros — ahogy az óvó néni mondta: — színes leveleket gyűjtöttünk. Odabent vázába tettük őket. Néhányat papírra ragasztottunk. Dani különösen élvezte...
     Márta néni megdicsért bennünket, amiért ilyen ügyesek voltunk. Mi is büszkén néztük a falon lévő levélképeket. Az óvó néni a jelünket is odarajzolta.
     Délután majd megmutatom az anyukámnak.

(Devecsery László Kisbuksi az óvódában című könyvéből)

Mentovics Éva: Gesztenye

2011-10-05T17:06:00.000+02:00

Terjedelmes lombja alatt
árnyat lelhetsz nyaranta,
lágyan búgó gerlék dalát
élvezheted alatta.

Oldalt nyúló, vaskos ága
elbírja a hintádat,
lombsátrának rejtekében
sárgarigók trilláznak.

Levelének öt ága van,
nagyobb, mint a te fejed,
földre hulló terméseit
októberben szedheted.

Fésűs Éva: Őszi bujócska

2011-10-05T17:04:00.000+02:00

A nap az égen hunyni ment,
árnyékba bújt a tarka kert.
Magára húzott hűs avart,
bogarat, lepkét eltakart.

Ugrott a huncut gesztenye,
a kosaramba ült bele.
Aztán a dión volt a sor,
sötét pincébe bújt a bor.

A vakond elásta magát,
kaptárba tért a méhcsalád.
A jó kis pók meg színezüst
fonálon gyorsan elröpült.

Tücsök nem szól a fű között,
kemencelyukba költözött.
S mire a nap kikandikált,
egy szál virágot sem talált.

MÓRA FERENC: DIÓBÉL KIRÁLYKISASSZONY

2011-09-25T17:37:00.000+02:00

Bimbószájú Böske húgommal nagy vásárt csaptam a minap. Megvettem tőle a szépen szóló körtemuzsikáját. Mégpedig azért vettem meg, hogy ne szóljon többet. Elkezdte fújni már az ágyban, s még délben is fújta az asztalnál.

Még azt is a körtemuzsikán fújta ki, hogy neki már elég volt a mákos csíkból, nem kér többet belőle.

- No - mondom -, én meg nem kérek már a körtemuzsikából.

- Nem is adom, ha kéred is - fújta Bözsike kevélyen a szépen szóló muzsikát.

- No, pedig én tudnék olyant, amiért nekem adnád - évelődtem vele.

- Olyan nincs - rikoltotta a gyönyörű muzsika.

- Hátha olyan babát adnék érte, amilyen még sohase volt?

Már akkor a kezemben volt a drágalátos muzsika. Dugtam is a zsebembe sebesen, hogy meg ne bánja a vásárt a gyönyörűm.

No, nem is ő bánta meg, hanem én. Mindjárt belém csimpeszkedett, és tessékelt befelé a babaszobába.

- No, gyere, bácsim! Nézd meg, hogy milyen babám nincs még.

Annyi volt ott a baba, mint rostán a lyuk, még eggyel annál is több. Volt azok közt szolgálóbaba is, kisasszonybaba is, de még bárókisasszony baba is.

- Hej, szegény világ, vetett ágy, mi lesz ebből! - sóhajtottam el magam, mikor Bözsike az ezüstbe öltözött babáját előhúzta.

- Ez a grófkisasszony baba - mutatta be büszkén.

Meghajtottam magam, és azt mondtam a grófkisasszony babának, hogy még olyan szépet sohase láttam, mint ő.

- De már ilyent ne mondj, bácsim! - duzzogott Böske húgom, s leemelte a fátyolt a legkisebb babájáról. Tetőtől talpig arany volt a ruhája, még a folt is arany volt rajta.

- Ez a hercegkisasszony baba!

Ijedtemben szólni se tudtam. Annál jobban tudott bimbószájú Böske húgom.

- Csak még királykisasszony babám nem volt - ezt szólta. - Azt adj nekem, bácsim, a körtemuzsikáért.

- Hát majd körülnézek a világban - ígértem meg Böskének, s egész délután törtem a fejem, hol vehetnék én királykisasszony babát. Még tán most is a fejem törném, ha ozsonnára diót nem törtem volna. De azt törtem ám, mégpedig nagy szemű diót, akár babát lehetett volna ringatni a héjában.

"Nini, hátha lehetne is!" - ötlött hirtelen eszembe. Azzal kiválasztottam a legnagyobb diót, hosszában felnyitottam, a fölső hajának a felét lefaragtam, a másik felét meg visszaragasztottam az alsó hajára.

- Így ni, készen volt a babakocsi, csak cérna kell bele húzónak - biztattam magamat.

A többi aztán gyorsan ment. Egy gerezd diót be kell pólyázni, egy szem borsót ráerősíteni, annak orrot, szemet, szájat festeni, szép főkötőcskét illeszteni rá színes papírból, s olyan baba nevet ki a kocsiból, hogy öröm nézni. Megérdemli, hogy diribdarab selyemből függönyt is szerkesszen az ember a kocsijára.

Nem telt bele félóra, már odahúztam az asztalon a babakocsit Böske húgom elé.

- Itt a királykisasszony baba.

Böske kerekre nyitotta a csillagszemét.

- Micsoda királykisasszony ez? - kérdezte gyanakodva.

- Hát dióbél királykisasszony.

- Úgy már igen - nyugodott meg a babák királynéja.

Ez csakugyan olyan baba, amilyen még senkinek se volt, de mindenkinek lehet.

Túri Imre: Mondóka

2011-09-19T20:09:00.002+02:00

Mókus ugrál fenn a fán,
Jó a kedve, oly vidám.
Hogyne lenne oly vidám,
Mogyorót lát ott a fán.
Ízlelgeti, megeszi,
Ha teheti, jól teszi.

Bartos Erika: Gesztenyék

2011-09-13T20:58:00.000+02:00

Gesztenye van kosaramban,
gömbölyû és barna,
Kiborítom nyomban mindet,
ide az asztalra!

Készüljön a gesztenyébõl
elsõként egy cica,
papírból lesz két kis füle,
négy lába pálcika.

Süni háta csupa tüske,
gömbölyded a medve,
malac farka kunkori lesz,
szakállas a kecske.

Lovacskának lófarok kell,
keress hozzá cérnát!
Csíkozd be a gesztenyéket,
formázz egy kis zebrát!

Katicának fess hét pöttyöt,
kukacnak adj csápot,
oroszlánnak vörös sörényt,
készíts kerek rákot!

Zsiráf nyaka hosszú legyen,
alkoss dühös pókot,
Tegyél mellé kisegeret,
s betöltik a polcot!

Nyuszis mondóka

2011-09-11T17:52:00.001+02:00

Három mázsa káposzta
Begurult az árokba,
Három sárga répácska
Beugrott a dézsába,
Három sánta nyulacska
Bemászott egy kulacsba.
Mind a három kipotyog,
Hármat ugrik:
Hipp-hopp-hopp!

Az élet vize (spanyol népmese)

2011-09-11T17:40:00.000+02:00

Messze, messze, túl az Óperenciás-tengeren, élt négy testvér, akik nagyon szerették egymást. Egyszer csak, mi jutott, mi nem a legidősebb fiú eszébe, így szólt a két öccséhez meg a húgához:
– No halljátok-e, én meguntam már ezt a sok lustálkodást, henyélést, azt mondom nektek, hogy fogjunk neki, amilyen kemény munkának csak tudunk. Egy-két év alatt meggazdagodunk, építsünk magunknak egy gyönyörű palotát, és nem kell ebben a rozoga házikóban laknunk.
– Igazad van, édes bátyám – mondták a testvérei –, belefogunk akármilyen munkába, csak szép palotában lakhassunk!
Úgy is tettek, ahogy mondták, s nem telt bele egy esztendő, olyan hatalmas palotát építettek, hogy messze földről csodájára jártak az emberek. Nem akadt senki a tenger nagy sokaságban, aki valami hibát talált volna a palotában, míg egyszer jött egy töpörödött anyóka, s végignézte a rengeteg szobát.
– Szép, szép ez a palota, de valami mégis hiányzik – mondta.
– Mi hiányzik?
– Egy templom – felelte az öregasszony.
Ahogy meghallották a testvérek az öregasszony válaszát, ismét munkához láttak, s kora reggeltől késő estig dolgoztak, dolgoztak, amíg éppen olyan szép templomot nem építettek, mint amilyen a palota volt.
Persze hogy csak úgy özönlöttek az emberek templomnézőbe, és dicsérték is, hogy ez még szebb, mint a palota. De jött egyszer egy öregember, s így szólt, mikor meglátta a templomot:
– Szép, szép ez a templom is, de valami mégis hiányzik.
– Mi hiányozhat még innen? – kérdezték csodálkozva a testvérek.
– Hát bizony hiányzik egy korsónyi víz az élet vizéből, egy ág az örök szépséget adó csodafáról, és a beszélő madár – mondta az öregember.
– És ezeket hol találjuk meg?
– Menjetek az alá a nagy hegy alá – mutatott egy hegyre –, és ott majd megtudjátok, mit tegyetek.
Azzal szépen meghajolt az öregember a négy testvér előtt, és magukra hagyta őket.
– No, én megyek, egy perc nyugtom sincs, amíg meg nem találom az élet vizét, a szépség fáját és a beszélő madarat! – mondta a legidősebb testvér, és már készülődött is a nagy útra.
– De mi lesz veled, édes bátyám, ha valami baj ér, hiszem még az sem lesz, akivel megüzenjed nekünk? – kérdezte szomorúan a húga.
– Igazad van, édes húgom, erre nem is gondoltam.
No, a leány az öregember után szaladt, hogy megkérdezze tőle, mitévők legyenek. Utol is érte nemsokára.
– Kérlek szépen, te öregember, mondd meg, honnan tudjuk meg, ha a bátyánkat valami baj érné, mialatt keresi az élet vizét, a szépség fáját és a beszélő madarat?
Az öregember elővett a zsebéből egy kést, odaadta a leánynak és így szólt:
– Őrizzétek meg jól ezt a kést, leányom. Amíg a pengéje ilyen szép fényes, mint most, addig semmi baj nem érte a bátyátokat. De ha azt látjátok, hogy véres lett a penge, akkor siessetek a segítségére, mert nagy bajba jutott.
Megköszönte a leány a kést, hazafutott vele. A bátyja már búcsúzóban volt, indult a nagy hegy felé. Ment, mendegélt a legény, elérte a hegyet, s hát annak a lábánál egy óriást lát. Köszönt neki illendően, és megkérdezte tőle:
– Ugyan bizony, bátyámuram, hogy juthatnék fel ennek a hegynek a tetejére?
– Mit keresel te ezen a hegyen?
– Az élet vizét, a szépség fáját és a beszélő madarat, édes bátyám!
– Hej, sokan keresték azt már, édes fiam, de még senkit sem láttam onnan visszafordulni, s te is ott maradsz, hacsak nem fogadod meg a tanácsomat. Indulj el ezen az ösvényen, és menj egyenesen fel a hegyre. Jobbra és balra rengeteg kő hever, de te semerre se nézz, csak előre. Egyszer csak azt hallod, hogy gúnyolódnak, csúfolódnak veled, de te ne törődj semmit se velük, hanem menj, s vissza se fordulj, mert különben te is kővé válsz!
A legény megköszönte a tanácsot, s ment, mendegélt felfelé a hegyen. Hát csakugyan, egyszerre olyan lárma, csúfolódó kacagás, gúnyolódás hallatszott minden irányból, hogy azt sem tudta mérgében, mit tehetne. Egy ideig csak ment, ment előre, se jobbra, se balra nem nézett, de a gúnyolódás, kacagás egyre nőtt, s ő bizony elfeledte az óriás tanácsát, felkapott egy nagy követ, s arrafelé hajította, ahonnét a legnagyobb lármát hallotta. No, ha odahajította, úgy is maradt a keze kinyújtva, s ő is olyan kő volt, akár a többi.
Ezalatt a leány gondolja, hogy ő bizony megnézi a kést, nem látszik-e vér rajta, mert már nagyon rég oda volt a bátyja, s ideje lett volna, hogy hazatérjen. Előveszi a kést, s hát csakugyan úgy vereslik a vér rajta! Nagy sírva, sikoltva kiszalad a másik bátyjához, mutatja a véres kést, s bizony az indult is egyszeriben a bátyja után.
Ment, mendegélt, s ő is találkozott az óriással. Illendően köszönt neki, és megkérdezte:
– Ugyan bizony, bátyámuram, nem látott erre menni egy fiatal legényt?
– Láttam biz’ én, de vissza nem tért, úgy látszik, nem fogadta meg a tanácsomat, és elvarázsolták őt is!
– Hát mit tehetnék, hogy megszabadítsam őt, és megtaláljam az élet vizét, a szépség fáját és a beszélő madarat? – kérdezte a legény.
– Menj egyenesen ezen az ösvényen, édes fiam – mondta az óriás –, és amint mégy, a melletted jobbra-balra heverő kövek közül szitkozódást, csúfolódást fogsz egész úton hallani. De ne figyelj semmire, te csak menj, egészen a hegy tetejére, ott aztán majd megtudod, hogy mi a teendőd!
Ment, ment a legény, s neki ugyan mondhattak akármit, ő bizony nem fordult se jobbra, se balra. Nemsokára elérte a bátyját is, el is hagyta, s hát egyszerre a sok ordító hang között mintha a bátyjáét hallotta volna. Rögtön megfordult – s hát ő is ott maradt kővé válva.
Telt, múlt az idő, a leány százszor is elővette a kést, hogy nincs-e valami baja a bátyjainak, s hát egy estefelé, amikor már gondolta, hogy szerencsésen hazajönnek, elkezdett pirosodni a kés pengéje, s egy szempillantás alatt égő pirossá lett a vértől. Hej, megijedt a szegény leány, mutatja nagy sírva a kést a legkisebb bátyjának, az fogta is a tarisznyáját, s útnak indult, hogy segítsen a testvérein.
Ő is ugyanazon az úton haladt, ahol a fivérei, s ő is találkozott az óriással.
– Ugyan bizony, bátyámuram, nem látott-e errefelé menni két fiatal legényt?
– Láttam biz’ én, de vissza egyik sem jött közülük. Úgy látszik, nem fogadták meg a tanácsomat, és elvarázsolták őket.
– Nem tudná megmondani, édes bátyámuram, hogy miként szabadíthatnám meg őket, s hozhatnám el az élet vizét, a szépség fájának egy ágát és a beszélő madarat?
– Haladj tovább, fiam, ezen az ösvényen – mondotta az óriás a legénynek –, s amint a hegyen mégy mind feljebb, folyton gúnyolódást, nevetgélést hallasz magad körül. De te ne figyelj semmire, ne fordulj semerre, hanem menj fel a hegy tetejére, ott aztán megtudod, mi a teendőd!
Megköszönte a legény a jó tanácsot, ment, mendegélt felfelé a hegyen, nem nézett semerre, elhaladt mind a két bátyja mellett, de amikor már csak egy-két lépésnyire volt a hegytető, a nagy zajban úgy hallotta, mintha a két bátyja szólítaná. Hirtelen megfordult, s ő is kővé változott, akár a fivérei.
A leány ezalatt nagy búsan járt-kelt a palotában, gyakran elővette, nézegette a kést, s hát egy estefelé látja, hogy csak úgy csurog a vér a penge hegyéről. No, nem is várt tovább, felöltözött, s indult menteni a bátyjait.
Ment, mendegélt, s ő is találkozott az óriással. Köszönt neki szép hangosan, és megkérdezte tőle: – Édes bátyámuram, nem látott-e errefelé menni három fiatal legényt?
– Láttam biz’ én, édes húgom – felelte az óriás –, de vissza egy sem tért közülük. Úgy látom, nem fogadták meg a szavamat, és elvarázsolták őket!
– Jaj, istenem, vajon én megmenthetném-e őket, édes bátyámuram, és el tudnám-e hozni az élet vizét, a szépség fáját és a beszélő madarat?
– Ha megfogadod a tanácsomat, mindent véghezvihetsz, de ha nem, te is ott maradsz, mint a bátyáid – mondta az óriás, és elmondta a leánynak azt, amit a testvéreinek is lelkükre kötött.
A leány megköszönte a tanácsot, és elindult bátran a hegy felé. Ment, mendegélt felfelé, s hát az ösvény mellett heverő kövek vele még jobban gúnyolódtak, csúfolódtak, mint a bátyjaival, de ő se nem látott, se nem hallott, csak ment előre, egymás után hagyta el kővé vált bátyjait, s mikor már majdnem a hegytetőre ért, a sok hang közül kihallatszott három fivérének panaszos kiáltozása. Még erre sem fordult vissza, eszébe jutott, mire figyelmeztette az óriás, így aztán feljutott a hegytetőre, s hát ott egy nagy barlangot pillantott meg: ez rejtette az élet vizének forrását. Boldogan merítette meg színültig a korsóját, aztán felnézett, s hát látja, hogy éppen a forrás felett nőtt a szépség fája, és annak egyik ágán himbálózott a beszélő madár. Letört egy ágat a fáról, a madarat szép gyengéden betette egy kalitkába, a karjára vette, s azonnal indult visszafelé.
Amint nagy nehezen botorkált lefelé, a korsójára nem tudott vigyázni, és az élet vize csurgott-csöpögött a nyomában. Hát lássatok csudát, amint egy-egy csepp ráhullott a kövekre, azok feléledtek, s fiatal leányok, legények lettek belőlük. De hálálkodtak is ám a szép leánynak, hogy megmentette őket a varázslattól! Örült a leány is, hogyne örült volna, szaladt a bátyjaihoz, meglocsolta őket az élet vizével, s abban a percben megelevenedtek. Aztán mentek boldogan hazafelé a kincseikkel. Amint hazaértek, a leány elültette a szépség fájáról tört ágat, öntözgette az élet vizével, abból egyszeriben óriási fa lett, a beszélő madár meg vidám csicsergéssel felrepült az ágára, és ott fészket rakott magának.
Jártak is csodájára az emberek a testvérek kincsének, s nem győzték dicsérni, magasztalni az ügyes leányt. A király fia is hírét vette a négy testvér csodálatos palotájának, és elment, hogy megnézze. Hát, amikor meglátta a kincsek mellett a szép leányt, aki azokat megszerezte, úgy rajta felejtette a szemét, hogy le sem tudta venni többet róla. Azon helyben megkérte a kezét, mindjárt meg is tartották az esküvőt, s talán még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

Forrás: Iskolakönyvtáros, 2005/3–4.

Takács Judit: Ujjszámoló

2011-09-11T17:14:00.000+02:00

Hüvelykujjam tésztát sütött,
mutatóujjam krémet főzött,
középső ujjam tortát hozott,

gyűrűsujjam gyertyát gyújtott,
a legkisebb mind megkapta,
neki volt a szülinapja!

Magyar népmesék

2011-09-11T17:10:00.000+02:00

MAGYAR MESE- ÉS MONDAVILÁG I.: A CSODASZARVAS
MESÉLTE BENEDEK ELEK

AZ OLVASÓNAK
A CSODASZARVAS
AZ ÉGIG ÉRŐ FA
SZÉP CERCERUSKA
A FEKETE HAVAS
ERŐS JÁNOS
SZÉP PALKÓ
A VITÉZ SZŐCS
AZ ARANYSZŐRŰ BÁRÁNY
BABSZEM JANKÓ
SZALONNAFA
A CSODAÓRA
RÓZSA KIRÁLYFI
BOLOND ISTÓK
MIRKÓ KIRÁLYFI
A BÉKA
FEKETEORSZÁG
A VASORRÚ BÁBA
AZ ACÉLGYŰRŰ
A KIRÁLY NYULAI
HAMMAS JUTKA
A SZEGÉNY EMBER HEGEDŰJE
AZ ARANYKÖLES
A KICSI BOJTÁR
A SZERENCSE ÉS AZ ÁLDÁS
KRISZTUS ÉS AZ ELÉGEDETLEN PÓPA
SZÓLÓ SZŐLŐ, MOSOLYGÓ ALMA, CSENGŐ BARACK
VÁR ÉS FORRÁS
A LOMPOS MEDVE
A CSONKA TORONY
KRISZTUS ÉS A FÖSVÉNY ASSZONY
AZ ISTEN KARDJA
AZ ÚRISTEN ÉS ÉVA ANYÁNK
A TÁLTOS KECSKE
BÁLVÁNYOS VÁR
A TEJKÚT
A HADAK ÚTJA
MEGÖLŐ ISTÉFÁN
A MOLNÁR LEÁNYA
MI VAN A LÁDIKÓBAN?
ÜSSED, ÜSSED, BOTOCSKÁM!
A FAZÉKFEDŐ
A ZARÁNDOK
A KÉTSZÍVŰ KIRÁLYFI
BÉKA-KIRÁLYKISASSZONY
A KÉT BORSÖKRÖCSKE
GÁCSERA
RAPSÓNÉ
SZERENCSÉNEK SZERENCSÉJE

KÍGYÓ DARVITÉZ ÉS TATÁRVITÉZ
HÁROM NEMESLEGÉNY
VENTURNÉ
MELYIK ÉR TÖBBET?
A RÁSZEDETT ÖRDÖG
A VÖRÖS TEHÉN
JÉGORSZÁG KIRÁLYA
AZ ARANYGYAPJAS KOSOK
A TŰZ
A SZEGÉNY EMBER KAKASA
VILÁGSZÉP ILONKA
TÁLTOS JANKÓ
A ROZMARINTSZÁL
A TELHETETLEN KECSKE
JÁNOS VITÉZ
A DESZKAVÁRI KIRÁLYFI
HAMMAS GYURKA
A HUSZÁRBÓL LETT KIRÁLY
A MINDENT JÁRÓ MALMOCSKA
MIKOR ÉN KISFIÚ VOLTAM...
JAKAB ÉS A ZAB
A SZEGÉNY EMBER ÉS A HALÁL
AZ ÖREGEK
DOLGOZZ, MACSKA!
TAMÁS KOCSIS
A GAZDAG CSIZMADIA
A KATONA MEG A SZABÓLEGÉNY
TÖBBET ÉSSZEL, MINT ERŐVEL!
PÉTERKE
SÁRGA KICSI KÍGYÓ
IGAZSÁG ÉS HAMISSÁG
A FÉLKEGYELMŰ
PÉTER ÉS PÁL
AZ ARANYHAJÚ IKREK
KEVÉLYSÉG, KEDVESSÉG ÉS SZÍVESSÉG
A NAPISTEN
A MÖNDÖLECSKÉK
A HALÁL
AZ ARANY NYÍLVESSZŐ
AZ ARANYHAJÚ KIRÁLYFIAK
BOLOND MIHÓK
A SÓ
A KEREK KŐ
A HAZUG LEGÉNY
BECKÓ VÁRA
ERŐS PALI
AZ ÖRDÖGBARÁZDÁK
NYIKA
A TIZENKÉT VARJÚ

MAGYAR MESE- ÉS MONDAVILÁG II. :A FEKETE KISASSZONY
MESÉLTE BENEDEK ELEK

A FEKETE KISASSZONY
A VÖRÖS KIRÁLYBÍRÓ
A CIGÁNYPURDÉ
AZ ERDŐZÖLDÍTŐ ÉS MEZŐVIRÁGOZTATÓ KIRÁLYKISASSZONY
A SZEKERES EMBER
A TÖKVÁROS
HÉT JUHAKOL
HIRTELENNŐTT
A HALÁLOS TÁNC
A HÁROM ARANYGYŰRŰ
A NAGYOTMONDÓ LEGÉNY
JÁNOS DIÁK
ARVA FUISTI...
A KIS GÖMBÖC
A HRICSÓI KŐBARÁT
A RÓZSA
A KIRÁLYKISASSZONY CIPŐJE
A SZÉKELY ASSZONY
A FARKAS ÉS A RÓKA
RÁK ÉS MÁSZ
A TÁLTOS KIRÁLYKISASSZONY
A BÁTYÁM LAKODALMA
KILENC
AZ ÖRDÖG HÍDJA
VILÁGSZÉP SÁRKÁNY RÓZSA
A VILÁGVÁNDORA HERCEG
SZŰZ MÁRIA KERESZTLÁNYA
A TÜLÖKVÁR
A VÉNASSZONY ÉS A HALÁL
A BANYA
AZ ARANYFOGÚ KIRÁLYFIAK
HAMUPIPŐKE KIRÁLYFI
A BOLONDOK
ANDORÁS VITÉZ
SZÉP MIKLÓS
A KAKAS ÉS A PIPE
FIRTOS ÉS TARTOD
A ZÖLD KIRÁLY
A LÚD LÁBA
AZ ARANYMOZSÁR
AZ ÖRÖK IFJÚSÁG VIZE
A MACSKA
ETÉD, SZOLOKMA, ATYHA
A TIZENHÁROM HATTYÚ
AZ ÖZVEGYASSZONY TEHENE
A FARKAS, A RÓKA, A NYÚL MEG A VARJÚ
A VARJÚKIRÁLY
A NYÁRFA MEG A FENYŐFA
A BOSZORKÁNYSÁG
A HÁROMVADAS KIRÁLYFI
A LÓ ÉS A SZAMÁR
VILÁGSZÉP NÁDSZÁL KISASSZONY
A JUHÁSZ BÁRÁNYA
KRISZTUS A CSÁRDÁBAN
A HÉTÉVES GYERMEK
A SZÜRKE
BRÚGÓ
ISTEN
A ZSOLTÁRÉNEKLŐ MADÁR
A VARGA HÁROM KÉRÉSE
TÁMÁN ÉS ÁMÁN
A GYÉMÁNTKRAJCÁR
A SZEGÉNY EMBER HAT FIACSKÁJA
KRISZTUS ÉS A MADARAK
TEDDNEKI JÁNOS
A KERESZT
SZÉLIKE KIRÁLYKISASSZONY

MAGYAR MESE- ÉS MONDAVILÁG III.: A TŰZMADÁR
MESÉLTE BENEDEK ELEK

A TŰZMADÁR
AMBRUS KIRÁLYFI
A FIÚ SZIKLÁJA
MÁTYÁS KIRÁLY ÉS AZ ÖREG SZÁNTÓVETŐ
A SZAMÁR MEG AZ OROSZLÁN
A MARHA BOGÁROZÁSA
A ZÖLD KIRÁLYFI
A RÓKA MEG A PACSIRTA
RAVASZ JANCSI
A KÍGYÓBŐR
AZ EMBER ÉLETIDEJE
A VÉN KUTYA
A NYULACSKA HARANGOCSKÁJA
MESE A DOHÁNYRÓL
A SZEGÉNY EMBER HÍDJA
AZ ELRABOLT KIRÁLYKISASSZONY
A BETEG KIRÁLY
A KIS-KANÁSZ MEG A FARKAS
A KUTYA MEG A NYÚL
A SZEGÉNY EMBER KRUMPLIJA
ZETA VÁRA
AZ ARANYRÉTEN
CSALATORNYA
A RÓKA ÉS A SZARKA
TATÁR HÍDJA
A BÁBA KÖVE
MESE A FÁKRÓL
A "SILT"
KÍGYÓS JANCSI
AZ OZSVÁT TESTVÉREK
BOD
AZ ARANYTULIPÁN
HAMUPIPŐKE
A JÓ TANÁCSOK
A CSÚNYA KIRÁLYFI ÉS A SZÉP KIRÁLYKISASSZONY
AZ ARANYTOLLÚ MADÁR
A TORDAI TÜNDÉRVÁR
A KÉT GARAS
A SZALMAKIRÁLY
BACKA VÁRA
A HÉTSZÉPSÉGŰ KIRÁLYKISASSZONY
A RÓZSA-HEGY
GYÖNGYIKE
A BÖLCS KIRÁLYFI
A DICSEKEDŐK
SZENT PÉTER ÉS AZ ÁCSOK
AZ ARANYMADÁR
A FRANCIA KIRÁLYKISASSZONY
A HALÁSZ FIA
KUTYA SZERETNE LENNI
LEÁNYKŐ
A VÁNDORLEGÉNYEK
TÖBBSINCS KIRÁLYFI
SZENT PÉTER ATYAFIAI
A KINCSES BOJTÁR
HAJNAL
ÖRDÖG KÖVE
A VÉN SZOLGA
KÖKÉNY MATYI
KOLONTOS PALKÓ
A VÉNLEÁNY
ATTILA FÖLDJE
LEHEL KÜRTJE
BOTOND
CSICSER
A CSUDAKARD
A JÉGPÁNCÉLOS VITÉZ
A SZOMORÚFŰZ
BOLOND JANKÓ
A SZENTDEMETERI KASTÉLY
A NAPNYUGATI KIRÁLY LEÁNYA
KRISZTUS URUNK MUZSIKÁJA
A VITÉZ SZABÓLEGÉNY

A KECSKEBÉKÁK KIRÁLYA
A SZÍNÉBEN VÁLTOZÓ KIRÁLYNÉ
A CIGÁNY HALÁLA
A SZAMÁR FÜLE
A SZÁRNYAS KIRÁLYFI
A HALÁL ANYJA
A SZÁRNYAS ÁLLATOK BESZÉDJE
A NAP FÁJA
HÁROM TÜNDÉR
A PARÁZS
A SZERENCSEKRAJCÁR
A BUJDOSÓ HERCEG
A REMETEKIRÁLY
A LÉLEK
AZ ÁRVÁK PÉNZE
A TISZA
A VILÁGSZÉP ÚRFI
MESE A KALÁSZRÓL
A PRÜCSÖK KRAJCÁRKÁJA
A LÉGY
MIT BESZÉLTEK A SZAMARAK?
A REST TÖBBET FÁRAD
SZENT LÁSZLÓ
EMBER ÉS ÁLLAT
A GOMBA
A BOR
HIRIPNÉ FIAI
A RÁC
A MEZEI EGÉR
A SZEGÉNY EMBER KIRÁLYSÁGA
SZENT ANNA TAVA
A KÉK LILIOM
MAROS ÉS OLT
A SOKNEVŰ KIRÁLYFI
A KIRÁLY ÉS A BOGNÁR
GYÖNGYSZÍN ILONA
A SZEGÉNY MEG A GAZDAG LEGÉNY
A TALÁLÓS MESE
SZEMET SZEMÉRT
A SZEGÉNY ASSZONY SZÍVE
DEÁK BALÁZS
A PAPUCS SZAGGATÓ KIRÁLYKISASSZONYOK
BENET ÚR
A HŰ SZOLGA
A GRÓFKISASSZONY
A PÖSTYÉNI LEÁNYKÚT
A VÖRÖS SAPKA
SZEREDY GÁSPÁR
BÉLA KISASSZONY
ISTENÉ A SZÁLLÁS
NAPLEÁNYA KIRÁLYKISASSZONY
A MEGSZÁMLÁLHATATLAN SOK JUH
FESZÜLET A FÁBAN
A HAMIS ESKÜ
AZ EMBER A LEGERŐSEBB
RŐSZEL BORIS
MÉSZÁROS GYURI
PÓKY PÉTER
AZ ARANYHAL
A SZÉLVÁRI CSUDAVIRÁG
AZ ÁRVALÁNYHAJ
KERECSÉNYI LÁSZLÓ
A GALAMBOK
A BIKA
SZEGFŰHAJÚ JÁNOS
A KOLOZSVÁRI BÍRÓ
AZ IKREK
A PELIKÁNMADÁR
A KECSKEKÖRMÖK
CSONKA ÉS SÁNTA PAJTÁS
A KÁPOLNA HARANGJA
A MOHOS TULKAI
JANKALOVICS
"ITT A VÉGE"

Benedek Elek: Többsincs királyfi és más mesék

AZ ARANYGYAPJAS KOSOK A TALLÉROS KALAP A HÉTSZÉPSÉGŰ KIRÁLYKISASSZONY HAMMAS GYURKA A HALÁSZ FIA A FEKETE HAVAS A TIZENKÉT VARJÚ JANKALOVICS A KEREK KŐ TÖBBSINCS KIRÁLYFI AZ ELRABOLT KIRÁLYKISASSZONY JÉGORSZÁG KIRÁLYA KONDÁS JANKÓ AZ EMBER A LEGERŐSEBB VAS LACI A SÓ MELYIK ÉR TÖBBET? A SÜNDISZNÓ A DESZKAVÁRI KIRÁLYFI A HAZUG LEGÉNY A TEJKÚT A VILÁGVÁNDORA HERCEG FURULYÁS PALKÓ A SZÁRNYAS KIRÁLYFI AZ ARANYTULIPÁN A PELIKÁNMADÁR SZÓLÓ SZŐLŐ, MOSOLYGÓ ALMA, CSENGŐ BARACK A HÁROMVADAS KIRÁLYFI AZ ARANYFOGÚ KIRÁLYFIAK SZERENCSÉNEK SZERENCSÉJE AZ ARANYMOZSÁR GYÖNGYVIRÁG PALKÓ A CSÚNYA KIRÁLYFI ÉS A SZÉP KIRÁLYKISASSZONY TEDDNEKI JÁNOS A BÉKA-KIRÁLYKISASSZONY JAKAB ÉS A ZAB A CSUDAEREJŰ SÁR A KIRÁLY NYULAI TAMÁS KOCSIS A VÖRÖS TEHÉN A SZALMA KIRÁLY MI VAN A LÁDIKÓBAN? A VARJÚKIRÁLY BOLOND JANKÓ A BUJDOSÓ MACSKA SZÉP PALKÓ A SZEGÉNY EMBER SZŐLŐJE GYÖNGYIKE A SZERENCSEKRAJCÁR CSALI MESE

RÉKA KIRÁLYNÉ SÍRJA
A GYERMEKEK FALUJA
A SZEGÉNY EMBER ÉS A RÓKA
FIRTOS LOVA
TÜNDÉR ERZSÉBET
ÖRDÖG ÁRKA
A KÚTÁGAS
HATTYÚ VITÉZ
A RÓZSÁT NEVETŐ KIRÁLYKISASSZONY
HALÁSZ JÓZSI
A CSUDAEREJŰ SÁR
GYÖNGYVIRÁG PALKÓ
A BÁRÁNY MÁJA
A SZEGÉNY EMBER SZŐLŐJE
FADÖNTŐ
A LJETAVAI PAP
ÖRDÖG JÁNOSKA
A VADGALAMB ÉS A SZARKA
A GRIFFMADÁR
KACOR KIRÁLY
MEZŐSZÁRNYASI
A CIGÁNY A POKOLBAN
A VÁLTOTT GYERMEK
ÖRDÖG RÓZSA
HARAGSZIK-E, GAZDURAM?
VAS LACI
CSALI MESE
A GYERTYA MEG A VASFŰ
PIHÁRI
FÉLSZ
A SÜNDISZNÓ
A TÖRÖK BASA
A CSILLAGSZEMŰ JUHÁSZ
FURULYÁS PALKÓ
A TÁLTOS ASSZONY
AZ EZÜSTLÓ
A GULYÁS LEÁNYA
PENGŐ
A BUJDOSÓ MACSKA
AZ ARANYPÁLCA
AZ ÖRDÖG ÉS A TÓT FIÚK
PRÜCSÖK
HÁROM KÍVÁNSÁG
KERMOMIÉTI
A HALHATATLANSÁG ORSZÁGA
A TEHÉN ÉS A LÓ
AZ OKOS LEÁNY
ISTEN ÁLDÁSA
A DÖGLÖTT EGEREK
MIÉRT NINCS A CIGÁNYNAK BÚZÁJA
VÍZI PÉTER ÉS VÍZI PÁL
A RÁC, A RÓKA MEG A SZARKA
A KÓRÓ ÉS A KIS MADÁR
A KEREKES FIA
A GALAMB, A RÉCE MEG A LÚD
A KÚT
A LEGSZERENCSÉSEBB ÓRA
AZ OBSITOS
A TALLÉROS KALAP
MÁTYÁS KIRÁLY JUHÁSZA
LUDAS MATYI
MOLNÁR FERKÓ
AZ ARANYFONÁL
KONDÁS JANKÓ
TRÉFÁS MESÉK
AZ ŐZHÚS
KUTYA, MACSKA, EGÉR

BENEDEK ELEK: VÉGE JÓ, MINDEN JÓ ÉS MÁS MESÉK

AZ ARANYEKE
HABAKUK
HARAGSZIK-E, GAZDURAM?
A MEGFELEZETT AJÁNDÉK
A GRÓFKISASSZONY
TÖBBET ÉSSZEL, MINT ERŐVEL
BUKTÁNOVICS BUKTÁN
A CSUDAÁLLATOK
PÉTER ÉS JANCSI
BÉLA KISASSZONY
KILENC
A KÓRÓ ÉS A KIS MADÁR
A VÖRÖS SAPKA
KISOKOSKA
A DICSEKEDŐK
A CSIZMADIA SZERENCSÉJE
A KIRÁLY KÉPE
IGAZSÁG ÉS HAMISSÁG
AZ ÁRVÁK PÉNZE
A MACSKA MEG AZ EGÉR
A ROSSZ ÉS A JÓ SZEG
A VASORRÚ BÁBA
A NAGYOT MONDÓ LEGÉNY
A HÁROM KÍVÁNSÁG
MIT BESZÉLTEK A SZAMARAK?
A MEGŐRIZETT JUHOK
A FŐTT BORSÓ
TOLDI MIKLÓS
A KOLOZSVÁRI BÍRÓ
MÁTYÁS KIRÁLY ÉS A HUSZÁR
MÁTYÁS KIRÁLY ÉS A SZÁZESZTENDŐS EMBER
MESE EGY BOLOND EMBERRŐL ÉS EGY BOLOND ASSZONYRÓL
A LÓ MEG AZ EGÉR
A LOMPOS MEDVE
A FARKAS KOMA KÁNTORSÁGA
AZ ÖRDÖG HÍDJA
BOLONDOS GYURKA
FADÖNTŐ
A NYULAK PÁSZTORA
A BÍRÓ LEÁNYA
RÓKÁNÉ MEG A RÁK
RÓKÁNÉ MEG A VADGALAMB
RÓKÁNÉ FOGA LIBACOMBRA VÁGYIK
RÓKÁNÉ LAKODALMA
MACKÓ KOMA ÉS RÓKÁNÉ KOMÁMASSZONY
KIÉ A BUNDA?
HOLLÓ ÚR MEG RÓKÁNÉ
A BOLONDOK
MEGÖLŐ ISTEFÁN
ÖRDÖG JÁNOSKA
PIPE KISASSZONY
A MEZEIEGÉR
A BANYA
JÁNOS VITÉZ
A KULCS
A BIMBÓ
AZ EGERECSKE
DOLGOZZ, MACSKA!
A TÜLÖKVÁR
SZENT ANNA TAVA
MAROS ÉS OLT
A TORDAI HASADÉK
FIRTOS ÉS TARTOD
A VÁRÉPÍTŐ MEG A FORRÁSFAKASZTÓ TÜNDÉR
MIRKÓ KIRÁLY ÉS A BŰBÁJOS
A NAGY BŰBÁJOS
TÜNDÉRORSZÁGBAN
SZIKRA
AZ ÖREG MEG AZ IFJÚ CSUDAFA
A FÖLD SZELLEME
CSENGŐVISSZHANG
VÉGE JÓ, MINDEN JÓ

Gazdag Erzsi: Esik eső

2011-09-09T19:02:00.000+02:00

Esik eső,
nagy a sár.
A kis madár
miben jár?

Nem csizmában,
cipőben,
Mezítláb jár
esőben.

Lábbelije ha volna,
Panaszosan nem szólna:

Kiscipő,
nagy cipő,
Elkelne a jó idő!

Kovács Barbara: Levél a szélben

2011-09-09T18:46:00.000+02:00

Egy kis huncut szélgyerek
Falevelet kergetett.
Össze-vissza kavarta,
Feldobálta magasra.
Rászórta a fejemre,
Leráztam én nevetve.
Feldobáltam, fel az égbe,
Kapaszkodjon meg a szélbe.

Őszi mondóka

2011-09-09T18:33:00.000+02:00

Tizenkettő, tizenhárom,
elaludt a szőlőpásztor.
Vajon édes a szőlője?
Kóstoljunk hát belőle.

Gyárfás Endre: Gesztenyéző

2011-09-04T08:32:00.001+02:00

Vadgesztenye, gesztenye,
kosárkámba potty bele!
Gesztenyéből fabrikálok
buksi fejű barna bábot.

Vadgesztenye, gesztenye,
kosárkámba potty bele!
Ha vagytok már jó néhányan,
megnyitom a bábszínházam.

Képes mesék - mesefilmek

2011-08-15T16:06:00.005+02:00

Magyar népmesék online

2011-08-15T16:05:00.000+02:00

Hangos mesék

2011-08-15T16:02:00.000+02:00

Mesék az EGYSZERVOLT.HU oldalán

2011-08-15T15:58:00.000+02:00

A tökváros I. rész (székely népmese)

Az én uram tudja, hogy mit csinál (erdélyi magyar népmese)

A boszorkányvár III. rész (magyar népmese)

A boszorkányvár II. rész (magyar népmese)

A boszorkányvár I. rész (magyar népmese)

A csudatáska II. (erdélyi magyar népmese)

A csudatáska I. (erdélyi magyar népmese)

A két borsökröcske (magyar népmese)

A járom III. rész (népmese)

A járom II. rész (népmese)

A járom I. rész (népmese)

A lövétei ember a királynál (népmese)

A tűzmadár II. rész (Benedek Elek)

A tűzmadár I. rész (Benedek Elek)

A szilvás gombóc (népmese)

Benedek Elek: Az arany nyílvessző II. rész

Benedek Elek: Az arany nyílvessző I. rész

Az aranycsirke III. rész (széki népmese)

Az aranycsirke II. rész (széki népmese)

Az aranycsirke I. rész (széki népmese)

A két hazug legény (magyar népmese)

A kutya meg a nyúl (Benedek Elek)

Mátyás király és a faültető öreg (népmese)

Teddneki János III. rész (népmese)

Teddneki János II. rész (népmese)

Teddneki János I. rész (népmese)

Aranyszóló pintyőke II. (magyar népmese)

Aranyszóló pintyőke I. (magyar népmese)

Mennyit bír ki a búzaszem? (magyar népmese)

A háztűznéző legény IV. rész (népmese)

A háztűznéző legény III. rész (népmese)

A háztűznéző legény II. rész (népmese)

A háztűznéző legény I. rész (népmese)

A kiskondás (népmese)

Világimirmió (magyar népmese)

A vörös sapka (Benedek Elek)

Az állatsógorok IV. rész (népmese)

Az állatsógorok III. rész (népmese)

Az állatsógorok II. rész (népmese)

Az állatsógorok I. rész (népmese)

Mint emberek a sót II. rész (népmese)

Mint emberek a sót I. rész (népmese)

A pulykapásztor II. rész (erdélyi magyar népmese)

A pulykapásztor I. rész (erdélyi magyar népmese)

Az elátkozott barát (magyar népmese)

Az elásott pénz (népmese)

A zsíros bundás ember II. rész (széki népmese)

A zsíros bundás ember I. rész (széki népmese)

A pipe és a kakas (népmese)

Veneturné vára II. rész (Mikszáth Kálmán)

Veneturné vára I. rész (Mikszáth Kálmán)

A becsületes kertészlányka II. rész (magyar népmese)

A becsületes kertészlányka I. rész (magyar népmese)

A meggondolatlan szó (Benedek Elek)

A szegény leány három ruhája III. rész (magyar népmese)

A szegény leány három ruhája II. rész (magyar népmese)

A szegény leány három ruhája I. rész (magyar népmese)

A hét kérdés II. rész (Benedek Elek)

A hét kérdés I. rész (Benedek Elek)

Csalóka III. rész (magyar népmese)

Csalóka II. rész (magyar népmese)

Csalóka I. rész (magyar népmese)

Almát szemétér’ (kárpátaljai magyar népmese)

Aranyszőrű malacok II. rész (népmese)

Aranyszőrű malacok I. rész (népmese)

A teve meg az egér (Benedek Elek)

A róka meg a farkas a lakodalomban (népmese)

A furulyavevés (népmese)

A rátóti csikótojás (népmese)

Melyik ér többet?

A pelikánmadár II. rész (népmese)

A pelikánmadár I. rész (népmese)

Ki a legelébbvaló? (népmese)

Ördög köve

Mátyás király és az öreg szántóvető

A juhászlegény három szeretője (népmese)

Az ördöginas III. rész (népmese)

Az ördöginas II. rész (népmese)

Az ördöginas I. rész (népmese)

A keszi kakukk meg a gergi kakukk (népmese)

A török basa

A kerek kő II. rész

A kerek kő I. rész

A szebeni muzsikusok (népmese)

A három bolond lány (népmese)

A libapásztorból lett királyné (népmese) II.

A libapásztorból lett királyné (népmese) I.

Az okos lány meg az obsitos (népmese)

A kiskakas gyémánt félkrajcárja (népmese)

Mátyás és az anyóka (népmese)

Mesekönyvek

2011-08-15T15:56:00.002+02:00

Nemes Nagy Ágnes: Gesztenyefalevél

2011-08-14T18:48:00.002+02:00

Találtam egy falevelet,
gesztenyefa levelét.
Mintha megtaláltam volna
egy óriás tenyerét.
Ha az arcom elé tartom,
látom, nagyobb, mint az arcom.
Ha a fejem fölé teszem,látom,
nagyobb, mint a fejem.
Hogyha eső cseperegne,
nem bánnám, hogy csepereg,
az óriás nappal-éjjel
óriási tenyerével
befödné a fejemet.

Csukás István: Dalocska

2011-08-14T18:45:00.000+02:00

Csengő szól: gingalló,
röppenj már pillangó!
Pillangó messze jár,
volt-nincs nyár, vége már.
Züm-züm-züm, zúg a szél,
táncol a falevél,
züm-züm-züm, ez a szél!
Egy reggel itt a tél.

Csukás István: Sün-mese

2011-08-14T18:42:00.000+02:00

Tüskéshátú sün barátom,
Merre jártál, mondd, a nyáron.
Itt az ősz, a lomb lehullt már,
Most látlak, hogy előbújtál.
Körmöd kopog, eliramlasz.
Vigyázz, itt a tél, te mamlasz!
De a sün nem jön zavarba,
Belebújik az avarba.

Horváth Imre: Nyár és ősz

2011-08-10T19:07:00.000+02:00

Levelek hullanak
táncolva, pörögve,
pajkos szellővel
némán pörölve.
Szürke lovaikon már
köd úrfik járnak,
ekképpen üzen
az ősz a nyárnak.
És a derűs nyár
vajon mit csinál?
- Bezárja óriás égi boltját
lakatra,
üzenetét az ablakba
akasztja:
pihenni mentem, írjatok,
címem: Nap utca három,
találkozunk a jövő nyáron!

Gyárfás Endre: Sorakozó

2011-08-10T19:04:00.000+02:00

Nahát! Alig, hogy kilépek,
jönnek felém a zöldségek;
tálam előtt sorban állnak,
s jelentkeznek- salátának.
- Fejes vagyok- szól az egyik-,
remélem, hogy velem kezdik.
Másodiknak ki jön sorra?
A nagyorrú bősz uborka.
A paprika máris mérges:
- Engedjenek az edényhez!
Szól a paradicsom:- Nekem
a tál közepén a helyem.
- Itt állok már hetek óta-
füllent nagyot a káposzta.
- Burgonya úr, mit tülekszik?
Azt sem tudja, hogy mi lesz itt!
Tolonganak békétlenül,
ám mindenki sorra kerül,
s beválnak- nem katonának,
csupán vegyes salátának.

Fésűs Éva: Vidám nyárutó

2011-08-10T19:01:00.000+02:00

Augusztusban már a nyár
kissé őszben sántikál,
ábrándozik, nem nevet,
falevelet, festeget.

Körte pottyan, totyakos,
már a sün is pocakos,
folton- folt a káposzta,
kofa viszi városba.

Dinnye feje szép kerek,
olyan okos, szétreped!
Nyuszi füle nagyra nőtt,
ha leül is, látni őt.

Szóló szőlő, kilenc tő,
őrzi madárijesztő,
széna, szalma, félkalap,
aki látja, elszalad!

Kányádi Sándor: Erdőn jártam

2011-08-10T18:54:00.000+02:00

Erdőn jártam,
málnát szedtem,
amit szedtem,
mind megettem,
üres a kaska,
mit csináljak,
mit mondjak anyámnak,
ha megkérdi,
hol a málna,
miért üres
a kosárka?
Azt mondjam-e,
jött egy medve,
amit szedtem,
mind megette?
Dehogy mondom,
megijedne.
Jujj!

Országhegyi Károly: Csupa csiga

2011-08-10T18:50:00.000+02:00

Csigaházban
csigabiga.
Csiga hátán
csiga ház.
Csupa csuda
dús csalitban
csiga lassan,
csendben csúszik
csiga meg a
csigaház.

Tarbay Ede: Nyári hónapok

2011-08-10T18:45:00.000+02:00

Június a nyárba topog.
Langyosodik már a homok.
Egyik napról másik napra;
Van cseresznye, retek, alma.

Júliusban jó a meleg,
pancsolni és úszni lehet.
Napsugaras kék az ég.
Aratásba kezd a nép.

Augusztus a nyár utója,
útra készül már a gólya,
a többi még zengi dalát.
Gyümölccsel van tele az ág.

Volt egyszer egy kis törpe...

2011-08-06T22:53:00.000+02:00

Volt egyszer egy kis törpe, beesett a gödörbe
( leguggolunk)

Szegény,szegény kis törpe,
( fejünket fogva,ingatjuk)

itt az orrát betörte.
( mutatjuk az orrunk hegyét)

A haragja szörnyű nagy,
(öklünket rázzuk)

mert az orra ilyen nagy.
(orrunkat a levegőben ujjunkkal nagyobbnak "rajzoljuk")

Szoboszlai Veronika : A fa születése

2011-08-06T22:47:00.000+02:00

Egy magocska kucorgott a földben.
(Leguggolunk, szemeinket becsukjuk, kezünket ökölbe zárjuk)

Csirát hajtott a sötétben.
( Továbbra is guggolunk, de szemünket kinyitjuk, és egyik kezünk mutatóujjat fölemeljük. Az lesz a kis csira.)

Elindult a napfény felé,
Kidugta a földből fejét.
(A kinyújtott mutatóujjunkkal azonos karunkat elkezdjük szép lassan fölemelni.)

Növekszik, növekszik,
Ágacskává cseperedik.
(Miközben a karunkat egyre magasabbra nyújtjuk, a guggolásból kezdünk fölállni.)

Magasabb lesz évről-évre,
(Mar majdnem teljesen fölálltunk.)

Megvastagszik a törzse,
(Egyenesen állunk, karunk magastartásban, de csak a mutatóujjunk van kinyújtva, a többi meg ökölben.)

Újabb ág hajt ki belőle,
(Most a másik karunkat is magastartásba emeljük.)

Majd még sok-sok kis ág.
(Mindkét karunk magastartásban, ujjaink széttárva, nyújtózkodjunk jó magasra.)

Így nőtt fel végre,
Állat, ember örömére.
(Karjainkkal, törzsünkkel hajladozzunk jobbra-balra mint a szélben a faágak.)

Kátay Béla: Hónapok számolása

2011-07-25T20:27:00.001+02:00

A januárt hóban töltöd,
februárban medve dörmög.
Márciusban a hó ritka,
az április bohóc-firka.
Május: nyílik száz virág,
kék ibolyák, orgonák...
Júniusban sokszor ázol,
júliusban vár a tábor.
Augusztusban dinnyét eszel,
szeptemberben diák leszel.
Októberben a lomb sárga,
zizegve hull le a sárba.
Zimankós a november.
s Télapót hoz december.

Fésűs Éva: Évszakok

2011-07-25T20:25:00.000+02:00

Gyorsan jött és ment a nyár;
virágpapucsban szaladt,
telerakta gazdagon
a gyümölcsöskosarat.

Szélcipőben jött az ősz,
fázós fák alatt osont,
míg a gazda szüretelt,
lepergett a sárga lomb.

Hócsizmában jött a tél,
nagy pehelybatyut cipelt;
megcsúszott a tó jegén,
fehér lett a rét, a kert.

Mezítláb jött a tavasz,
s akkora csodát csinált,
hogy kinyílt a gólyahír,
s kikeltek a kislibák!

Fehér Ferenc: Jókedvű hét

2011-07-25T20:24:00.000+02:00

Hétfőn és kedden
kacagó a kedvem.

Szerdán az álmok
színes szárnyán szállok.

Csütörtökön csókot
kap tőlem kacsótok.

Pénteken párom
palotába várom.

Szombaton szépen
szundítok a széken,

Vidám a vasárnap
folyók, völgyek várnak!

Csoóri Sándor: Hét nap

2011-07-25T20:22:00.002+02:00

Hétfőn
tökfödőt láttam
hét főn.

Kedden
paróka lengett
kenden.

Szerdán
szakállát nyeste
egy dán.

Csütörtök,
péntek, szombat-
három kisnyulat fogtak.

Vasárnap még elaludtam,
semmit, semmit nem álmodtam.

Bodnár István: Hónapforgó

2011-07-25T20:21:00.000+02:00

Január, február,
Kiscsizma hóban jár.

Március, április,
Röpköd a madár is.

Május és június,
Szobában ülni rossz.

Július augusztus,
Gyümölcsre van gusztus.

Szeptember, október,
Kell már a pulóver.

November, december,
Didereg az ember.

Veress Zoltán: Mosdóvers

2011-07-25T20:19:00.002+02:00

Illatos a mosdószappan,
Száz buborék van a habban:
Addig kenem fel magamra,
ameddig mind szertepattan.

És mire a legutolsó
buborék is szertepattan,
nem marad egy ici-pici
porcikám se megmosatlan.

Szabó T. Anna: Kézmosó-vers

2011-07-25T20:18:00.002+02:00

Cuk-ros, ra-ga-csos, ta-pa-dós, ma-sza-tos
ez a kicsi tappancs,
Hozd hát ide most, nos hát, gyere mosd,
adom is a szappant.

Hékás-békás! Fogd meg már!
Csúszós kis hal megtréfál!
Mosd meg gyorsan, egy-két-hár!

Jujj, jujj, de csikis!
Kicsúszik a szappan!
Hopp, már esik,
ide-oda pattan!

Hékás-békás! Nem megmondtam?
Nosza, gyerünk, csípd el,
kapd el gyorsan!

Lackfi János: Habfürdő

2011-07-25T20:17:00.000+02:00

Piszkot eszik a hab,
habot eszik a víz,
vizet a lefolyó,
ha kijön a dugó.

Devecsery László: Bársonyka

2011-07-25T20:15:00.001+02:00

Reggel volt, épp' reggeliztem,
a cicámra nem figyeltem.
Kicsi, s pajkos még őkelme:
bele is ült a zsebembe.

Onnan nézte, mit csinálok:
eszem, iszom, majd felállok,
a fürdőbe besétálok,
fogmosásnak nekilátok...

Fogmosáshoz semmi kedve,
nem is maradt a zsebembe'!

Fürgén ugrott, odébb szaladt,
el is bújt az asztal alatt...

Weöres Sándor: Fiúk, lányok

2011-07-25T20:13:00.000+02:00

Repülőt gyárt Jani, Feri,
Köszörül, kitalál.
Kicsi Kati nézegeti,
Ide áll, oda áll.

Sátrat épít Jani, Feri,
Kalapál, kiabál.
Kicsi Kata nézegeti,
Ide áll, oda áll.

Varrogat a Teri, Bözsi,
Jár a tű, a fonál.
Kicsi Laci nézegeti,
Ide áll, oda áll.

Főzöget a Teri, Bözsi,
Van ebéd, tele tál.
Kicsi Laci beleszagol,
Ide áll, oda áll.

Arvid Lydecken: Gyerekek dala

2011-07-25T20:10:00.000+02:00

Olvass nekünk, édesanya,
valami nagyon szépet,
hőstettekről, csillagokról,
kék szigetről meséket.

Mesélj nekünk a folyókról,
mik messze kanyarognak,
tündéres áfonyás dombról
s boldogságról hosszan!

Mesélj, miről dalol a madár,
miről zúgnak a nyírfák,
miért szálldos
a virághoz
a lepke, mondd el titkát.

Olvass nekünk, édesanya,
míg nem növünk nagyra.
Örömet így mi is szerzünk
esténkint, ha összejövünk,
majd neked felolvasva.

Rendes gyerek

2011-07-25T19:29:00.000+02:00

Rendes gyerek minden reggel
Megmosakszik jó,friss vízzel.
Megmossa az arcát,nyakát,
Fülecskéjét,mind két karját.

Fogait is megkeféli,
Haját szépen megfésüli.
A ruhája mindig tiszta,
Úgy indul az óvodába.

Oravecz Imre: Óvónéni otthona

2011-07-25T19:27:00.001+02:00

Óvókonyhában óvó ételt főz óvónéni,
óvószobában óvókönyvet olvas óvóbácsi,
óvófolyosón áll az óvófogas,
óvófürdőszobában van az óvóvécé,
óvóvirág nő az óvócserépben,
óvóóra óvóidőt mutat az óvófalon,
óvófüggöny lóg az óvóablakon,
óvótányérból óvótejet iszik az óvócica,
óvószekrényben óvóruhát rág az óvóegérke,
óvóhangon beszél óvóbácsival óvónéni,
óvópuszit ad óvónéninek óvóbácsi,
óvógólya hozza az óvógyereket.

Kiss Ottó: A játékban az az igazságos

2011-07-25T19:16:00.000+02:00

A játékban az az igazságos,
hogy bármi lehetek.

Ha akarom, orvos,
ha akarom, beteg,
ha akarom, kalauz.

A játékban csak az
nem igazságos, ha
Márió is éppen az akar lenni,
ami én. Olyankor
mindig folyó leszek,
kilépek a medremből,
és mindenkit elöntök:
az orvost, a beteget
és még a kalauzt is.
Csak pont Máriót
nem tudom elönteni,
mert ő akkor mindig hajó lesz.

És ez az, ami a játékban
nagyon nem igazságos.

Kiss Benedek: Hol teremnek a gyerekek és az óvónénik?

2011-07-25T19:14:00.002+02:00

Az óvodában az a jó,
hogy ott terem a sok gyerek,
és ott teremnek az óvónénik,
akiket én mind ismerek.

Közöttük zöldellek éni is ám,
mint a szomszéd kis kertjében
ha alma nő az almafán
(bár én körte vagyok, érzem).

Csak azt tudom, édes vagyok,
mert este otthon ha lefekszem,
apu, anyu mind azt mondja:
aludj szépen, édes szentem!

Juhász Magda: Óvodai mocorgó

2011-07-25T19:13:00.000+02:00

Jár a lábam, jár a kezem,
és én ezt észre sem veszem.
Óvó néni olykor rám szól:
-Elég már a mocorgásból!
Aludni kell, vagy épp' enni,
de oly nehéz jónak lenni.

És a lábam, és a kezem
mindig külön jár az nekem.
Aludni kell. Tudom én is,
de a lábam rugdal mégis.
A kezem se szófogadó,
szamárfület mutogató.

Minden gyerek rajtam nevet,
csak az óvó néni szeret.
Megsúgtam a titkot néki:
-Jó vagyok én óvó néni,
csak a lábam és a kezem,
nem fogad szót soha nekem.

Zagyva Mária: Katica bogárka

2011-07-25T19:11:00.001+02:00

Ugyan bizony merre száll
Katica bogárka?
Talán csak nem siet a
Szitakötőbálba?

Lepketaxira ülök
És utána repülök.
Fülelek, figyelek:
Vajon merre mehetett?

Hét országon, félvilágon
Repülök utána,
Ejnye-ejnye hová tűnt
Katicabogárka?

Erre menni látta?
Azt mondta a cinege,
Ő is éppen várja.
Fülelek, figyelek,

Vajon merre mehetett?
Kásahegyen, cukorréten
Átrepültem érte,
Tegnap este azután

Megtaláltam végre!
Meseország kapujába'
Bodzafa csárdába'
Méhecskékkel ebédelt.

Barabás Éva: Szilvásgombóc

2011-07-21T13:44:00.000+02:00

Vers indítása

Kabátot akart a szilva,
Tudta, ez neki nincs tiltva.
Töprengett, hol vegyen,
Hogy szép és jó legyen?
Hopp, megvan. - gondolta.
S bebújt egy gombócba.

Gyere tavasz...

2011-07-21T13:20:00.000+02:00

Gyere, tavasz,
Várva várlak,
Hozz zöld ruhát
Fűnek, fának!

Fújj, szél, meleg szél,
Jön a tavasz, fut a tél!

Erdő mélyén két törpe...

2011-07-21T13:18:00.000+02:00

Erdő mélyén két törpe, (két kezével a feje tetején háromszöget, vagyis törpesapkát mutat)
ülnek egy nagy gödörbe.
"Én is törpe, (magára mutat)
te is törpe, (másikra mutat)
Ketten sose veszünk össze.

Kemény dió, mogyoró...

2011-07-21T13:16:00.002+02:00

Kemény dió, mogyoró,
kis mókusnak ez való.
Odújába elrakja,
Télen elropogtatja.

Kicsi mag a föld alatt...

2011-07-21T13:10:00.001+02:00

Kicsi mag a föld alatt - Két öklünket egymás felé fordítva összetapasztjuk.
Napsugarat hívogat.
Ha a tavasz közeleg,- Az egyik kéz mutatóujjával eljátsszuk a csíra növekedését.
Pici csíra növöget. - Másik kezünkkel, ujjainkat lefelé fordítva mutatjuk, hogyan kapaszkodik a gyökér.
Kapaszkodik a gyökér.
Kis növényke fényre ér, - A csírából zárt tenyérrel levélke lesz...
Nő a szára, levele, - Karunkkal fölfele kúszunk
Nyújtózkodik fölfele.
Bimbót ringat, szirmot nyit, - Nyújtott ujjainkat összezárva bimbót formálunk,
Illatával beborít. - azután lassan kinyitjuk tenyerünket, ujjainkat széttárjuk.

Fésűs Éva A pitypang bóbitája

2011-07-04T17:52:00.002+02:00

Tücsök úrfi a hegedűjét hangolta, és körülnézett a réten, hogy melyik virágnak muzsikáljon. Megakadt a szeme a pitypangon. Igazán bájos volt, amint sárga szoknyáját lobogtatta, libegtette, játszi szélben teregette, pipiskedve hajladozott, bogárkáknak bólogatott.
A hőscincér kipödörte hosszú bajuszát, ha arra sétált, de még a harcias szarvasbogár megszédült a közelében. A pitypang remegett a boldogságtól:
-      Ó, de szép lehetek! Mindenkinél szebb!... Mosolyog rám a nap, körültáncolnak a lepkék, és örül a harmatcsepp, amely a szoknyámra hull! Milyen jó élni!
A tücsök naphosszat erről hegedült, és a hiú pitypang öntelten hallgatta. Egyszer aztán még gyönyörűbb akart lenni. Elhatározta, hogy felteszi hófehér bóbitáját, hadd ámuljanak – bámuljanak ezek a botladozó bogarak, és hadd irigykedjék a többi virág, hogy neki ilyen is van!
Vigyázva ringatta pelyhes fejecskéjét, és jó magasra emelte, hogy mindenki lássa. Éppen akkor szaladt arra egy pajkos szellő. Belekapott a fehér bóbitába, megcibálta, és huss! - magával sodorta. Repültek a pici bolyhok szanaszét, szem nem követhette őket. A pitypang ott állt kopasz fejecskéjével a rét közepén, és sikoltozva hajladozott a szél után:
-       Add vissza! Hozd vissza! Gonosz szellő, fújd vissza!
De hol járt már akkor az a szél!...
A pitypang gyökérlábaival mérgesen rugdalta a földet:
-       A bóbitámat akarom! Hozzátok vissza a bóbitámat!
Könnye hullott, mint a záporeső, úgy szégyellte magát dísztelenségében. A tücsök nagyon megsajnálta és így szólt:
-       Ne búsulj kis virág, majd én megkeresem azt a bóbitát.
Azzal mindjárt útnak is eredt. A pitypang pironkodva mélyre hajlott, hogy elrejtse magát a kíváncsiak elől, és türelmetlenül számolgatta a fűszálak zizzenését, amíg a tücsök vissza nem jött. Igen ám, de üres kézzel!
-       Ó te ügyefogyott! Hát mégsem találtad meg? - zokogott keservesen a pitypang.
-       De bizony megleltem - felelte vígan a tücsök -, csakhogy azt már soha többé nem teheted a fejedre!
-       Még hogy én kopasz maradjak? - kiabált a pitypang. - Mi történt a bóbitámmal?
-       Minden pelyhén egy-egy magocska vitorlázott, és már valamennyien beleültek a tóparti, puha földbe. Jövő tavaszra kikelnek, és szakasztott olyanok lesznek, mint te.
-       Mint én?
-       Ugyanúgy teregetik szirom-szoknyácskájukat, örülnek a nyárnak, az éltető napsugárnak. Hát nem csodálatos?
-       Hiszen akkor azok az én virág-gyermekeim!
-       Úgy bizony. És talán közöttük is akad majd olyan, aki csak szép és büszke akar lenni, semmi több – amíg a bóbitáját el nem viszi a szél.
A réti virágok összenéztek. A pitypang nem tudott válaszolni, mert valami meleg nedvecske hirtelen a torkára szaladt. Azután a füvek halkan lábujjhegyre álltak, úgy hallgatták a tücsköt, aki újra hegedülni kezdett. És mindenki megértette, hogy miért éppen most hegedüli a legszebbik dalát, amikor az már minden szépségét elhullatta.

Zelk Zoltán: Nyár

2011-07-04T17:43:00.000+02:00

Tudjátok-e, mit énekel
a csobogó kis patak?
„Gyertek, igyatok vizemből,
szomjas madarak!”

Tudjátok-e, mit zizegnek
a réten fűszál, virág?
„Gyertek hozzám lakomára,
megéhezett barikák!”

Tudjátok-e, mit susognak
az erdőben a lombok?
„Gyertek aludni árnyamba,
ti elfáradt vándorok!”

S tudjátok-e, mit énekel
fáradt vándor és madár?
„Szép az erdő, szép a mező,
gyönyörű a nyári táj!”

Peti, Kati...

2011-07-03T10:14:00.000+02:00

Peti, Kati, Böske,
guggoljatok,
csüccs le!

Mozgás hozzá:
Tedd csípőre a kezedet, és guggolj le!

Napsugaras...

2011-07-03T10:11:00.000+02:00

Napsugaras nyárban,
nyújtózik a nyárfa.

Mozgás hozzá:
Karod legyen magastartásban!
Döntögesd a törzsed jobbra, balra!
Végezd ütemesen, kísérd mondókával!

Béka, béka, béka...

2011-07-03T10:07:00.002+02:00

Béka, béka, béka,
brek, brek, brek.
Vasvillával kergetlek.

Hosszú lábú gólya bácsi....

2011-07-03T10:06:00.000+02:00

Hosszú lábú gólya bácsi,
mit akar ma vacsorázni?
Békacombot, breke-ke,
ugye bizony jó lenne?

Hess el sas... - sas utánzása

2011-07-03T10:02:00.002+02:00

Hess el sas,
sastollas,
akkor vagy te
hatalmas,
mikor libát lophatsz.

Lévay Erzsébet: Farsangi fánk

2011-06-22T22:02:00.000+02:00

Fánkom, fánkom,
szalagos fánkom,
de jólesik
tégedet látnom!
Hát még, hogyha
illatod érzem,
bolondulok
érted egészen!
Szép vagy, jó vagy,
ó, de szeretlek-
éppen ezért
menten megeszlek!

Zelk Zoltán: Mikulás bácsi csizmája

2010-11-28T21:49:00.000+01:00

A hófehér, szikrázó országúton, ami az eget összeköti a földdel, s ami fölött úgy szálldosnak a csillagok, mint a falevelek, egy nagyon öreg, jóságos bácsi haladt lefelé. Az út szélén álldogáló, hólepte fák összesúgtak mögötte:
– Viszi már a jó öreg Mikulás a sok ajándékot!
Mert bizony ő volt az, a jó gyerekek öreg barátja, aki akkorákat lépdel csizmáiban, hogy egyetlen éjszaka bejárja a világ összes városait és falvait. S akinek puttonyából sohasem fogy ki az édesség, jut abból minden jó gyerek cipőjébe.
Most is alig lépett hármat-négyet, már lent volt a földön, és körülnézett, hogy melyik ablakban talál gyerekcipőt. Ahogy nézdegélt, észrevette, hogy valaki alszik az utcai padon. Odament hát hozzá, hogy megnézze, ki lehet az a szegény, aki ilyen hideg téli éjszakán az utcán húzza meg magát. Egészen föléje hajolt, és bizony majdnem elsírta magát a jóságos öreg. Megismerte az alvót. Sok-sok évvel ezelőtt cukrot és csokoládét vitt neki, s másnap még az égbe is fölhallatszott, ahogy nevetett örömében. De ez már régen volt, azóta felnőtt ember lett barátjából, s íme, most itt fekszik a hideg, decemberi éjszakában.
Nem sokáig gondolkodott Mikulás bácsi, levette puttonyát, és megtöltötte az alvó zsebeit csokoládéval és mogyoróval. Aztán piros köpenyét is ráterítette, hogy ne fázzon, s mikor észrevette, hogy milyen rosszak a cipői, levette mérföldjáró csizmáit, és ráhúzta a szegény ember lábára. Aztán szomorúan és mezítláb ment tovább, hogy elvigye ajándékait a gyerekeknek.
S míg a jó öreg Mikulás vándorolt a messzi városokban, az alvó ember álmodni kezdett a piros köpeny alatt. Azt álmodta, hogy ismét gyermek lett, puha paplan alatt alszik, s cipői cukorral telerakva ott állnak az ablakban. S míg álmodott, az útszéli, kopár fák föléje hajoltak, és megvédték a széltől, a csillagok pedig egészen föléje szálltak, és simogatva melegítették az arcát.
– Álmodj, csak álmodj! – susogták a fák, zizegték a csillagok.

S ő álmodott. Álmában elmúlt az éjszaka, szép, világos reggel lett, s annyi cukor és csokoládé került elő a cipőből, hogy az asztalt is telerakhatta volna vele. Milyen boldog volt álmában, istenem, milyen boldog! A fák és a csillagok mondogatták is egymásnak:
– Csak föl ne ébredjen, míg ki nem tavaszodik…
De véget ért az álom, és véget ért az éjszaka, s a szegény ember csodálkozva látta magán a köpenyt és a csizmát. S mikor zsebébe nyúlt, azt hitte, a tündérek játszanak vele, azok töltötték meg ennyi jóval a zsebeit. Hát még mekkora lett csodálkozása, mikor a cukor és a mogyoró mind pénzzé változott zsebeiben. Csengő aranypénz lett valamennyiből, s most már vehetett házat, ruhát magának, s olyan lett az egész élete, mint egy álom. Úgy nevetett megint, mint gyerekkorában. Mikulás bácsi boldogan hallgatta a nevetést. S a tündérek a jó öreget, miért jött vissza mezítláb a földről. Mikulás bácsi nem felelt, csak szelíden belemosolygott hófehér szakállába.

Homoki Nagy Katalin: Az ÁLMOS SZÉL

2010-11-12T17:57:00.002+01:00

Tudjátok-e, hol alszik a szél? Elmesélem nektek.
Sokféle szé fúj a Földön... Van köztük szelíden simogató langyos esti szellő; dolgos, szélmalmot forgató; s van várva várt, esőt hozó, s van viharos is. Kellemetlen a böjti negyvennapos szél, de van egészen gonosz is: házakat fölkapó, fákat kicsavaró orkán!
A mi szelünk fiatal volt, széles és kicsit komisz. Hol túl sokat markolt, hol keveset fogott. Néha túl erősen fújt, máskor meg hamar elfáradt. Szerette bosszantani a fákat, csavargatni az ágaikat, leszórni a madárfészkeket. Ha olyan kedve támadt, felkorbácsolta a tavat, úgy, hogy a halak alig láttak az iszapos vízben. Az embereket is megharagította; kedvenc szórakozása volt olyan gyorsan csapkodni az ajtókat, ablakokat, hogy az üveg is kitörjön belőlük. A szélkakast pedig addig forgatta körbe-körbe, amíg szegény majd leszédült a kéményről.
Így ment ez egész nyáron. Félt már tőle az egész határ.
De lassan megjött az ősz, s a kis szél is fáradni kezdett. Egyre lassabban tekergőzött, egyre lejjebb szállt, hangja is megcsendesedett. Szeretett volna elnyúlni valahol, s hosszú álomba merülni.
Így hát elindult szálláshelyet keresni magának.
Eszébe jutott a tó, selymes kék vizével. "De jót fogok aludni rajta!" - gondolta. Ahogy odaért, szépen elfeküdt a víz tetején. Igen ám, de a tó felismerte régi ellenségét, felborzolta a tükrét, halai felkavarták az iszapot. A tó hullámzani kezdett, egyre erősebben dobálta hátán a szelet. S mikor a haragos, tarajos hullámokat meglátta a szél, inába szállt a bátorsága, gyorsan menekülni kezdett, nehogy belefulladjon a habokba.
Futott, futott. A tó még esőt küldött utána. Végre elért az erdőbe. Elbújt az öreg tölgyfa koronájába, a lombok közé. "No, itt végre kifújom magam!"- fütyörészte. De nem sokáig lehetett nyugta itt sem! A madarak, akiket korábban kirázott a fészkükből, ráismertek. Körülfogták, csipkedték. A tölgyfa jól megkapaszkodott gyökerével a földbe, megfeszítette erős törzsét, s addig rázta a szelet, míg az hopp, leesett a földre, rohant-rohant a hegy felé.
Ahogy közeledett, a hegy sziklákat kezdett görgetni feléje, hogy betemesse. Innen is iszkolnia kellett. A falu felé vette az útját. Már alig volt jártányi ereje. Gondolta, az emberek majd csak befogadják. Beosont az első ház ajtaján, hogy lerogyjon a nagy fotelbe. De már ugrani is kellett ki az ablakon, mert a házigazda söprűvel fogadta.
Ekkor már szepegett a kis szél, kócos fejét lehajtva oldalgott a réten. Nagyon megbánta minden csínyét. Könnyei megöntözték a szomjas virágokat. A virágok meg is kérdezték:
- Ki vagy te, kedves vendég?
- A szél nem akart hinni a fülének. Nagy nehezen elmesélte, miért sír, hogyan járt, mennyire fáradt. A rét megsajnálta, s elhitte a szélkölyök suttogását, hogy meg akar változni.
- Jól van, jól, ne sírj már! Én segítek rajtad! Tudod mit? Bújj be szépen füveim, gyökereim közé, ott senki nem fog rád találni!
Így is történt. A fáradt, álmos kis szélgyerek bebújt a rét alá, betakarózott a füvekkel, virágokkal, s nyomban el is nyomta az álom. Igen ám, de szép fehér haja kint maradt. Puha szálai finoman hajladoztak a levegőben. Amikor az emberek meglátták, elnevezték árvalányhajnak.
De ugye, ti is tudjátok, hogy amelyik réten árvalányhaj fehérlik, ott halkan kell lépkedni.

Sebők Éva: AZ ALMA MEG A KERTI MANÓ

2010-11-03T18:18:00.000+01:00

Hajnalban vadlibák húztak el a kert fölött. Alacsonyan repültek, s hát látták, hogy az almafán egy alma búslakodik árválkodik egyes-egyedül. Teljesen zöld volt.
Hát te még itt vagy?! - kiáltottak rá. -Nem tudod talán, hogy mögöttünk hószár-nyakon közelít a félelmetes, hideg tél? Egy-kettő, bújj a kamrába!
Szegény alma nagyon megrémült, és ijedtében még jobban elzöldült. Mitévő legyen? Hiszen ment volna ő szívesen a kamrába, de nem szedték le, mivel olyan halvány az orcája.
-Szél, szél, lökj le, kérlek, a földre! - könyörgött A szél jól szemügyre vette az almát.
- Nem vagy még elég piros- dörmögte -, de hát semmi közöm hozzá. Ha úgy kívánod, lelöklek a földre.
Jó nagyot fújt, és megrázta az almafát.
Az alma lepottyant, és hosszan gurult a fűben. Épp arra ment a kerti manó. Pókhálóból volt a zekéje, nagy, kerek szalmakalapot viselt a fején. Megbotlott az almában.
-Hát te mit keresel itt? -kiáltotta. - Nem tudod talán, hogy a vadlibák mögött hó-szárnyakon közelít a félelmetes, hideg tél? Bármely pillanatban beronthat a kertbe. Gyorsan bújj a kamrába!
-Bújnék én örömest -mondta az alma-,de nem tehetem. Nincs még pír az orcámon, nem akarnak befogadni.
-Hát ezen igazán könnyű segíteni ! -kacagott fel vidáman a kerti manó. Várj csak egy cseppet!
Száraz fűszálakból fürgén ecsetet kötött, arany napsugarakat olvasztott egy ketté-tört mákfejbe, jól elkeverte frissen szedett hajnali harmattal, s gyönyörű, kicsattanó piros-pozsgásra festette a sápadt alma pufók orcáját.
-Köszönöm, köszönöm! -hálálkodott az alma, és felderült.
Hevert a szép piros alma a fűben. Gyerekek jöttek a kertbe, észrevették, odaszaladtak.
-Nézzétek, milyen gyönyörű alma!
Gyorsan felkapták, vitték a kamrába, szépen beillesztették a többi alma közé, a polcra, s hát egy se volt oly szép, ő volt mind közt a legnagyobb, legkövérebb, legpirosabb, leggyönyörűbb!
Vidáman kuksolt a polcon. Jöhet már a tél!

Herczeghalmi Mária: Mikulás

2010-11-01T19:28:00.000+01:00

Szállingózni kezd a hó,

Merre járhatsz Télapó?

Száncsengődet halljuk már,

És mindenki téged vár.

Mindannyiunk barátja,

Mit raksz a kis csizmákba?

Diót, almát, mogyorót,

Vagy kis csokitélapót?

Találgatni olyan jó,

Amíg megjössz, Télapó!

Zelk Zoltán: Őszi mese

2010-10-25T20:06:00.000+02:00

Egy magas fa legfelső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú volt. Hiába jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel.
-Miért nem hintázol velem? - kérdezte a szellőcske. -Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást!
A falevél erre sírva fakadt.

-Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom. Azelőtt reggelenként arany napsugárban fürödtem, és fecskesereg köszöntött vidám jó reggelt. Most se napsugár, se fecskék. Hová lettek, miért hagytak el? Nézd az arcom, a nagy bánattól egészen megöregedtem, már ráncos is, az esőcseppek naphosszat elülhetnek benne!
A szellő megsajnálta a falevelet. Megsimogatta, vigasztalta, de az zokogott, hogy leszakadt az ágról, és hullt a föld felé.
Nem baj, ha meghalok - gondolta - úgysem ér már semmit az életem.
De a szellő nem hagyta kis barátját: szárnyára vette, s azt mondta:
-Oda viszlek, ahová akarod! Merre repüljünk?
De a falevél bizony nem tudta.
Éppen akkor egy kismadár szállt a fára. Csodálkozott, hogy nem találta ott a falevelet; máskor már messziről integetett neki, alig várta, milyen híreket hoz.
-Ott van a kismadár - ujjongott a falevél, - akivel beszélgetni láttál. ő megígérte, hogy hírt hoz a fecskékről, talán már tudja is, merre kell utánuk menni!
Odarepültek hát hozzá. A kismadár elmondta, hogy egyik pajtása látta, mikor a fecskék összegyűltek s elhatározták, hogy itt hagyják ezt a vidéket, s elindulnak tengerentúlra. Azt beszélték: ott mindig aranyos napsugár ragyog.
-Menjünk utánuk-könyörgött a falevél.
A szellő nem kérette magát. Szálltak hegyen-völgyön, erdőkön, mezőkön, míg csak a tengerhez nem értek. Azon is átszálltak, mikor egy fecske suhant el mellettük. Rögtön észrevette a kis falevelet, aki több társával együtt olyan kedves házigazdája volt. Örömében gyorsan összehívta a fecskéket; de mire odaértek, a falevél már nagyon fáradt volt. A fecskék szépen rátették a csillogó tenger hátára. Ott himbálódzott a ragyogó napsütésben. A fecskék énekeltek, a napsugár mosolygott, a szellő duruzsolt.
-Most már boldog vagyok - sóhajtotta a kis falevél, aztán álomba ringatta a tenger.

Piros alma csüng a fán

2010-10-16T06:33:00.002+02:00

Piros alma csüng a fán,
Szakítsd le, te szép leány!
Leszakítom, megeszem,
Mert az almát szeretem.

Benedek a madárijesztő

2010-10-10T22:31:00.002+02:00

Tavasszal a szőlőskertben igen sok a munka: metszeni, kapálni, kötözni, gyomlálni.

A szorgos munkát meghálálja a szőlőtőke. Hosszú indákat növeszt, levelet hajt, szőlőfürtöket nevel.

Mikor Bálint gazda minden munkát elvégzett a szőlőben, elégedetten dörzsölte össze a kezét.

– Legyen elég eső, melegen süssön a nap, ettől lesz jó édes a szőlő.

A kerítés tetejéről vidám madársereg figyelte minden mozdulatát. Alig várták, hogy Bálint gazda odébb álljon, máris ellepték az egész kertet. Törte is a fejét a gazda, hogyan óvhatná meg az édes szőlőszemeket a seregélyektől.

– Amíg a kertben dolgozom, nem mernek közelebb jönni, de amint hátat fordítok birtokba veszik a kertet. – morfondírozott.

Egy langyos tavaszi napon a kalapját egy szőlőkaróra tette, és ott is felejtette. A seregélyek nézegették, kerülgették az ismerős kalapot, találgatták hol a gazda, alatta vagy már haza ballagott? Közeledni nem mertek, csak messziről pislogtak, csicseregtek, csiviteltek, izgatottan tanácskoztak. Bálint gazda ekkor a homlokára csapott.

– Megvan a megoldás! Madárijesztőt kell készítenem! Az majd elriasztja a szemtelen seregélyeket.

Azonnal munkához látott, de szeme sarkából a madarakat leste. A seregélyek érdeklődéssel figyelték a szokatlan munkát, de a biztonságos kerítést nem hagyták el.

Bálint gazda jókora karót vert a földbe, a szőlőtőkék közé.

– Még egy szőlőt ültet – csicseregtek a madarak – juj de jó!

Egy kisebb zsákot szalmával tömött ki, s a karó tetejére kötözte. Ez lett a feje. Erős ágból kart kötözött hozzá, s elnyűtt kockás ingébe bújtatta. Ócska nadrágját a derekára szíjazta, kihízott zakóját a hátára terítette, kedvenc kalapját a fejébe nyomta. Tintával nagy szemeket festett az arcára, krumpli orrot, és nevetős szájat is pingált hozzá.

– Kész is van! – szedte össze a szerszámait a gazda, s mert rend a lelke mindennek, a helyére tette őket.

Hát a neved mi legyen? – gondolkodott Bálint gazda. Hiszen ma van a tavasz első napja Benedek! Legyen ez a te neved. Aztán vigyázz ám a szőlőre. Ha majd édesednek a szőlőszemek, kergesd el a seregélyeket.

A madárijesztő csak mosolygott, bambán ingatta a fejét és bámulta a tágas világot. A seregélyek nézegették, méregették, de közelebb repülni nem mertek. Később kicsit bátrabban kerülgetni kezdték, s hogy a madárijesztő nem mozdult, elszemtelenedtek. Rászálltak a kalapjára, a vállára telepedtek, s vidáman csiviteltek, sütkéreztek a tavaszi napsütésben. A madárijesztő csak mosolygott, örült a népes társaságnak, hallgatta a kismadarak csivitelését.

– Ki vagy te, és mi a neved? – kérdezték a kismadarak.

– Madárijesztő vagyok, Benedek a nevem – felelte a madárijesztő – és az a dolgom, elijesszem a seregélyeket.

– Ez aztán a fontos feladat – bólogattak elismerően a seregélyek.

– Csak tudnám, hogy milyenek a seregélyek? – sóhajtott a madárijesztő. – Rögtön elriasztanám őket.

– Hát a seregély nagyon veszedelmes állat – kezdték a kismadarak, és huncutul egymásra kacsintottak.

– Szőrös bundája van – mondta az egyik.

– Két hegyes fül van a feje búbján – mondta a másik.

– Nagy sárga szeme villog a sötétben – így a harmadik.

–Négy puha talpán oson a szőlőben, és ha megéhezik, karmait kiereszti és levadássza az érett szemeket. – egészítette ki a negyedik.

– Juj de félelmetes– borzongott a madárijesztő – most már biztosan felismerem. Teltek múltak a napok. Hol esett az eső, hol sütött a nap, máskor meg fújt a szél. A szőlőszemek nőttek, növekedtek, kizöldültek, megpirosodtak egyre édesebbek lettek. Mikor már az édes illat a darazsakat is a szőlőbe csalogatta, a seregélyek csipegetni kezdték a zamatos szemeket.

– Mit csináltok?– kérdezte a madárijesztő elképedve.

– Ellenőrizzük a szőlő minőségét – feleselték a seregélyek – érett vagy savanyú, ezt nekünk tudnunk kell.

Amint gondtalanul csipegetnek, szemezgetnek, egyszer csak arra lopakodik a macska. Benedek a madárijesztő éberen figyelt.

– Szőrös a bundája, hegyes a füle, villog a szeme. Puha talpacskáján hangtalanul közeleg. Meglapul a levelek alatt, talán éppen az érett szőlőre vadászik. – gondolta. Azonnal el kell kergetnem, meg kell mentenem a termést! Hangosan pedig így kiáltott.

– Huss, huss seregély, ne dézsmáld a szőlőt!

A macska felkapta a fejét a csodálkozástól.

– Nekem mondod, hogy ne dézsmáljam a szőlőt? Én a macska vagyok! Nem szeretem a szőlőt. Én a seregélyeket szeretem megenni.

– Ne hazudj seregély, felismertelek! – kiáltott mérgesen a madárijesztő a macskára.

A seregélyek a lármára szétrebbentek, kerítés tetejére, szőlőkaró csúcsára menekültek.

– Nyaú – prüszkölt mérgesen a macska. – Most szétkergetted a vacsorámat! Mehetek megint egerészni! Azzal felborzolta a farkát, és sértődötten a pince irányába sétált. A seregélyek bűnbánó képpel hallgattak. A madárijesztő sem szólt egy szót sem, csak az esti szellő lengette a leveleket, cirógatta a fürtöket.

– Becsaptatok – mondta nagysokára a madárijesztő.

– Ne haragudj – csicseregték a madarak és a vállára szálltak. Mi vagyunk a seregélyek, bennünket kell elkergetned, mert imádjuk az édes szőlőt csipegetni.

– Jól van, nem haragszom– enyhült meg a madárijesztő. – De most mit tegyek?

– Tudod mit?– élénkültek fel a seregélyek. – Amiért megmentetted az életünket a macskától, megígérjük, hogy csak a lehullott szemek csipegetjük fel.

– Rendben van, áll az alku! – derült fel a madárijesztő.

Néhány nap múlva Bálint gazda szüretelni jött a szőlőskertbe.

– Mi újság Benedek! Megvan még a termés? – kiáltott oda jókedvűen a madárijesztőnek.

– Megvan minden, híja nincsen – bólogatott Benedek és a kismadarakra kacsintott.

A gazda csodálkozott, hogy a termés hiánytalan.

– Derék legény vagy Benedek barátom – vágta hátba a madárijesztőt. – Jövőre is te őrzöd a termést.

A seregélyek ijedten rebbentek széjjel és csivitelve köröztek Benedek feje felett. Csak a macska ült fancsali képpel a pinceablakban.

– Benedek! – A seregélybarát macskaijesztő – és vágyakozva figyelte a vidáman repkedő madarakat.

Írta: Szegőné Lévai Éva óvodapedagógus

Sarkadi Sándor Köszöntő

2010-10-07T22:32:00.002+02:00

Múlik az idő, őszre jár, de fénylik még a napsugár.
aranyat szór és meleget, örüljenek az öregek.
Az őszidő is szép lehet, kívánunk hosszú életet.
Maradjatok még itt velünk, jövőre újra eljövünk.

Tamás István: Gyermeknapra

2010-10-07T22:09:00.000+02:00

Megtelnek a játszóterek,
mókázik most minden gyerek.
Körbe állnak, énekelnek,
zsákba futva versenyeznek.

Székre állva lángost esznek,
szemük, szájuk lekváros lesz.
Boldogok most kicsik, nagyok,
ünneplik a gyermeknapot.

Fecske Csaba - Bajusz

2010-10-07T22:00:00.000+02:00

Egyszer vót, hol nem vót,
Ha nem vót is régen vót:
A nagyapám bajusza
Nem fért be a faluba.
Ha nem fért,hát levágták,
hét kaszával kaszálták,
Kaszálták,kuszálták,
Három hétig csupálták.
Nagyapám csak kacagott,
S három boglya bajuszáért
vett egy szopós malacot!

Veress Miklós: Nagyanyó hintaszéke

2010-10-07T21:57:00.000+02:00

Élt egyszer egy nagyanyó,
nagykendős és pirinyó.
Bibliát is lapozgatott,
és csak ritkán panaszkodott.
Kérem szépen,
nekem miért nincs hintaszékem?

Mondta a Nap: Nagyanyó,
hidd el neked így a jó.
Mondta a Hold: Nagyanyó,
arcod így is aranyló.
Mondta csillag: Nagyanyó,
mosoly ringat, mint hajó.

Egyszer ez a pirinyó,
de nagykendős nagyanyó
kedvetlen lett és kesergő.
Felelj gyorsan, Kerekerdő:
Melyik fádat adnád nékem,
abból legyen hintaszékem?

Mondja nyárfa: hajlok szélnek,
másra hiába is kérnek.
Zúg a fenyő: égig érek,
nem vagyok jó hintaszéknek.
Szól a tölgyfa, az utolsó:
nem lennék más, csak koporsó.

Lehullt barack és dió,
mosolyog a nagyanyó:
Neked teremni a jó,
nekem ringani a jó.
Ezért lett aztán az ég,
nagyanyóknak hintaszék.

Iványi Mária: Nagyanyónak

2010-10-07T21:53:00.001+02:00

Halkan, puhán
Szirom pereg
Simogatja
Öreg kezed.

Piros szegfű
Halvány rózsa
Téged köszönt
Nagyanyóka.

Jankovich Ferenc: Szalmapapucs

2010-09-24T20:46:00.000+02:00

Ki minek örvend jobban?
Krisztina még a szalmapapucsnak
örvend ám igazán!
Mert az villog a lábán.
Repked benn a kis angyal,
könnyebb, mint az aranyszárny.

Repked a kis láb - csisz-csosz! -
Majd ide, majd oda surran,
csókot visz anyukának,
hajnali édest - cip-cup! -
s apukának jó reggelt,
nagy pacsit, égi mosolygást,
hoz cigit is, örömest,
ad tüzet és hamutartót,
hozza a postát - csisz-csosz! -
s dalt dudorász a szentem,
(költi, mint a poéta!)

"Nézd, apa, rajtam a szalmapapucs,
olyan édes, kedves, drága papucs,
és úgy szeretem, mert szalmapapucs,
mert szalmából van ez a papucs,
abból csinálták...
Van neki orra, és van szeme, szája.
Ez az én papucsom, ez a szalmapapucs,
ez az édes, kedves, drága..."

Leveti, szívéhez szorítja,
földobja, csókolja, imádja,
öltözteti babaruhába,
aztán lefekteti az ágyba,
mert drága papucs,
mert szalmapapucs,
mert szalmából van ez a papucs. -
De csengetnek, lábára kapja,
hipp-hopp!
villog a szalmapapucsban a lába.

Jankovich Ferenc: Sió

2010-09-24T20:19:00.000+02:00

Te
kék
folyó!
Te
szép,
te
jó!

Oly
jó,
ha
jő
hajó!

Jankovich Ferenc: Serkenj fel!

2010-09-24T20:02:00.001+02:00

Serkenj fel, kegyes nép,
mosolyog a hajnal -
nehéz álmaidból
serkenj víg mosollyal!

Hányd el már, vesd el már
százados batyúdat,
mutasd a világnak
a te szép arcodat.

Mutasd meg híredet,
mutasd meg nevedet,
mutasd a világnak
a te szép arcodat.

Mutasd meg híredet,
mutasd meg nevedet,
mutasd a világnak
munkás két kezedet.

Víg akaratodat,
jó termő kedvedet.
Serkenj föl, kegyes nép,
az isten teveled.

Az isten teveled:
mert tiéd az ország,
tiéd a hatalom,
tiéd a szabadság.

Amennyi könnycsepp volt
magyarok szemébe:
annyi áldás szálljon
magyar nép fejére!

Amennyi csillag van
az ég tetejébe;
annyi áldás szálljon
magyar nép fejére!

Serkenj fel, kegyes nép,
mosolyogj a hajnal -
nehéz álmaidból
serkenj víg mosollyal.

Francia népmese: A nap és a szél versengése

2010-09-19T22:33:00.000+02:00

Többet ésszel, mint erővel: ez derül ki a nap meg a szél versengéséből is.
Réges-régen történt, még amikor nem volt ritkaság, hogy a nap elbeszélgetett a fákkal, a csillagokkal, az erdő vadjaival.
Egyszer, úgy mondják, a széllel ereszkedett szóba.
Csakhogy a szél rettentően gőgös volt, amellett nagyon vad is, nem lehetett vele rendesen beszélgetni, azonnal elkezdett huzakodni, hetvenkedni, kötözködni.
Így történt ez most is. A nap barátságosan köszöntötte, de a szél éppen csak mordult egyet feleletül, aztán nyomban hivalkodni kezdett.
- Bizony - mondta - ,akármilyen fennen hordod is az orrodat ott az ég magasában, kettőnk közül azért mégis én vagyok az erősebb!
A napnak ugyan semmi kedve nem volt hozzá, hogy vitatkozni kezdjen egy ilyen neveletlen süvöltvénnyel: de azért mégiscsak megkérdezte tőle:
- Miből gondolod, hogy erősebb vagy nálam?
- Miből? - zúgott-morgott fölfuvalkodottan a szél. - Onnét, hogy te csak baktatsz odafönt, és mosolyogsz, de én idelent akárkit derékon kapok és megpörgetem: amellett, ha megharagszom, akármi akad az utamba, egyszerűen elfújom, mintha ott se lett volna.
- Derék dolog - jegyezte meg a nap -, de azért nem ártana próbát tenni egyszer, mert régi igazság, hogy sok beszédnek sok az alja, és nem annak a legerősebb a karja, akinek a legharsogóbb a hangja.
- No, hát álljunk ki versenyre! - hányta-vetette magát a szél.
- Nem bánom - mondta a nap. - De miben versenyezzünk?
- Látod ott azt a parasztembert? - kérdezte a szél, és a vándorra mutatott, aki az úton bandukolt. - Látod a vállán a subát? No, hát az nyeri a versenyt, aki le bírja húzni róla a subáját.
- Rendben van - egyezett bele a nap.
A szél nem sokat teketóriázott, hatalmasan fölfújta magát, azzal nekirontott a parasztembernek, és elkezdte tépdesni, ráncigálni a subáját.
De hiába ráncigálta, nem sokra ment vele. A parasztember ugyanis fázott a vad szélben, fölhajtotta körben a suba gallérját, jól befészkelte magát a meleg birkabőrbe, aztán, mert a szél egyre erősebb lett, s majd ledöntötte a lábáról, leült egy szikla tövébe, hátát nekivetette a sziklának, s úgy megbújt a subában, mintha többé ki sem akarna bújni belőle.
A szél dühöngött, morgott, huhogott, de nem ért el semmit.
- Jól van - mondta a nap -, most én jövök.
Megállt a kuporgó vándor fölött, és elkezdett mosolyogni. Mosolygott egyre szélesebben, csak úgy ontotta meleg mosolyát. A vándor már nem fázott: aztán már nemcsak hogy nem fázott, de kezdett melege lenni, aztán kezdett verejtékezni, s egyszer csak ledobta magáról a subát, s jókedvűen elhevert rajta a napsütésben.
A szél, mit tehetett mást, morogva elkullogott: a nap meg csak mosolygott tovább a felsült hetvenkedőn.

Átdolgozta: Rónay György

Bátori Irén: A tücsök hegedűje

2010-09-17T17:31:00.000+02:00

A napot felhő takarta el, a fűszálak sárgulni kezdtek. Néha reggeltől estig esett az eső. Nagy gondban volt a tücsök, hová rejtse a hegedűjét, hogy meg ne ázzon. Már három nap, három éjjel ezen töprengett, amikor egy szarka szólt rá a magasból:

- De búnak eresztetted a fejed, tücsök koma!

- Hogyne búsulnék, mikor féltem a hegedűmet! - felelte a tücsök. - Napvilágon agyonázik, tücsöklyukban meg megfázik.

- Azon ne búsulj! Elviszem én a te hegedűdet a leglombosabb tölgyfa kellős közepébe. Olyan sűrű ott a levél, hogy a hegedűd se nem ázik, se nem fázik.

Örült a tücsök, meg is köszönte a szarka kedvességét. De amikor az felrepült a magasba a hegedűvel, bizony majd megszakadt a szíve utána.

Amint a szarka visszajött, így sóhajtott:

- Hová tetted a hegedűmet? Én is utána megyek.

"Bolond ez a tücsök" - gondolta a szarka, de azért elmagyarázta: - Látod azt a három akácfát? A harmadiknál jobbra fordulsz, s addig mégy, míg a mező végére érsz. Ott találsz egy nyárfasort, annak a végén egy nagy kertet, a nagy kert közepében egy óriási tölgyfát - annak a kellős közepébe rejtettem én a hegedűdet, hogy a jövő nyárra is épségben maradjon.

Alig várta a tücsök, hogy a szarka a mondókája végére érjen. Szaladt árkon-bokron, hogy minél előbb megtalálja a hegedűjét. Bizony, nem ért oda olyan hamar, mint a szarka. Már a hold is feljött az égre, a csillagok is előbújtak, mikor a kertbe ért. A kert közepében ott állt a tölgyfa. Sírva fakadt a tücsök örömében, amikor meglátta.

Amint ott sírt, sírdogált, egyszer csak a tölgyfa kellős közepében megszólalta tücsök hegedűje, de olyan gyönyörű szépen muzsikált, amilyen szépet se a fák, se a bokrok, de még a tücsök se hallott.

- Csak még egyszer nálam lehetne a hegedűm! - sóhajtotta a tücsök.

Abban a szempillantásban egy vékonyka holdsugár szállt a tölgyre, átfonta a tücsök hegedűjét, s a másik pillanatban már ott volt a tücsök előtt.

Boldog volt a tücsök, s szaladt egyenest a mezőre.

Mikor a tücsöklyuk előtt álló fűszál meglátta a tücsköt a hegedűjével, örömében földig hajolt, úgy tisztelgett a mező muzsikusának.

De a nagy öröm nem sokáig tartott, mert megeredt az eső. Jajgatott szegény tücsök: mi lesz most a hegedűjével? Napvilágon agyonázik, tücsöklyukban meg megfázik.

Megint megszólalt a szarka:

- Most aztán búsulsz megint, ugye? Nemhogy ott hagytad volna, ahová én vittem!

- Inkább föld mélyébe ásom, fű ne lássa, fa ne lássa - válaszolta a tücsök. Úgy is tett. De a föld nagyon hideg volt. Vacogott a tücsök, vacogott a hegedűje.

A tücsöklyuk előtt álló fűszál nem győzte hallgatni a vacogást. Meg is sajnálta nagyon, bekopogott hozzá:

- Gyere ki, édes tücsköm, gyere ki egy szóra!

Nem kellett sokáig biztatni a tücsköt, előbújt gyorsan, mert azt hitte, talán kisütött a napsugár. De biz az nem sütött ki.

Mégse bújt elő hiába a kis tücsök, mert arra jött egy kicsi lány, annak a szoknyájára ugrott. A kislánya szoknyája ráncában hazavitte. Szoknyáját a meleg kuckóba akasztotta, a tücsköt egész télre ott marasztotta. A kemencepadkán ágyát megvetette, kikeletig el se eresztette.

Télapó kesztyűje

2010-09-09T21:11:00.000+02:00

Hol volt, hol nem volt egyszer egy ugrifüles nyuszika.
Egy hideg téli napon sétálgatott az erdőben,ahogy ballag egyszer csak valami fekete dolgot látott meg az ösvényen. Közelebb ment és megszemlélte mi az .
-Valami szőrös ,és fekete!
Jobban szemügyre vette, és akkor látta hogy nem volt az más mint egy kesztyű.
-Nohát egy kesztyű! Ugyan ki veszíthette el?!
-Én tudom! A Mikulás járt erre ,bizonyára Ő hagyhatta el.-Kiáltott le a fáról a szarka.
-Szegény Mikulás kesztyű nélkül,a nagy hidegben nem tudja elvinni az ajándékokat a gyerekeknek.
Majd én elviszem neki!-mondta a nyulacska.
De az erdőn keresztül vezet az út is a Mikulás házához,és az erdőben ott lakik a róka, és a farkas is.
-Jajj azoktól én nagyon félek!
-Egyet se búsulj Füleském,súgok neked egy varázsigét ha ezt elmondod,és bukfencelsz egyet azzá változol amivé csak akarsz.
-Jól jegyezd meg!-Béka lába,egér farka,kutya szőre tarka-barka ,illa-berek, nádak-erek,-itt most azt mond amivé változni szeretnél-,és ne feledd a bukfencet!!
-Köszönöm szarka néni!Már indulok is! Nem felejtem a bukfencet!
A nyuszika a kesztyűvel vidáman ballagott az erdőben.
A bokrok mögül egy éhes róka ,figyelte a nyulacskát.-Nini egy jó kövér nyuszika!Ha közelebb ér elkapom.
-Jajj ott a róka!Látta meg a Rókát a nyulacska.Gyorsan átváltozom farkassá.
-Béka-lába,egér-farka,kutya szőre, tarka-barka.Illa-berek nádak-erek, én most ordas farkas legyek!és egy nagyot bukfencelt,épp idejében mert a róka ráugrott,beakarta kapni.
Jajj ,bocsánat farkas bácsi!- mondta a róka,mikor a farkassá változott nyuszira ugrott.Ijedten iszkolt el az erdőbe.
A nyuszika elmondta a varázsigét, és vissza változva futott tovább az úton.
Amint tovább haladt egy farkas kukucskált ki a fák mögül.
-Nini egy szép kövér nyulacska!Ha közelebb ér,elkapom!
-Jajj a fa mögül leselkedik egy farkas ,vette észre a nyulacska.Gyorsan átváltozom medvévé!
-Béka lába ,egér farka,kutya szőre tarkabarka,illa-berek,nádak-erek,én most tányértalpas mackó legyek!-És egy nagyot bukfencelt.Épp idejében mert a farkas el akarta kapni.
-Jajj, bocsánat,mackó bácsi!-mondta a medvévé változott nyulacskának a farkas,és iszkolt vissza az erdőbe.
A nyuszika elmondta a varázsigét ,és visszaváltozva futott ki az erdőből.
Hamarosan oda is ért a Mikulás házához,bekopogtatott.
-Mikulás bácsi elhoztam a kesztyűdet amit elhagytál az erdőben!
-Nahát,én már mindenütt kerestem!De bátor nyulacska vagy Füles!Köszönöm!
Most már elindulhatok a gyerekekhez!
-Füles, fogadd el ezt a finomságokkal teli csomagot,jótettedért!
És a Mikulás bácsi egy hatalmas csomagot adott Fülesnek,tele édességgel.
A nyulacska megköszönte,és vidáman dalolva futott hazáig.Szerencsére akkorra már a róka,és a farkas is otthon várta a Mikulást,így a nyuszika hamar hazaért.
Vidáman énekelte a kedvenc dalát…Hull a pelyhes fehér hó….

Móra Ferenc: A hatrongyosi kakasok

2010-09-09T21:07:00.000+02:00

Egyszer a hatrongyosi bíró kakasa, ahogy a szemétdombon kipirgél-kapargál, talál egy fületlen gombot. Nosza, fölugrik vele az ól tetejére, s elrikkantja magát hét határ hallatára:

Kukurikú,Kelemen!
Mit leltem a szemeten!
Hatrongyosi bíró fia, Kelemen, kis kakashoz odaugrik sebesen.
- Mutasd csak, kis kakas, mid van neked?
- Nem tudom én, hogy micsoda, de mégse adom oda – feleselt a hatrongyosi bíró kakasa, s beugrott a sövény közé. Utána Kelemen, s a hatrongyosi bíró fia úgy megbúbozta a hatrongyosi bíró kakasát, hogy egyszeribe eleresztette szegény feje a fületlen gombot.
- Kukurikú, Kelemen: ezt már el nem szenvedem. Megbántottad a kakast, majd megbánod még te azt! – sivalkodott a kis kakas, s egyszeribe összetrombitálta a kakasülőről a falu kakasait:

Hatrongyosikakasok,
gyorsan ide szálljatok!
Nem telt bele egy kukurintásnyi idő, már akkor ott voltak a hatrongyosi kakasok, öregbíró kakasa, kisbíró kakasa, kántorék kakasa, harangozó kakasa – több kakas nem volt Hatrongyoson.
Mit tanácskoztak, mit nem, azt a sárga cserebogár, amelyik arra repült, jobban meg tudná mondani, ha a hatrongyosi bíró kakasa nagy elkeseredésében be nem kapta volna a sárga cserebogarat. Elég az hozzá, hogy arra repült egy cinege, s odaszólt a kakasgyűléshez:

Hatrongyosi kakasok,
Mi az újság nálatok?
- Kicsi falu, nagy a torony, bosszút állunk Hatrongyoson – felelték a kakasok.
- Majd ha fagy, hó lesz nagy, répa terem vastag, nagy – csúfolódott a cinege.
- A fele se tréfa ennek – meresztgették a taréjukat a hatrongyosi kakasok. – Nem kel föl többet a nap Hatrongyoson, mert nem kukorékolnak neki a hatrongyosi kakasok.
- Hatrongyosi kakasok, jaj de nagyon okosok! – nevetett a cinege továbbrepülve. A hatrongyosi kakasok pedig elmentek aludni, hanem előbb keményen megrázták egymásnak a taréját. “Kakas tesz feladást, huncut, ki nem állja” – annyit jelent ez kakasnyelven.
Bizony még javában húzták a bőrt a fagyon a hatrongyosiak, mikor a kántorék kakasa már elrikkantotta magát:

Kukurikú, virradóra,
éjfél után három óra!
Egyszerre talpon volt egész Hatrongyos, s mérgében majd lenyelte a fejét a hatrongyosi bíró kakasa.
- Ez a kakasbecsület? Ki a faluból a kántorék kakasával!
Három kis kakas úgy kimarta maga közül a negyediket, hogy az meg se állt addig, ameddig a hatrongyosi torony ellátszott. Akik pedig otthon maradtak, azok még jobban megfogadták, hogy nem hallatszik több kakasszó Hatrongyoson. Ne tudja a hajnal, mikor kell neki hasadni.
Hát, uramfia, a fél szemét még ki se nyitja másnap a harangozó kakasa, mikor már rágyújtott a nótára:

Kukurikú, emberek,
hajnallik már, keljetek!
Bizony az lett a vége, hogy a harangozó kakasát is elüldözték Hatrongyosról, mint az igaz ügy árulóját. Majd azok mutatják meg, hogy ki az igazi kakas, akik otthon maradtak: kisbíró kakasa, öregbíró kakasa.
Kisbíró kakasa állta is a fogadást másnap hajnalig, hanem akkor már nem bírt magával:

Kukurikú, kelj, kelj,
piros hajnal, serkenj!
Nem is kellett egyéb a hajnalnak, egyszerre feltolta piros ábrázatát az ég alján.
- Jaj, mit tettem, jaj, mit tettem! – sipított a kisbíró kakasa, s úgy világnak ment bújában, hogy még tán ma sem állt meg.
Nem maradt már egyéb kakas Hatrongyoson, csak az öregbíró kakasa. Le se merte hunyni a szemét egész éjszaka, nehogy álmában elkukurítsa magát valahogy. Jaj neked, Kelemen, megfizetsz a fületlen gombért! Jaj neked, Hatrongyos, sose látod többet a szép piros hajnalt, nincs, aki felköltse!
Néz, néz a sötétségbe a hatrongyosi bíró kakasa: hát egyszer csak megpirul ám az ég alja, s fölmosolyog rajta a szép piros hajnal. Mosolyog, mosolyog, egyre jobban mosolyog, szinte csúfolódik:
- Tudom én az időt kakasszó nélkül is!pa130120
- Kukurikú, ilyen szégyen többet engem sose érjen! – rikkantotta el magát az utolsó hatrongyosi kakas, s úgy ugrott le a padlás szájából, hogy menten kitörte a nyakát.
Azóta Hatrongyoson nincsen kakas, s a hatrongyosi gyerekek nem ehetnek kakastejes kenyeret.