Hanna a kedvenc babáival éttermeset játszott a szobájában, amikor meghallotta az anyukája hangját.
- Hanna! Már megint nyitva felejtetted a csapot a fürdőszobában! Máskor kérlek figyelj oda, ne pazaroljuk feleslegesen a vizet!
- Jaj anya! Ne morgolódj már folyton! Nem történt semmi baj! Ez csak víz! - válaszolt Hanna félvállról az anyukájának.
Ezután mintha mi sem történ volna, játszott tovább a babáival. Ám egyszer hirtelen egy kis zöld ruhás hegyes kalapos manó ugrott elő az ágya alól, aki az orra alatt mérgesen motyogott. “Ez csak víz! Ez csak víz! No majd megmutatom én neked mi az a víz!” Majd egy botot kapott elő a köpenye alól és hangosan egy varázsige mormolásába kezdett.
- Jó szagú a záptojás, ízletes a békalencse. Kicsi Hanna útnak indul, hagy tanuljon majd belőle!
Hannának meglepődni sem volt ideje. Ahogy meglátta a kis zöld manót, máris forogni kezdett vele a szoba, s hirtelen elsötétült előtte a világ.
Amikor magához tért egy kertben találta magát. Valami elvarázsolt kert lehetett, mivel akkora virágok voltak benne mint ő saját maga. Szeretett volna kiszaladni a kertből, de a lábai valamiért nem mozdultak. Lenézett, hogy megtudja mi a baj.
- Ó ne! Mi történt!? - kiáltott fel Hanna fájdalmasan. - Hiszen virággá változtam!
S láss csodát, a kis morcos manó Hannát egy gyönyörű szép piros tulipánná változtatta. Mit volt mit tenni, Hannának el kellett fogadnia, hogy mostantól kezdve tulipánként kell leélnie az életét. Már lassan kezdett beletörődni a sorsába, amikor hirtelen elkezdte gyötörni a szomjúság. A nap magasan járt az égen és erősen sütött. Sehol nem volt egy valamire való árnyék. Ráadásul virágként el sem tudott bújni a nap elől.
- Jaj de jó lenne egy kis víz! - csusszant ki a száján.
Ekkor hirtelen forgószél kerekedett, felkapta a kis Hanna tulipánt és csak forgatta-forgatta, míg nem Hanna szeme előtt ismét elsötétült a világ. Mikor kinyitotta, egy hatalmas tóban találta magát, mint egy halacska. Méghozzá egy gyönyörű szép keszeggé változott. Ám sokáig nem élvezhette a hűs habokat, mivel hirtelen szembe találta magát egy sügérrajjal. Az éhes ragadozóhalak azonnal a keszeg Hanna után vetették magukat aki csak úszott csak úszott, nehogy a vérmes halak ebédjévé váljon. A nagy menekülés közben észre sem vette, hogy a víz szépen lassan kezdett elfogyni körülötte, s hirtelen a parton találta magát. Pontosan úgy, mint egy partra vetett halacska. Elkezdett csapkodni az uszonyaival, de nem sikerült vissza evickélnie a tóba. Teljesen elfáradt, ráadásul lassan kezdett kiszáradni is.
- Jaj de jó lenne egy kis víz! - csúszott ki önkéntelenül a száján.
Erre hatalmas nagy forgószél támadt, ami felkapta Hanna halacskát és addig forgatta, míg ismét elsötétedett előtte a világ.
Mikor magához tért, egy hatalmas homoksivatag közepén találta magát, egy tevekaraván tagjaként. Borzalmasan sütött a nap és nagyon meleg volt. A tevék csomagokkal felpakolva rótták unalmas útjukat egészen addig, amíg egy hatalmas homokviharba nem keveredtek. Ekkor a karaván megállt a tevék lekuporodtak a földre, hogy így vészeljék át a vihart. Amint az elvonult a tevék felálltak, jól megrázták magukat, hogy így szabaduljanak meg a bundájukba furakodott rengeteg homoktól. Hanna teve is így tett, ám a szemébe került sok homoktól alig látott. Természetesen a szája is telement porral olyannyira, hogy még nyelni sem tudott.
- Jaj de jó lenne egy kis víz! - gondolta.
Ekkor újból forgószél támadt, ami felkapta Hannát, majd ismét elsötétedett előtte a világ.
Mikor magához tért a szobájában találta magát, de már kislányként. A zöld ruhás manó csípőre tett kézzel állt előtte.
- Nos Hanna? Sikerült megtanulnod, hogy mennyire fontos a víz?
- Igen manócska! Köszönöm szépen a leckét! Ígérem, ezentúl jobban oda fogok figyelni és nem fogom nyitva felejteni a csapot.
A manó amilyen gyorsan megjelent a szobában, olyan gyorsan el is tűnt. Hanna pedig azzal a lendülettel szaladt is a fürdőszobába ellenőrizni a csapokat, hogy azok jól el vannak-e zárva.
