2015. április 18., szombat

Mentovics Éva: Anyák napján

Május első vasárnapján
mit mondhatnék tenéked?
Ami e szép naphoz illik:
valamilyen meséset.

Mint rózsa a kiskertünkben,
orcád legyen olyan szép,
s szemed mindig oly csillogó,
akár a csillagos ég.

Kacagásod oly gyöngyöző,
mint erdőn a kispatak,
dalolj mindig olyan szépen,
mint a dalos madarak.

Bánat sose érje lelked,
legyél boldog és vidám.
Ezt kívánom én most néked,
édes, drága Anyukám.

Mivel semmi más gondolat
nem jut most az eszembe -
átölellek, hozzád bújuk,
s azt suttogom: SZERETLEK!

Mentovics Éva: Elmesélem, hogy szeretlek

Mikor járni tanítottál,
lehajoltál hozzám.
Azt súgtad, hogy: drága kincsem…
s megcsókoltad orcám.

Ölelgettél, cirógattál,
ápoltad a lelkem.
Kedves szóval terelgettél
– bármi rosszat tettem.

Oly sok éjjel virrasztottál
kívánságom lesve,
álmot hozó meséd nélkül
sose múlt el este.

Beszédre is tanítottál –
szívesen mesélek.
Elmesélem e szép napon,
hogy szeretlek téged.

Ahogyan a barna mackók
szeretik a mézet,
édes, drága jó Anyácskám
úgy szeretlek téged.

Mentovics Éva: Katicabogár

Virágoskert közepén,
illatozó rózsa...
Olyan, mintha kelyhében
kis bogárka volna.

Apró, piros szárnyain
hét kis pötty elszórva...
Ott tölti az éjszakát
a rózsabokorba'.

Mentovics Éva: Itt a kikelet

Tavaszi Nap kicsalogat
füvet, rügyeket,
s azt hirdeti mosolyával:
itt a kikelet!

Duzzadnak az apró rügyek,
halványkék az ég,
füstifecskék víg nótája
hangzik már feléd.

Tavaszillat száll a légben,
mint a kismadár,
mely a bodzabokorra szállt,
s most párjára vár.

Mese a piros kalapos békáról

(Lengyel mese, átdolgozta: Sebők Éva)


Két kisbéka élt a Zöld Völgyben. Kutykuruty, a kisebbik, folyton elégedetlenkedett...

Morcosan nézte a zöld füvet, zöld vizet meg a saját zöld kabátját.

- Csúnya a kabátom! - nyafogta durcásan.

- Ugyan miért? - álmélkodott Brekeke, a nagyobbik.

- Az is zöld, mint minden. Jaj, de unalmas!

- Tudod,mit? Kiakasztunk egy meghívót, hogy akinek csak van piros valamije, jöjjön hozzánk vendégségbe. Hej, de vígan leszünk majd!

Kiakasztották a meghívót. Nagy, öreg béka tappogott a fűz alá.

- Hát ez meg mire jó? - csóválta a fejét. - Vendégség...

- Hogy jól mulassunk!

- Ej, csak aztán sírás ne legyen a vége! - intette őket az öreg.

De már ekkor, kop-kop-kop, kopogtak is a vendégek. Két piros bóbitás harkály jött elsőnek, utánuk a katicabogarak, mögöttük meg a légyölő galóca ballagott, különleges, fehér pontokkal, ezüstfoltokkal díszített piros kalpagjában. A kisbékák irigyen, sóhajtozva nézték őket. Mindenki valami pirosban büszkélkedett. Kínálgatták a vendégeket gyöngyvirág poharakból hajnali harmattal, tücskök húzták a talpalávalót, remekül mulattak. De jaj - miféle hang zavarja meg vidámságukat?

- Kelep! Kelep! Itt vagyok! - bólogatott jókedvűen a gólya. - Piros a csizmám, nekem is szól hát a meghívás, igaz? Táncolni akarok a mulatságtokon!

Hanem a kisbékáknak ekkor már hűlt helyük volt, zsupsz! - fejest ugrottak a vízbe, s kereket oldottak, a gólya meg kénytelen-kelletlen hazament. De a kisbékák nem okultak az esetből. Piros kabátkát, piros kalapkát szabtak-varrtak maguknak, abban szökdécseltek a tóparton.

Látta ezt a bölcs, öreg béka, és így sopánkodott:

- Jaj, csak baj ne legyen belőle!

A gólya meg a fészkéről belátott a Zöld Völgybe, s észrevette az ugrándozó kis piros alakokat. "Magától sétáló kalapok?" - csodálkozott, és nyomban odasietett. Közelebb érve látta, hogy a kiöltözött kisbékák hancúroznak ott, a legteljesebb nyugalomban.

- No, már most nem bújtok el előlem! - rivallt rájuk. - Idepiroslik a kalapotok!

Ekkor rettentek csak meg a kisbékák! Akárhova ugrottak, felhangzott a gólya kelepelése:

- Nem bújtok el, itt piroslik, ott piroslik a kalap!

- Dobjátok le gyorsan azokat a piros holmikat! - kiáltott rájuk egy nagy, zöld levél rejtekéből a bölcs, öreg béka.

Jobbra röppent a kabát, balra a kalap, s a két kisbéka zöld kabátjában máris besurrant a zöld fűbe, máris beugrott a zöld vízbe.

- Hová lettek? - bökdöste csodálkozva a kalapokat a gólya. Bizony, hiába bökdöste, nem menekültek a kalapok. Hű, de mérges volt!

A két kisbéka pedig ott csücsült a zöld víz mélyén, ott kuksolt a zöld kabátban, beleolvadva a sok-sok zöldbe. Aligha kívánnak maguknak egyhamar piros kalapot, piros kabátot!



http://egyszervolt.hu/anim/piroskalaposbekak.html