Móra Ferenc: A kíváncsi hópelyhek

A nap éppen lement, mikor az erdő felett elkezdett esni a hó.
— No, anyó — mondta varjú apó a feleségének a nyárfahegyben —, azt hiszem, holnap fehér abrosznál esszük az egérpecsenyét.
Nemsokára a búzamezők fölött kezdtek táncolni a hópihék.
— Gyertek, gyertek — csalogatták őket a szántóföldek —, jó ám a vetésnek a jó puha hó. Az tart meleget a búzaszemnek, hogy meg ne fagyjon a földben.
A falu már rég elcsendesedett, mire a hófelhők odaértek föléje.
— No, ezt a falut megtréfáljuk — mondták a hópelyhek. — Reggel maga se ismer magára, olyan fehérre meszeljük, még a háztetőket is.
Voltak kíváncsi hópelyhek is. Messze az ég alján nagy világosság látszott. Ott a város lámpái világítottak. Ezek a hópelyhek a várost akarták látni.
— Majd meglátjátok, hogy megbecsülnek ott minket — mondták a falura, mezőre hulló testvéreiknek. — Még székkel is megkínálnak, talán hintóba is ültetnek.
Azzal elszálltak a város fölé, s ott lehullottak a háztetőkre, az utcákra, a terekre. Alig várták a reggelt, hogy szétnézzenek a városban.
De mire kireggeledett, akkorra a hópelyheknek beesteledett. Jöttek a hóhányó munkások, megkínálták a havat seprűvel és lapáttal. Aztán rakásra rakták, úgy hordták ki a városból. Mire delet harangoztak, locspocs lett a városi hóból. Az erdők, mezők hava pedig tavaszig megmaradt ragyogó fehéren.

Dénes György: Kiszámoló

Csizma, csizma, csizmadia,
a cipő a csizma fia,
facipő, fatopán,
fapapucs terem a fán.

Fa a sarka, fa a talpa,
fából faragta a balta,
tipegő, topogó,
te leszel most a fogó.

Bartócz Ilona: Három karácsonyi galamb

    Sötét erdő mélyén éldegélt öreganyó. Nyáron az erdőt járta, a madarak csivitelését hallgatta, gyógyfüveket gyűjtött, meggyógyította a beteg őzikéket, a fészekből kipottyant gerléket, esténként a csillagokat nézegette, s éjszaka édes volt az álma. 

     Így volt ez nyáron. De mikor eljött az ősz, lehullottak a nagy fák levelei, hó borította a füveket és a kopasz ágakat, akkor az öreganyóka behúzódott icipici kunyhójába, és várta, egyre csak várta a nyarat. Télen egyetlen öröme volt: a karácsony. Karácsony estéjén az öreganyóka az icipici kunyhójában fölállított egy icipici karácsonyfát, a karácsonyfa ágaira három gyertyát, három csillagszórót tett, a legalsó ágát meg legféltettebb kincsével díszítette: egy icipici piros galambdúccal. Az anyóka nagyon szerette ezt a kis piros galambdúcot, aminek a tetejében icipici fehér házikó is volt, igazi kis galambház, apró párkányán meg három icipici üveggalamb, mintha éppen most akarnának beröppenni a házikójukba. Öreganyó mindig nagyon türelmetlenül várta a karácsonyestét,hogy végre meggyújthassa az icipici gyertyákat, s gyönyörködhessék a gyertyafényben csillogó icipici galambokban.                        

    Csakhogy az egyik karácsonyeste nagyon szomorúan végződött. Csillagszóró szikrája pattant az egyik kis üveggalambra, s az elrepedt. Sírdogált öreganyó, s a következő este, karácsony első apján, reszkető kézzel gyújtotta meg a második csillagszórót. Sisteregve szálltak az icipici csillagszikrák, egy szikra a galambház felé röppent, s elpattant a második üveggalamb is. Olyan apró szilánkokra tört, hogy öreganyó még a darabkákat sem találta. Ez történt karácsony másnapján is: elrepedt a harmadik kis üveggalamb, s üresen maradt az icipici piros galambdúc fehér házikójának a párkánya. 

     A következő karácsonynak már nem is örült szegény öreganyó. Most is földíszítette az icipici karácsonyfát, de a szeme olyan könnyes volt, hogy a fehér gyertyácska fényénél alig látta az icipici piros galambdúcot. A fehér karácsonyfagyertya nagyon-nagyon megsajnálta öreganyót. Apró kis lángja szomorúan libegett-lebegett, bánatában meg is hajolt a gyertyácska, aztán könnyezni kezdett, akárcsak öreganyó. A gyertyácska egyik viaszkönnye az icipici piros galambdúc fehér párkányára pottyant, s ott megdermedt: pontosan olyan lett, akár egy kis viaszgalamb. A párkányra hullott a második viaszcsöpp: ott állt a második kis viaszgalamb, aztán a harmadik is. Éppen három galamb számára volt hely az icipici galambdúc fehér párkányán. A sírdogáló gyertyácska végigégett, kialudt. Öreganyó meggyújtotta a lámpát, még egyszer a karácsonyfára nézett, s a lámpafénynél meglátta a három fehér kis galambot.

 – Visszajött a három galambom! – kacagott, s ezentúl megint örvendezve várta a karácsonyestéket.

Páskándi Géza:Füst kisasszony, korom úrfi

           Hol, hol nem, egy nagy kéményben élt Korom úrfi. Ahogy ott éldegélt, mindennap elsuhant szeme előtt egy csudaszép leány. Hosszú haja volt, és olyan fátyol lebegett körülötte, amilyen még egy királyleánynak sem igen van. 

          Beleszeretett Korom úrfi az örökösen elsuhanó leányba, aki nem volt más, mint a szépséges Füst kisasszony. 

         Már szédelgett Korom úrfi , annyit bámult az eltűnő Füst kisasszony után, amikor elhatározta, hogy utána indul. Megkérte kedves komáját, Kéményseprő bácsit, húzná ki őt a kéményből, mert Füst kisasszony nyomába akar szegődni. 

         Ki is húzta a kéményből Korom úrfit a jószívű Kéményseprő bácsi, s a kislegény Füst kisasszony nyomába szegődött. Követte,követte, amíg egyszer csak teljesen el nem tűnt a szeme elől.
– Hová tűnhetett? – szomorkodott beborulva Korom úrfi. Megkérdezte a vakító Hó herceget, hátha
tudja, hogy hová tűnt el Füst kisasszony.
– Elment a hóemberek báljába. Szereti a Hóember királyt – volt a válasz.
Ettől aztán még jobban elszomorodott Korom úrfi . El is indult a hóemberek báljába. Nagy volt a tánc a fagyban, meleg volt a hóemberek szíve, majd elolvadtak a nagy mulatságban.
– Füst kisasszonyt keresem – mondta Korom úrfi.
Nagyon nevettek a hóemberek.
– Talán Szén kisasszonyt, ő itt van a szemünkben meg az orrunkon. – S mutatták: valóban ott is volt.
Csak Füst kisasszony nem volt sehol. Visszamászott a kéménybe Korom úrfi, s leste ismét Füst kisasszonyt.
Jött is az, és most már bátorságot vett Korom úrfi, s megszólította:
– Hová, hová, Füst kisasszony?
– Téged gazdagítlak, azután elszállok… – mondta kedvesen a szépséges leány.
Csak most értette meg Korom úrfi , hogy a szépséges leány is szereti őt, hiszen gazdagítja, s azután világgá száll.
Mert füstből rakódik a korom, ezért Korom úrfi és Füst kisasszony szerelme ma is tart széles e világon.

Újévi kívánságok

forrás

László Noémi: Karácsonyi mondóka

Hol a jég, hol a hó,
csizma alatt ropogó?
Hol a sí, hol a szán,
aranydió hol a fán?
Hol a hold, hol a dal?
Mit sodor a szélvihar?
Fenyőtűt, illatot?
Gyertya fénye mit hozott?
Füstöt is, szárnyat is.
Ki volt huncut vagy hamis?
Senki sem, senki sem:
csupa angyal idebenn!