Volt egyszer egy kis törpe...

Volt egyszer egy kis törpe, beesett a gödörbe
( leguggolunk)

Szegény,szegény kis törpe,
( fejünket fogva,ingatjuk)

itt az orrát betörte.
( mutatjuk az orrunk hegyét)

A haragja szörnyű nagy,
(öklünket rázzuk)

mert az orra ilyen nagy.
(orrunkat a levegőben ujjunkkal nagyobbnak "rajzoljuk")

Szoboszlai Veronika : A fa születése

Egy magocska kucorgott a földben.
(Leguggolunk, szemeinket becsukjuk, kezünket ökölbe zárjuk)

Csirát hajtott a sötétben.
( Továbbra is guggolunk, de szemünket kinyitjuk, és egyik kezünk mutatóujjat fölemeljük. Az lesz a kis csira.)

Elindult a napfény felé,
Kidugta a földből fejét.
(A kinyújtott mutatóujjunkkal azonos karunkat elkezdjük szép lassan fölemelni.)

Növekszik, növekszik,
Ágacskává cseperedik.
(Miközben a karunkat egyre magasabbra nyújtjuk, a guggolásból kezdünk fölállni.)


Magasabb lesz évről-évre,
(Mar majdnem teljesen fölálltunk.)


Megvastagszik a törzse,
(Egyenesen állunk, karunk magastartásban, de csak a mutatóujjunk van kinyújtva, a többi meg ökölben.)


Újabb ág hajt ki belőle,
(Most a másik karunkat is magastartásba emeljük.)


Majd még sok-sok kis ág.
(Mindkét karunk magastartásban, ujjaink széttárva, nyújtózkodjunk jó magasra.)


Így nőtt fel végre,
Állat, ember örömére.
(Karjainkkal, törzsünkkel hajladozzunk jobbra-balra mint a szélben a faágak.)